Egy nap találkozni fogsz egy lélekkel, aki szintén a tiédet kereste.

 

Egy nap találkozni fogsz egy lélekkel, aki szintén a tiédet kereste.

 

Valakivel, aki az élet útjain járva ugyanúgy hiányolt valakit, akinek még nem ismerte sem a nevét, sem az arcát — de akinek a lelkét már régóta ismerte.

 

Mert a legnagyobb találkozások valahogy már korábban megtörténnek az életben.

 

Ám önmagában a találkozás nem elég, ha nincs meg az a belső érettség, amely képes megtartani.

 

Mindkét félnek szüksége van egy kiadós adag lelki növekedésre ahhoz, hogy egy találkozásból közös utazás szülessen. Mert a találkozás csupán a kezdet — az út kihívásai fogják megmutatni egy kapcsolat célját, és azt, meddig képes két ember együtt haladni.

 

Ahogyan vannak, akik csak azért érkeznek az életünkbe, hogy tanítsanak, majd továbbmenjenek, úgy vannak olyanok is, akik azért jönnek, hogy maradjanak és együtt növekedjenek velünk.

 

Azok az emberek, akik hozzád kapcsolódnak, mindig megtalálnak majd az úton. Addig is gondoskodj magadról, a fejlődésedről, a lelkedről, a szívedről.

 

Tanulj meg örülni a saját társaságodnak, értékelni önmagadat, szeretni magad — függetlenül mások szeretetétől. Ne csak várj, és ne tedd az életedet várakozássá.

 

Ne add át önmagad valaki kezébe abban a hitben, hogy majd ő vigyáz rád.

 

Csodálatos emberek fognak érkezni az életedbe, de a boldogságodért való felelősség akkor is a tiéd marad.

 

Mert senki sem azért jön, hogy kiegészítsen — az emberek azért érkeznek, hogy kitágítsanak.

 

Senki nem fogja helyetted végigjárni az utadat, de elkísérhet rajta.

 

És ha mindketten készen vagytok, eljuttok egy közös célhoz.

 

Minél jobban gondoskodsz önmagadról, annál inkább olyan embereket vonzol,

akik összhangban vannak azzal, amit kisugárzol — és annál mélyebbek és szebbek lesznek a találkozásaid, és maga az utad is.

 

(Alexandro Gruber)

Néhány lélek arra van, hogy egymásra találjon, újra és újra

 

Te vagy az, akit a lelkem mindig keresni fog. Életeken át, a kimondatlan szavak visszhangján és ezer naplemente csendjén keresztül, a szívem felismer. Ebben a folyton változó világban, te maradsz az állandó, világítótorony, ami hazavezet, egy szelíd suttogás a viharban. A távolság nem választhatja el azt, amit az örökkévalóság köt össze, az idő sem halványíthatja el, amit a csillagokban írtak. Néhány lélek arra van, hogy egymásra találjon, újra és újra.

Két ember úgy találkozik, mintha "beléjük csapott volna a villám"

"Sokat gondolkodtam rajta, vajon mi lehet a legfontosabb kapocs egy párkapcsolatban, és végül egy dolgot találtam. Ez pedig a spontán bizalom. Amikor két ember úgy találkozik, mintha "beléjük csapott volna a villám", kölcsönösen tudnak rajongani egymásért, felnéznek a másikra, és ha szükséges, akár tűzbe is mennek a társukért. Ilyenkor a spontán találkozásból kölcsönös, spontán bizalom jön létre."

 

(Csernus Imre)

Soha nem felejtem el...

 

Soha nem felejtem el...

 

A pillanatot, amikor megpillantottam csillogó szemeidet, és meghallottam azt a csendes, de mégis mindent elsöprő hangot, amely a lelkem legmélyére hatolt. Már az első másodpercekben tudtam – olyan bizonyossággal, amit csak a szív érezhet –, hogy Te és én, mi ketten, valami különlegesre találtunk rá. Mintha egy régi, elfeledett dallam csendült volna fel újra bennem, és minden, ami addig kusza volt, hirtelen értelmet nyert.

 

Vártam Rád. Nem tudtam, mikor érkezel, vagy hogyan fogsz belépni az életembe, de valahol mindig éreztem, hogy jönni fogsz. Annyi időt töltöttem kereséssel, annyi próbálkozással – mintha árnyakat kergettem volna, akik nem tudták betölteni azt az űrt, amit csak Te tölthetsz ki. És amikor végre megérkeztél, minden addigi fájdalom és bizonytalanság egyszerre szertefoszlott, mert tudtam, hogy végre megtaláltalak.

 

Emlékszem arra a pillanatra, amikor megérintettelek először – minden mozdulatom nehéz volt és tétova, mert féltem, hogy az álom, amiben éppen élek, talán szertefoszlik. De amikor közelebb léptem, és éreztem a lelked hívását, már nem volt visszaút. Valami mély és megfoghatatlan ébredt bennem – valami, ami egyszerre pihentette meg a lelkemet, és gyújtott lángra a szívemben.

 

Annyira szeretlek, hogy néha szinte félek ettől az érzéstől. Megőrjít, hogy minden pillanatban csak Te jársz az eszemben, hogy a gondolat, hogy Veled lehetek, úgy lüktet bennem, mint egy dal, amely sosem ér véget. Amikor átölelsz, úgy érzem, mintha a világ megszűnne körülöttünk létezni – csak mi vagyunk, és semmi más. Nem tudok betelni Veled. Minden érintésed, minden pillantásod, minden kimondott és ki nem mondott szavad részemmé vált.

 

Csak azt kívánom, hogy ez az érzés soha ne múljon el. Hogy mindig megmaradjon ez a tűz, ez a mindent átható szeretet, ami a szívemben lángol. Hogy örökké ragyoghass, hogy én is ragyoghassak. Veled akarok lenni, minden pillanatban, és azt akarom, hogy soha, egyetlen másodpercre se kelljen nélküled lennem. Te vagy az, akire mindig is vártam, akiben önmagamra találtam, és aki nélkül a világ szürke és élettelen lenne. Köszönöm, hogy vagy. Köszönöm, hogy létezel, és hogy engem választottál.

 

(Homonnai Ági) 

A szerelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szerelem

 

Szerelem az, mikor a másik szeme,

titkok kapuja, tüzed örök mezeje.

Mikor minden szava dallam neked,

s érintése láng, mely el nem enged.

 

Benne lenni olyan, mintha hazatérnél,

ahol nincs idő, nincs félelem – csak fény,

ahol szívdobbanásod egy vallomás,

s az együttlét maga az oldódás.

 

Két lélek, mikor egymásra talál,

egymásban élve halhatatlanná vál.

Egyetlen érzés, mely az életet tölti,

s a szerelem teljesen átöleli, betölti.

 

Ezért vágyja minden szív ezt az érzést,

mert benne lüktet a vágy – özönként.

A másik szívének ritmusát ölelni,

meglátni magad benne, és benne elveszni – szeretve elmerülni.

 

Szerelem az, mikor nincsenek szavak,

a csendben rejlik mi igaz.

Mikor két testben egyetlen lélek él,

s a két világ végleg összeér.

 

Ezért akarjuk újra, újra megélni,

hogy szeretni tudjunk, és szeretve lenni.

Mert mikor finoman simítjuk egymást,

lelkünk szárnyal, éget az izzó vágy.

 

Kívánjuk, bár sosem érne véget –

maradni ebben a létben, szerelmes ölelésben,

és örökké ezt érezni:

Szerelmes mámorból soha fel nem ébredni.

 

Aurora Amelia Joplin

Igen, egyszer találkozunk...

 

Majd egyszer találkozunk. Talán nem fog megállni a világ, és az sem biztos, hogy meglátva magad szememben elakad a lélegzeted. Talán nem lesz hatáskeltő eső, sem romantikus háttérzene, naplemente pedig főleg csak akkor, ha rajzolok.

De egyszer találkozunk és rebbenő pillangó-simítással a kezem véletlenül a kezedhez ér, és majd nem tudsz betelni velem. És csókban mondod el, amit hinni sem remélek. És félni kezdünk mindketten, hogy innentől már csak elronthatjuk. És mégis... meztelen tested testemhez ér, s már az sem számít, ha mindössze egy napig tart a mi örökünk, a lényeg az, hogy megtörténik.

Igen, egyszer találkozunk és utána minden reggel ott fekszel mellettem, este pedig ölelésed melegében hagyom magam mögött a múltat, s látom fények nélkül is ragyogónak a következő napot.

Mert egyszer már csak egyetlen szívverésnyire leszel tőlem, és nem lesz eső, naplemente, romantikus háttérzene, sőt a világ sem áll meg, egyedül csak én. Előtted.

 

(Hegyi László)

Volt ilyen...

 

Volt ilyen...💓💓

 

"Valójában mindig tudtam, hogy létezel, hogy vagy, hogy jössz. Nem tudtam, hogy honnan, de vártalak és bíztam abban, hogy egyszer megérkezel: jó időben, nem rosszkor, akkor, amikor felkészültünk."

 

(Oravecz Nóra)

Már az életem része vagy...

 

Emlékszem a napokra, amikor még csak imádkoztam érted. Az eget kémleletem, és azon tűnődtem, vajon a világ tartogat e nekem valami észveszejtőt, valami eget rengetőt, amibe beletud sajdulni a szívem? Vajon ott vagy e valahol, ugyanígy rám várva, ábrándozva rólam? Akkor még csak remény voltál, hitsugár bennem. Már az életem része vagy, és nem csak látlak, és tudom, hogy létezel. Érezlek téged, a bőrömmel, a kezemmel, a lelkemmel, benne vagy mindenben, ami vagyok. Magadévá tettél. Amiről akkor ábrándoztam, az meg sem közelíti a valóságot. Minden nap megköszönlek. Hogy jöttél, hogy felemésztik a lángok a szívemet naponta, de cseppet sem bánom. Ha az embernek tanulnia kell ezen a Földön, akkor a sok tanulás jutalma az a szerelem, amit csak egyszer találhatsz meg az életben. Nekem Te vagy a jutalom.

 

-Agárdi Zsóka-

Két darabként indultak, de végül egy egészet alkottak...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fiú, akit soha nem szerettek, csak bántottak,

És a lány, aki soha nem szerethetett, csak bántást kapott.

Külön-külön elveszettek voltak, csak árnyékok önmagukból,

De amikor találkoztak, valami mélyen megmozdult.

Sebekből hidak lettek, könnyeikből erő született.

Fájdalmaikból egymás számára otthont építettek.

Két darabként indultak, de végül egy egészet alkottak.

Mert a szeretet mindig megtalálja az utat a sötétségből, hisz a szeretet olyan közeg, ahol még a legmélyebb sebek is elkezdenek begyógyulni. A fájdalom helyét lassan átveszi a bizalom, a hideg közönyt felmelegíti az őszinte feltétel nélküli törődés. Ebben a közegben a két lélek nemcsak vigaszt talál egymásban, hanem újra megtanulják, mit jelent szeretni. Lépésről lépésre, egymást támogatva fedezik fel a szeretet erejét, amely nemcsak összeköt, hanem gyógyít is. Így válik a múlt fájdalma a jövő reményévé.💓

 

Homonnai Ági

A megfelelő ember érkezése...

 

"Minden megváltozik, amikor a megfelelő ember érkezik az életedbe"

 

Van az az érzés, amikor valaki belép az életedbe, és hirtelen minden tisztábbá válik?

Nem azért, mert ő tökéletes, és nem azért, mert az életed addig rossz lett volna – hanem azért, mert valami mélyebb szinten érzed, hogy vele minden más. Ő az, aki mellett önmagad lehetsz, aki mellett nem kell színlelni, és aki nemcsak elfogadja, hanem szeretettel öleli át a sebezhetőségedet is.

 

A megfelelő ember érkezése nem mindig egy tündérmese. Néha épp akkor jön, amikor nem is számítasz rá, amikor épp a saját káoszoddal küzdesz. Lehet, hogy nem érkezik rózsákkal és könnyed boldogsággal, hanem tükröt tart eléd, megmutatva azokat a részeidet, amikkel még dolgoznod kell. De ez a tükör nem ítélkezik, hanem segít gyógyulni, fejlődni, és egy új szintre emelni önmagadban is.

 

A megfelelő emberrel a nehézségek is másképp érződnek. Nem azért, mert soha nincs konfliktus, hanem mert minden vita, minden félreértés egy lehetőség arra, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz. Ez az ember nem fél a mélységektől – veled együtt akar ott lenni a nehéz pillanatokban is, hogy közösen találjátok meg a kiutat.

 

És akkor jön az a felismerés: nem kell tovább keresni. Nem kell többé futni valami után, mert amit kerestél, most itt van. Nem azért, mert ő „kiegészít téged” – hanem mert az ő jelenlétében te magad is jobban ragyogsz. Nem azért, mert ő „megjavít” téged – hanem mert mellette bátrabban nézel szembe a saját félelmeiddel.

 

Amikor a megfelelő ember érkezik, a világ nem változik meg körülötted, de te másképp látod. És ez az a változás, amit semmi más nem pótolhat. 

 

- Ági

Egy elszakíthatatlan karmikus szál...

 

A KÖNYV MAGA AZ ÉLET! Tűz és szenvedély, nehézség és fájdalom, remény és szeretet. Fordulatokban bővelkedő, izgalmas szálakon végigvezetett, a sors tanításaival teli párkapcsolati történet egy lélektársi kapcsolaton keresztül a szerző legújabb (misztikus) romantikus regényben.

 

Egy rövidebb részlet:

 

„Frank felsóhajtott, majd egy nagy levegőt vett:

-Nem, ez nem szerelem, ez más volt, ez sokkal több annál. Ez nem a tudat, nem az elvarázsolt gondolatok, nem a fizikai világ, ez a lelkek játéka. Egy gyönyörűség még akkor is, ha a kapcsolat nem úgy alakul. Egy örök kötelék ősidők óta, amely mindig is volt és mindig is lesz. Egy elszakíthatatlan karmikus szál, még abban az esetben is, ha nem vagyunk egymásnak... A két lélek csodálatos érzéssel jelez, gyönyörű szeretettel önti el a másikat, amikor a tudat tiszta és képes a befogadásra. Ez, amikor a lelkek által a két személy felismeri egymást, és az a csodálatos érzés a mellkasnál melenget, amikor onnan kiindulva elönti az egész testet, ez maga a gyönyör. Olyan, mint amikor a pár érintkezik egymással, amíg átélik a szerelem csúcsát, a beteljesedést, csak itt nincs szükség szavakra, itt nincs szükség érintésre, ez a gyönyörű érzés belülről áramlik szét. Elönti az egész testet hosszasan, percekig, addig és olyan erővel, amit még elbír a test... Ez csak egy lélekkel lehetséges, mindössze egyetlennel mindenki esetében. Azzal, akivel ez a karmikus szál létezik, akivel ősidők óta együtt létezik...”

 

(Melin Cedamus)

Mert valamikor egyek voltunk...

"Bizony.... Csak akkor tudsz igazán teremteni, csak akkor vagy igazán erős és önmagad ha a lelked másik felével vagy...Mert valamikor egyek voltunk de szét lettünk szakítva.. És ezt tudják... Nem véletlen szakítottak szét családokat stb... Mindenből kettő van, mindennek és mindenkinek megvan a párja,még a hegyeknek is.. Csak nézd meg jobban... Maga a Teremtőnek is van párja...Nem csak atya van hanem anya is, amit kitöröltek, eltüntettek.. Nem véletlen. Amíg ezek a lelkek nincsenek együtt, addig a szer-etet sem tud úgy áramolni ahogy kell... És a gonosz elleni legnagyobb fegyver az nem más mint tiszta s igaz szer-etet..."

 

 

(Somogyi Szilvia)

Kövesd a szívedet!

 

Sokszor azért nehéz kitartónak lennünk az utunk során, mert mindig jön valami „odakintről”, ami kibillent, megingat a szerelmünk iránt érzett hitünkben, bizonyosságunkban.

Jön valaki a környezetedből, a családodból, vagy épp a barátnőd az, aki elbizonytalanít, mert azt állítja semmi értelme várnod rá! Azt állítják, aki szeret, az nem megy el, és nem taszítja el a másikat. Azt mondják, „a felmelegített káposzta” már soha nem lesz finom.

 

Majd egy másik alkalommal, hallasz egy pletykát valakitől, aki hallotta, hogy már mással van együtt, és te teljesen kétségbe esel, azt hiszed, akkor már nincs remény.

 

Vagy elmész egy látóhoz, asztrológushoz, bárkihez, csak mondja már meg valaki, hogy Ő e az igazi ikerlángod. Ha azt mondják neked, hogy nem, akkor teljesen kétségbe esel, és netán még le is mondasz róla.

 

Vagy éppenséggel pont a férfi az, aki elbizonytalanít, mert le akar beszélni magáról, vagy leráz.

A nő sokkal hamarabb érzi, hogy ezt a férfit kereste mindig is. A férfi is érez hasonlót, de neki bizonyítékokra van szüksége a nőtől, ezért ne hagyd hogy lebeszéljen magáról!

 

Odakint a világban zűrzavar uralkodik: tele információáradattal, káosszal, rengeteg ingerrel. A külvilág mindig olyan, mint egy nagy, háborgó tenger!

Az a nagy feladatunk az életben, hogy mindig próbáljunk meg a nyugodt vízen maradni, ami bennünk van, mélyen!

 

Kövesd a szívedet! Ne hagyd, hogy a külvilág felborítsa a benned lévő mély szeretetet, és bizonyosságot, amit iránta érzel! Nem hagyhatod!!!

 

(Gelei Anett)

Igaz szerelem

 

- Mit tegyek, hogy az én lelkem is az öröklétig éljen?
- Nem tehetsz semmit. (...) Csak akkor válhatna halhatatlanná a lelked, ha egy földi ember úgy megszeretne, hogy előbbre helyezne apjánál, anyjánál; ha a tied volna egész szíve és minden gondolata; ha megfogná a kezed, és örök hűséget fogadna neked. Akkor az ő lelke átömlene a tiedbe.

(Hans Christian Andersen)

A kapcsolat a lelkünkben indul...

 

Egy kapcsolat nem akkor kezdődik, amikor két ember megbeszéli, hogy randiznak, nem is akkor, amikor először látják egymást.

A kapcsolat a lelkünkben indul, mikor megérezzük valami újnak az érkezését.

Tudjuk, hogy valaki jön felénk az időben, aki szintén érzi, hogy valahol ott vagyunk, és rá gondolunk.

Talán a nő, még nem döntötte el a válást, és férfi még nem tudja, hamarosan változások állnak be az életében, de a sors már szövi a szálakat.

Mint, ahogy a zöldségek sem tudják még, amikor a háziasszony kezébe veszi őket, hogy egy nagyon finom kis saláta lesz belőlük, úgy a férfi, s a nő sem tudhatja, mikor a sors a kezébe veszi őket, hogy mi készül. És akkor egyszer, talán sok kín és fájdalom után szemben áll velünk valaki, akinek meglátunk

valamit a szemében.

Megismerjük, és megértjük, hogy minden út, amelyen elindultunk volna, ide vezetett volna, ez elé az ember elé.

 

(Szeréni S. Péter)

Egyszer Szerelem ha Igaz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Katalin Natália - Egyszer Szerelem ha Igaz

 

Érj Hozzám. Nézz Rám...

Neked engedem, hogy engem láss..

Mert Nálad megpihennék már.

Hozzád hazaérek, s bennem otthonra lelsz.

 

Varázslat pattog körülöttünk,

belsőm Hozzád simul,

Hozzád bújik.

Benned egyszerre élem

minden világom.

Szemedből olvasom, szememből olvasol.

 

Ölelésedben észrevétlen leolvad rólam minden fájdalom,

izmaim ellazulnak,

Mozdulataim megnyugszanak,

Légzésem lelassul.

Szívem újraéled.

Már nem akarok elfutni.

Itt és most. Veled.

Maradok.

 

Amikor rád nézek...

 

„Mielőtt megismertelek olyan régen otthon voltam az otthontalanságban, hogy nem fájt, nem éreztem nehéznek. Eleinte zakatolt csak, majd lassan normálissá vált, áramlott bennem, mint vér az ereimben, ezzel járt, hogy lélegzem. Elfogadtam. Sosem voltak nagy kérdéseim, például, hogy miért élek, csak elvoltam, még ha nem is tudtam mindig mit kezdeni vele. Reméltem, nemesebb célt találok majd, és közben a lehető legkevesebb kárt okozom körülöttem. Visszatérő érzés, hogy gond okozó vagyok, születésem története. Talán ezért sodródtam innen oda, onnan ide, tízezer kilométerekkel arrébb, vissza végül, mindig a kiinduló pontra, többet képzelve, kevesebbet remélve, lebecsülve ént, fölemelve őt. Mindig a másikat. Hitet hinni ismeretlenebb tájékra könnyebben jött, mint ide, ebbe a létezésbe bele, mert ez csak én vagyok, az pedig nem érdemes. Ezt tanultam a szüleimtől. Egyiküknek én nem voltam az, másikuknak önmaga, végül mindketten mást választottak helyettem. Egyedül voltam mindig. Itt bennem. Senki nem értett igazán, és nem is érzett engem amióta megszülettem. Nekem ez volt a normális, ezzel léptem az életbe, mára megszoktam, semmi különleges, azt tapasztalom vannak emberek körülöttem akik ugyanígy vannak ezzel. Aztán jöttél te. Mintha érezted volna, hogy kellett valaki, aki ráerősít, akinek tényleg elhiszem, hogy minden gyarlóságom, elkövetett hibám és önző döntésem ellenére jó vagyok, érdemes, szerethető, én és nem akinek képzelnek, akkor is, ha megmutatom ezt itt bent. Amikor rád nézek, megannyi érzés közül az egyik legerősebb, hogy lehet nem is sodródtam, mindig ott voltam, ahol kellett, azt éreztem pont, amire szükségem volt, és minden eltervezett az életben. Mindig szépen éltem, de soha nem éreztem magam a helyemen, úgy mélyen, igazán. Most viszont ismeretlen területre tévedtem, mert nincs máshol otthonom, csak a te ölelésedben.”

 

(Részlet a Töredékeim című novella és karc gyűjteményemből.)

 

#kissildikojudit

Lélek

– Mennem kell – szólt a Lélek a Másik Félnek.

Eljött az időnk, hogy betöltsük küldetésünket.

– Menj csak – válaszolt a Másik Fél szelíden…

Majd követlek, megkereslek, te csak hallgass a szívedre.

– Egy kicsit félek – rebegte a Földre készülő Lélek.

Rám találsz, ha messze elsodor az Élet?
Honnan tudom majd, hogy te vagy a lelkem hiányzó része?
Hisz nélküled nehéz lesz, nem tudom, hogy felismerlek-e majd téged.

– Tudni fogod, hogy én vagyok, mert megtanulsz majd engem…

Megtanulod a türelmet, az elengedést s hogy feltétel nélkül szeress…

Megtanulod, hogy a harag, féltékenység egyre távolabb sodor tőlem…

Megtanulod a megbocsájtást, alázatot, s hogy ami számít, az valójában a Lélek…

Amikor már nem ragaszkodsz, nem vársz el s nem szenvedsz,

Amikor már nem követelsz, nem erőltetsz, mert oly nagy a hited,

Amikor csak emelkedsz egyre feljebb,

Amikor már elfogadod, hogy része vagy egy Isteni tervnek,

Amikor már nem fáj a hiányom, mert egymagadban is érzel engem,

Amikor már nem panaszkodsz, s elfogadod a jelent, s tudod, hogy valahol miattad létezem,

Akkor majd a semmiből hirtelen megérkezem…

Mert vártál, kértél, kerestél engem.

Majd Ott leszek, mint idegen, kit úgy érzed, ősidők óta ismersz…

Megtudod, hogy én vagyok, hisz azt érzed majd: Hazaértem.

 

Iszlai Enikő

Lelki társ

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bene L. Krisztián

Lelki társ

 

Tudod, néha csak úgy csodállak, csak úgy nézlek.

Mint művésznek a festmény, s festmény a kéznek.

Mintha táncot lejtene a fény, és a valóság.

Összefonódva keringene az álom, és a jóság.

 

Csak nézlek, mert hinni is nehéz.

Hogy arany mámorító, s édesebb mint a méz.

Hogy szíved megérintve, megragad s beterít.

Álomképet festeget, s álmokat vetít.

 

Szavak nélkül is értesz, szavak nélkül is értelek.

Ugyanúgy féltesz engem, ahogy téged én féltelek.

Egy síkon mozgunk a húron, együtt lépkedünk.

Este összefonódunk, reggel meg együtt ébredünk.

 

Tudod, néha csak úgy nézlek, s belemélyülök.

Bambulok milyen szép vagy nekem, s beleszédülök.

Meg se mozdulok, tán csak mosoly mi rám ragad.

Mert hiszem hogy megtaláltam, a lelki társamat.

 

Lelkitársak könnyen találkoznak, mert egy hullámhosszon rezegnek...

 

"Lelkitársak könnyen találkoznak, mert egy hullámhosszon rezegnek.

 

Talán azért is, mert ismeretlen erők összehozzák őket. Az aranyfonál egymáshoz vezeti azokat, akik fogják.

 

Az ilyen sorsszerű összecsapódáskor átlépik az emberek a közeledés társadalmilag szokásos lépcsőfokait.

 

Nem lépésről lépésre közelednek egymáshoz, hanem hirtelen. Olyan, mintha rég nem látott testvérükkel találkoznának. Egyszerre mindenről van szó és mindent el akarnak mondani egymásnak. Most és azonnal. Mert végre itt van az, akinek lehet. Aki érti.

 

Az aranyfonál követői rendszerint magányos emberek - a szó szellemi értelemében - viszont roppant érzékenyek és az ilyen hirtelen összeszikrázásnál felizzik valami a fényből. Ezt mindketten érzik és ki akarják használni a csodálatos pillanatot. A szikra fényénél megpillantják, hogy a másik is fogja az aranyfonalat. És tudnak beszélgetni lényegében Mindenről... még olyan személyes titkaikról is, amelyeket senki másnak nem mondanak el."

 

(Müller Péter: Aranyfonál)