Amikor a nő meglátja a férfit, nincs benne kétség. Azonnal tudja, hogy ő az. A szemeiben ott a múlt, a jelen és a jövő. Az érzés elementáris, a felismerés villámcsapásként éri – hiszen már ezerszer szerette őt más életekben, más időkben.
De a férfi megijed. Valamit ő is érez, mélyen, a szíve legmélyén. De az ismeretlen fájdalmasan ismerős, és ez megrémíti. Nem így tervezi, nem így képzeli el a szerelmet. Egyik pillanatban minden összeáll, a másikban hirtelen túl sok lesz. A fény, ami a nőből árad, vakító – és ő még nem biztos benne, hogy készen áll ekkora igazságra.
„Kérlek, ne menekülj! Nem látod, hogy én vagyok az?”– kiáltja a nő némán, a lelkével.
De az ikerlángok útja sosem egyenes. A felismerés pillanatában az egyik fut, a másik vár. Az egyik fél kapaszkodik, a másik eltaszítja – mert az igaz szerelem nem csak édes, hanem kihívás is. Meg kell érni rá.
De a sors nem hibázik. Ami össze van kötve, azt sem idő, sem félelem nem szakíthatja el. Mert ahogy a lélek felismer, a test is követni fogja. A kérdés nem az, hogy megtörténik-e… hanem hogy mikor.
Mert az igazi szerelem elől nem lehet elmenekülni.
Ági
