Aki elég koros hozzá, megélhette, ahogy a német autóipar nagyjai a Japánból, az 1997-es Prius-szal és az 1999-es Insighttal elinduló hibrid hajtásrendszereket menyire nem értették, leszólták és alárendeltnek tartották valóban jó hatásfokú dízelmotorjaikhoz képest. Az ő világukban, az Autobahn belső sávjában a nyomatékos és keveset fogyasztó, közvetlen befecskendezéses turbódízelek valóban lemosták a hibrideket.

Ám az autóvásárlók rájöttek, hogy a folyamatosan fejlesztett benzines-elektromos hibrid hajtásrendszernek nagyon sok más felhasználási módban nem csupán megvan a létjogosultsága, de vonzó, sőt lehengerlően jó hajtásmód lehet békés autózásra. Mindezt a dízelekhez mérhető, városban még alacsonyabb fogyasztással.

20 év után, 2017. januárjában lépték túl a HSD Toyoták eladásai a 10 milliós határt, 2022-ben már 15 millió felett tartottak és hibridügyben azóta csak gyorsult a tempó. A környezetvédelmi elvárások szigorodása és a Toyota hibridjeinek sikere jó ideje rákényszeríti az egykor szkeptikus autógyártókat is teljes hibrid autók kifejlesztésére. Elterjedésükkel már rég nincs szükség a Prius I-hez hasonlóan sajátságos formára vagy feltűnő emblémákra egy autó hibridhajtásának jelzésére. A Camry farán is csak egy apró HEV (Hybrid Electric Vehicle) logót találunk.

29 fotó

Nekem a 2002-es tesztautó óta eltelt 23 év Camry-impulzusai kimerültek használt autókban. Utoljára az egymillió kilométeres használt limuzinnal találkoztam, amely sosem szorult trélerre és eredeti a hajtáslánca. Ezért is örültem, hogy nekem jutott az új autóként Európából másfél évtizedre kivont és csak a tesztautó közvetlen elődjével, 2018-ban visszatérő modell tesztelése.

Külső

Ez a csinos metálvörös autó a nyolcadik generációs Camry-nek a tavalyi modellfrissítéssel megújult örököse, tehát nem teljesen új nemzedék. Hossza 4920 mm, a szélesség 1840, a magasság 1445 milliméter. Összevetéskép a lépcsőshátú Škoda Superb hossza 4912 mm.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 6

Nyúlánk és sikkes autó. Hossza 4920 mm, a szélesség 1840, a magasság 1445 mm

Nyúlánk, karcsú alapformát adnak ki a Toyota Camry arányai, a hosszú, széles és lapos autók óhatatlanul szebbek a tömzsi és magas modelleknél. Látványosak az alapáron bi-LED, a tompított és a távfényt is diódákkal adó fényszórók, sikkes a légfüggöny rése a trapézmintás levegőbelépő-rács mellett.

1100 milliméteres Camry hátsó túlnyúlása, 10,5 centivel hosszabb az elsőnél, a forma oldalnézetből sem orrnehéz és a Prestige illetve az Executive szinten alapáras, 235/45 R18-as gumik már elég nagyok ahhoz, hogy jó kiállása legyen az autónak. A szerényebb kerékszett 17-es, 215/55 R17 méretű gumiabroncsokkal a Comforton.

A csomagtérfedélből kiemelkedő légterelővel, az autó szélességét hangsúlyozó lámpákkal hátulról nézve is takaros. A lökhárító fekete alsó sávja csúnya, de az első alattomos virágláda vagy agresszívan magas járdasziget érintése után hálásan tekintünk rá.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 7

Optikailag szélesítik az autó szélei felé kihúzott lámpatestek. A lökhárító fényezetlen alsó része nem szép, de hasznos

Belső tér

Szépen konfigurált tesztautónk világos műbőrdíszes műszerfal fogad, ami a térérzetet és a minőségi összképet is javítja. A műanyagok tapintásra és látványra is átlagosak. Egységesen 7,0” a digitális óracsoport képátlója, azonos az alapverzióval.

Középen 12,3” az érintőképernyő képátlója. Mérete pont jó, nem utalja le az utasteret és a kilátást sem zavarja előrefelé, ami a modern autókhoz képest itt említésre méltóan jó. Sajnos a kijelző sem a menüstruktúra intuitív használhatóságában, sem a grafikájában nincs azon a szinten, amit egy 20 865 000 forintos listaárú autótól elvárunk. Főleg a navigáció megjelenítése ódivatú.

31 fotó

Egészen meghatóan praktikus a szellőzésvezérlés a valódi billentyűkkel, akárcsak a konnektoros hibrid Prius-ban. A háromfokozatú ülésfűtést és az ülésszellőztetést sem menüből kell aktiválni vagy érintőfelülettel szerencsétlenkedni, mert önálló kapcsolójuk van.

Sokáig mentsvár volt a Toyota autóiban az egyértelmű műszerfali gomb a napi kilométer-számláló nullázáshoz, ami sajnos odalett, a Camryben hiába keressük, csak menüben bóklászva lehet megtalálni ezt az alapfunkciót.

190 centis porhüvellyel elöl még épp elegendő a fejtér, magasabbaknak jobban meg kell dönteniük a háttámlát az egészségesnél és a vezetés szempontjából ideálisnál, hogy elférjenek. Elöl van USB-C-csatlakozó és már a Comfort szinttől vezeték nélküli telefontöltő is.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 13

Motoros a hátsó roló és az üléstámla is állítható az Executive Camryben a kartámaszról

Praktikus az adaptív, rugós támaszokkal sokféle ibriket megtartani képes pohártartó elöl és a rakodóhelyekkel is elégedettek lehetünk az első ülések között, ami némileg ellentételezi a túl keskeny ajtóüregeket. Az Executive 9 hangszórós JBL-audiorendszere nem hozza a várt hangminőséget

A fejtér hátul is hasonló méretkorlátokat ad ki, mint elöl. A térdnek bőven jut hely és a hátsó légbefúvással, a kényelmes kartámasszal, a motoros hátsó és a manuális oldalsó árnyékoló rolóval jó dolga van a második sorban utazóknak, akiknek az önálló klímazónán kívül ülésfűtés és két USB-C töltőaljzat jut. Sőt, még a külső szélén alapos oldaltartású háttámla is elektromosan billenthető, cserébe nem bővíthető a csomagtartó az üléstámlák lehajtásával, van viszont síalagút.

529 literes a csomagtartó, ami ebben a méretkategóriában inkább alatta, mint felette van az átlagnak. Az ázsiai autókban megszokott spórolással a csomagtérfedél karjai helyet vesznek el a térből, míg egy FIAT Linea kaphatott igényesebb, külső mozgatószerkezetet.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 14

529 literes a csomagtartó. A fedél karjai burkoltak, de sok helyet vesznek el és lecsukáskor összenyomhatják a csomagokat

Dicséretes ellenben, hogy a felemelt szőnyeg felakasztható egy füllel. Alatta szép rendben találjuk a kerékkulcsot és a tartozékokat, egy szinttel lejjebb pedig a teljes méretű, alufelnis pótkereket!

Technika

2487 köbcentis a négyhengeres, 16 szelepes szívó benzines, amely túlélte a méretcsökkentős-turbósító motorfejlesztés közel 20 éve tartó korszakát. Vagy ha a Smart Fortwo 599 köbcentis sorhármas turbómotorjától számítjuk akkor több mint negyed évszázadot.

Hosszú löketű a motor, a furat 87,5, a löket 103,48 mm. Nyomatékmaximuma 221 Nm, széles sávban, 3200-5200 között. A láncos vezérlésű benzines 6000-es fordulatszámon adja le legnagyobb teljesítményét, ami 137 kW vagy 186 lóerő.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 15

Hosszú löketű a szívómotor, Atkinson- vagy normál ciklusban is működhet, a szívócső és a közvetlen befecskendezést variálja

A Camryben használt ötödik generációs hibrid hajtásrendszer benzines tagja többnyire Atkinson-ciklusban üzemel, amikor a szelepvezérlés változtatásával megnyújtja a munkaütemet, hogy a motorral minél nagyobb munkát végeztessen és minél kisebb nyomással illetve hőmérséklettel távozzon a kipufogószelepeken át az égéstermék, a fogyasztás csökkentéséért.

Ám az A25A-FXS kódjelű motor működhet normál módon is, a hagyományos Otto-motorok elvén, amikor részterhelése helyett erőből kell húznia nagy terhelésnél, mélyre nyomott gázpedállal. Mindehhez a közvetlen és a szívócső-befecskendezést is variálja, megelőzve a direktbefecskendezéses motorok szelepkokszosodását.

Észak-Amerikában összkerékhajtású is van belőle, harmadik villanymotorral a hátsó kerekek hajtására, Európába csak elsőkerekes Camry jön egy elektromos hajtómotorral és egy másik villamos géppel, amely áramot termel és a benzines újraindítását végzi.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 16

7,2 mp alatt gyorsul 100-ra, a hajtásrendszer 230 lóerős. Amerikában van 4×4-es is, hátsó villanymotorral

218-ról 230 lóerőre nőtt a hibridrendszer csúcsteljesítménye a nagyfeszültségű akku lecserélésével. A nikkel-fémhidrid akkumulátort váltó lítiumion akkumulátorcsomag jobban viseli az intenzív kisütést és visszatöltést, amihez a hűtése is jobb, így elektromos oldalról gyarapodhatott a lóerők száma.

Az akkuból kivasalt áramtöbblettel az állandó mágneses szinkronmotor 208 Nm-t és 100 kilowattot ad le, ami 136 lóerő. A villamos és a benzines motor csúcsteljesítménye a Toyota soros-párhuzamos hajtásrendszereiben nem adható össze, nem egyszerre érik el és adják le maximális teljesítményüket. Sajnos az 1560-1635 kilós Camry se fékezett, se fékezetlen utánfutót nem vontathat.

Elöl sima MacPherson futóművet kap a Camry, hátul a Toyota TNGA-K padlólemezére épülő autóban adott a független, többlengőkaros futómű, körbe acélrugókkal. Adaptív lengéscsillapítás nem rendelhető.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 17

17 és 18″ a kerékméret., a futómű elöl MacPherson, hátul többlengőkaros a Toyota TNGA-K padlólemezére épülő autóban

Nagyon kiterjedt a vezetőtámogató rendszerek köre, a Toyota erre a Yaris szintjén is sokat áldoz. A kötelező ütközés-megelőző vészfékezés gyalogos- és biciklista-felismeréssel nyilván van, adott a jelzőtábla-felismerés, a radaros adaptív sebességtartó, a kormánnyal is beavatkozni képes sávban tartó sávelhagyás-felismeréssel és a vészfékezés, mielőtt a kereszteződésben szemből érkező autó elé kanyarodnánk, ami persze rossz helyen is megállíthat. Az autó felügyeli a holtteret és a mellettünk lévő sávot kiszálláskor és állandóan vizslatja a vezetőt, hogy nem autózik-e túl fáradtan.

Még a korábbi Camry járt fogyasztásmérő körünkön. A Vezess Teletankban is bizonyított a hibrid hajtásrendszer

 

Vezetés

Jól indít a Toyota Camry, mert kényelmes a vezetőülés, jó az üléshelyzet és tetszett a kormány fogása. Sajnos a deréktámasz csak ki-be állítható, le-fel nem és nincs ülőlap-hosszabbítás sem. A bőrkárpit és az ülésszellőztetés Prestige felszereltséggel is alapáras.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 18

Kényelmes az üléshelyzet, jó a kilátás. Az ülőlap nem hosszabbítható meg

Bár a fokozatmentes erőátvitelben nincs sebességváltó, az ülések közötti, jó fogású, stabilitást és minőséget sugalló kart jobb híján hívjuk fokozatválasztónak.

Fokozott fékezőhatású B üzemmódot nem választhatunk a praktikus nyomógombokkal, Eco, Normal és Sport van az EV-n kívül. Utóbbi a hajtásrendszer korlátai miatt amúgy sem valódi villanyautó-üzemmód, ráadásul a fogyasztást is növeli picit a hajtásvezérlés felülírásával, de arra jó, hogy arisztokratikus csendben gördüljünk ki a lakóparkból vagy az utcánkból.

Elinduláskor, kiparkoláskor idegesítő a nagy fordulókör. Én több forrásban is 12,1/12,2 méteres adatot találtam balra-jobbra, a Superb 11,1 méteres fordulókör-átmérője jelzi, hogy hosszabb, 2825 helyett 2841 mm-es tengelytávval is lehet ezt jobban is csinálni.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 19

Nem nehéz, 1560 kg-ról indul. 12,1/12,2 méter a fordulóköre, a hosszabb tengelytávú Superbé csak 11,1 m

Amíg nem követelsz tőle teljes erőbedobást, a Camry elegánsan mozog. A hibridhajtások generációváltásaival egyre potensebb elektromos oldal komoly részt vállal a haladásból. Autópályán a visszajelzés szerint csak 10 százaléknyi üzemidő jut a villanymotorra. Viszont városban az utazási idő 75-80 százalékában pihen a benzines motor, aminek megvan a varázsa.

Kellő odafigyeléssel még akkor is elgurult három kilométert az autó tisztán elektromosan, amikor a hasznos és könnyen értelmezhető folyamatábra szerint nem volt tele az akkumulátora a távsuhanás indításakor.

Összességében jól megy a Camry, még ha a gyorsulásérzet nem is olyan átütő, mint 230 lóerő vagy a gyári adat alapján várnánk. A 100-ra gyorsulás 7,2 másodpercre javult, ez nagyjából az a szint, amit egy dízel és 4×4-es Superb hoz 193 lóerővel a maga 7,5 másodperces eredményével. A 180 km/órás végsebesség nem valami büszke, ennyit enged a leszabályozás.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 20

Elegánsan suhan, városban a menetidő akár 75-80 százalékában pihent a benzines a számítógép szerint

Továbbra is tanítani való az a lágyság, amivel a langyos zsírba merített benzines motor beindul, áramot termel és/vagy hajtja az autót, majd leáll.

Más márkák hibrid hajtásrendszerei inkább előbb, mint utóbb botlanak valamiben, rántanak itt, tétováznak ott. Ha eleget mész velük, mindig kiderül, hogy nem teljesen érik el a Toyoták nívóját vagy ha igen, mint az elsősorban a villanymotorral hajtó újabb Hondák, akkor a fogyasztás magasabb.

Viszont épp a hajtásrendszer kifinomultsága miatt csalódás a benzines motor zaja. Meglepő lehet, de nem autópályán van vele gond, mert az idegvégződés-roncsoló hibridbégetés a múlté. Még a besorolás, a gyorsítósáv sem fog ki rajta, mert a felpörgő motor zaja részben elhal a zajszigetelésben, részben elsüllyed a többi menetzajban, a csak közepesen tompított szélzaj és a kerékhang között.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 21

Szép a világos bőrkárpit és igen tágas a lábtér. Hátul is van külön klímazóna

Inkább városi forgalomban érkező akkutöltéskor zavaró a négyhengeres, mert kellemetlen hangszínen zúg. Tehát a tesztelt Toyota Camry nem a belső égésű motoros autókhoz képest zajos, csak erős a kontraszt, mert városban suhanva olyan a csend, mintha víz alatt úsznánk.

Itt egy bő 12 perces videó az új Toyota Camry-ről, amiben kívül belül alaposan körbejárják a kiállított autót:

a videó a hirdetés után indul

Jól működöt az adaptív tempomat, még országúton is használtam időnként, mert kanyarok előtt jó érzékkel vette vissza a sebességet akkor is, ha nincs előttünk autó, amelynek lassításához igazodhatna.

Közepes rugózási komforttal kell beérnünk, a vezethetőség viszont tetszett. A kormányzás hangolása eltalált, csekély karosszériadőlésekkel letudjuk a gyors kanyarokat és a kikapcsolható menetstabilizálás is rokonszenves.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 22

Teljes méretű pótkerék jár a Camryhez, ezt nagyra értékeljük

Meggyűlt a bajunk pár vezetősegítő rendszerrel. Az első keresztirányú forgalomfigyelő úttorkolatban a háromszöghöz lépésben előre gurulva feleslegesen jelzi, hogy jön és elmegy egy autó előttem, mert akkor szól, amikor már úgyis láttam.

Gazdagon kapjuk az ázsiai autók pánikolásából fakadó sípolást, csipogást és sajnos a piros lámpához megérkezve még mindig képes elkezdeni sípolni az első parkolássegítő, mert a Toyota Camry képtelen megkülönböztetni a valódi parkolási helyzetet attól, ha csak megállunk valaki mögött a lámpánál.

Költségek

Comfort, Comfort Business, Prestige és Executive felszereltséggel rendelhető a Toyota Camry, 17 385 000 és 20 865 000 forint közötti listaáron. Nálunk a csúcsmodell járt, amelyre éppúgy egymillió Ft a kedvezmény a cikk írásakor, mint a többire.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 23

17 385 000 és 20 865 000 Ft közötti a listaára, egymillió Ft a kedvezmény a cikk írásakor

Ez az ár a konkurensek tükrében nem vészesen magas. Az egyenáramon gyorstölthető Superbből konnektoros hibridet vehetünk a WLTP-szerint 135 km-s hatótávval és milliókkal olcsóbban, de az Executive-vel jobban összemérhető L&K csúcskivitelben a Škoda 22,1 milliós autó listaáron, hasonló kedvezményszinttel.

A Toyota Camry 2,5 hybrid és vetélytársai – Listaár, forint
Lexus ES 300h Elegance (218 LE) 23 400 000
Peugeot 508 1,6 PHEV Allure (225 LE, 64 km elektr. hatótáv) 21 450 000
Škoda Superb Selection 1,5 TSI PHEV (204 LE, 135 km elektr. hatótáv) 19 242 870
Toyota Camry 2,5 Executive (230 LE, teljes hibrid) 20 865 000

A testvérmodell, a megújulás előtt álló Lexus ES300h 23 400 000 forintról indul, még a 218 lóerős full hibrid hajtásrendszerrel, de a kifutó modell 3,5 milliós kedvezménye és 19,9 milliós alapára elgondolkoztathatja a vevőket. A Peugeot 508 ára túlzásnak tűnik, még a külső töltésű hibrid tisztán elektromos hatótávját figyelembe véve is.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 24

Nincs nagy oldaldőlés, jók a kormányerők és a 6,2 literes fogyasztás összevethető a még megmaradt dízelek takarékosságával

Nem túlzás csodálatosnak nevezni mai fejlettségi fokán ezt a hajtásrendszert, mert a hibrid Toyotáknak nem kedvező körülmények között, országúton és autópályán, 100-160 km/óra közötti sebességnél – német autópálya sebességkorlátozástól mentes szakaszát érintve – 6,18 literes fogyasztást mértünk, amikor ezt az átverésnek ható, de nagy vételnek bizonyuló öthengeres V70-es Volvót megnéztem egy barátommal.

Ez talán fél literrel több annál, amennyi üzemanyagot egy kétliteres, 150 lóerős dízel Superb vagy Passat igényel hasonló használatban. Városban a fogyasztás 5,5 liter körül tartható. Mivel az autó valóban eljár 5-7 literrel 100 kilométeren, a csupán 50 literes tankkal is elfogadható a hatótávolsága.

Értékelés

Eredendő célpiacán a Toyota Camry nem a középkategória felső karéjban focizik, mert Észak-Amerikában ez egy családi népautó. Ebből fakadóan hiányoznak belőle olyan finomságok, amelyeket középkategóriás európai autókban megtalálunk az extralistán vagy szériában, például a tolótető, a fel-le is állítható deréktámasz vagy az adaptív lengéscsillapítás.

Fogyaszt úgy a hibrid, mint egy dízel? 25

Karakteres forma, vattába ágyazott hajtáslánc, tágas és gazdagon felszerelt belső tér, elfogadható rugózási kényelem és zajkomfort. NIncs belőle választék, se kombi, se más hajtáslánc nem rendelhető

De amit kapunk, az nagyon is rendben van, karakteres formával, vattába ágyazott hajtáslánccal, csekély fogyasztással, tágas és gazdagon felszerelt belső térrel, elfogadható rugózási és kényelemmel és zajkomforttal. Kár, hogv az európai restart nem járt együtt a kombi visszahozatalával, amivel a Camry még vonzóbb családi és céges autó lehetne.

Mellette – Ellene
 
  • Tágas belső tér
  • Teljes méretű pótkerék
  • Elektromos támlaállítás hátul is
  • Praktikus kezelőszervek
  • Igazán kifinomult hajtáslánc
  • Súlytakarékos építés
  • Rendesen tompított hibridbégetés
  • Igen gazdag felszereltség
  • Csekély fogyasztás
  • Várhatóan jó értéktartás
  • Várhatóan kiszámítható szervizköltségek
 
  • 0 kg a vontatható tömeg
  • Egyféle karosszéria és hajtáslánc
  • Avítt grafikájú navigáció
  • Közepes rugózási kényelem
  • Akkutöltés közben kellemetlen zajszintű benzines
  • Nem hajtható le a hátsó üléstámla
Hogy tetszik a megújult Toyota Camry?
átlag
8.01
szavazat
1061
Hogy tetszik a megújult Toyota Camry?