Közélet Közelről –2026.05.11. – Közlekedési Kultúra Napja

A Közlekedési Kultúra Napján tartott programot a Rendőrség. Pakson a Csengey Dénes Kulturális Központ mellett várták az érdeklődőket pénteken. Szlalom pályán kívül részeg szemüveget, többféle ügyességi játékot és KRESZ-tesztet is próbálhattak a diákok. A jól teljesítők ajándékban részesülnek. A Közlekedési Kultúra Napjának célja a biztonságos, udvarias, környezettudatos közlekedés népszerűsítése, a baleset megelőzés, valamint a közlekedésben dolgozók elismerése. A programot mutatjuk be a mai adásban, tartsanak velünk!2

Tovább

Közélet Közelről –2026.05.04. – Atomerőmű majális

39 munkavállaló vehetett át Igazgatósági Nívódíjat az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. hagyományos majálisán. Az elismeréseket a vállalat vezérigazgatója, valamint az egyes osztályok igazgatói, vezetői adták át. Az eseményen idén is főztek az atomerőműves dolgozók. Az ASE sporttelep teljes egészét átjárta a készülő fogások finom illata. A főzőversenyben a legjobban Varga János és csapata teljesített, a második helyezett az Egyesült Nukleáris Ipari Dolgozók Szakszervezete, a harmadik pedig a Biztonsági Igazgatóság csapata lett. Az atomerőmű majálisát foglaljuk össze a mai műsorban, tartsanak velünk!

Tovább

Közélet Közelről –2026.04.27. – Vendég: Nagy Balázs, Paks alpolgármestere

Különleges, világszínvonalú sporteseménynek ad otthont május 14-én Paks. A Tour de Hongrie országúti kerékpáros verseny második szakaszának befutó helyszíne lesz a város. Hogy miért is lesz érdemes meglátogatni ezt a nagy múltú sportrendezvényt, továbbá, mi mindenre figyeljenek majd a közlekedők, arról is beszélgetünk ma Nagy Balázzsal, Paks alpolgármesterével.

Tovább

Közélet Közelről – 2026.04.21. – Lakossági fórum három témában

Három témában kérdezhettek az érdeklődők. Társasházi közös képviselőket és lakosokat is várt Paks Város Önkormányzata az április 14-i fórumra. A Városházán tartott eseményen legelőször a hulladékgazdálkodás helyi kérdései kaptak figyelmet. A MOHU ügyféltámogatás vezetőjének tájékoztatóját követően a résztvevők kérdezhettek. Paks polgármestere az elsők között arról érdeklődött, miként lehetne hasznosítani a társulás tulajdonában lévő sárga tetejű edényeket, kommunális hulladék szállításához. A fórumon még távhőszolgáltatással kapcsolatos aktualitás és galambtalanítás téma került napirendre. Erről szól mai magazinunk, tartsanak velünk!

Tovább

Közélet Közelről – 2026.04.20. – Vendég: Cseh Tamás, a térség megválasztott országgyűlési képviselője

A százszázalékos feldolgozottsági adatok szerint a választópolgárok 47.42 százaléka támogatta szavazatával, így Cseh Tamás, a Tolna vármegyei hármas számú egyéni választókerület új országgyűlési képviselője. Az itt indulók közül Süli János, a Fidesz-KDNP jelöltje 45.39 század, Janecska Zoltán, a Mi hazánk aspiránsa 6.05 század, Dobos Erzsébet, a Demokratikus Koalíció jelöltje 0.94 század, Szarka Sándor, a Magyar Munkáspárt jelöltje 0.2 tized százalékot kapott. Cseh Tamás, választókerületünk új országgyűlési képviselője mai közéleti magazinunk vendége.

Tovább

Közélet Közelről – 2026.04.10. – Lakossági fórumot tart az önkormányzat

Lakossági Fórumot tart Paks Város Önkormányzata. Az április 14-i eseményen Kudorné Szanyi Katalin várja az észrevételeket, kérdéseket több témában. Az 5-ös körzet képviselője elmondta hulladékszolgáltatás, galambtalanítás és távhőszolgáltatás szerepel majd napirenden. A fórum kedden 13 órakor kezdődik. Erről szól mai magazinunk, tartsanak velünk!

Tovább

Közélet Közelről – 2026.04.02. – Vendég: Magyar Levente külügyminiszter-helyettes

Miközben az alaplemez kialakításán dolgoznak az ötös blokki munkagödörben, zajlik a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kialakítása a Paks II. Atomerőmű munkaterületén, ahol folyamatban van az oktató és szimulátorközpont kivitelezése is. A munkálatokról a helyszínen tájékozódott Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese közéleti magazinunk mai vendége.

Tovább

Közélet Közelről – 2026.03.30. – 35 éves a Roger Schilling zenekar

35 éves jubileumot ünnepel idén a paksi Roger Schilling Fúvószenekar. Ez alkalomból április elsején koncertre várják a zenekedvelő közönséget a Csengey Dénes Kulturális Központba. Hogy mi minden szerepel a repertoáron az is kiderül a mai magazinban. Stúdiónk vendégei Fritz József, a zenekar vezetője és Féhr György a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és egyben a zenekar tagja.

Tovább

Közélet Közelről – 2026.03.09. – Csak kirándulsz vagy figyelsz is?

A természeti környezet aktuális állapotával foglalkozott az ÖKO Munkacsoport Alapítvány március 5-én kora este. A Csengey Dénes Kulturális Központ kisklubjában Tóth István Zsolt erdőgazdálkodási technikus tartott előadást. A Tolna megyei Természetvédelmi Alapítvány elnöke az eseményen kifejtette, milyen problémákat okozhatnak a kirándulók, ha a természetet figyelmetlenül járják. A lista nem rövid a szakember szerint. Ebből mutatunk be több részletet.

Tovább