Itt az ősz, a hűvösebb reggelek és végre frissebb a levegő. Nagyon vártam ezt az időszakot, annak ellenére, hogy ez az idei faházas szezon végének közeledtét is jelzi. Viszont a kreatív energiáim nem apadnak, ezért meg is mutatom nektek, milyen helyes kis gombákat készítettem a napokban.

Ez az ötlet Lenkétől jött, aki egy kedves idős hölgy és aki itt lakik az erdőszélen. Egyik nyári reggelen sétáltattam Tündit, amikor beinvitált a kertjébe, és tulajdonképpen minden növényt és egyedi dekorációt részletesen bemutatott nekem. Tudjátok, ez az a típusú kert, amiben színes hordók, kosarak, autógumik vannak lefestve, és minden öblös tárgyba ültetve van valamilyen növény. Mint egy színes kis mesekert, Lenke örömmel mesélte, hogy nyugdíjasként szívesen van a kertben és van ideje festegetni is, szereti ezt csinálni. Ő mutatta meg a faág gombácskáit, amik talán valamilyen tálka öntőformából készültek, mert nagyobbak voltak, de mondta, hogy tojáshéjból is lehet készíteni kisebb méretűeket.

Na, én onnantól kezdve minden egyes reggeli rántotta után szépen elmostam a tojáshéjat és kiszárítva gyűjtöttem őket… Most pedig, hogy az évszakváltással aktuális lett a dolog, elővettem őket és belefogtam a gombák gyártásába.

Gyűjtöttem kb. ujjnyi vastagságú ágakat (vékonyabbat és vastagabbat egyaránt), ezeket kb. 15 cm hosszúságúra vágtam. De maradtak még bambusz karó végek a tavaszi szitakötő készítésből (ITT írtam róla), gomba tönkhöz ők is jók.

A gipszhez kerámiaport vagy modellgipszet ajánlok, de én nem azt használtam. Már csak azért sem, mert a pincében van egy fél zsák glettgipsz, amit még a barátnőm adott a lakásfelújításuk után, hogy ne vesszen kárba, én meg gondoltam, hogy milyen jó lesz majd DIY projektekhez. Szóval én ezt használtam, de kicsit óvatosabban kell vele bánni, mint a modellgipsszel, hisz nem erre találták ki. Könnyebben porlik, lassabban szárad, nehezebb vele dolgozni. De a metódus ugyanaz.

Első lépésben az ujjaimmal vékonyan beolajoztam a tojások belsejét. Ehhez bármilyen háztartási olaj jó, én olívaolajat használtam. Ezután kikevertem vízzel a gipszet (modellgipsznél a pontos arányok fel vannak tüntetve a csomagoláson), érzésre, hogy homogén, sűrű, de azért folyós állagú legyen.

Öntés után rögtön beleraktam az ágakat, bambuszokat is a gipszbe. Ezután már csak meg kellett várnom, hogy megkössön a gipsz. Én kiraktam a kis csapatot a napra, de így is kellett a száradáshoz bő 24 óra. Viszont ezután a kis gombák, már így kiemelhetőek voltak a tojáshéjakból. Az olajos rétegnek köszönhetően egy sem ragadt oda, bár volt olyan, ami nem kötött meg rendesen, és itt-ott egy kis darabka lemállott. De nem is bántam, a valóságban sem szabályosak a gombák.

Azokat a gomba fejeket csiszolgattam csak meg óvatosan, ahol a gipsz esetleg túlfolyt a héjon, és ott emiatt felesleg keletkezett, de ez sem szükséges tulajdonképpen. Ezután már jöhetett is a festés, amihez barna, fehér, piros akrilfestéket használtam, illetve egy saját magam által kevert okkersárga festéket, amit még a zsúrkocsihoz használtam (ITT). Ezek vízbázisúak, szóval egymással is remekül keverhetők.

A festésnél nem néztem mintákat (Lenke gombái „meseszerűek” voltak, piros kalappal, szabályos fehér pöttyökkel), az emlékeimre és a fantáziámra bíztam magamat. Mindössze egy kis szivacsecsetet, illetve egy vékony ecsetet használtam, és ezeket csak egyszer mostam ki, amikor a piros színnel dolgoztam.

Teljesen vegyes kis csapat lett, bár arra azért figyeltem, hogy egy fajta gombából azért legyen minimum 3 db, mert ezek együtt így mutatnak majd jól. Itt pedig jól látszik, hogy a nem tökéletesen sikerült darabok is mennyire jól mutatnak festve:

A festett gombák is a szabad levegőn száradtak, és a legvégén még kaptam egy matt lakkréteget is. Ezt ecsettel is fel lehet vinni tégelyből, de nekem még volt egy kis maradék lakkspray a pincében, hát végre azt is felhasználtam. Az akrilfesték egyébként önmagában is tartós réteget képez, ezért lehet a gipsz gombákat kültérre is rakni, de a lakkal kap egy plusz védelmet, aminek köszönhetően az esőt és a napot is kibírja majd egy darabig.

A mínuszokat viszont nem biztos, szóval télire érdemes majd őket begyűjteni a kertből. De kísérletképpen én néhányat kint hagyok, meglátjuk, hogy bírják a téli viszontagságokat a hótakaró alatt. Ezeket a kis gombákat persze lehet tenni cserépbe, valamilyen növény mellé dísznek, de felhasználható őszi asztaldekoráció kiegészítőjeként is. Idővel viszont a faágak biztos, hogy teljesen elvesztik a nedvesség tartalmukat, elszáradnak, eltörnek majd, és ez a gipsszel is előfordulhat. De hát akkor lehet újakat készíteni!

Na de, jöjjön a lényeg, mutatom, hogy ezek a helyes kis gombák milyen jól mutatnak a kert egy-egy kis növényes szegletében.

A „légyölő galócák” különösen mutatósak, éppen ezért pl. növény jelölőként is lehet használni. Én az egyik tiszafa magonc mellé szúrtam le.

Remélem, ti is kedvet kaptatok néhány kis gomba elkészítéséhez. Ha pedig láncfűrésszel is tudtok bánni, akkor próbáljátok ki a gomba faragást farönkből, amiről ITT írtam korábban.

Judit

Arról írok, hogyan építem, szépítem a környezetet, amiben élek. Ötleteket és megvalósítási útmutatót adok azok számára, akiknek az otthon és a kert ugyanolyan sokat jelent, mint nekem.

Korábbi Bejegyzések

archívum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Shield Security által védett