Principles of Functional Analysis Second Edition

Martin Schechter pdf download

https://ebookfinal.com/download/principles-of-functional-
analysis-second-edition-martin-schechter/

Explore and download more ebooks or textbooks

at ebookfinal.com
 We believe these products will be a great fit for you. Click
the link to download now, or visit ebookfinal
to discover even more!

An Introduction to Nonlinear Analysis 1st Edition Martin

Schechter

https://ebookfinal.com/download/an-introduction-to-nonlinear-
analysis-1st-edition-martin-schechter/

Principles of Functional Verification 1st Edition Andreas

Meyer

https://ebookfinal.com/download/principles-of-functional-
verification-1st-edition-andreas-meyer/

Interactive Graphics for Data Analysis Principles and

Examples 1st Edition Martin Theus

https://ebookfinal.com/download/interactive-graphics-for-data-
analysis-principles-and-examples-1st-edition-martin-theus/

Methods of Analysis of Food Components and Additives

Second Edition Chemical Functional Properties of Food
Components Semih Otles
https://ebookfinal.com/download/methods-of-analysis-of-food-
components-and-additives-second-edition-chemical-functional-
properties-of-food-components-semih-otles/
Fatal Schechter

https://ebookfinal.com/download/fatal-schechter/

Functional Analysis 1st Edition Walter Rudin

https://ebookfinal.com/download/functional-analysis-1st-edition-
walter-rudin/

Functional Analysis 1st Edition Peter D. Lax

https://ebookfinal.com/download/functional-analysis-1st-edition-peter-
d-lax/

Pumps channels and transporters methods of functional

analysis 1st Edition Clarke

https://ebookfinal.com/download/pumps-channels-and-transporters-
methods-of-functional-analysis-1st-edition-clarke/

Surface and Thin Film Analysis A Compendium of Principles

Instrumentation and Applications Second Edition Gernot
Friedbacher
https://ebookfinal.com/download/surface-and-thin-film-analysis-a-
compendium-of-principles-instrumentation-and-applications-second-
edition-gernot-friedbacher/
Principles of Functional Analysis Second Edition Martin
Schechter Digital Instant Download
Author(s): Martin Schechter
ISBN(s): 9780821828953, 0821828959
Edition: 2, First Indian edition, 2009
File Details: PDF, 8.38 MB
Year: 2009
Language: english
Principles of
Functional Analysis
SECOND EDITION

Martin Schechter

Graduate Studies
in Mathematics
Volume 36

American Mathematical Society

Providence, Rhode Island
 EDITORIAL BOARD
Steven G. Krantz
David Saltman (Chair)
David Sattinger
Ronald Stem

2000 Mathematics Subject Classification. Primary 46-01, 47-01, 46B20, 46B25, 46C05,
47A05, 47A07, 47A12, 47A53, 47A55

ABSTRACT. The book is intended for a one-year course for beginning graduate or senior under-graduate students. However, it
can be used at any level where the students have the prerequisites mentioned below. Because of the crucial role played by
functional analysis in the applied sciences as well as in mathematics, the author attempted to make this book accessible to as
wide a spectrum of beginning students as possible. Much of the book can be understood by a student having taken a course in
advanced calculus. However, in several chapters an elementary knowledge of functions of a complex variable is required.
These include Chapters 6, 9 and 11. Only rudimentary topological or algebraic concepts are used. They are introduced and
proved as needed . No measure theory is employed or mentioned.

Library of Congress Cataloging-in-Publication Data

Schechter, Martin
Principles offunctional analysis I Martin Schechter. -2nd ed.
p. em. -(Graduate studies in mathematics, ISSN 1065-7339; v. 36)
Includes bibliographical references and index.
ISBN 978 0 8218 4856 2
1. Functional ayalysis. I. Title II. Series.
QA320.S32 2001 2001031601
515'. 7-dc21

Copying and reprinting. Individual readers of this publication, and nonprofit libraries acting for them, are permitted to
make fair use of the material, such as to copy a chapter for use in teaching or research. Permission is granted to quote brief
passages from this publication in reviews, provided the customary acknowledgement of the source is given .
Republication, systematic copying, or multiple reproduction of any material in this publication is permitted only under
license from the American Mathematical Society. Requests for such permission should be addressed to the Assistant to the
Publisher, American Mathematical Society, 201 Charles Street, Providence, Rhode Island 02904-2294. Requests can also be
made by e-mail to reprint-permission@ams. org.

© 2002 by the American Mather1atical Society. All rights reserved.

The American Mathematical Society retains all rights except those granted to the United States Government.
Visi� the AMS home page at URL: http: I /www. ams. org/

Published by the American Mathematical Society

First Indian edition 2009

Distributed by
Universities Press (India) Private Limited
3-6-74711/A & 3-6-75411, Himayatnagar, Hyderabad 500 029 (A.P.), India.
[email protected]; www.universitiespress.com

For sale in India, Pakistan, Nepal, Bhutan, Bangladesh, Sri Lanka and the Maldives only. Export of this edition to any
unauthorized territories is strictly prohibited.

Printed at
Graphica Printers, Hyderabad 500 013 (A .P.), India.
BS"D

To my wife, children, and grandchildren..

May they enjoy many happy years.

Contents

PREFACE TO THE SECOND EDITION XV

XIX
.
FROM THE PREFACE TO THE FIRST EDITION
Chapter 1. BASIC NOTIONS 1
§1.1. A problem from differential equations 1
§1.2. An exarp.ination of the results 6
§1.3. Examples of Banach spaces 9
§1.4. Fourier series 17
§1.5. Problems 24
Chapter 2. DUALITY 29
§2 .1. The Riesz representation theorem 29
§2.2. The Hahn-Banach theorem 33
§2.3. Consequences of the Hahn-Banach theorem 36
§2.4. Examples of dual spaces 39
§2 .5. Problems 51
Chapter 3. LINEAR OPERATORS 55
§3 .1. Basic properties 55
§3.2. The adjoint operator 57
§3.3. Annihilators 59
§3.4. The inverse operator 60
§3.5. Operators with closed ranges 66
§3.6. The uniform boundedness principle 71

IX
.
X Contents

§3. 7. The open mapping theorem 71

§3.8. Problems 72
Chapter 4. THE RIESZ THEORY FOR COMPACT OPERATORS 77
§4.1 . A type of integral equation 77
§4.2. Operators of finite rank 85
§4.3. Compact operators 88
§4.4. The adjoint of a compact operator 95
§4.5 . Problems 98
Chapter 5. FREDHOLM OPERATORS 101
§5.1. Orientation 101
§5.2. Further properties 105
§5.3. Perturbation theory 109
§5.4. The adjoint operator 112
§5.5. A special case 114
§5.6. Semi-Fredholm operators 117
§5. 7. Products of operators 123
§5.8. Problems 126
Chapter 6. SPECTRAL THEORY 129
§6.1 . The spectrum and resolvent sets 129
§6.2. The spectral mapping theorem 133
§6.3. Operational calculus 134
§6.4. Spectral projections
.....
141
§6.5. Complexification 147
§6.6. The complex Hahn-Banach theorem 148
§6. 7. A geometric lemma 150
§6 .8. Problems 151

Chapter 7. UNBOUNDED OPERATORS 155

§7.1. Unbounded Fredholm operators 155
§7.2. Further properties 161
§7.3. Operators with closed ranges 164
§7.4. Total subsets 169
§7.5. The essential spectrum 171
§7.6. Unbounded semi-Fredholm operators 173
§7.7. The adjoint of a product of operators 177
 XI
.
Contents

§7.8. Problems 179

Chapter 8. REFLEXIVE BA NACH SPACES 183
§8.1. Properties of reflexive spaces 183
§8.2. Saturated subspaces 185
§8.3. Separable spaces 188
§8 .4. Weak convergence 190
§8 .5. Examples 192
§8.6. Completing a normed vector space 196
§8 . 7. Problems 197
Chapter 9. BANACH AL GEBRAS 201
§9.1. Introduction 201
§9.2. An example 2oS
§9.3. Commutative algebras 206
'
§9.4. Properties of maximal ideals 209
§9.5. Partially ordered sets 211
§9.6. Riesz operators 213
§9. 7. Fredholm perturbations 215
§9.8. Semi-Fredholm perturbations 216
§9.9. Remarks 222
§9.10. Problems 222
Chapter 10. SEMI GROUPS 225
§10.1. A differential equation 225
§10.2. Uniqueness 228
§10.3. Unbounded operators 229
§10.4. The infinitesimal generator 235
§10.5. An approximation theorem 238
§10.6. Problems 240
Chapter 11. HILBERT SPACE 243
§11.1. When is a Banach space a Hilbert space? 243
§11.2. Normal operators 246
§11.3. Approximation by operators of finite rank 252
§11.4. Integral operators 253
§i1.5. Hyponormal operators 257
§11.6. Problems 262
 ..
xu
-- ------
Contents

Chapter 12. BILINEAR FORMS 265

§12.1. The numerical range 265
§12.2. The associated operator 266
§12 .3. Symmetric forms 268
§12.4. Closed forms 270
§12.5. Closed extensions 274
§12 .6. Closable operators 278
§12. 7. Some proofs 281
§12.8. Some representation theorems 284
§12.9. Dissipative operators 285
§12.10. The case of a line or a strip 290
§12.11. Selfadjoint extensions 294
§12.12 . Problems 295
Chapter 13. SELFADJOINT OPERATORS 297
§13.1. Orthogonal projections 297
§13.2. Square roots of operators 299
§13.3� A decomposition of operators 304
§13.4. Spectral resolution 306
§13.5. Some consequences 311
§13.6. Unbounded selfadjoint operators 314
§13. 7. Problems 322
Chapter 14. MEASURES OF OPERATORS 325
§14.1. A seminorm 325
§14.2. Perturbation classes 329
§14.3. Related measures 332
§14.4. Measures of noncompactness 339
§14.5. The quotient space 341
§14.6. Strictly singular operators 342
§14.7. Norm perturbations 345
§14.8. Perturbation functions 350
§14.9. Factored perturbation functions 354
§14.10. Problems 357
Chapter 15. EXAMPLES AND APPLICATIONS 359
§15.1. A few remarks 359
Contents Xlll

§15.2. A differential operator 360

§15.3. Does A have a closed extension? 363
§15.4. The closure of A 364
§15.5. Another approach 369
§15 .6. The Fourier transform 372
§15 . 7. Multiplication by a function 374
§15.8. More general operators 378
§15. 9. B-Compactness 381
§15.10. The adjoint of A 383
§15.11. An integral operator 384
§15.12. Problems 390
Appendix A. Glossary 393
Appendix B . Major Theorems 405
Bibliography 419
Index 423
PREFACE TO THE
SECOND EDITION

The first edition of Principles of Functional Analysis enjoyed a successful

run of 28 years. In revising the text, we were confronted with a dilemma.
On the one hand, we wanted to incorporate many new developments, but
on the other, we did not want to smother the original flavor of the book.
As one usually does under such circumstances, we settled for a compromise.
We considered only new material related to the original topics or material
that can be developed by means of techniques existing within the original
framework. In particular, we restricted ourselves to normed vector spaces
and linear operators acting between them . (Other topics will have to wait
for further volumes .) Moreover , we have chosen topics not readily available
in other texts.

We added sections to Chapters 3, 5, 7, 9, and 13 and inserted a new

chapter - Chapter 14. (The old Chapter 14 now b�comes Chapter 15.)
Added topics include products of operators (Sections 5.7 and 7.7) , a more
general theory of semi-Fredholm operators (Sections 5.6 and 7.6) , Riesz op­
erators (Section 9.6), Fredholm and semi-Fredholm perturbations (Sections
9.6 and 9.7), spectral theory for unbounded selfadjoint operators (Section
13.6) , and measures of operators and perturbation functions (Chapter 14) .

We attempted to strengthen those areas in the book that demonstrate

its unique character . In particular, new material introd_uced concerning
Fredholm and semi-Fredholm operators requires minimal effort since the

XV
 XVI
.
PREFACE TO THE REVISED EDITION

required machinery is already in place. By these means we were able to

provide very useful information while keeping within our guidelines.

The new chapter (Chapter 14) deserves some additional remarks. It

is designed to show the student how methods that were already mastered
can be used to attack new problems. We gathered several topics which are
new, but relate only to those concepts and methods emanating from other
parts of the book. These topics include pert-u rbation classes, measures of
noncompactness, strictly singular operators and operator constants. This
last topic illustrates in a very surprising way how a constant associated with
an operator can reveal a great deal of information concerning the operator.
· No new methods of proof are needed, and , again, most of this material
cannot be readily found in other books .

We went through the entire text with a fine toothed comb. The presen­
tation was clarified and simplified whenever necessary, and misprints were
corrected. Existing lemmas, theorems, corollaries and proofs were expanded
when more elaboration was deemed beneficial. New lemmas, theorems and
corollaries (with proofs) were introduced as well. Many new problems were
added .

We have included two appendices . The first gives the definitions of

important terms and symbols used throughout the book. The second lists
major theorems and indicates the pages on which they can be found.

The author would like to thank Richard Jasiewicz for installing :g\1£X 2c­
into his computer. He would also like to thank the editors and staff of the
AMS for helpful suggestions.

Irvine, California

Nlarch, 2001

TVSLB "O
 XVll
.
PREFACE TO THE REVISED EDITION
.

"

1
The following are a few excerpts from a review of the original edition by
'Einar Hille in the American Scientist.

" 'Charming' is a word that seldom comes to the mind of a science

reviewer, but if he is charmed by a treatise, why not say so? I am charmed
by this book."

"Professor Schechter has written an elegant introduction to functional

analysis including related parts of the theory of integral equations. It is
easy to read and is full of important applications. He presupposes very little
background beyond advanced calculus; in particular, the treatment is not
burdened by topological 'refinements' which nowadays have a tendency of
dominating the picture."

"The book can be warmly recommended to any reader who wants to

learn about this subject without being deterred by less relevant introductory
matter or scared away by heavy prerequisites ."
FROM THE
PREFACE TO THE
FIRST EDITION

Because of the crucial role played by functional analysis in the applied sci­
ences as well as in mathematics , I have attempted to make this book ac­
cessible to as wide a spectrum of beginning students as possible. Much of
·
the book can be understood by a student having taken a course in advanced
calculus. However , in several chapters an elementary knowledge of functions
of a complex variable is required . These include Chapters 6, 9, and 1 1. Only
rudimentary topological or algebraic concepts are used . They are introduced
and proved as needed. No measure theory is employed or mentioned .

The book is intended for a one-year course for beginning graduate or

senior undergraduate students . However, it can be used at any level where
the students have the prerequisites mentioned above.

I have restricted my attention to normed vector spaces and their impor­

tant examples, Banach and Hilbert spaces. These are venerable institutions
upon which every scientist can rely throughout his or her career. They are
presently the more import a:nt spaces met in daily life. Another considera­
tion is the fact that an abundance of types of spaces can be an extremely
confusing situation to a beginner.

XIX
.
XX FROM THE PREFACE TO THE FIRST EDITION

I have also included some topics which are not usually found in textbooks
on functional analysis. A fairly comprehensive treatment of Fredh�lm op­

Moreover, they are natural extensions of operators of the form I-

erators is given in Chapters 5 and 7. I consider their study elementary.
K, K
compact . They also blend naturally with other topics. Additional top--­
ics include unbounded semi-Fredholm operators and the essential spectrum
considered in Chapter 7. Hyponormal and seminormal operators are treated
in Chapter 1 1 , and the numerical range of an unbounded operator is studied
in Chapter 12. The last chapter is devoted to the study of three types of
operators on the space L 2 ( - oo , oo) .

One will notice that there are few applications given in the book other
than those treated in the last chapter. In general, I used as many illus­
trations as I could without assuming more mathematical knowledge than is
needed to follow the text . Moreover, one of the basic philosophies of the
book is that the theory of functional analysis is a beautiful subject which
can be motivated and studied for its own sake. On the other hand, I have
devoted a full chapter to applications that use a minimum of additional
knowledge.

The approach of this book differs substantially from that of most other
mathematics books. In general one uses a "tree" or "catalog" structure, in
which all foundations are developed in the beginning chapters , with later
chapters branching out in different directions. Moreover, each topic is in­
troduced in a logical and indexed place, and all the material concerning
that topic is discussed there complete with examples , applications, refer­
ences to the literature and descriptions of related topics not covere�. Then
one proceeds to the next topic in a carefully planned program. A descriptive
introduction to each chapter tells the reader exactly what will be done there.
In addition , we are warned when an important theorem is approaching. We
are even told which results are of "fundamental importance." There is much
to be said for this approach . However , I have embarked upon a different
path. After introducing the first topic , I try to follow a trend of thought
wherever it may lead without stopping to fill in details. I do not try to de­
scribe a subject fully at the place it is introduced. Instead , I continue with
my trend of thought until further information is needed. Then I introduce
the required concept or theorem and continue with the discussion.

This approach results in a few topics being covered in several places in

the book. Thus , the Hahn-Banach theorem is discussed in Chapters 2 and
FROM THE PREFACE TO THE FIRS T EDITION XXI
.

9, with a complex form given in Chapter 6 , and a geometric form in Chapter

7. Another result is that complex Banach spaces are not introduced until
Chapter 6, the first place that their advantage is clear to the reader .

This approach has further resulted in a somewhat unique structure for

the book. The first three chapters are devoted to normed vector spaces, and
the next four to arbitrary Banach spaces. Chapter 8 deals with reflexive
Banach spaces, and Chapters 11 13 cover Hilbert spaces. Chapters 9 and
-

10 discuss special topics.

 Chapter 1

BASIC NOTIONS

1.1. A problem from differential equations

Suppose we are given the problem of finding a solut ion of

( 1. 1 ) !" (x) + f (x) = g(x)
in an interval a < x < b with the solutio n satisfyin g
(1 .2) f(a) = 1 , !' (a) = 0.
(We shall not enter into a d iscussion as to why anyone would want to solve
this problem, but content ourselves with the statement that such equations
do arise in appl icat ions. ) From your course in differential equations you will
recall that when g = 0, equation ( 1 . 1 ) has a general solution of the form
( 1 .3) f ( x ) = A sin x + B cos x,
w here A and B are arbitrary constants. However, if we are interested in
solv ing ( 1 . 1 ) for g(x ) a r1 arbitrary function continuous in the closed inter­
val, not many of the methods developed in the typical course in differential
equations w ill be of any help. A method which does work is the least pop­
ular and would rather be forgotten by most students. It is the method of
variation of parameters which st ates, roughly, that one can obtain a solution
of ( 1 . 1 ) _i f one allows A an d B to be functions of x instead of just constants.
Since we are only interested in a solution of ( 1 . 1 ) , we shall not go into any
justification of the method, but merely apply it and then check to see if
what we get is actually a solution. So we differentiate ( 1:3) twice, s ubstitute
into ( 1 . 1) and see what happens. Before proceeding, we note that we shall
get one equat ion with two unknown functions. Since we were brought up
from childhood to believe that one should have two eq t1ations to deter tn ine

1
Discovering Diverse Content Through
Random Scribd Documents
kövér asszony annyira összehuzódik, amennyire a kövérsége mellett
csak tud; a sovány asszony elhallgat és a kövér asszony behunyja a
szemét.
Csend. A pohos ur hosszuakat, nyugodtakat szuszog. A Darinka
keze ismét rajta van az ülés támláján. A pepitanadrágos óvatosan
közeledik feléje és a hatalmába keriti. Darinka alszik. A
pepitanadrágos egészen odafészkeli magát az ülése jobb sarkába,
hogy a válluk összeérjen; a Darinka keze után meghóditja a Darinka
egész alsó karját. A sovány asszony megmozdul, felül. Darinka
méltatlankodva rántja vissza a kezét, az ügyvéd ur mozdulatlanul
kucorog a kuckójában. A sovány asszony felül és körülnéz. Vak
tekintettel néz meg mindenkit; szólni akar, de csak sóhajtozni tud;
nagy, keserves, lihegő sóhajtások szakadnak fel a melléből; a kövér
asszony felé fordul… A kövér asszony azonban alszik, fájdalmas,
konok, dacos arccal alszik. A sovány asszony halkan, egészen
magában, olyan csendesen, mintha a hang nagy messzeségből
jönne, jajgatni kezd, a mellére szoritja a kezét, szorongatja a
megduzzadt, vastagon bepólyázott, szegény testét, azután könnyes
arccal hátradől az ülésen és elhallgat.
Csend. A Darinka keze ismét megjelenik az ülés támláján. A
pepitanadrágos most már alig vár egy-két percet; sietve keriti a
hatalmába. Darinka nem huzza vissza. A pepitanadrágos egészen
magához vonja a Darinka karját. Darinka lemondott arról, hogy a
pepitanadrágossal szemben fenntartsa az alvás fikcióját. A szeme be
van hunyva, de csak azért, hogyha a jobboldalon mozgás támadna,
akkor az alvás állapotában találtassék.
A pohos ur azonban alszik. A pepitanadrágos egészen áthajol
jobb felé, a Darinka kezét a maga bal kezébe veszi, a jobb kezével
pedig a Darinka dereka mögé nyul be. Darinka elhuzódik. Nem
engedi. A bal kezét is visszavonja és a bal kezével és a jobbal
egyszerre tolja vissza a dereka felé nyuló kezet. Csendes, szivós
küzdelem, amelyet egy megriadás, egy-egy megrezzenés félbeszakit
néha, amely azonban rögtön ujra kezdődik, mihelyt csend van és a
pohos ur szuszogása hallatszik.
 A pepitanadrágos győzött. A karja átnyulik az ülés támlája fölött,
körülfonja a Darinka derekát és az egész Darinkát lassan áthuzza
balfelé. A sovány asszony ekkor feljajdul. A kövér felébred, ráhajlik a
soványra, kérdez valamit; a sovány felel valamit, azután elhallgat. A
kövér visszahuzódik a sarokba, összevonja magát, amennyire tudja
és aludni akar.
Ekkor a mozgás zajára a pohos ur is felébred. Csodálkozva néz
körül, mint aki mély, édes, tiszta álomból ébredt fel; azután balfelé
fordul.
– Alszol, Darinka?
Darinka nem felel.
– Alszol, Darinka?
Darinka kinyitja a szemét:
– Tessék?
– Hogy alszol-e?
– Igen. Miért?
– Csak hogy aludj jól, fiam. Jóéjszakát.
– Jóéjszakát.
A pohos ur fordul egyet és három perc mulva ismét alszik.
Darinka lehunyja a szemét. A keze az ülés támláján van, csörögnek a
karperecei, amint odateszi. Öt perc mulva megjelenik az ügyvéd ur
keze, átfogja és balfelé vonja Darinkát. Darinka balfelé csuszik. A
pepitanadrágos most már csigaalakban helyezkedik el az ülés
támlája körül; fent és lent áthajlik, az egész testét át akarja préselni.
Darinka védekezik. Csendes és szivós harc folyik a homályban, a
vonat kattogva rohan előre, telnek a negyedórák, végül Darinka
megadja magát. A fejét jobbfelé forditja, mert jobbra kell figyelnie.
De az egész karcsu teste beledől, beleomlik a bal sarokba. A
derekát, a csipőjét, a lábát, a vállát, mindent átad a
pepitanadrágosnak.
A pepitanadrágos azon fáradozik, hogy a fejét is visszaforditsa.
Meg akarja csókolni. Darinka nem engedi. Fél. Most már nem tettet
alvást, aggódó és gyanakvó pillantásokat vet felém. Én behunyom a
szememet. Amikor ismét kinyitom egy kissé, Darinka visszaforditotta
a fejét és egy gyors és futó csókra átengedte az ajkát a
pepitanadrágosnak. A pepitanadrágosnak ez nem elég. Hosszabb,
tartósabb, odaadóbb, tüzesebb csókot akar. Darinka védekezik.
Elálmosodom. Lehunyom a szememet. Elalszom. Amikor kinyitom
a szememet, csend van még mindig, félhomály, fülledt levegő. A
pepitanadrágos egészen győzött; már nem is félnek, az ülés támláját
is felemelték, Darinka szinte az ölében van; ami eldöntetlen, az még
csak egy dátum.
– Holnap, – mondja a pepitanadrágos.
– Nem, – mondja Darinka.
Darinka védekezik, a pepitanadrágos magához szoritja, szinte
megfojtja az ölelésével. Darinka védekezik; végre megadja magát és
ráhagyja, hogy jó, – hát holnap.
A kövér asszony ekkor megmozdul. Föléje hajol a soványnak.
Szól hozzá. A sovány nem felel. A kövér asszony ijedten kezd
vinyogni. A pohos ur felébredt. Darinka mozdulatlanul ül a helyén. A
pohos ur ásit és félrehuzza a függönyöket. Szép reggeli világosság
árad be. A kövér asszony jajgat. A sovány mozdulatlanul fekszik.
Föléje hajolunk.
– Meghalt.
 JENŐKE
– … Igen, ügyvéd ur, önnek elmondok mindent. Elmondok
mindent teljes őszinteséggel. Hiszen nagy érdekem is. Ha
felakasztanának, azt nem bánnám, higyje el, egy cseppet sem
bánnám. De hiszen nem akasztanak fel. Tulságosan sok az enyhitő
körülmény. Ugy-e, hogy az? Ön is azt mondja? Ha pedig nem
akasztanak fel, akkor azt akarom, hogy minél kevesebb ideig legyek
becsukva. Utálom a börtönt. És sok a tennivalóm, sok a dolgom…
Hogy mi a dolgom? Az nem tartozik most ide. Ön most csak
hallgassa meg, kérem, ezt az őszinte vallomást, amelylyel –
mellesleg megjegyezve – arról is meg akarom győzni, hogy nem
vagyok őrült. Ha az a doktor, aki délelőtt itt volt nálam, effélét
mondott volna önnek, akkor az a doktor ostoba tökfilkó. Nem
mondott effélét? Annál jobb. Hát akkor kérem a szives figyelmét; a
magam részéről igyekezni fogok, hogy összefüggően, logikusan és
ökonomikusan adjam elő, ami mondanivalóm van. Helyes? Igen,
helyes, ugy-e? Tehát. (Kérem, ezzel az ideges gesztussal ne
törődjék. Néha heves fejfájásom van, ilyenkor természetesen a
homlokomat szorongatom. Egyszerü neuraszténiás tünet. És ki nem
neuraszténiás manapság! Ugy-e, igaz.) Tehát.
Ott kell kezdenem, hogy én ma harminchét éves vagyok. Igen,
hiszen ezt tudja ön. Banktisztviselő majd husz esztendeje már,
mindig nyugodt, rendes, csendeséletü, higgadt és jó ember. Igen,
mindig jó ember voltam, ezt különösen hangsulyoznom kell;
szerettem segiteni másokon; szerettem az embereket és mindig jó
viszonyban voltam a környezetemmel. Hogy szerettek-e? Hiszen
éppen erről van szó. De várjunk csak. Sorjában, sorjában!
 Az apám, mint ön tudja, a vörösvágási kincstári uradalom
igazgatója. Jómódu, derék ember… egyébként ismeri. Csak látásból?
Az elég arra, hogy megitélje, mennyire hasonlitok rá. Vonásról
vonásra olyan az arcom, mint az övé. Az alakom ugyanaz:
középtermet, sem magas, sem alacsony, sem kövér, sem nagyon
sovány. Középtermet! De a hangom is olyan, mint az övé és a lelki
tulajdonságaimban is ráütök. Ő is ilyen nyugodt, rendes, csendes, jó
ember volt világéletében. Éppen ilyen az öcsém is, az ügyvéd, – azt
ismeri? Igen, ismeri. Akkor hát megitélheti. Éppen ilyen. És éppen
ilyen, mint mi vagyunk, az én fiam is, Jenőke… (Bocsásson meg,
harcolok minden elérzékenyülés ellen, de néha nem birom. Pedig
éppen erről van itt szó.)
Tehát Jenőke… igen, igen… köszönöm… már vége!… Tehát: a
fiam. Egyetlen gyerek, a házasságunk első évében született. Azóta a
feleségem nem akart… De hát ez nem tartozik ide. Én huszonöt éves
koromban házasodtam meg. Nagyon fiatal kor, azt tetszik mondani?
De tetszik látni, éppen ez az, amit mondok: hogy rendes, derék, jó
ember voltam, – én nem akartam ugy élni, mint a mai fiatalemberek.
És amikor egy leányba szerelmes lettem, azt el is vettem. Pedig
szegény leány volt. Nem mondom: urileány, de olyan »fent az ernyő,
nincsen kas« uraság volt az. Az apja táblabiró, de a mészárosszámlát
elsején nem tudták kifizetni. Szóval: én elvettem. Mondhatom, apja,
anyja boldog volt, nemcsak ő. Jó partie voltam én már akkor is, –
nem dicsekvésből mondom, de ugy van. Ki vette volna el, ha én
nem? Ki van manapság olyan becsületes ember, hogy pénz nélkül is
elvesz egy uri leányt? Kérem, az igények egyre nőnek…
Igen, igen, – rátérek a tárgyra. Elvettem. Nagyon szerettem.
Akkor ő is szeretett engem. Talán azután is, azóta is, mindig,
hanem… hiszen éppen erről van szó. Én nagyon szerettem és az
ölébe raktam volna a világ minden kincsét. Dolgoztam – már igy
szokás mondani – mint az állat. Nem eredménytelenül, azt
nyugodtan állithatom, ugy-e? Jó módban éltünk, a feleségemnek
megvolt mindene, amit kivánt. Amit csak kivánt. Pedig sok mindent
kivánt. Szép lakás, sok szép ruha, drága nyaralás… Megvolt minden.

É
Én boldog voltam, hogy adhattam neki. Egy régi barátom egyszer
azt mondta, hogy mit dolgozom agyon magamat, legyen egy kicsit
szerényebb az asszony. Én kinevettem. Azért beszél igy, gondoltam,
mert csunya asszony a felesége. Ha olyan szép volna, mint az
enyém! Mert szép asszony volt, azt meg kell adni, ugy-e, ügyvéd ur?
Igen, igen, – hát én csak neki éltem, meg a kis fiunak,
Jenőkének. Ő is szerette Jenőkét, nem lehet mondani, hogy ne
szerette volna. De az ő szeretete valahogy olyan különös szeretet
volt, hogy mondjam? Olyan hüvös, olyan tartózkodó szeretet. Engem
is igy szeretett. Olyan… igen, olyan hüvösen, olyan tartózkodóan.
Olyan… Olyan felsőbbségesen, olyan leereszkedően. Legalább igy
éreztem akkor, amikor még csak azt hittem, hogy szeret. Vagy talán
csakugyan szeretett mindvégig… de a maga módja szerint?…
Lehetséges az, hogy egy asszony megcsalja az urát és mégis
szeresse? Mert hiszen soha egy rossz szó köztünk nem esett…
Persze, persze, bocsánatot kérek, most nem erről van szó.
Folytatom. Az tehát hamar feltünt nekem, hogy a szeretete egészen
különös fajtáju. De belenyugodtam. Ilyen, hát ilyen. Szép asszony,
nem lehet ettől azt kivánni, hogy olyan legyen mint egy szolgáló,
vagy mint egy kokott. Ugy-e, kérem, ebben igazam van?… Tehát, én
bele is nyugodtam ebbe és minthogy őt a társadalmi kötelezettségei
nagyon elfoglalták, Jenőkét ugyszólván én neveltem. Mondhatom:
sok örömem volt benne. Kérem, az a kis fiu olyan értelmes, jól
nevelt, okos, szerény gyerek. Elbámulna, ügyvéd ur, ha zongorázni
hallaná. Vagy franciául beszélni… Okos, szerény, csendes kis fiu. És
szép; apai tulzás nélkül mondhatom, hogy szép. Tessék a
fotografiája, itt hordom a medaillonban, hogy mindig velem legyen…
Ugy-e, nagyon szép, ámbár rám hasonlit. Gyerekkoromban egészen
ilyen voltam. És hiszen – be lehet vallani – engem sem tartottak
soha rut embernek; legénykoromban szép fiuszámba mentem… Volt
egy esetem…
Igen, igen, rátérek a dologra. Tehát Jenőkét én neveltem és
különösen amióta nagyobbacska, azóta mindig az én szárnyaim alatt
van. Az anyját nagyon lefoglalták a társadalmi kötelezettségei –
hiszen ezt már mondottam – és a kis fiu mindig velem járt sétálni,
játszani, tornaórára, uszodába, ahová már az ilyen kis fiut el lehet
vinni. Az utolsó két évben különösen sokat voltunk egyedül, mert az
anyját – hiszen mondtam, mert igy mondtuk akkor – nagyon
lefoglalták társadalmi kötelezettségei. Sokat voltunk egyedül és
nekem nagy gyönyörüségem volt Jenőkében. Kérem, az ember azt
hiszi, hogy ha egy kis fiu okos, jól nevelt, csinos, szerény, jószivü,
akkor megvan minden tulajdonsága, amelyre szüksége lesz az
életben. Azután jön egy perc, amikor az ember látja…
Igen, igen, rátérek az esetre. Hiszen éppen annak a napnak a
történetét akarom elmondani. Ünnepnap volt, ma egy hete… vagy
nem; hat napja… mégis egy hete… de hiszen az mindegy. Tehát
ünnepnap volt; későn keltünk, én délben el akartam az asszonynyal
menni a korzóra, de ő azt mondta, hogy társadalmi kötelezettségei
vannak és egyedül ment el. Én olvastam a lapot, Jenőke
játszogatott, – olyan csendesen el tud játszani az a kis fiu órák
hosszat… pedig már tizenkét éves – az asszony ebédre hazajött,
nem vettem észre rajta semmi különöset. Ebéd után szivarra
gyujtottam, le akartam feküdni egy kicsit, de ő akkor ezt mondja:
»Nem viszed el Jenőkét?« »Hová?« – kérdezem én. »A szigetre«, –
mondja ő – »olyan rég nem volt friss levegőn«. Igaz, mondom én
erre és bár szerettem volna aludni egyet, felöltöztetem Jenőkét,
megfogom a kezét és viszem a szigetre.
Utközben vettem még egy lapot, a szigeten leültem és elkezdtem
olvasni. Jenőkének tudniillik ott voltak a rendes játszótársai: a Péteri
Sárika (az orvosnak, a Mária-kórház igazgatójának a leánya), meg a
Wigand Gyuri (a pléhlemezgyáros fia, a Wigand és Fényes
Wigandjának). A három gyerek játszik, én ülök, szivarozom, olvasok.
Mulik az idő.
Egyszerre csak a közelembe kerül a három gyerek. Ők nem
látnak engem a bokroktól, én nem látom őket. De hallom minden
szavukat. Jenőke beszél. Vonakodik valamitől. »Nem, nem«, –
mondja – »ez unalmas játék«. »Ne beszélj«, – feleli rá Gyuri – »ez a
legjobb játék. Igy akarsz nagy fiu lenni?« »Nem, nem«, – mondja
Jenőke – »majd megint csak állok és állok egy félórahosszat és hiába
állok.« – »Te vagy az őr«, – mondja neki a Wigand Gyuri – »te
vigyázol rá, mikor jönnek az indiánok. Ugy-e, Sári?« Erre megszólal a
kisleány is. »Igen, Jenőke«, – mondja és megsimogatja Jenőkét –
»neked itt kell állnod és el nem szabad mozdulnod, mig a kapitány
azt nem mondja, hogy már lehet«.
Jenőke erre rögtön belenyugszik a dologba. Megáll a világos,
napsütéses pázsiton, nekiveti a hátát egy fának és komolyan néz
bele az erdőbe. Becsületes, hűséges, őrtálló kis katona! A másik
kettő megfordul, elkezd szaladni és egy vihogással eltünik. Ejnye, de
ostoba játék ez – gondoltam magamban. Már ugyis felálltam és
megnéztem az én becsületes kis katonámat; most megnézem, mit
csinál az a másik kettő. Mit vihogtak azok?… Lassan utánuk
lopódzom a bokrok mellett. Nem kell messzire mennem, a
legközelebbi fordulónál már hallom a hangjukat. És amint most
egyre közelebb és közelebb lopódzom hozzájuk, a hangjuktól
egyszerre őrületesen dobogni kezd a szivem, borzasztó félelmet
érzek és a lábam alig akar vinni. Micsoda hangok ezek!… Két
gyereknek a hangja!… Odaérek hozzájuk és a bokrokon át benézek a
rejtekhelyükre. A szivem eláll. Ott ül a két gyerek és csókolózik. A
Gyuri csókolja a Sárit és a Sári csókoltatja magát. Mosolyogva,
kényesen, a fejét elforgatva, néha… és néha vissza is csókolja a
Gyurit. És én kimeredt szemmel nézem őket… Higyje el, ügyvéd ur,
hogy csak a jó Isten mentette meg akkor annak a két gyereknek az
életét; soha olyan közel az a két gyerek – ha még addig él is – nem
lesz ahhoz, hogy valaki véres rongyhalmazzá tapossa őket…
Hogy ártatlan csókok voltak azok? Gyerekcsókok, testvéri csókok?
Persze, hogy azok. De az én fiamat csalták meg vele, az én fiamat,
szegény hűséges, őrtálló kis katonámat, aki becsületesen vár ott az
erdőben, aki őrségre állott ennek a lánynak, ennek a
gyerekbestiának egyetlen szavára, aki el nem mozdulna onnan…
Hogy nem csalták meg őt? De igen. Ez az első szavukból kiderült.
Ez adta meg a csókjaik becstelen örömét. Szennyes gyerekcsókok! –
boldog Isten, hát ilyen is van? Annak örültek, hogy Jenőkét
otthagyták, hogy becsapták, hogy nem mozdul el onnan, ahová
állitották. Máskor is ezt szokták tenni; kipróbált dolog volt;
biztonságban érezték magukat… A becstelenek.
Ez mentette meg őket. Visszafordultam. Rohantam Jenőkéhez.
Mit adtam volna érte, ha nem találom ott! Ha megunja a várást! Ha
elmozdul a helyéről! Türelmetlenkedik, bosszankodik, gyanakszik…
De nem! Ott állt, nekivetve a hátát a fának, belekémlelve az erdőbe,
hűségesen várva az indiánokat; szegény, becsületes, kötelességtudó,
megcsalt kis katonám…
Megálltam. Néztem. Vártam, mikor unja meg. És amint ott
álltam, vártam, és néztem a fiamat, egyszerre megláttam benne
magamat, megláttam benne az én életemet, az egész fajtám életét,
az apám életét és megláttam az ő jövendő életét is.
Az apám… Nagyon szeretem az apámat és ezért nem szerettem
soha a multjára gondolni. Nem szerettem a multjára gondolni…
mert… azért is, mert az anyjáról ne gondoljon soha rosszat az
ember. De ott, amikor a fiamat, szegény megcsalt kis Jenőkémet
néztem, akkor egyszerre eszembe jutott, hogy az apám… az apám
mindig jó ember volt. És az anyám… nem volt méltó a jóságára.
Rossz asszony volt, ha az apám nem is tudta. És az öcsém. Milyen
derék, jó ember! – A felesége nem jó asszony. És én…
Végiggondoltam a házasságunk tizenhárom évét. Én csak ezért
az asszonyért éltem. És ő? Életemben most először kérdeztem meg
magamtól, lehet-e, hogy egy asszonyt a társadalmi kötelezettségei
igy távoltartsanak a családjától? Nem, én soha sem voltam gyanakvó
ember. De most eszembe jutott egy férfi, azután megint egy és
megint egy… amint sorban föltüntek az életünkben és amint ismét
letüntek. Nem voltak nálam különbek, esküszöm, hogy nem voltak
nálam különbek. De hát különb-e ez a Wigand-gyerek, ez a szeplős,
neveletlen gazfickó, az én szép, okos, jólnevelt fiamnál? Nem különb
nála és mégis…
 Sokáig tartott, amig ezt mind végiggondoltam. Nehezen, ő,
nagyon nehezen születtek meg ezek a gondolatok a fejemben; nem
szoktam én soha hozzá az ilyen bizalmatlansághoz, az ilyen
pesszimizmushoz. És még ezek a gondolatok sem vittek volna rá,
hogy valami rosszat tegyek, ha nem jön vissza az a két becstelen
gyerek.
Kiélvezték a csalásukat; jó félórája volt, hogy elmentek; most
vihogva, vágtatva jöttek vissza. Jenőke elmozdulhatott a posztjáról.
Jenőke elégedetlen volt. De ekkor Sári – a gyalázatos asszony! –
megsimogatta az arcát és ezt mondta neki: »Nagyon jól őrködtél,
Jenőke«. És ekkor a Jenőke arca földerült… és legközelebb ujra
őrködik… és ujra megcsalják… egész életében megcsalják…
És ekkor nem birtam már magammal. Ekkor nem tudtam már, mit
teszek. Rohanni kezdtem. Rohanva értem haza; bezörgettem a
lakásba; a cselédek nem voltak otthon, az asszony elküldte őket.
Dörömböltem és az asszony csakugyan otthon volt és ott volt vele az
a férfi is, akire gondoltam. Az asszony otthon volt, oda merte hozni
azt a férfit, ugy bizott benne, hogy nem mozdulok el az őrhelyemről.
De elmozdultam. A férfi elmenekült. Az asszonyt megfojtottam. A
saját kezemmel, ezzel a két kezemmel fojtottam meg… de hiszen ezt
már tudja, ügyvéd ur…
Megbánást? Nem, nem mondhatom… Csak akkor, ha arra
gondolok, hogy hiszen talán nem is őt kellett volna… Hogy Jenőkéről
azért nem forditottam el ezt a sorsot… a mi sorsunkat… az apámét,
a testvéremét, az enyémet… ha erre gondolok, akkor néha ugy
érzem, hogy Jenőkét kellett volna megfognom és őt kellett volna…
Ó, csak azt ne gondolja, kérem, hogy őrült vagyok. Csak azon a
cimen ne akarjon fölmentetni, hogy majd szanatóriumba dugnak.
Nem megyek! Én nagyon világosan és logikusan gondolkozom,
különösen most, hogy napok óta gyötröm magamat vele. A mi
sorsunk titka, ennek a családi átoknak a titka nem is titok. Jó
emberek vagyunk, gyenge emberek vagyunk és mind rossz
asszonyokba leszünk szerelmesek. Erősakaratu, rossz asszonyokba.
Megcsalnak bennünket. Nemzedékről, nemzedékre; visszafelé: tiz,
ötven, száz ősön át. Nem irtózatos gondolat ez? Mi vagyunk azok, a
kiknek az a hivatásunk, hogy örök időkre a megcsalt férjeket
szolgáltassuk az emberiségnek. Nevetséges, mi?… Rettenetes!… Én
fellázadtam ez ellen a hivatás ellen és ez az én lázadásom, ez a
véráldozat talán fölmenti a fajtámat, – ezt az átkozott középtermetü
fajtát – az átok alól. És én a fiamat már keménynek, kegyetlennek,
irgalmatlannak nevelem majd. Ez az a munka, amely rám vár.
Rátaposni az asszonyra! Ura lenni, nem szolgája!… Mert ha azt
gondolom, hogy a Jenőke sorsa mégis csak az lenne, hogy
megcsalják, ha ezt örökölte volna tőlem, akkor inkább őt fognám
torkon… őt szabaditanám meg ettől a nyomorult élettől, amelyet
tőlem kapott… Bocsásson meg, nem birok magammal, ha a Jenőke
élete jut eszembe; látom őt, amint ott áll a fa mellett… és ölni
akarok… És zokogok… szegény… szegény… kis… katonám!…
 A LÁZ
– Egy iró feljegyzéseiből –

»ÖCSÉMURAM!«

Tifusz. Negyvenfokos láz. Elveszve fetrengek a forró ágyban. A

lepedő minden ránca süt és horzsol; vagy belesülyedek egy lángoló
folyóba, amelyben hiába kapkodok segitségért, vagy izzó kősziklán
vergődöm. Aludni akarok. Kétségbeesve kapaszkodom bele az
álomba; a láz süket álmát akarom; aludni akarok, aludni, aludni,
aludni.
Nem lehet. A párna áttüzesedett a fejem alatt, forró lángok
lövelnek ki belőle, a fülem ugy fáj, mintha perzselődnék. Nem lehet
aludni. Hát akkor mit? Most mit, szent Isten, mit? Gondolkozom;
erőltetem az agyamat; rettenetes erőfeszitéssel gondolkozom. Most
mit, most mit? A kábult álomba hirtelen belevillan az egyszerü,
boldog, diadalmas gondolat: meg kell fordulni, a jobboldalamról át
kell fordulnom a balra, a párnának ezt az izzó jobb sarkát itt kell
hagynom és fel kell keresnem a bal sarkot.
Még várok. Epekedve gondolok a hüvös bal sarokra, de még nem
tudok a zúgó, tompa, mély álomtól elszakadni. A fejem alatt azonban
süvitve csap ki a tüz a párnából, a fülem sziszegve perzselődik, a
lángok elboritják a hajamat, nem lehet itt maradni, nem lehet, nem
lehet, nem lehet…
 Kitépem magamat az álomból, a gondolatból elhatározás lett, az
elhatározásból még abban a pillanatban tett, egyetlen rándulással
átdobom magamat a baloldalamra, belefurom a fejemet a párnába…
Hüvösség! Hüvösség! Álom!
… Hányszor ismétlődik ez meg velem egy napon? Huszszor,
harmincszor, negyvenszer? Nem tudom. Nekem nincsenek most
napok és éjszakák, csak forróság és hüvösség van. A jobboldalamon
szeretek feküdni, de az vált meg, az nyugtat meg, az ad pihenést és
enyhülést, ha átdobom magamat a baloldalamra.
A párnám bal sarka, a bal szöglete… Amint ujra meg ujra hozzá
menekülök, huszszor, harmincszor, ötvenszer egy nap, lassanként
valami karaktert kap ez a bal sarok. Előbb bizonytalan, elmosódó;
azután kialakul, formálódik és egyszerre megvan.
Urambátyám-karaktere van. Vállveregetés, bizalmas jóindulat,
dörmögő hang. Amint ezentul eszembe villan, hogy át kellene
menekülni a baloldalra, a bal sarokhoz, hozzá, amint már
könnyebben, megszokottabban, de még mindig fájó erőlködéssel
elszakitom magamat az álomtól, amint egy rándulással átvetem
magamat a baloldalamra, biztatóan, sürgetően, jóindulatu
követelődzéssel megszólal a hangja:
– Gyerünk csak, öcsémuram, gyerünk csak…
… A lázam nő. Süket álmomban rángatódzik a kezem és eltorzul
az arcom; a tifusz tipikus rángatódzásai ezek. Álmomban
grimaszokat vágok. Mulatságos lehet. Itt az ágyam mellett könnyes
szemmel nézi valaki. Én minderről nem tudok semmit. A lázam nő,
elveszve fetrengek a forró ágyban és üdülést, gondolatot, hangot,
életet csak a bal sarok jelent a számomra. Urambátyám! Nincs más.
Nem hallok mást. Ez minden, ez maradt az élet:
– Gyerünk csak, öcsémuram, gyerünk csak.
 TEMETKEZÉS

… A paplanom körül, az ágy végében néha egy rut, pici

öregasszony táncol. Körülsuhanja a paplan szegélyét, azután táncol;
erőlködöm, hogy jobban lássam, de nem tudom látni. Nem
nyugtalanit. Nem bánom. Aludni akarok.
Egyszer valaki megrángatja a párnámat. Felébredek. Ki volt az?
Arasznyira tőlem áll a másik ágy, amelyen vizes lepedőkbe szoktak
csavargatni. Onnan nyult át valaki. Ujra megrángatják a párnámat
kissé türelmetlenebbül. Ki az?
Az öreg asszony. Pici. Rut. Nagyon rut. A párnán ül az ágy
fejénél, hosszu, ráncos kezével onnan nyult át hozzám. Még egyszer
megrántja a párnámat türelmetlenül. Kiváncsian fordulok szembe
vele. Előrehajol, az arcomba vigyorog, azután hosszu, ráncos kezével
lemutat a földre:
– Odanézzen.
Odanézek. Az ágy ekkor eltünik, az öreg asszony eltünik, a padló
megnyilt, zöldelő fákat látok és napfényben csillogó folyót…
Mi ez? Nem a Körös ez? Milyen város ez? Nem a kedves
Nagyvárad ez?… A Körös partján van egy elvadult telek, rajta egy
omladozó ház; az elvadult telek mellett egy másik ház. Egy fiatal
ujságiró a lakója. Ki az a fiatal ujságiró? Én vagyok? Más? Nem
tudom.
… Az ujságiró éjszaka jár haza. Éjszakánkint a ház udvarán egy
suhanó alakot lát néha; az udvaron óvatosan, lopózkodva
végigsurran éjszakánkint egy élő lény. Egy ember… egy asszony. Az
elvadult telek felé megy, vagy felőle jön. Az ujságiró figyeli. Egyszer
összeszedi a bátorságát, ráles és karon ragadja. Asszony. Öreg.
Szegényes ruháju. Ájuldozik.

Ő
 Az ujságiró magához tériti, kivallatja. Az asszony vall. Ő most
szegény cseléd. De ő Biharmegye legrégibb és legnagyobb
nemzetségének az utolsó sarjadéka. Valaha a vármegye
harmadrésze volt az övék. Mind elmult, mind elveszett. Ő
cselédsorba sülyedt, idekerült ennek az elvadult teleknek a
szomszédságába; ez a telek is az ő nemzetségéé volt. Most ő már
megöregedett, készül a halálra, a családja ősi földjén akar nyugodni,
az ősi földből itt van ez a telek, ott készit Ő most magának –
éjszakánként dolgozik rajta – pihenőt, alvóhelyet, ravatalt, kriptát…
Az ujságiró nem hiszi. Hát jöjjön és nézze meg. Átmennek az
udvaron, be az elvadult telekre, bozótok között le a Körös felé.
Pincenyilás. Le kell menni. Az ujságiró megborzong, de szégyel
visszatérni. Az asszony lámpást gyujt. Lebotorkálnak egy rozzant
falépcsőn. A hajnal tompán beszürődő, ködös világosságában és a
lámpás megtört fényében feltornyosul a didergő ujságiró előtt a világ
legbizarrabb, legszebb, legszomorubb és legnevetségesebb látványa.
Egy ravatal. Egy halotti ágy. Takarók, leplek, emelvény,
menyezet, fehér csipkék és fekete csipkék. És az egész ravatal, az
egész nagyzoló, pompás halotti disz, az asztalosmunka és a
csipkeszövés egy öreg cseléd kérges, szegény kezéből került ki.
Rudak tartják a menyezetet, de a rudak alig vannak meggyalulva. Az
ágy deszkáin meglátszik, hogy savanyuvizes ládákból feszegették ki
őket. A csipke durva és az aranydisz kopott. Az egész pompa olyan,
mint azoknak a szobroknak a pompája, amelyeket sötét börtönben
láncra vert rabok mintáznak ki piszkos kenyérbélből. Az öreg cseléd
szemében ez az ősi nemzetséghez illő pompa, ilyen diszben kell az
utolsó sarjnak megtérni az ősök földjére.
… Mi lesz azután? Mi legyen? Vége-e itt a dolognak, vagy
folytatódjék még? Vonuljon-e vissza az öreg cseléd – mint a
halálváró állat – a magacsinálta szegény pompába, ebbe a szomoru,
nevetséges diszbe és halotti bucsuztatóját pap helyett mondja-e el
könnyes szemekkel egy megindult fiatal legény, egy szabad szivü
ember?
 Mindegy. Meg kell irni. Téma.
Felnyitom a szememet. Az öreg asszony eltünt. Azóta, hogy a
földre mutatott a kezével, két másodperc alig telt el, a két
másodperc alatt láttam mindent, amit láttam. Meg vagyok lepetve.
Mi történt? Gondolkoztam? Az agyvelőm – lázasan, akadozva,
gyeplőtlenül rohanva – mégis működött? A tüzes forróság köde,
amely a fejemet beburkolja, egy kicsit szikkad… Mi történt?
Óvatosan fölém hajol valaki, megnézi, alszom-e?
– Mi ujság? – kérdezem érdeklődés nélkül.
– A lázad csökken.

A TIZEDIK MUZSA

Éjszaka közepén kinyitom a szememet. Miféle fényesség ez? Az

ágyamtól jó távol, a szoba legnagyobb szabad területén ismeretlen
nő ül egy trónszéken. Ki ez a nő? És ez a trónszék hogyan került a
szobámba? Ez a trónszék… hogyan… került…
Felkönyöklök. A nőt alulról jövő fény boritja el, mintha szinpadi
világitásban ülne; nagy vakitó ezüstös sugárkévék reszketnek rajta,
mintha szinpadi reflektorok öntenék rá. Ki ez a nő? A ruhája a
leglágyabb redőkben leomló görög ruha; a haja mint a milói
Vénuszé; a nyaka szabad: egy istennőnek a nyaka. A termete csupa
szépség, a hátrahajlása csupa grácia. Csak az arca… az arca…
milyen fájdalmas ez… az arca plebejus-arc… durva, kiálló
pofacsontu, barna, mosogatólány-arc… Egy istennő; trónszékben ül;
de a feje egy mosogatólányé. Királyian ül, de ezt a rut fejet
félrehajtja és negédesen, rutul, otrombán, ostobán, megelégedetten,
közömbösen mosolyog.
 Rábámulok. Nem néz rám. Közömbösen mosolyog. Ki ez?… Egy
másodpercig habozom, azután sietve, biztosan, készen felelek
magamnak:
– Ez a tizedik muzsa. A közömbösség muzsája. A világnak a
képe, amely nem törődik azzal, aki eltünt vagy elesett. Voltak
barátaid, sokan voltak, akik szerettek, még többen, akik érdeklődést
mutattak irántad, most mind nem törődnek veled. A világ tovább él,
közömbösen mosolyog, amig te fekszel itt és várod a halált. Az élet,
a világ: szép, nagy, felséges és fejedelmi, mint a muzsa, de a
képében benne van ez a rut vonás, az arcán rajta van a
közömbösség otromba mosolygása…
… A fényesség azután kialszik, lassan visszahanyatlom a
párnámra, a trónszék eltünt. Hüvösség van és sötétség. Felnyitom a
szememet.
Gondolkozom. Mi volt ez? A láz hová ragadta az álmomat? Miért
érzékenyültem ugy el? Miért lettem szentimentális? Hiszen ez már
nem is a láz becsületes fantaziálása. Hiszen szimbólumokat
magyaráztam. Hiszen ez affektálás. Hazugság. Póz. Hiszen ez
irodalom.
Gyógyulok.
 A GYÓGYITÓ HALÁL
A professzor. – Az orvos. –A kis lány.

Az orvos: Tanár ur…

A professzor: Azért jöttem, tisztelt kollégám, hogy a kis lányt
lássam.
Az orvos: El akartam vinni. Ugy volt, hogy holnap a rendelő
órában… Abban állapodtunk meg…
A professzor: A rendelő óra olyan hajsza. Nincs rá idő, hogy az
ember igazán foglalkozzék valakivel. És hogy azután egy-két nyugodt
szót váltson. Legutóbb is… ugye…
Az orvos: Mennyire sajnálom. Ha tudtam volna… A kis lány most
nincs itthon. Sétálni küldtem. Talán mégis elviszem holnap. Olyan
nagy hálára vagyok kötelezve, tanár ur, hogy…
A professzor: Ha nincs itthon, megvárom.
Az orvos: Tanár ur…
A professzor: Érdekel. Tegnap óta sokszor gondoltam rá. Olyan
szép kis lány…
Az orvos: Szép kis lány.
A professzor: Olyan okos, eleven, kedves gyerek. Nekem is van
egy ilyen kis lányom. Ezért jöttem. És az ön iránt való szimpátiám és
nagyrabecsülésem…
Az orvos: Tanár ur…
 A professzor: Sajnálom, hogy önhöz olyan ritkán van szerencsénk.
Sehol sem lehet látni. Nagyon visszavonult életet él.
Az orvos: Ami szabad időm van, azt a kis lányommal töltöm.
A professzor: Egyetlen gyerek?
Az orvos: Igen. Négy volt. Ez az egy maradt.
A professzor: Ugy látszik, a kis lány nagyon szereti önt.
Az orvos: Azt hiszem, szeret. Megpróbáltam, hogy az anyját is
pótoljam. Nehéz feladat egy férfinak. De amennyire férfinak
sikerülhet, azt hiszem, sikerült.
(Hallgatás.)
A professzor (a kémlő-csészékre mutat, amelyek az asztalon
állnak): Mivel foglalkozik most? A legutóbbi cikke nagyon érdekes
volt. Uj szempontok…
Az orvos: Még mindig az a kérdés foglalkoztat. A meghalás. Az
orvos mint haláltadó…
A professzor (felemel egy barna üveget): Ez itt?
Az orvos: Morfium-keverék. Morfium dioninnal. Az eddigi
kutatásaim szerint a legjobb, a legbiztosabb, a legnyugalmasabb…
Csendes elalvás… Lágy elszunnyadás…
A professzor (élénken): Én nem értek egyet az ön cikkével.
Általában tagadom, hogy az orvosnak szabad volna ölnie. Soha,
soha, soha nem szabad ölnünk. Az élet mindenféle formájában olyan
becses, a leghalványabban, a leghitványabban élő lángja olyan
kipótolhatatlanul, olyan visszahozhatatlanul drága, annyi
örömlehetőséget nyujt a nyomorékok legnyomorékabbjainak is, hogy
nem szabad, nem szabad, nem szabad ölnünk. Ki tudja, mit hoz a
holnap! A tudományunk olyan véges… Még aki ma meg akar is halni,
holnap talán sikoltva ragaszkodik az élethez. Az ölés jogával, az ölés
lehetőségével akkor volna szabad élnünk, ha adni is tudnánk életet.
Az élet szent…
Az orvos (egy udvarias kézmozdulattal, egy csendes és keserü
mosolylyal válaszol).
A professzor: Nem, tisztelt barátom, soha sem szabad ölnünk.
Miért mosolyog ön?
Az orvos: Igy beszélnek a boldog emberek. Akikhez kegyes és jó
volt az élet. Akik csak azt tudják az életről, hogy erőt és ifjuságot és
szerencsét bőkezüen osztogat… Az élet kedvencei nem akarnak tudni
a halálról. Ezt értem. A halál felé azok fordulnak, azok várnak a
haláltól pihenést, megnyugvást, azok értik a gyógyitó halált, akiket
az élet megkinzott, megalázott, letaposott, elgyötört, hosszu
esztendőkig mindig, mindig, mindig csak bántott… (Elfordul.)
A professzor (megdöbbenve, hallgat).
(Csend.)
Az orvos (visszafordul a professzor felé).
A professzor (hirtelen): Hivő ön?
Az orvos (meglepetve néz rá).
A professzor: Hisz Istenben?… Ateista?
Az orvos: Semmi sincs tőlem távolabb, mint a konok és fanatikus
istentagadás. Nem tapadok az anyaghoz. Néha azt gondolom, hogy
ha a legnagyobb gondolat, amely eddig emberi agyban született, –
amelyből vallást kellene csinálnunk, ha nem volna tudomány – ha a
fejlődés gondolata, az örök fejlődés és haladás igazsága: igazság,
akkor a fejlődés nem fejeződhetik be itt a földön, akkor a haladás túl
kell hogy lépje a mindenségnek ezt a kis részét. Az univerzum egy,
az univerzum egyetlen nagy egység, – az az ut, amely az amőbától
az emberig vezet, miért érne véget ebben a porban…
A professzor: Nagyon jó! Látja, ez nagyon jó…
Á
 Az orvos (legyint): Álmodozás. Metafizika. A fejlődés nem is ér
véget itt a földön. De nekem: az embernek, az egyénnek semmi
közöm hozzá.
A professzor: Akkor?
Az orvos: Azért mégsem vagyok hitetlen. Nem félek a haláltól.
Hiszem, hogy a halál: a csend, az elpihenés, a megnyugvás. Hiszem,
hogy ha meghalok, csendes és szelid álomra hajtom a fejemet.
Remélem, tudom, hogy két áldott nagy kar nyulik elém, befogad,
megringat, elaltat. Ugy érzem, belesülyedek egy örökkévaló,
csendes, nagy, tiszta folyóba, amely ringatva és lágyan elhömpölyög
velem… elárad velem… elring velem valahová… Messzire…
messzire… messzire…
A professzor (komolyan bólint).
(Csend.)
Az orvos: A kis lány… Hallom! Itthon van.
A professzor (nagyot lélekzik): Igen… kolléga ur… akkor kérem…
Az orvos (kisiet és egy perc mulva visszatér a kis lánynyal).
A kis lány: Jóestét, bácsi.
A professzor: Jóestét, kis lányom. Megismersz még?
A kis lány: Hogyne. Tegnap voltunk az apukával a bácsinál.
Megvizsgált engem.
A professzor: Igen. És most is meg foglak vizsgálni. Jó?
A kis lány: Jó. Apukám mondta, hogy akkor meggyógyulok. Apuka
tudja. Ő is doktor. (Gyorsan, beavatottan vetkőzni kezd.)
A professzor: Hát hol voltál most? Sétáltál?
A kis lány: Igen. Sétáltam a kisasszonynyal. Mikor hazafelé
jöttünk, akkor elesett egy ló az uton, annyi ember állt ott… (Egészen
levetkőzik. A nyelve szaporán pereg. A professzor a hátát
kopogtatja; különös gonddal nézi meg a finom bőrén élesen
lerajzolódó hátgerincet. Az egész vizsgálat nem tart azonban tovább
két percnél; a kis lány élénken és jókedvüen beszéli még el az
élményeit, mikor a professzor készen van.)
A professzor (megsimogatja az arcát): Jól van kis lányom, készen
vagyunk.
A kis lány (gyorsan öltözködni kezd).
A professzor: Hát hogy is hínak téged, kis lány?
A kis lány: Suzannenak. De a papa Zsuzsónak nevez.
A professzor: Hát Zsuzsókám, hova jársz te iskolába?
A kis lány: Én nem járok iskolába. Pedig ugy szeretnék. Papa nem
akarja. Azt mondja…
Az orvos (nem birja ki a várást): Zsuzsókám, szedd a holmidat,
szaladj át a szobádba, majd ott öltözöl fel.
A kis lány: Igen, papa. (Ősszekapja a ruháit és jókedvüen kisiet.)
Az orvos (sápadtan): Tanár ur…
A professzor (elfogódva, kiszáradt nyelvvel): Tisztelt barátom,
mindenekelőtt arra kérem önt, ne tartson a legrosszabbtól. Nem
szabad a lelki egyensulyát elveszitenie…
Az orvos: Tanár ur… ez kinzás… Mi van a kis lánynyal? Mit lát ön
rajta? Mi a véleménye? Ezt akarom…! Semmi mást…!
A professzor: A kis lány… (Halkabban.) Az anya halálának az
oka?…
Az orvos: Tuberkulózis.
A professzor: A testvérei…
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

ebookfinal.com