A szerző színészként és rendezőként is jegyzi a darabot. A Játékszín színpadáról is ismert sztárok közreműködése mellett színházunkban még új művészek is debütálnak az előadásban. A mai magyar szórakoztató színpadi művek palettáján garantáltan új színfolt lesz majd ez a komédia. A Legénybúcsú helyszíne egy szálloda, ahova két jóbarát érkezik, egyikük azonban alaposan megkeveri a szálakat...
1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették. Kigyulladnak a csillár fényei, és egyszerre régi pompájában ragyog fel az egykori párizsi Operaház. Felidéződik egy nagy szerelem története. Szereplői: Raoul, a romantikus fiatal gróf és Christine, a bájos, tehetséges énekesnő. Kettőjük között azonban ott áll egy titokzatos harmadik személy, aki mindent elkövet boldogságuk ellen. A rejtélyes harmadik: az Operaház Fantomja, aki a színház alatti labirintusban él. Ez az ember nem riad vissza semmilyen eszköztől, hogy elnyerje Christine szerelmét. Ki ez a fantasztikus lény? Zseniális zenész, tudós, építész, feltaláló, szenvedélyes szerelmes vagy szörnyszülött zsaroló gyilkos? Erről szól ez az este, erről szól ez a - Andrew Lloyd Webber csodás zenéjével átszőtt - szenvedélyes és látványos musical.
A Fővárosi Nagycirkusz és a Kazanyi Állami Cirkusz közös produkciója, a MIRÁZS, a magyar és közép-ázsiai őstörténet legendás világába repíti a nézőt. Az Arany János Rege a csodaszarvasról című elbeszélő költeményéből is ismerős mitikus kor történetei elevenednek meg a porondon. Mesei alakok, fantasy filmeket idéző látványvilág, szimbolikus jelenetek, valamint a közép-ázsiai mondavilág különös figurái és képei állnak össze egy nagyszabású, egész estés előadássá. A magyar közönség egy olyan varázslatos produkcióval találkozhat, amilyenhez hasonlót még nem láthatott: lenyűgöző kosztümök, lélegzetelállító koreográfiák és a cirkuszművészet utánozhatatlan eszköztára idézik meg ezt a titokzatos, ősi világot.
Mi történik, ha valaki már csak egy gép segítségével lélegezhet – de közben élete történetét mindennél fontosabbnak érzi elmondani? Egy biztos: Aszalós Ferenc részt vesz a Hajdúvágáson 1956-ban megesett pogromban. De mivé válik az emberi emlékezet egy kórházi ágyhoz láncolva, és hogyan hallgatja meg a tehetetlenségben szenvedő beteget valaki más, aki szintén menekül a saját múltja elől? Egy ápoló, egy fiatal férfi. A rutinja pontos, a mozdulatai precízek, de valami mégis megmozdul benne, amikor Aszalós Ferenc, a vastüdőbe zárt idős beteg egy váratlan kéréssel fordul hozzá. Egy magnót kér – nem zenét hallgatni, hanem vallani. Rögzíteni valamit, amit eddig nem lehetett kimondani. Egy múltat? Egy bűnt? Egy sorsot? Lente Bálint, már csak a kazettákat találja meg az elhagyatott tüdőszanatórium épületében évtizedekkel később. Azonban ő úgy dönt, nemcsak hallgatója lesz a történetnek. Nyomozni kezd, megpróbálja feltárni az elfojtott traumák rendszerét, a bűntudat, a felelősség, a hallgatás és beszéd közti bonyolult viszonyokat. Azonban egyre több kérdés merül fel – és egyre kevesebb az egyértelmű válasz. Ez az előadás kettős utazás: a dokumentált múlt megidézésében, a másik pedig velünk és Lente Bálinttal, az újraértelmezés kockázatában történik, itt és most. Miközben a múlt és jelen egymásba csúsznak, valami talán rólunk is kiderül. Hogy mindannyian egy kicsit Bálintok vagyunk. Keresők. Hallgatók. Tanúk.
Pierre Louÿs kisregénye és Luis Buñuel azonos című filmje nyomán. „- Ismered azt a különös Goya-képet a madridi múzeumban?- Ami balkéz felől az első, mikor a legfelső emelet első termébe lépsz?- Igen. Négy nő, spanyol szoknyában egy kertben kifeszít a négy sarkánál fogva egy kendőt és nevetve táncoltatnak rajta egy embernagyságú bábot.- Fogalmam sincs.” Pierre Louÿs 19. század végi, A nő és a báb című kisregényében az idősödő Matteo beleszeret a fiatal Conchitába, aki addig hitegeti a férfit egy romantikus éjszaka vágyképével, míg az teljesen kifordul magából, és a kapcsolat erőszakosságba torkollik. Erről a kapcsolatról szól Luis Buñuel 1977-es filmadaptációja is, ami az eredeti történetnek egy kétélű, önleleplező adaptációja. Louÿs a regényében egy ponton azt írja: „a vágy halovány tárgya.” Innen a rejtélyesebb, és mindenképpen hangzatosabb cím. A mindenkori Matteo, (aki most fiatal) és Conchita, (aki szintén fiatal) akarja a mindenkori Conchitát és Matteot. Magabiztosan, önbizalom nélkül, térden csúszva, harciasan, sebzetten, durván, és most is – eredmény nélkül. Alapszöveg: Pierre Louÿs, Luis Buñuel
Mit mondhat el az ember egy tizenhét éves fiúról, aki meghalt? Hogy szép volt. És okos, mint a nap. Hogy szerette Humát és Bette Davist. És Truman Capote-t. És engem. Egyszer, amikor éppenséggel egy kalap alá vett ezekkel a példa- képekkel, megkérdeztem, mi a sorrend, mosolyogva azt válaszolta: betűrend szerint. Akkor én is mosolyogtam. De most csak ülök és töprengek, vajon a keresztnevemen sorolt be, mikor is Huma után kullogok, vagy a vezetéknevemen, amikor beékelődöm Davis és Capote közé. De az első nem lehetek semmiképp, s ez valami ostoba okból pokolian dühít, mivel világéletemben azt képzeltem, hogy nekem mindenben az elsőnek kell lennem. Anya csak egy van!!!! Hála Istennek! De ki a halott kamasz apja? A gyerek legyen az anyaszívűeké! A gyászoló Manuela új gyermeket kap, tulajdonképpen a fia mostohatestvérét. Az apa közös. Az anya nem. És anyja lesz a példakép színésznőnek is, aki új szerepre készül, a spanyol költő Lorca Vérnászának anya szerepére, aki halott fiát gyászolja. Pedro Almodóvar, spanyol filmrendező melodrámája: Mindent anyámról. A fia megtanítja Manuelának: ha az ember szeret valakit, akkor semmi szükség arra a szóra: „sajnálom”.
Egy önsegítő függő csoport története. „Mindent, amit a felépülésed elé teszel, azt elveszíted.” Egy teremben székeket tesznek körbe. Fő a kávé, a tea, apró rágcsálnivalók kerülnek az asztalra. Sorban érkeznek a résztvevők. Vannak, akik már ismerik egymást, és kedvesen mosolyogva ölelik meg a másikat. Van, aki először van itt, ő félszegen elfoglalja az egyik széket és feszülten várakozik. Aztán körbeállnak, mélyen belenéznek egymás szemébe. Feszült csend, majd mesélni kezdenek. Egyes szám első személyben, őszintén, tabuk nélkül. Ki hogyan került ide? Milyen mélypontra érkezett az élete? Mi az, amit nem tud egyedül leküzdeni? Amihez segítségre van szüksége?A csoporthoz bárki csatlakozhat korra, nemre, szexuális vagy vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. A tagságnak csak egy feltétele van: a szerhasználattal való felhagyás vágya. Legyen a szered bármi: alkohol, nikotin, kábítószer, szerencsejáték, videojáték, pornó, vásárlás, munka. Kleptománia, bulimia és anorexia, szex, szerelem- és társfüggés. Mindegy, honnan jössz, mindegy, mit és meddig használtál, a csoportot csak az érdekli, hogy mit akarsz kezdeni a problémáddal és hogyan tud segíteni neked. Bodó Viktor új előadása az önsegítő függő csoportok mintájára és igaz történetek alapján készül. A csoport olyan szélsőséges karakterek találkozóhelye, akik egyébként soha nem ülnének le egymással. Megfordul itt mindenféle ember a szobafestőtől az étteremtulajdonoson át a színházrendezőig. Történeteikben a reália keveredik a mindennapi abszurddal, a dráma a tragikomédiával. Egy ilyen kétórás gyűlésen megtörténhet minden, ami csak elképzelhető, és az is, ami nem. Jelmez asszisztens Dombi Franciska
Bruscon (Alföldi Róbert), a Nemzet Színésze, kis társulatával vendégjátékra érkezik. Az új és ismeretlen helyen azonban szinte mindennel baja van. És csak pár óra van az előadás kezdéséig. A sokszor radikálpesszimistaként emlegetett Thomas Bernhard (1931-1989) korának egyik legnagyobb írója volt. Szülőhazájával egész életében hadilábon állt, rögeszmés színpadi hősein keresztül hosszú kirohanásokat intézett az osztrák viszonyok és az egész modern emberi létezés nevetséges képtelenségével szemben. A színházcsinálót olvashatjuk úgy, mint egy nagy színházi stand up, amit egyszerre mozgat a tűrhetetlen és igaz fájdalom, valamint a nagyképű és hitelt rontó reflektálatlanság.
A Miracle hét táncos közös utazása. A középpontban a testek és azok részeinek felfedezése, egymáshoz való viszonyuk vizsgálata, valamint az ebből születő mozgásformák és kapcsolatok megfigyelése áll. Mi történik, ha a testeket nem különálló egyénekként, hanem egyetlen közös, élő masszaként szemléljük? Hogyan alakul át ez a massza fokozatosan, miközben a részek kapcsolatba lépnek egymással, és a mozdulatok egyre összetettebb jelentéseket hordoznak?A Miracle egy tiszta tánc előadás, ahol a néző a nagy egészen belül megannyi apró fizikai és előadói részletre lehet figyelmes. A folyamatot Porteleki Áron zenéje kíséri végig, amely még mélyebbre segít vinni bennünket az asszociációk világába. Emberiség, közösségek és egyének útja jelenik meg előttünk a közel egy órás folyamat alatt. „Egy, avagy több száz történetet mesél el ez a tiszta tánc előadás, lágy kapcsolódásokról és közösségben feloldódásról, apró hajszálrepedések szakadékká válásáról, az uniformitásban megtalált és elvesztett önmagunkról, az egyéni utazásokról egy nagyobb szervezeten (organizmuson) belül, amely maga a társulat.A hét táncos elképesztő fizikalitása azonnal megragadja a figyelmünket, ahogy látjuk az izmaikat lassan mozdulni, a bőrüket összesimulni, miközben a végtagjaik összegabalyodnak egy emberi architektúrában, akár egy miniatűr társadalomban. A meleg fények és a testszínű jelmezek is az ismerősség és az intimitás érzését keltik. De amint „felrobbantják” ezt az organikus együttlétet, az egyének egymásnak feszülnek és önmagukkal is megküzdenek, a testük feszültségtől vibrál, miközben utakat keresnek a túlélési ösztön és a szükségszerű együttműködés között.A dramaturgia pulzál a lassúság és a hiperaktivitás, a kifinomult és letisztult koreográfia, illetve nyers és zsigeri mozgásanyag, a nappali világosság és a csaknem éjjeli sötétség között. A dualitások dinamikus váltakozása mellett sincs egy unalmas pillanat, az előadó személyiségek külön-külön is legalább annyira lekötik a nézőt, akár a nagy kép. Izgalmas kísérletként az előadást színházból köztérre is adaptálták, így még több emberi és nem emberi test is bekerülhetett az alkotás igencsak sűrű szövetébe.” Bálint Orsolya, kurátor Oberfrank Réka szabadúszó táncos, alkotó és tanár. A Budapest Kortárstánc Főiskolán diplomázott BA kortárstáncművész és MA kortárstánctanár szakon, valamint külföldi tapasztalatokat is szerzett a koppenhágai The Danish National School of Performing Arts-ban, valamint a spanyol CobosMika Seeds Formációban. Hazatérése óta számos kollaborációban vett részt, mint táncos, valamint társalkotó egyaránt. 2021 óta a Willany Leó improvizációs táncszínház tagja. Gyakorlatában folyamatosan keresi a test belső játékát, az ízületekben, az izmokban és azok ritmikusságában rejlő játékosságot.
Feketevígjáték és sötét utazás Sigmund Freud tudatalattijában.Freud 1939-ben, élete vége felé Angliában él, halálos betegséggel küzd, és egyetlen vágya, hogy az életművét méltó módon hagyja az utókorra. Egy éjszaka azonban beállít hozzá egy fiatal nő, aki mindent felforgat: rá akarja venni Freudot, hogy vegye kezelésbe, és ezért hajlandó még a ruháitól is megválni. A jóhírét féltő professzor kétségbeesetten próbálja kidobni a nőt, de kiderül, hogy ő bizony sokkal több, mint egy idegesítő megszállott… A titokzatos idegen egy régi páciensről akar beszélni… De vajon milyen hibát vétett a legendás professzor? És mi az ára annak, ha egy pszichiáter téved?Ebben a sötét komédiában a féllábbal a sírban álló Freud tehát egy meztelen nőt rejteget a szekrényében, miközben beállít hozzá az őrült festőzseni, Salvador Dalí, illetve jelen van Freud mélyen vallásos orvosa és bizalmasa, Yahuda… Ahhoz, hogy Freud az élete végén képes legyen elrendezni a jóhírét fenyegető botrányos félreértéseket, nem csak a rejtegetett nőre, de egész életművére is megfelelő magyarázatokat kell találnia…
és egyszer csak elkezdjük érezni hogy meg tudnánk halni érteütni magunkat kékremár mindene tetszik a bűnei a szaga a zsír a testén a pont a seggénalig várjuk hogy lássukhogy tátsuk amink van soroljamhogy beszéljen hozzánk hogy hazudjon nekünk tetszeni szeretnénk neki már csak ezért szépnek lenniféregként kelnimert éjjel álmainkban belénk mar reggel izzadva ébredünk és felsikoltunk hogy nincs ott a foga íve a nyakunkoncsak egy hajszál a torkunkon és amikor már azt érezzük nincs tovább nem lehet továbbamikor már meghaltál értepersze ő nem kérteIstenem de csodálatosakkor de csak akkoramikor már szerelemakkor kezd folyni a vér is a bokádraezt megszoptad