Gazdaság
Távozik a Világgazdasági Fórum éléről Klaus Schwab
Betűméret:             

A globális elit egyik legismertebb alakja, Klaus Schwab hétfőn váratlanul bejelentette visszavonulását a Davosban működő Világgazdasági Fórum (WEF) éléről. A 86 éves Klaus Schwab közel 55 év után adja át a stafétát, ezzel lezárva egy korszakot a globális gazdasági és politikai diskurzus világában.

Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum (WEF) alapítója, lemondott a WEF igazgatótanácsának elnöki posztjáról és tagi státuszáról, méghozzá azonnali hatállyal. Döntését azzal indokolta, hogy életkora miatt – 88 éves – vissza kíván lépni a vezetői szerepből.

A lemondást az igazgatótanács április 20-án tartott rendkívüli ülésén elfogadták, és Peter Brabeck-Letmathe, a Nestlé volt vezérigazgatója, a WEF alelnöke lett az ideiglenes elnök. Emellett bizottságot hoztak létre az új elnök kiválasztására. Schwab 1971-ben alapította a Világgazdasági Fórumot, amely azóta a globális üzleti és politikai elit éves találkozóhelyévé vált Davosban. Lemondásával egy korszak zárult le, a szervezet átalakulási és fiatalítási folyamaton megy keresztül, amelynek része a vezetői szerepek átadása fiatalabb generációnak.

Véget ért egy korszak

Legutóbb idén januárban ülésezett a genfi központú Világgazdasági Fórum a svájci luxus síparadicsomban, ahol a világ prominensei, állami vezetők, akadémikusok, tudósok és a civil szféra képviselői a legfontosabb témákban fejtették ki rendszeresen az álláspontjukat.

A WEF fő küldetése hitvallásuk szerint, hogy „javítsa a világ helyzetét”, és „előmozdítsa a haladást”.

Az alapítványt 1971-ben hozta létre és azóta irányítja a közismert német közgazdász, Klaus Schwab, aki a honlapjukon olvasható, rövid bejelentése szerint 88. életévének betöltésekor döntött úgy, hogy azonnali hatállyal lemond a kuratórium elnöki és tagi posztjáról.

A szervezet elismerte a nyugalmazott elnök 55 éves „könyörtelen vezetését” és kiemelkedő eredményeit, mivel „létrehozta a párbeszéd és a haladás vezető globális platformját”, írja az economx.hu.

A svájci Neue Züriche Zeitung szerint Schwab mostantól csak a háttérben szeretne dolgozni, feladatait átmenetileg alelnöke, Peter Brabeck-Letmathe látja el, de már kijelöltek egy bizottságot az új elnök kiválasztásához.

Az elmúlt hét végén sokfelé érkezett csapadék, nagy területek azonban szinte teljesen kimaradtak az esőből. A folytatásban kánikula egyelőre nem valószínű, csapadék azonban igen, de nem kellő mennyiségben és nem egyenletes területi eloszlásban – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében. ...
2025. JÚLIUS 31.
[ 19:42 ]
A kereskedelmi láncok túlzott haszonkulcsai is hozzájárulnak az árak emelkedéséhez – erre hívta fel a figyelmet Jagoda Lazarević, Szerbia bel- és külkereskedelmi minisztere a Vajdasági RTV-nek adott interjúban. Mint elmondta, a kormány nem közvetlen árstopot kíván bevezetni, hanem a teljes ellátási láncra – a termeléstől...
2025. JÚLIUS 31.
[ 17:12 ]
Az ország keleti részének álláslehetőségei sokáig nem mutattak túl pozitív képet, ám az elmúlt években egyértelmű fejlődés indult el ezekben a régiókban is. A változások Nyíregyháza környékén is tapasztalhatók, ahol szintén sok új lehetőség kínálkozik. Felzárkózó keleti régiók A hazai gazdaság és...
2025. JÚLIUS 31.
[ 14:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó