Visit ebooknice.

com to download the full version and

explore more ebooks or textbooks

(Ebook) Drug-biomembrane interaction studies: The

application of calorimetric techniques by Rosario
Pignatello ISBN 9781907568053, 1907568050

_____ Click the link below to download _____

https://ebooknice.com/product/drug-biomembrane-interaction-
studies-the-application-of-calorimetric-techniques-4540048

Explore and download more ebooks or textbooks at ebooknice.com

Here are some recommended products that we believe you will be
interested in. You can click the link to download.

(Ebook) Studies in Symbolic Interaction, Vol. 29 by Norman K. Denzin

(ed.) ISBN 9780080467474, 9780762313259, 0762313250, 0080467474

https://ebooknice.com/product/studies-in-symbolic-interaction-
vol-29-1671488

(Ebook) Drug-Drug Interaction Primer: A Compendium of Case Vignettes

for the Practicing Clinician by Neil B. Sandson ISBN 9781585623051,
1585623059

https://ebooknice.com/product/drug-drug-interaction-primer-a-
compendium-of-case-vignettes-for-the-practicing-clinician-5059836

(Ebook) Biomembrane Simulations: Computational Studies of Biological

Membranes by Max L. Berkowitz (Editor) ISBN 9781351060288,
9781351060295, 9781351060301, 9781351060318, 9781498799799,
1351060287, 1351060295, 1351060309, 1351060317
https://ebooknice.com/product/biomembrane-simulations-computational-
studies-of-biological-membranes-12052774

(Ebook) Analytical Profiles of Drug Substances and Excipients 29 by

Harry G. Brittain (Eds.) ISBN 9780122608292

https://ebooknice.com/product/analytical-profiles-of-drug-substances-
and-excipients-29-2143150
(Ebook) Biota Grow 2C gather 2C cook by Loucas, Jason; Viles, James
ISBN 9781459699816, 9781743365571, 9781925268492, 1459699815,
1743365578, 1925268497

https://ebooknice.com/product/biota-grow-2c-gather-2c-cook-6661374

(Ebook) The Regulation of Unfair Commercial Practices Under Ec

Directive 2005 29: New Rules and New Techniques (Studies of the Oxford
Institute of European and Comparative) by Stephen Weatherill, Ulf
Bernitz ISBN 9781841136998, 9781847313478, 1841136999, 1847313477
https://ebooknice.com/product/the-regulation-of-unfair-commercial-
practices-under-ec-directive-2005-29-new-rules-and-new-techniques-
studies-of-the-oxford-institute-of-european-and-comparative-1947024

(Ebook) Interaction Techniques and Technologies in Human-Computer

Interaction by Constantine Stephanidis & Gavriel Salvendy ISBN
9781003490678, 1003490670

https://ebooknice.com/product/interaction-techniques-and-technologies-
in-human-computer-interaction-58419758

(Ebook) Manual of Drug Interaction Principles for Medical Practice:

The P450 System (Concise Guides) by Gary H. Wynn ISBN 9781585622962,
9781585628926, 1585622966, 1585628921

https://ebooknice.com/product/manual-of-drug-interaction-principles-
for-medical-practice-the-p450-system-concise-guides-1959114

(Ebook) Institutional Interaction: Studies of Talk at Work by Ilkka

Arminen ISBN 9780754642855, 0754642852

https://ebooknice.com/product/institutional-interaction-studies-of-
talk-at-work-4738072
 1
2
3
4
5
Drug–biomembrane interaction 6
7
studies 8
9
10
1
2
3
4
5
6
7
8
9
20
1
2
3
4
5
6
7
8
9
30
1
2
3
34R

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

 Woodhead Publishing Series in
Biomedicine

1 Practical leadership for biopharmaceutical executives

J. Y. Chin
2 Outsourcing biopharma R&D to India
P. R. Chowdhury
3 Matlab® in bioscience and biotechnology
L. Burstein
4 Allergens and respiratory pollutants
Edited by M. A. Williams
5 Concepts and techniques in genomics and proteomics
N. Saraswathy and P. Ramalingam
6 An introduction to pharmaceutical sciences
J. Roy
7 Patently innovative: How pharmaceutical firms use emerging
patent law to extend monopolies on blockbuster drugs
R. A. Bouchard
8 Therapeutic protein drug products: Practical approaches to
formulation in the laboratory, manufacturing and the clinic
Edited by B. K. Meyer
9 A biotech manager’s handbook: A practical guide
Edited by M. O’Neill and M. H. Hopkins
10 Clinical research in Asia: Opportunities and challenges
U. Sahoo
11 Therapeutic antibody engineering: Current and future advances
driving the strongest growth area in the pharmaceutical
industry
W. R. Strohl and L. M. Strohl
12 Commercialising the stem cell sciences
O. Harvey
13 Biobanks: Patents or open science?
A. De Robbio

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

14 Human papillomavirus infections: From the laboratory to
clinical practice
F. Cobo
15 Annotating new genes: From in silico screening to experimental
validation
S. Uchida
16 Open-source software in life science research: Practical
solutions in the pharmaceutical industry and beyond
Edited by L. Harland and M. Forster
17 Nanoparticulate drug delivery: A perspective on the transition
from laboratory to market
V. Patravale, P. Dandekar and R. Jain
18 Bacterial cellular metabolic systems: Metabolic regulation of a
cell system with 13C-metabolic flux analysis
K. Shimizu
19 Contract research and manufacturing services (CRAMS)
in India: The business, legal, regulatory and tax
environment
M. Antani and G. Gokhale
20 Bioinformatics for biomedical science and clinical applications
K-H. Liang
21 Deterministic versus stochastic modelling in biochemistry and
systems biology
P. Lecca, I. Laurenzi and F. Jordan
22 Protein folding in silico: Protein folding versus protein
structure prediction
I. Roterman
23 Computer-aided vaccine design
T. J. Chuan and S. Ranganathan
24 An introduction to biotechnology
W. T. Godbey
25 RNA interference: Therapeutic developments
T. Novobrantseva, P. Ge and G. Hinkle
26 Patent litigation in the pharmaceutical and biotechnology
industries
G. Morgan
27 Clinical research in paediatric psychopharmacology: A
practical guide
P. Auby
28 The application of SPC in the pharmaceutical and biotechnology
industries
T. Cochrane

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

29 Ultrafiltration for bioprocessing
H. Lutz
30 Therapeutic risk management of medicines
A. K. Banerjee and S. Mayall
31 21st century quality management and good management
practices: Value added compliance for the pharmaceutical and
biotechnology industry
S. Williams
32 Sterility, sterilisation and sterility assurance for pharmaceuticals
T. Sandle
33 CAPA in the pharmaceutical and biotech industries: How to
implement an effective nine step programme
J. Rodriguez
34 Process validation for the production of biopharmaceuticals:
Principles and best practice
A. R. Newcombe and P. Thillaivinayagalingam
35 Clinical trial management: An overview
U. Sahoo and D. Sawant
36 Impact of regulation on drug development
H. Guenter Hennings
37 Lean biomanufacturing
N. J. Smart
38 Marine enzymes for biocatalysis
Edited by A. Trincone
39 Ocular transporters and receptors in the eye: Their role in
drug delivery
A. K. Mitra
40 Stem cell bioprocessing: For cellular therapy, diagnostics and
drug development
T. G. Fernandes, M. M. Diogo and J. M. S. Cabral
41 Oral Delivery of Insulin
T. A. Sonia and Chandra P. Sharma
42 Fed-batch fermentation: A practical guide to scalable
recombinant protein production in Escherichia coli
G. G. Moulton and T. Vedvick
43 The funding of biopharmaceutical research and development
D. R. Williams
44 Formulation tools for pharmaceutical development
Edited by J. E. A. Diaz
45 Drug–biomembrane interaction studies: Application of
calorimetric techniques
Edited by R. Pignatello

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

46 Orphan drugs: Understanding the rare drugs market
E. Hernberg-Ståhl
47 Nanoparticle-based approaches to targeting drugs for severe
diseases
J. L. Arias
48 Successful biopharmaceutical operations: Driving change
C. Driscoll
49 Electroporation-based therapies for cancer: From basics to
clinical applications
Edited by R. Sundararajan
50 Transporters in drug discovery and development: Detailed
concepts and best practice
Y. Lai
51 The life-cycle of pharmaceuticals in the environment
R. Braund and B. Peake
52 Computer-aided applications in pharmaceutical technology
Edited by J. Petrović
53 From plant genomics to plant biotechnology
Edited by P. Poltronieri, N. Burbulis and C. Fogher
54 Bioprocess engineering: An introductory engineering and life
science approach
K. G. Clarke
55 Quality assurance problem solving and training strategies for
success in the pharmaceutical and life science industries
G. Welty
56 Advancement in carrier based drug delivery
S. K. Jain and A. Jain
57 Gene therapy: Potential applications of nanotechnology
S. Nimesh
58 Controlled drug delivery: The role of self-assembling multi-task
excipients
M. Mateescu
59 In silico protein design
C. M. Frenz
60 Bioinformatics for computer science: Foundations in modern
biology
K. Revett
61 Gene expression analysis in the RNA world
J. Q. Clement
62 Computational methods for finding inferential bases in
molecular genetics
Q-N. Tran

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

63 NMR metabolomics in cancer research
M. Čuperlović-Culf
64 Virtual worlds for medical education, training and care
delivery
K. Kahol

The Woodhead/Chandos team responsible for publishing this

book:
Publisher: Dr Glyn Jones
Production Editor: Ed Gibbons
Project Manager: Annette Wiseman
Copy Editor: Jonathan Webley
Cover Designer: Ian Hutchins

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

Woodhead Publishing Series in Biomedicine: Number 45

Drug–biomembrane
interaction studies
The application of
calorimetric techniques

EDITED BY
Rosario Pignatello

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

Woodhead Publishing Limited, 80 High Street, Sawston, Cambridge, CB22 3HJ, UK
www.woodheadpublishing.com
www.woodheadpublishingonline.com

Woodhead Publishing, 1518 Walnut Street, Suite 1100, Philadelphia, PA 19102-3406, USA

Woodhead Publishing India Private Limited, G-2, Vardaan House, 7/28 Ansari Road,
Daryaganj, New Delhi – 110002, India
www.woodheadpublishingindia.com

First published in 2013 by Woodhead Publishing Limited

ISBN: 978-1-907568-05-3 (print); ISBN 978-1-908818-34-8 (online)
Woodhead Publishing Series in Biomedicine ISSN 2050-0289 (print); ISSN 2050-0297 (online)

© The editor, contributors and the Publishers, 2013

The right of R. Pignatello to be identified as author of the editorial material in this Work has been asserted by him
in accordance with sections 77 and 78 of the Copyright, Designs and Patents Act 1988.

British Library Cataloguing-in-Publication Data: A catalogue record for this book is available from the British
Library.

Library of Congress Control Number: 2013941841

All rights reserved. No part of this publication may be reproduced, stored in or introduced into a retrieval system,
or transmitted, in any form, or by any means (electronic, mechanical, photocopying, recording or otherwise)
without the prior written permission of the Publishers. This publication may not be lent, resold, hired out or
otherwise disposed of by way of trade in any form of binding or cover other than that in which it is published
without the prior consent of the Publishers. Any person who does any unauthorised act in relation to this
publication may be liable to criminal prosecution and civil claims for damages.

Permissions may be sought from the Publishers at the above address.

The use in this publication of trade names, trademarks, service marks, and similar terms, even if they are not
identified as such, is not to be taken as an expression of opinion as to whether or not they are subject to
proprietary rights. The Publishers are not associated with any product or vendor mentioned in this publication.
The Publishers, editor(s) and contributors have attempted to trace the copyright holders of all material reproduced
in this publication and apologise to any copyright holders if permission to publish in this form has not been obtained.
If any copyright material has not been acknowledged, please write and let us know so we may rectify in any future
reprint. Any screenshots in this publication are the copyright of the website owner(s), unless indicated otherwise.

Limit of Liability/Disclaimer of Warranty

The Publishers, editor(s) and contributors make no representations or warranties with respect to the accuracy or
completeness of the contents of this publication and specifically disclaim all warranties, including without limitation
warranties of fitness of a particular purpose. No warranty may be created or extended by sales of promotional
materials. The advice and strategies contained herein may not be suitable for every situation. This publication is sold
with the understanding that the Publishers are not rendering legal, accounting or other professional services. If
professional assistance is required, the services of a competent professional person should be sought. No responsibility
is assumed by the Publishers, editor(s) or contributors for any loss of profit or any other commercial damages, injury
and/or damage to persons or property as a matter of products liability, negligence or otherwise, or from any use or
operation of any methods, products, instructions or ideas contained in the material herein. The fact that an
organisation or website is referred to in this publication as a citation and/or potential source of further information
does not mean that the Publishers nor the editors(s) and contributors endorse the information the organisation or
website may provide or recommendations it may make. Further, readers should be aware that internet websites listed
in this work may have changed or disappeared between when this publication was written and when it is read. Because
of rapid advances in medical sciences, in particular, independent verification of diagnoses and drug dosages should be
made.

Typeset by RefineCatch Limited, Bungay, Suffolk

Printed in the UK and USA

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

 1
2
3
4
5
6
To Tiziana, who always infuses
7
her enthusiasm and pride in my work.
8
To Silvia, Gaia and Giuseppe, 9
who will live the future we are trying to write today. 10
1
2
3
4
5
6
7
8
9
20
1
2
3
4
5
6
7
8
9
30
1
2
3
34R

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

 Contents
List of figures xvii
List of tables xxv
List of abbreviations xxvii
Preface xxxv
About the editor and contributors xxxix

1 Biological membranes and their role in

physio-pathological conditions 1
R. Pignatello, University of Catania, Italy
1.1 Importance of drug–biomembrane interactions
in biomedical and pharmaceutical research 2
1.2 The structure of cell membranes 5
1.3 Properties of plasma membranes 22
1.4 Movement of molecules across the plasma
membrane 22
1.5 Functions of cell membranes 32
1.6 Conclusion 39
1.7 References 39
1.8 Further reading 46

2 Biomembrane models 47
A. Wiśniewska-Becker, Jagiellonian University,
Poland, and W.I. Gruszecki, Maria Curie-Skłodowska
University, Poland
2.1 Introduction 48
2.2 The fluid mosaic model of a biological
membrane 49

xi

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

Contents

2.3 Lipid phases and lipid phase transitions 50

2.4 Models of biological membranes and their
applications 56
2.5 Conclusion 78
2.6 References 79

3 Analytical methods for studying drug–biomembrane

interactions 97
R. Pignatello, University of Catania, Italy
3.1 Introduction 98
3.2 Spectroscopic techniques 100
3.3 Chromatographic methods 105
3.4 Zeta potential measurement 108
3.5 Microscopy techniques 109
3.6 The Langmuir–Blodgett (LB) film
balance technique 111
3.7 Other techniques and mixed techniques 114
3.8 Conclusions 115
3.9 References 115

4 Differential scanning calorimetry (DSC):

theoretical fundamentals 127
A. Raudino, M.G. Sarpietro and M. Pannuzzo,
University of Catania, Italy
4.1 Introduction 128
4.2 Brief survey of the main thermodynamic
techniques 130
4.3 Application to lipid systems 135
4.4 Membrane partitioning and binding
of additives 141
4.5 The effects of additives on membrane
properties 144
4.6 Kinetic phenomena 154
4.7 References 159

xii

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

 Contents

5 DSC: history, instruments and devices 169

A. Fortunato, Mettler Toledo, Italy
5.1 Introduction 170
5.2 History 171
5.3 Instruments 175
5.4 Special devices 203
5.5 References 211
5.6 Further reading 212

6 DSC in drug–biomembrane interaction studies 213

C. Carbone and R. Pignatello, University
of Catania, Italy
6.1 Introduction 214
6.2 Aims and advantages of DSC 216
6.3 Drug–biomembrane interactions 217
6.4 Surfactants 219
6.5 Genetic materials 221
6.6 Polymers 223
6.7 Drug delivery systems (DDSs) 224
6.8 Toxicity of biomolecules 226
6.9 Conclusion 228
6.10 References 229

7 DSC applications: macromolecules 237

M.H. Chiu, N.S. Berezowski and E.J. Prenner,
University of Calgary, Alberta, Canada
7.1 Introduction 238
7.2 Proteins 238
7.3 Nucleic acids 248
7.4 Polysaccharides 252
7.5 Biopolymers 254
7.6 Conclusion 259
7.7 References 259

xiii

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

Contents

8 DSC applications: nucleic acids and membrane

interactions 265
S. Giatrellis, Karolinska Institute, Sweden,
and G. Nounesis, National Centre for Scientific
Research ‘Demokritos’, Greece
8.1 Introduction 266
8.2 DNA–membrane interaction studies with DSC 268
8.3 RNA–membrane interaction studies
with DSC 273
8.4 Conclusions 277
8.5 References 278

9 Non-steroidal anti-inflammatory drugs 281

C. Carbone, T. Musumeci and R. Pignatello,
University of Catania, Italy
9.1 Introduction to anti-inflammatory drugs 282
9.2 The interaction of NSAIDs with
biomembrane models 283
9.3 NSAID-loaded DDSs 293
9.4 Conclusion 297
9.5 References 298

10 Antimicrobial agents 305

T. Musumeci and G. Puglisi, University
of Catania, Italy
10.1 Introduction 306
10.2 What are the appropriate biomembrane
models for antimicrobial agents? 309
10.3 Antivirals, virus envelopes, and
biomembrane models 325
10.4 Antifungals and biomembrane models 327
10.5 Conclusion 328
10.6 References 328

xiv

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

 Contents

11 Drug delivery systems: drug nanocarriers 335

M.G. Sarpietro and F. Castelli, University of
Catania, Italy
11.1 Introduction 336
11.2 Drug delivery systems 336
11.3 Experimental protocols 338
11.4 Applications 351
11.5 References 357

Appendix 1: General experimental set-up of

liposomal systems for DSC 363
R. Pignatello and M.G. Sarpietro, University of
Catania, Italy
A1.1 Introduction 363
A1.2 Production of liposomes as
biomembrane models 364
A1.3 Assessment of the interaction between
a drug and liposomes 370
A1.4 Kinetics of drug transfer from a DDS to a
biomembrane model (transmembrane
transfer experiment) 372
A1.5 References 377
A1.6 Further reading 379

Appendix 2: Journals 381

A2.1 Journals on physical chemistry, colloid and
surface chemistry, surfaces and interfaces 381
A2.2 Pharmaceutical technology journals 382

Index 385

xv

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

 Figures
1.1 The fluid mosaic model of cell membranes 6
1.2 Movement of lipids within the cell membrane
bilayers 8
1.3 Structure of phospholipids and related
compounds 10
1.4 Structure of PL bilayers 11
1.5 A general PL: a saturated (linear) and an
unsaturated acyl chain are shown 12
1.6 Conformation of the hydrophobic domain in
bilayers produced by PLs 13
1.7 Assembly of PLs into bilayers as a function
of temperature 15
1.8 Different ways in which proteins can associate
with the plasma membrane 18
1.9 Chemical structure of cholesterol 19
1.10 Position of CHOL molecules within a
PL bilayer 19
1.11 The spontaneous diffusion path of an external
lipophilic molecule through and across the
lipid domains of membrane bilayers 25
1.12 The two possible mechanisms for the
facilitated diffusion of molecules into cells 26

xvii

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

List of figures

1.13 In active transport, energy from the hydrolysis

of ATP is used to move a molecule against its
concentration gradient 28
1.14 Upper: The uptake of large molecules or
particles into a cell is known as endocytosis.
Lower: The entrance (endocytosis) and
expulsion (exocytosis) of particles are
opposite but superimposable processes 29
2.1 (a) Definition of the critical packing parameter.
(b) The geometrical shapes of lipid molecules
determines their critical packing parameter
values and the respective structures
formed by the lipid molecules in water 52
2.2 Phase transitions in pure DPPC bilayers 54
2.3 Liposome types 59
2.4 Fluorescence microscopy image of DMPC
MLV (1 mM) containing 2 mol% of
tetraphenylporphyrin 60
2.5 Cross sections of lipid bilayers 62
2.6 Components and cross-section models for
bicelles 66
2.7 Surface pressure (π) vs. mean molecular
area (A) isotherm of compression of
monomolecular layer of DPPC at the air–water
interface at 25 °C 70
2.8 Atomic force microscopy image of the
topography of the 4 × 4 nm surface of
a single monomolecular layer formed
with DPPC 73
2.9 Formation of a lipid bilayer from two lipid
monolayers 74

xviii

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

 List of figures

2.10 Model of a lipid multibilayer formed on a

solid support 75
2.11 X-ray diffractogram of a multibilayer formed
with egg yolk PC 76
2.12 Experimental set-up for the BLM model system 77
4.1 Formation of an interdigitated phase of
a two-component lipid bilayer at
high pressure 140
4.2 Variation of the excess free energy against the
composition X of a fluid binary mixture 147
4.3 (a) Variation of the temperature-scaled excess
free energy against the composition X of a
binary fluid mixture. (b) Phase diagram of a
binary fluid 148
5.1 (a) DTA measuring cell with block furnace.
(b) Boersma-type DTA measuring cell with
discrete thermal resistances between the furnace
and crucible holders 173
5.2 Top: Temperature of sample (Ts) and
reference (Tr) as a function of time. Bottom:
The temperature difference is plotted as a
function of reference temperature, Tr
(or time) 174
5.3 Power-compensation DSC cell 176
5.4 Heat-flow DSC1 furnace produced by
Mettler Toledo 177
5.5 Classical heat-flow sensor 181
5.6 Improved classical heat-flow sensor 182
5.7 MultiSTAR heat-flow sensor 183
TM
5.8 The new HSS8 MultiSTAR sensor 184

xix

Published by Woodhead Publishing Limited, 2013

Random documents with unrelated
content Scribd suggests to you:
én az ő lovagja leszek, védelmére kelek, a költői «Minne-törvény»
szerint.
Borongós volt az idő, csillagtalan az ég, hideg, novemberi szél
söpörte végig a kavicsos tekervény-utakon a száraz falevelet; mintha
egész szellemcsapat jönne utánam zizeregve, a levéltelen jegenyék
sudarain olyan síró hangot adott a szél, mint egy másvilágról jövő
orgonaszó. Én magányos sétámban a sötét geszt sűrűjében bátran
daloltam a legújabb népdalt: «Zajjal tajtékzik a Maros.» A tisztáson
cziczázva suhantak át mindenféle fehér és fekete alakok, azok a
sáfár házi nyulai voltak, a feketéknek még a szemei is pislogtak, mint
a parázs. De engem még a házi nyulak sem voltak képesek
megrémíteni. Szerencsésen eljutottam a kastély hátulsó lépcsőjéhez
vezető kis ajtóig. Az épen tárva volt. Ez nem tetszett. De még
kevésbbé tetszett az, hogy a szegletszekrénykén, a hol rendesen az
én gyertyatartóm és gyufás katulyám szokott elkészítve lenni, nem
találtam se az egyiket, se a másikat.
– A ki áldója van a részeg sáfárjának! dörmögém. Most aztán
botorkálhatok fel a lépcsőn a koromsötétben.
Húh! Egy denevér repült el a fülem mellett.
Elkezdtem a lépcsőn fölfelé lépegetni.
Hátha mégis van benne valami?
Egyszer csak úgy tetszik, mintha a saját lépteim hangján kivül
még valami más csoszogásféle is zavarná a falak csendjét. Nono!
Egyre közeledik: felülről jön lefelé.
Olyan sötét van, hogy csak hallom, de nem látom a kisértő
alakot.
Azon is segítve lesz. Egyszerre egy kék csillag gyullad ki a
sötétben, mint valami sirbolti fény, s én látom alászállani a
magasból, kit? a fehér asszonyt!
 De magam is összeszedem a bátorságomat:
– Megállj! ki vagy? rivallék rá vitézül, s két kézre kaptam az egész
protokollumot, azzal az elhatározott szándékkal, hogy úgy vágom
hozzá valamennyi aktát a kisértethez, hogy rögtön odaragad a
falhoz.
– Jézus Mária! Szent Anna! hördült fel a szembejövő alak, s
egyuttal a kék világ sárgára lobbant fel (addig csak a kén égett a
gyufa végén) igazi világításba helyezve a hordozóját. Hát nem volt
az se fehér, se asszony, hanem a vén sáfár, a ki a tiszttartóné
rendeletéből egy font kecskefaggyu gyertyát vitt fel a szobámba, ő
hordta el magával a gyertyámat és gyufámat, nem remélve, hogy
ilyen korán haza jövök.
– Úgy megijesztett az ifju úr, hogy egy krajczár sem maradt a
zsebemben, rebegé az ember fogvaczogva.
Adtam neki egy két krajczárost, hogy nyavalyát ne kapjon az
ijedségtől. Azt gondolta a fogásáról, hogy huszas s megköszönte.
Az egy szál gyufa az alatt elaludt; a többit elvettem tőle s most
aztán én haladtam odább gyufavilágítás mellett.
A mint abba a tágas nagy szegletszobába megérkeztem,
kellemesen lepett meg a jó langyos idő; a nagy ódon zöld kályha, a
keramikai trofeumokkal az ormózatán, jó előre be volt fütve.
Gondoskodtak róla, hogy a patvaristának a keze el ne gémberedjék,
mikor jegyzőkönyvet tisztáz.
Az egy szál gyertya, a mit meggyujtottam, csak homályosabbá
segített tenni a szobát.
Tehát lássunk a lélekidézéshez.
Ezek a falak zárják be talán most is nyugodni nem tudó lelkedet,
ártatlanul megölt «fehér asszony?»
 «Fehér asszony» legyen a czime? Nem! Hisz ez a czim már úgy el
van viselve, hogy nem is lehet többé igazán fehér. Tehát «fekete
asszony?» Az sem. Hisz ez a döghalál jelképe a költészet
országában; azután ebből is van már elég. Tehát micsoda? kék,
sárga, rózsaszínü asszony? Egy sem illik ide. Megtaláltam! «czifra
asszony» lesz a neve. Ez a magyar népmythosz szerint túlvilági
tündért jelent. Azonkivül majd kifejtem én azt a novellámban, hogy
miért szolgált rá az a hölgy a «czifra» elnevezésre. Valami bizarr,
valami rendkivüli alak lesz belőle, a ki czifrálkodik azért, mert a
férjének akar tetszeni: senki másnak.
A kezdet gyorsan ment. Leirtam én a bűbájos Eglantinét oly
pazarlásával a hölgyi bájaknak, hogy mikor elolvastam, már nem az
asszonytól, hanem a férjtől kezdtem félni, hogy egyszer csak odaüt a
buzogányával az asztalomra, s a fülembe ordít: «Hol láttad te
mindezeket kákompille?»
A férj jellemzésére annál több sötét szint használtam el. No, az
meg lehet elégedve az arczképével. Megérdemlik ezek a házi
zsarnokok, hogy az ember ne kimélje őket.
És a nő mégis szereti őt és hűséges hozzá.
«Egy angyal, a ki hűséges az ördögéhez!»
(Ez olyan szép frázis, hogy a tiszttartóné Stammbuchjába is
beválnék.)
De most hogyan bogozzuk a cselszövényt?
Ha a becsületes realisticus iskolát követném, hagynám a szép
asszonyt szép fiatal legénynyel összeviszonyulni. A tényleges adatok
nyomán felhozhatnám hozzá az emelősülyesztővel a kedvesét, a
hogy az étkező asztalát felküldik hozzá s ezt maga a férj kileshetné a
Judáslyukakon és Dyonisius füleken keresztül; de hát az ideálista
romantikusok szerint még olyan asszonyok is vannak a világon, a kik
hűségesek, de nagyon unalmasak; sőt olyan poéták is, a kik az ilyen
unalmas asszonyokról még unalmasabb regényeket irnak; s engemet
azzal vert meg Apolló, hogy az utóbbiak közé tartozzam.
Tehát hogyan furfangoljuk ki, hogy ő tiszta, ártatlan maradjon, de
a látszat mégis oly csalhatlan tanubizonyság erejével birjon,
miszerint a férj embergyilkos haragia egészen indokoltnak láttassék a
talány megoldása előtt?
Éjfélig elbajlódtam vele, válogatva az eszközökben. Beszélő
papagáj, mely titkokat kifecseg? Nem való ide. – Virágvázában
elrejtett törpe, a ki észrevétlenül hallgatózik? Ez sem alkalmatos. A
tizenkétóra elkongására megérkezett a sugallatom. Rendkivüli és
regényes:
A hölgy bezárva a szobájába. Esteli világítás. Hárfázik, majd
sakktalányok megoldásával tölti idejét. A kor divatja szerint
horoscoppal vallatja a zárt ajku jövendőt. A himzésbe már
belefáradt. Majd alvásidejére figyelmezteti az óra; leveti czifra
köntöseit… (kinálkozó volna az alkalom a női bájak speciális
leirására; – de eszembe jut, hogy ha az a bizonyos kis leány olvasni
fogja, milyen szemrehányó bámulással tekint majd rám! hát csak
irjuk azt: «a függönyök összehuzódtak mögötte.») Sehol sem látható
többé!
A bántódi kastély elcsendesült. Csak a nagy álló fali óra ketyeg,
folyvást ismételve «addig-meddig» egyhangu időfelosztását; a
«halálóra» kopog a deszkák közt, tizenegyet ütve, a szélvitorla
nyikorog odafenn a háztető tornyacsain. Minden alszik…
Minden alszik: csak a szerelemféltés van ébren! Ez a nyitott
szemekkel álmodó rém.
Palárdy gróf éjjel ellopózik a vadásztanyáról, erdőkön keresztül
haza oson, meglesni, mi történik a kastélyban, a mig őt távol tudják.
Titkos ajtó, rejtett csigalépcső odavezeti az áruló szögletig, a
melyből egy fali óra átlátszó czimlapján keresztül felesége szobájába
látni.
 Az utolsó gyertyavilág is kialudt már a kastélyban, csak az éjjeli
mécs ég.
Nem hisz a cselédségnek. Vár és leskelődik.
Azt már megsugta neki valaki: tán a gonosz cseléd, vagy saját
rossz szive, hogy a sülyesztővel, mely az étkes asztalt felhordja, egy
férfi alakot is fel lehet ide csempészni.
És nem vár hiába. A mint az egész kastély elcsendesült,
megmozdul az ágyfüggöny, s kilép fehér háló köntösben a szép
hölgy.
Félénken, óvatosan széjjeltekint. Majd gyertyákat gyujt: két négy
águ karos tartóban nyolcz szál gyertyát.
Mi lesz itt ma?
Hogy ennyi fény kell hozzá!
Azután a hárfájához ül s három accordot ád rajta: kezdetét egy
ájtatos zsolozsmának.
Ájtatos zsolozsma! A pokol, a bűn orgiáihoz bevezetés!
A sülyesztő gép halk nyikorgása hallik: az érczcsigák sirnak; a
padló koczkája félremozdul, s a négyszögü nyiláson kezd csendesen
fölemelkedni egy férfi alak.
Az arczát nem láthatni onnan a les rejtekből, mert háttal van
fordulva felé, s félig letakarva lepellel. Ugyanaz a lepel redőkben
omlik alá az egész ülő alakon, s azt betakarja.
Ki ez?
A leskelődő szive nagyokat dobban, a mint a szép hölgy ez
alakhoz lép, s térdét meghajtva előtte, megcsókolja a szivét.
A szivét!
És milyen szerelmes tekintettel!
Í
 Így csak azt csókolják, a kit imádnak.
Az álló óra megszólal: azt mondja «kakukk».
Elmondja tizenkétszer egymás után. Éjfél az idő.
A nő arcza mosolyra vonul. Fejét ingatja negéddel.
Ej, ej, te csufondáros óra!
Azért se lásson semmit az ércz kakukk madár, a ki az óraütésre
kiugrik az odujából s a szárnyait összeveri!
Hirtelen odahuzza a spanyolfalat, s rejtett buvókát csinál belőle ő
maga és a férfi alak körül.
A leskelődő nem láthat többé semmit. Ez is elég.
Könnyen beléphetne a szobába: csak a fali órát kellene
eltaszítania. De az ő haragja hideg.
A kiontott asszony-vér nem mossa tisztára a férj nevét, hanem
bemocskolja… Mást gondolt ki a számára.
Ott marad, mig másodszor is megszólal a hárfa: a hymnusz
véghangjait adva. Hymnuszét!
Az emelő gép csigái sirnak, nyikorog a kötél: a spanyolfalat
összecsukják, a férfi alak eltünt, az asszony egyedül van, a
gyertyákat egymásután kioltja; aztán letérdel, imádkozik s ágyába
siet.
Az óra egyszer mondja: «kakukk».
– Majd holnap eljösz te megint! suttogja a férj s távoztában kifőzi
a nehéz tervet. Most visszatér, lopva, a vadásztanyához.
Másnap késő este, mikor már a cselédség aludni ment, ismét
hazatért a kastélyába; rejtekajtón, rejteklépcsőn át, titkos ajtón
keresztül betoppant az asszony hálószobájába.
 A nő már ágyban fekszik, de ébren van.
Mikor a férj belép, először ijedten felsikolt, de a mint megismeri
megérkezett urát, rémsége örömre válik.
– De megijedtél tőlem, kedvesem!
– Nem tőled, hanem a véletlen megjelenéstől.
– Aludtál talán? S valami jót álmodtál?
– Nem aludtam, nem álmodtam: rólad gondolkoztam.
– Akkor hát örülsz, hogy megérkeztem?
– Mindig örülök, ha látlak.
– Tehát szeretsz nagyon.
– Tudod te azt.
– Nem mondják azt, hanem teszik. Hát megölelnél-e, ha
kérnélek? Kebledhez szorítanál-e, úgy, a hogy én téged?
A nő széttárta karjait ölelkezésre: ajkait nyujtá csókolásra, s arra
a férj oly erővel szorítá őt magához, ajkait ajkaira nyomva, hogy
ezzel az ölelkezéssel megölte az asszonyt.
(Sokkal szebben volt ez abban az én novellámban leirva, ez a
gyilkosság szerelmi öleléssel, hanem hát a vén czigány mindennap
egy nótát felejt.)
Az asszony tehát meg volt ölve a legideálisabb halál nemével.
Hanem már most a hullát el is kell rejteni valahová.
Palárdy vállára emelte a holt asszonyt s a rejtek-lépcsőn levitte
abba a félgömbölyü csarnokba, a hol a cserépben tenyésző virágok
szoktak állni; két ilyen virágedényt félretolt a helyéből, az alattuk
levő márványkoczkákból hármat fölfeszített, azoknak a helyébe
gödröt ásott; az onnan kikerült földet a virágcserepekbe
szétosztotta; azután belefektette a halottját asirba, rátakarta a többi
földet, visszahelyezte a márványkoczkákat s rájuk tolta ismét a
virágvázákat.
De ez még mindig csak fél munka volt.
Még csak az asszony volt megölve. Hátra volt még a bűntárs.
Ismét visszatért a hálószobába: elővette a neje hárfáját s azi a
három accordot, a mit tegnap hallott, elpengette a hurjain. E
jeladásra azonnal csikorogni kezdtek az emelőgép csigái: a
padlatkoczka félrecsuszott s a sülyesztőből kezdett kiemelkedni a
tegnap látott férfialak, leterítve fejtől talpig fehér lepellel.
Palárdy a spanyolfal mögött leskelődött, mig a gép megállt s a
férfialak egészen előtte termett.
Akkor odarohant hozzá, jobbjában kivont karddal, s baljával
letépte róla a takaró leplet. Látni akarta az arczát s aztán kétfelé
hasítani az egész alakot egy csapással.
Azonban a felemelt kard kiesett kezéből, mintha villám ütött
volna bele. Az a férfialak volt – a mi urunk Jézus Krisztus, viaszkból
kiformálva.
Palárdy reszketve tántorodott vissza. Nem bűntárs, hanem birája
jelent meg előtte.
Nem birta hirtelen felfogni eszével, hogy mi történik vele?
Csak lassankint vezette vissza az emlékezete eltévedt elméjét a
látott valósághoz. Eszébe jutott, hogy a feleségét otthon,
Németországban, apáczák nevelték. Azok tanították meg viaszkép
gyömködésre; látta is a szülői háznál több szüz Mária képét, miket
leánykorában készített. A szobor lábainál ott hevertek a gyömködő
pálczikák, a viaszfestékek; csak az utolsó zománcz hiányzott még a
szent szobron. A nő ezt a férje születésnapjára készítette;
meglepetés akart lenni: azért volt a titkolózás. Ezt megtudhatta
Palárdy attól a gépésztől, a kire a sülyesztő titka volt bizva, ez értett
egyet az asszonynyal.
A Krisztus-szobor azon hires és mindenütt ismeretes minta szerint
készült, melyen az isteni alaknak a szive kivül látszik a mellen,
sugároktól körülfogva. Ezt csókolta meg az asszony, mikor a férje
rálesett. Ennek a szivnek szánt ő egy tőrdöfést.
Most azután ez a viaszkép szurta az ő szivét keresztül.
Szerette volna most már tiz körmével felvájni a sirból az
ártatlanul megölt hitvest: szerette volna elhitetni magával, hogy csak
álom volt az egész; bejárta az egész kastélyt, egyik termet a másik
után; sehol sem volt maradása. Utoljára visszatért ismét a neje
hálószobájába. Félrehuzta az ágyfüggönyöket. Ott feküdt az asszony.
Fel is riadt a lépteire, miként nem rég.
– Te itt vagy?
Az asszony ajkára tette az ujját, s egy vércsepp maradt utána az
ujja hegyén.
– Ártatlan voltam. Gyónás nélkül, halotti szentségek nélkül küldtél
a túlvilágra. Jőjj utánam: légy tanum, hogy igaz lélek vagyok.
Palárdy félőrülten rohant ki e rémteljes szobából, futott a saját
ágyasházába s levetette magát a kerevetére. De alig huzta magára a
medvebőr takaróját, midőn egy kéz levonta azt róla s ott látta ismét
maga mellett ülni azt a halovány alakot, azzal a véres ajkkal s
hallotta a hivogató szavát.
Mindenütt rátalált az. Ha a zsölyeszékbe dült le álomra, odaült a
szék karjára, onnan költé fel a szavával; hasztalan taszította el
magától, elesett, megint fölkelt. Hasztalan védte magát ellene
kardjával; vághatta négyfelé: ujra egyesült, megint odaült az ölébe.
Most már az szorította őt a kebléhez olyan erőszakos öleléssel; most
már az csókolta az ő ajkait olyan fojtogató csókkal, hogy fulladozott
bele. Rettegés volt rá nézve az álom. Csak mikor megvirradt, tünt el
a rém előle.
 – Nem temettelek volna el elég jól?
Leszállt a virágtelelő csarnokba s hüledezve látta, hogy két
virágcserép jobbra-balra feldült s egy márványkoczka kiemelkedett a
helyéből.
«Sok volt rajta a föld!» Kiásott belőle a mennyi elég, hogy a
kőlap helyére álljon. El volt a halott temetve megint jól.
A következő éjszakán daczolni akart a rémmel. Megérkezett a
vidám vadásztársaság; borozó asztalhoz ültek, muzsikust hozattak,
czimbalom, török síp kisérte a danát: «Elindula Szent Péter Rómába.
Botját veté vállára haragjába!» Egyszer csak azt hallja Palárdy, hogy
a vad tivornya közepett valaki ezt énekli a fülébe: «Gemitus mortis,
dolores inferni Circumdederunt me!» Oda néz. Megint ott ül a nő a
széke karján.
– No, ha idejöttél, hát igyál velünk! – kinálja a billikommal.
A rém megizleli a bort; és egy vércsepp ott marad az ajkáról a
serleg szélén.
És azontúl Palárdyt hiába erőltetik a czimborái, hogy
áldomásozzék velük: inkább a fejére hagyta önteni a bort, mint hogy
szájához értesse a serleget.
– Ezt! Ezt vigyétek el innen előbb!
És senki sem tudja kitalálni, hogy ki az az «ez».
Majd őrjöngések veszik elő. Egész éjjel beszél a semmivel.
Küzködik a puszta léggel. Kergeti magától a saját árnyékát. Repülő
szunyogot üldöz buzogánynyal. Ágy alá buvik. Félholtra iszsza
magát. Utoljára barátokat hivat, azokkal énekeltet szent
zsolozsmákat maga körül, mig maga szőrcsuhában imádkozik a
Jézus-szobor előtt térdepelve. Az sem ád neki irgalmat. Réme ott is
közéje áll s útját szegi a mennyei malaszthoz.
 A negyvenkettedik napon ott találják Palárdyt holtan elterülve,
nejének nyoszolyája előtt.

Az én gyertyáim azonban csonkig leégtek, a papirtakaró lobogott

a tartókban. Tovább nem is lehetett volna már folytatni. Magam is
siettem az ágyba kerülni: az is olyan hideg volt már, mintha egy
kisértetet ugrattam volna ki belőle. Azonban nem kellett ringatás;
aludni mindig jól tudtam: az álom a jobbik fele az életnek. Csak az
igazán a mienk, a mit elaluszunk. A kastély rémasszonya olyan
kegyes volt, hogy nem háborgatott, a nap fényesen sütött be a
redőnyök között, mire fölébredtem.
A sok kegyetlen protokollum ott hevert mind az asztalon
letisztázatlan s az urasági hajdu már ott dörömbölt az ajtómon, hogy
viszi authentizálásra; aztán siessek kávézni, már az uraságok mind
ott ülnek.
No iszen szép kis dicsériáda várt rám a tiszttartói lakban, mikor
kirukkoltam vele, hogy én bizony egy betüt sem másoltam le a
tegnapi jegyzőkönyvekből, hanem a helyett megirtam a kastély
«czifra asszonyának» a novelláját.
«Óh, maga poéta!» Ez volt az abszoluczió. Ebben a szóban
megvan az általános bűnbocsánat. Elfelejti az ember a
leglényegesebb rábizottat? Oh, maga poéta! Ott mondja ki az igazat,
a hol nem kérdezték? Oh, maga poéta! Bakot lő a kártyában? Oh,
maga poéta! Ez az egy mindent indokol s egyúttal konstatálja az
emberi társaságban való inferioritásunkat.
A fiatal pajtások csinálták ehhez a legsavanyubb képet, a kiknek
már most velem együtt meg kellett osztozni a jegyzőkönyveken,
hogy hamarább elkészüljön a letisztázás.
«Egy föltétel alatt megbocsátunk a poétának!» mondá ki az
itéletet a jurium director; «ha este felolvassa előttünk a novelláját.
Hadd lássuk, hogy poétázta ki a dolgot?»
Nekem pedig semmi sem nagyobb gyönyörüségem, mint
felolvasást tartani. Készséggel fogadtam.
Össze is gyült a legszebb társaság erre az én előadásomra.
Ebben a tekintetben nem voltam már új legény. Pápán, Kecskeméten
nagy közönség előtt produkáltam magamat, kitünő sikerrel (hirlapi
nyelven mondva).
Meg is volt a kivánt hatás. A kisasszonyok a szemeiket
törülgették, a fiatal barátaim a nyelvükkel csettentgettek, a tiszttartó
egy-egy «szapperment»-et szalasztott el közbe-közbe, s a jurium
director szájában kialudt a pipa. Mikor véget ért a novella, azt
mondták, hogy de kár, hogy nincs tovább. «Nem volt már több
gyertyám!»
– Furcsa, furcsa, nagyon furcsa! mondá fejét csóválva a jurium
director. Hallotta azt maga valakitől? («Nem én soha!») Csaknem
úgy esett, a hogy leirta.
– De még azt is kitalálni, hogy van a kastélyban egy gödör, a hol
egy márványkoczka ki szokott néha emelkedni magától!
szörnyűködék a tiszttartó.
– Hát aztán nem néztek utána, hogy mi van alatta? kérdezém én
nagy mohón.
– De igen. Csiperkegomba-telep volt alatta, az képes fölemelni a
nehéz márványkövet.
Ezen nagyot nevettek, a mi rontotta a hatást.
A tiszttartóné azonban sietett azt helyrehozni: felmagasztalt
azért, hogy nem követtem a szokott szellemidéző irók chablonját, a
kik a hazatérő lelket obligát fehér köntösben hozzák elő, hanem a
kisértő lelket minden éjjel más-más pompás öltözetben hoztam elő:
válogatott garderobjában, hiven a cziméhez: «a czifra asszony».
 A kisasszonyoknak azonban legjobban tetszett a halál neme, a
mivel a hősnőmet megöltem.
– Hanem aztán fráter, valahogy ki ne adja ezt a bolondságot
valami ujságba; mert a Palárdy grófok megölik érte: nem szeretik, ha
ez a története az ősapjuknak publicitásra kerül. Ezt a tanácsot a
tiszttartó adta nekem.
– Én is a mondó vagyok; folytatá a princzipálisom, de azon okból,
hogy ha bele talál kóstolni az iróságba, soha sem lesz önből fiskális.
Én azonban hypocrita válaszszal tértem ki:
– Hát ugyan ki is adná ki az én novellámat? Nincs én nekem
semmi ismeretségem Pesten.
Hanem a mint összepakoltam a firkámat, s odább álltam vele,
egyike a pajtásoknak utánam osont s elkisért a kastélyig; utközben
addig kért, hogy adjam neki oda a novellámat: hadd irja ő azt le
magának, bizony soha sem fogja mutatni senkinek, a míg hajlandó
lettem ráállni; s oda adtam neki, örökítse hát meg legalább tintában.
Másnap reggel vissza is adta készen. Olyan gyönyörü calligraphiája
volt, mint a metszés. Én meg aztán azt kértem el tőle s az eredeti
kéziratomat hagytam nála.
Mert nem voltam egészen igazmondó, a mikor azt állítottam,
hogy nincs én nekem semmi ismeretségem a pesti irodalmi magas
régiókban. Volt: egy jó pajtásom a diák életből; az ott volt egy
szépirodalmi lapnál segédszerkesztő, javítnok; jól emlékezem a
nevére: Petőfi Sándornak hitták.
Az még nagyobb bolond volt, mint én: az már egy pályát ott
hagyott az iróságért.
Volt akkor már három szépirodalmi lap Pesten és Budán, hanem
ezek közül az egyikkel ellenséges lábon álltunk. (Már én is.)
Ez volt a Honderű. Szerkesztője Petrichevich Horváth Lázár.
 Ez valami külföldieskedő, előkelő modort igyekezett
meghonosítani az irodalomban, (szalonképessé tenni); ezért a másik
két lapban: az Életképekben és a Pesti Divatlapban ütöttük, a hol
értük. Én egy rossz szójátékot is csináltam a lapja czimére: «Honte
de rue», s ezt a Pesti Divatlap kiadta.
A mint a bántódi úriszékről hazakerültem, otthon várt egy levél
Petőfitől, mely igy kezdé:
«Áldás és háboru!»
«No Marczi pajtás most már vigan vagyunk! Horváth Lázi azt irta
rólunk valamennyiünkről a Honderüben, hogy «ein Lumpengesindel
von Gemeinheiten». Ezért Imre (Vahot) kihivta; megverekedtek:
nagy bolond lyukat lőttek a levegőbe. Hanem már most Imre arra
kér, hogy több komáromi levelet ne irj neki, hanem inkább küldj
valami humoreszket, a min röhöghet a publikum. Egyébiránt van
nálam valami epizód, a mit Kecskeméten irtál, azt legközelebb
beszurom, stb.»
Magam is kiváncsi voltam rá, hogy mi lehet az?
Szavának állt a barátom. A legközelebbi száma a Pesti
Divatlapnak meghozta tőlem a legelső czikket: «A kártya» volt a
czíme. Nem tudom én már, hogy mi volt benne; csak azt tudom,
hogy a «makkfilkó» volt benne a hős. Olyan diákgyermekmunka
lehetett biz az: hézagtöltő.
De megkaptam én azért az elismerést.
Kapok nyomba egy frankirozatlan (olvasd: bérmentetlen) levelet
a postán, csunya fakó tintával irva. A tinta még hagyján, de a
tartalom! A velem együtt élt kortársak előtt csak a nevét kellett
kimondanom: «Simon István» s már tudták, hogy mi volt a levélben.
Ez a Simon Pista volt a világ minden eddig ismert goromba emberei
között az Attila, Isten ostora. Olyan dorongokkal, szeges
buzogányokkal, gombos korbácsokkal soha kritikus nem dolgozott,
mint ő. A ki Simon Pistát nem kóstolta, az nem is tudja, hogy milyen
az ize az igazi csapról eresztett kritikának. Megirta az a véleményét
mindenkinek, a ki csak feltünt valahol a hazai irodalom, művészet és
politika terén; remekműveit zsebében hordta minden kitünő hazafi;
mert szidatni rendesen nem kellemes dolog; de úgy szidatni, a hogy
Simon Pista értett hozzá, pokoli élvezet! Nálam ezen kezdte a
levelét:
«No gratulálok a bécsi vörös toronynak az új kandidátusához, a
kit benned megnyert.» (Az a bécsi vörös torony a bolondok
intézete.) Ez buzdító hatással volt reám nézve. Ha a drámámmal az
akadémiai pályadijat megnyertem volna, nem lelkesített volna úgy
fel, mint a Simon Pista kritikája. Mindig az kellett nekem, hogy
szidjanak.
Első dolgom volt, a mint Pestre felkerültem juratériára, Petőfit
felkeresni a Pillwaxban: a «Közvélemény» asztalánál.
– Irtál-e valamit azóta? förmedt rám, vagy csak ferde száju
portrékat mázoltál mindig?
Szótlanul nyujtottam át neki a letisztázott novellámat. Szótlanul
dugta el ő azt a Csokonai mentéje zsebébe. Azzal fizetett, szivarra
gyujtott s odább ment. (A «Közvélemény» asztala «aufschreibent»
nem türt.)
Másnap reggelizésnél már ott találtam Petőfit a Pillwaxban:
reggelizve. Végre meginterpelláltam.
– Hát mit szólsz hozzá? Jó lesz «Imrének» a novellám?
Erre változatlan márvány-arczczal mondá:
– Ezt nem kapja Imre. Ezt viszem «Frankenburgnak».
«Ezt viszem Frankenburgnak!»
Ez a superlativusa az elismerésnek.
Ez épen olyan, mintha a mai világban egy fiatal ember
folyamodik tiszteletbeli helyettes fogalmazói állásra s azt az
elintézést kapja, hogy kineveztetett valóságos miniszteri titkárnak.
Nem Imrének; de Frankenburgnak!
Tudniillik, hogy az Imre egy tiszteletpéldánynyal szokta honorálni
a kezdő irók zsengéit; ellenben, a mit Frankenburg kiád a lapjában,
azért harmincz erős forint honorárium jár ivenkint: s ez nagy
különbség a qualifikáczióban. Ez a «főrendiház diurnummal».
Este találkoztam vele a szinházban. A nemzeti szinháznál akkor
az a jó szokás uralkodott, hogy minden fiatal írónak ingyen bejárása
volt az álló helyre. Képzelhetni azt a zsivajt! A tudósoknak ellenben
adtak egy saját páholyt. Képzelhetni azt a lármát!
– Nos, hát mit mondott Frankenburg? kérdém tőle.
– Tánczolt örömében, mikor elolvasta.
– Hát kiadja?
– A legközelebbi számban.
– De hátha megbánja?
– Akkor én keresztre feszítem.
Még soha darabnak így nem tapsoltam, mint ezen az estén. Az
igaz, hogy a leghatásosabb darabot is adták: Szigligeti «Szökött
katoná»-ját. Először láttam. Egészen magával ragadt. Kivált azok a
gyönyörü népdalok, Füredy rokonszenves előadása mellett.
Hanem a hátam mögött Petőfi mindig veszekedett valakivel. Ugy
zavarták az élvezetemet.
– Ugyan kivel pöröltél annyit a szinházban? kérdém, mikor vége
volt az előadásnak.
– Ejh, hagyj békét! Az az ostoba Pivoda.
– Ki az a Pivoda?
 – Egy németbe ojtott rácz, a ki a német szinház direktora
számára fordítja a «Szökött katonát». Ott is elő akarják adni. De a
szerencsétlen a népdalokat már nem tudja németre átcsavarni, s
egyre engem ösztökélt, hogy fordítsam le neki barátságból: «Három
alma, meg egy fél. Kérettelek, nem jöttél!» Én! Magyar népdalt!
Németre!
Igaz, hogy rettenetes gondolat is volt.
Szinház után elmentünk vacsorálni a Sperlbe (ott volt a váczi-
utczán egy kurta korcsma); oda járt Petőfi rendesen. Télen szerette
a csigát, nem a tésztát, hanem a valóságos csigabigát, (helix
hortensis), eczettel, tormával a mitől én irtóztam, és hozzá karlóczai
ürmöst ivott (egy pisztolyt esténkint = 2 deci). Én még akkor nem
ismertem a bornak az ízét. Orlay Soma a festő és Várady Tóni is
velünk voltak.
«Navita de ventis.» A hajós a szelekről beszél. Visszatértünk az
én «Czifra asszonyomra». Vajjon csakugyan kiadja-e Frankenburg?
Ha az nem, majd kiadja Vahot Imre. De hát ha ennek sem fog
kelleni.
– De már arra fogadok, hogy ki lesz adva a novellád!
hatalmaskodék Petőfi; Orlay és Várady hallgattak.
– Én azt sejtem, hogy nem lesz belőle semmi.
– No hát fogadjunk.
– Egy millióba.
– Az sok lesz.
– No hát még többe. Ha te veszted a fogadást, megeszel egy
tányér csigát s megiszol egy itcze ürmöst.
– Ez nekem annyi, mint a halál.
– No hát tégy ellenébe te, a mi ezzel fölér.
 – Tehát, ha te veszted a fogadást, akkor te lefordítod németre a
«Három alma, meg egy fél»-t.
– Hiszen te gyilkos, uzsorás vagy! Ez nekem kettős halál.
Felcsaptunk a fogadásra.
Rám nézve az a jó volt benne, hogy én akár megnyerem, akár
elvesztem a fogadást, mindenképen nyertes maradok.
Másnap délben a Pillwaxban találkoztunk egy fekete kávénál.
Egy derék franczia nyelvmester, monsieur Rayée is oda szokott
közénk ülni; egész Budapesten nagy tiszteletben részesülő alak.
Akkor még szép fiatal ember volt.
Petőfi bemutatott bennünket egymásnak, s rólam így szólt:
– Ime, az igazi franczia író a magyarok között.
Ez volt ő nála a non plus ultrája a magasztalásnak.
Monsieur Rayée megigérte, hogy a mint a «Czifra asszony»-om
megjelenik, azonnal le fogja fordítani francziára a Journal des
Demoiselles számára.
Kezdtem kétségbeesni a szerencsém fölött.
No de van róla gondoskodva, hogy a fák ne nőjjenek az égbe.
Még hátra volt egy nagy faktor az írók pályafutásában.
Hátra volt a censor «typis admittitur»-ja.
Hátha kitörli a censor az egész novellát?
De hisz az tiszta lehetetlenség. Hiszen nincsen abban se politika,
se vallás, se közerkölcs ellen semmi.
És mégis megtörtént.
 Egy reggel a szokottnál is mogorvább arczczal ront be a
szállásomra Petőfi, sarkig kivágva az ajtót, s elkerítve a Miatyánkját
annak a censornak: «Itt van ni! Kitörülte a lapból az egész
novelládat».
– Már most mit csináljunk?
Petőfi erre ezt tanácsolá:
– Eredj oda a czenzorhoz s beszélj a fülével.
– Hogy hivják azt a czenzort?
– Resetának hiják. Csodálom, mert külömben olyan derék,
becsületes ember, nekem mindent elnéz: hogy ha valamennyi
czenzor mind forró kénköves fürdőt kap is a pokolban, ennek az
egynek hideg douchet adnak felülről az enyhítésére. Nem tudom, mi
lelte ez uttal?
A jó öreg Reseta csakugyan megörökítésre méltó derék ember
volt. Megkövesült bureaukratasága daczára még is derék, szabadelvü
és hazafias érzelmü férfi. Ha természetemben volna a poétázás, a
petrificált fához hasonlítanám, mely fa létére szikrát tud adni, mint a
tűzkő. És mindenek felett nagy oltalmazója volt a fiatal iróknak.
Mindnyáját tegezte.
Nálam különös joggal tehette azt, mert még se bajuszom, se
szakállam nem volt.
Mikor beléptem hozzá s elmondtam neki, hogy ki vagyok és mi
járatban vagyok, letette az egyik szemüvegét, feltette a másikat; az
egyikkel betüt, a másikkal emberképet szokott nézni.
– Hiszen te nagyon fiatal ember vagy; mondá szemrehányással
rokon hangon.
– Azt nem tagadhatom.
– Aztán kálvinista is vagy.
 – Azt hiszem és vallom.
– És végül szabadelvü is vagy?
– Azzal meg dicsekedem.
– No hát, édes ifju szabadelvü, kálvinista barátom, hogy tudtál te
egy ilyen kisértetes história leirására tollat venni a kezedbe? Hát
azért adta neked az Isten a talentumot, hogy babonát terjeszsz vele?
Nemde, nem az-e a ti feladatotok, fiatal költőké, hogy a világosságot
sugározzátok az egész népre? S te a helyett a sötétséget akarod
sűríteni? Hisz a kik a te rémes históriádat elolvassák, mind
lunatikussá lesznek tőle! Hát álmoskönyvet, csiziót akarsz te a
közönségnek szerkeszteni? Pokolbeli viziókkal traktálod te a hivő
népet?
Mint a kovácspöröly, úgy hullott a fejemre a czenzor minden
szava.
Megpróbáltam magamat gyöngén mentegetni, felhozva, hogy
hisz ez csak költészet.
– Annál rosszabb, mert a költészet varázsa alatt behizelegteti a
balhitet a szivekbe.
Még egy paizst emeltem föl a védelmemre.
– Hiszen hasonló munkákat Dumas Sándor egész kötet számra
irt: a «Mille et une fantomes» czim alatt.
No ezért aztán tökéletesen porrá tört Reseta bátyánk.
Fölugrott a székéről s az asztalán heverő irásokra ütött a
tenyerével: azt hittem, hogy mindjárt megesz.
– Micsoda? Hát te Dumasra hivatkozol? Hát nem tudod, hogy azt
a jezsuiták fizették meg azért, hogy az «Ezeregy kisértet» könyvét
megirja? Hát ez a te mintaképed? Hát te is Loyola Ignácz zsoldjába
szegődtél?

É
 Én a sárga földig voltam legázolva; ha nem szégyenlettem volna,
sirva fakadtam volna.
Minden további szó nélkül kértem vissza a kéziratomat, s dugtam
a karbonári köpenyem alá.
Ekkor aztán a derék öreg úr megszánt; (mert áldott jó szívü
ember volt). Utánam jött, megállított az ajtóban, megfogva a
köpönyegem vitézkötését.
– Ne vedd ezt a leczkét nehéz szívvel; édes öcsém. Nem árt az
neked. Fordíts te hátat ennek a nyavalygós, tulvilágban járó
ábrándoknak. Hagyd te ezt a franczia romantikusoknak. Keresd te
másutt az eredetiséget. Irj azokról, a mik valósággal itt vannak
körülöttünk: a magyar élet eleven alakjairól, a kikben van hus, vér,
igazi érzés, tréfa és komolyság! Maradj te a földön; ne járj te se
égbe, se pokolba; meglásd, hogy jobban oda találsz, a hova
törekszel.
Ezzel bocsátott el: soha sem felejtem el a szavait.
Még soha nagyobb fiaskót nem csináltam, (pedig elismerem
azoknak szép számát), mint az én «Czifra asszonyommal». Hanem
aztán meg volt bennem az a démoni valami, hogy a mi nagyon fájt,
az egyuttal nagyon felizgatott.
A legelső leczkének a hatása alatt neki ültem, s addig ki sem
jöttem az odumból, a míg meg nem irtam a «Sonkolyi Gergely»-t.
Ezt aztán kiadta Fankenburg igazán, pompásan is dijazta. Petőfi
sokat nevetett rajta (pedig hej, de ritka madár volt nála a kaczaj) s
Reseta bátyánk megdicsért érte, mikor az utczán összetalálkozott
velem. A nyájas olvasó ezt találja az összes munkáim elején, mint
Numero 1-et.
Csak azután, mikor az uj megszületett, fogtam hozzá a korábbi
szülött eltemetéséhez.
 Valóságos temetés volt biz az. Az első szülött takarítása. Előttem
volt a nyított kemencze szája s abba egyenkint hajigáltam bele a
meggyujtott lapokat. «Ti a sötétséget akarjátok terjeszteni? No, hát
támaszszatok világosságot! Égjetek el! És azután elnéztem, hogy
zsugorodnak az elégett lapok egymás fölött, vándorló szikrák, mint
tüzférgek, hogy tekeregnek bennök még sokáig; mintha az elüzött
démon keresné még a maga eszméit.
Utóljára kivettem az elégett iráshalmazból egy reszkető lapot; a
tenyeremre tettem, a fekete lapon még csillámlott a betük sora a
tinta érczfényétől. Megpróbáltam, hogy el lehetne-e azt még olvasni?
El lehetett. Volt benne valami gondolat, a mit nagyon megsajnáltam.
Talán egy köny is esett a hamvadt lapra. Ráfujtam: elrepült.
S ezzel be volt fejezve a gyászszertartás.
Az én szellemi első szülöttem porrá és hamuvá lett szépen.
Porrá és hamuvá lett azóta sok más is.
A két lapszerkesztő, a ki az első munkáim kinyomatta; a czenzor,
a ki kitörülte; a jó barátok, a kik mulattak rajta, a kritikus, a ki
leszidott érte, mind por és hamu már.
A kedélyes táblabiró, a ki az eszmét adta hozzá, a tiszttartó, a ki
félt a közzétételétől, a grófok, a kik megharagudhattak volna érte:
mind por és hamu már.
Maga az az emlegetett kis leány, első álmom, a kire gondoltam,
mikor az első munkám írtam, mit fog rá mondani? Régen por és
hamu.
És az a lelkemhez nőtt jó barát, a szabadság leghivebb dalnoka,
az óriás valamennyiünk között, az is por és hamu.
És utána és körüle egész nemzedékei az isteni szikrától
átvilágított dicső sziveknek: irók, tudósok, költők, æszthetikusok –
por és hamu.
 Valóban, ha a sok fényes por, a mivel ez a föld-teke már be van
burkolva, elkezd tündökölni, úgy ez a mi kis planétánk a csillagos ég-
ürben önfényétől ragyog.
*
Hanem a sok közül, a mi porrá, hamuvá lett, egy mégis
feltámadt, a kire legkevesebb szükség volt, s ez az én novellám.
S itt kezdődik már most a valóságos igazi elbeszélés, a mit a czim
igér; mert a mit eddig elfecsegtem, az mind csak előljáró beszéd
volt.
Hogy el ne felejtsem: – ebből a gyászos történetből a szomorú
nyereségem az volt, hogy a fogadást megnyertem és így Petőfi
kénytelen volt a vesztett fél kötelességét teljesíteni: lefordítani a
magyar népdalt németre. Meg is felelt gavallér módra tartozásának.
A műbirálók és irodalomtörténetirók iránti kedveskedésből ide
iktatom az eredetit a fordítással együtt.

«Három alma, meg egy fél!

Kérettelek, nem jöttél,
Ha nem jöttél, ott vesztél,
Lányok anyjává lettél.
Hej, huj! Nem bánom!
Nekem is van virágom,
Hej, huj! Leszakasztom a nyáron.»

Drei Aepfel und a halber,

Liess dich rufen, kamst nicht her;
Bist nicht kommen, bliebst dahaam:
Bist geworden so Fra-maam.
Hej huj! meinetwegn!
Hab ich auch a Bluml gsegn:
Hej huj! Sommers thu ichs pflücken pflegn.

De olyan szép volt ez a német vers, hogy még Kertbeny is irigy

volt rá.
 Hajh, boldog Isten, de sokszor eldaloltuk ezt a német verset
magyar nótára, a mikor nagyon el voltunk busulva, aztán hirtelen jó
kedvet akartunk magunknak csinálni: sötét, csunya, zivataros idők
jártán, magányos oduinkba internálva, a mikor az volt a közös jelszó,
hogy «czudar a világ» – hanem azért «hej-huj! meinetwegn! hab ich
auch a Bluml gsegn, hej-huj, Sommers thu ichs pflücken pflegn»,
hát akkor muszáj volt egyszerre szivszakadva kaczagni minden
embernek.
Mondok valamit! Azt hiszem, hogy azon a mezőn, a hol az eltünt
költőt keressük a zöld pázsit alatt, mikor tavasszal a kikiricsek
kidugják a fejeiket a fű közül, valamennyinek be van zárva még a
kelyhe, ha olyankor valami ismerős hang rákezdené: «hej-huj!
meinetwegn!» hát akkor egyszerre egy három lépésnyi területen
valamennyi kikirics mind nevetésre nyitná fel a kelyhét. – Arról
megtudnók, hogy ott játszsza a bujósdit «ő».
*
Hajh-hajh!
De régen volt ez már.
Tavaly az országos kiállítás alkalmával, a hiuság ördöge rávett,
hogy kiállítsam az összes munkáimat. Megtelt velük egy egész
könyvtár.
Ha a születésem napján megmutatták volna azt a sok tiszta
papirost, a mit nekem majd mind tele kell irnom, bizony azt
mondtam volna rá, hogy: «Visszaszületek!»
Így azonban, miután már megvan, hát csak megnyugszom
benne. Maga az idő szerinti osztályozása az eredetinek, a nyelvek
szerinti a fordítottaknak két napi munkát adott magamnak, de aztán
mikor meg volt, én is azt mondtam, a mit a székely atyafi mondott,
mikor elkészítette a portája előtt a szép nagy tanórkaput, czifra
bálványforma zábéval, zászlókopja bunkós végű léczekkel, kiugró
galambbúggal, arra kifaragta a saját maga csinálta kegyes mondókát
ékes kezdőbetükkel, végre be is festette, kék, zöld, piros és sárga
festékkel, nem kimélve tőle a tulipánt, gránátalmát és szekfüvet;
akkor aztán megállt a müve előtt nagy elégedetten: «Sok ez egy
embertől!»
Hát a mint ott állok, az átelleni orgonának vetve a hátamat,
megbök valaki könyökkel oldalba. («Köszönöm.»)
– Ugyebár, ön a szerző?
– Én biz az, Isten bocsássa meg!
– Ráismertem arról a rézszobráról ott a szekrény tetején.
– Az nagyon hasonlít hozzám.
– Jobban, mint ez a kis portrait itt az üveg alatt.
(Negyvenkét év előtt festettem azt magam tükörből.)
– Pedig én akkor is ismertem ám önt igen jól. Jókat mulattunk
együtt hajdanában.
Csak akkor kezdtem figyelmesen szemügyre venni diskuráló
társamat. Alacsony tömzsi alak volt; ránczos képe olyan szinű, mint a
kordovány, hanem egészséges pirossággal lazurozva, apró fekete
tatárszemei azzal a hamis hunyorgatással csakugyan emlékeztettek
rá, hogy szurkáltak felém valaha. Tudom is én, hol? Csavargó életem
folytán ezer irókollegával, kétezer képviselővel, négyezer honvéddel,
nyolczezer tisztelt választó polgártárssal lettem per tu pajtás; nem
vagyok én Gyula császár (talán Julius Cæsar? corrector), hogy egy
egész hadsereget a fejemben tartsak. Aztán negyven nem tudom
hány esztendő mulva.
A tisztelt barátom izzadt a nagy sokaságban, annálfogva a
kezében tartotta a kalapját; a feje egészen kopasz volt, egész
orographiát lehetett rajta tanulmányozni, csak a homloka elején volt
egy tincs megátalkodott haja, azon kivül egyik fülétől a másikig egy
keskeny sövény, mintha hátrafelé kötötte volna fel a pofaszakállát, a
mit elől leborotvált. Valószinüleg ez is másként volt hajdanában.
– Hát bizony sokat össze tetszett irogatni azóta! mondá az én
barátom, olyan hangon, hogy dicséretnek is vehettem, meg
szemrehányásnak is. Hanem hát még sem teljes a gyüjteménye.
– Nem gondolnám.
– De én bizonyosan tudom. Hiányzik belőle valami. No találja ki,
hogy mi? Még azt sem találja ki? Segítsek egy kicsit? Hát a legelső
munkája. Bizony talán már a nevére sem emlékezik? Hát a «Czifra
asszony».
Erről a szóról aztán egyszerre a fejembe villámlott a neve az én
régi ismerősömnek.
– Hisz ön az én Szepi barátom, a kivel hajdan Bántódon…
– Igen, igen! kapott a szavamba nevetve, a tiszttartóéknál.
Szegény az is meghalt, a fia patikárius lett, mégis meghalt.
– Ön pedig akkor doktor volt, a ki – pegazusokat gyógyított.
(Nem akartam azt mondani, hogy lódoktor.)
– Az voltam, de felhagytam vele. Egy kis örökséget csináltam.
Jószágot béreltem ki, volt egy kis szerencsém, most magam ura
vagyok; szereztem egy kis birtokot, adósság nélkül.
– No ennek örülök, bár én is azt tettem volna. Hát a falsche
Catalanit énekli-e még?
– Van eszemben. Hiszen olyan a hangom, mint a repedt fazéké.
– Hát ha ráér, látogasson meg. Nagyon fogok rajta örülni, ha a
régi boldog gyerekkorunkról előhozakodhatunk. Teringettét! De szép
fiúk voltunk akkor mind a ketten, mikor vis-a-vis tánczoltuk a
franczia négyest.
 – Külömben is be akartam önhöz rontani. Nem jöttem üres
kézzel. Hoztam valamit az ön számára, a minek ön nagyon meg fog
örülni. Nem találja ki?
El nem tudtam gondolni, mit hozhatott nekem, a mit én olyan
nagyon szeretek, faluról? talán barabolyt, vagy csíkot; ezeket Pesten
nem lehet kapni, pedig én nagyon szeretem.
– Hahaha! nevetett, mikor bevallottam az élhetetlenségemet. Hát
azt, a mi önnek hiányzik az összes művei közül: a «Czifra asszony-t!»
Nem emlékszik már rá, hogy én tisztáztam le, s az eredetit
magamnál tartottam?
Boldog Isten! Ez az ember negyven év óta tartogatja
bebalzsamozva azt a halottat, a kit én magam elégettem.
Csakugyan kiváncsi voltam rá, megköszöntem a barátságát s
megmondtam neki az órát, a melyen életveszedelem nélkül be lehet
hozzám jönni, (a ki más időben jön, annak hátrakötöm a sarkát) s
azután nem beszélhettünk egymással többet, mert rákezdtek
orgonázni, hogy az embernek még a foga is vaczogott bele. A nagy
orgona volt a tőszomszédom.
Másnap a bizonyos órában ott volt nálam az én régi jó barátom.
Elhozta azt a bizonyos kéziratot. Szép bőrtok volt a számára
készítve, nagyon megbecsülte a tulajdonos. Láttam az orczáján,
milyen nagy áldozatot cselekszik, a mikor ezt nekem visszaadja.
Feltettem magamban, hogy nem fogadom el az ajándékát. Hanem
azért mégis kiváncsi voltam meglátni az «első szülöttemet»
halottaiból feltámadva.
Akkor még jó becsületes merített papirra irtunk, a mi nem fakul
meg olyan hamar, nem törik, nem mállik, még a tinta sem veresedett
meg rajta. Olyan volt, mintha tegnap irtam volna.
Ugyanazok a selyembogártojásforma betük, a milyeneket most
irok, azok a sürü, egyenes sorok. Hanem a tartalom egészen idegen
rám nézve. Úgy olvashatom, mint valami idegen munkát. De a míg
olvasom, lassankint visszatér minden körülmény az emlékezetembe.
Látom a szobát, a miben tanyáztam, az ócska képeket a falakon; s
eszembe jut, hogy ennél a szónál az éji őr hány órát kiáltott.
– Vissza fogom én ezt önnek adni, kedves barátom; látom, hogy
becsben tartja. Rám nézve ez a munkám meg van halva. Elégettem.
– De pedig nem azért hoztam én ezt önnek, hogy ezt is elégesse,
hanem hogy irja meg a folytatását.
– A folytatását? kérdém elbámulva.
– Azt bizony. Mert a mi eddig itt van, az csak fantázia, de a mi
ezután következik, az igaz történet, és az túlmegy a legvakmerőbb
költői képzelődésen is. Azért jöttem ide, hogy azt önnek elmondjam.
Ráér meghallgatni.
– Óh kérem! Soha sincs nekem semmi dolgom.
– Szabad rágyujtanom?
– Szabad. Csak arra kérem, hogy mikor nem szíja ön azt a
patkányfarkat, ne tegye ide mellém, mert mikor a holt szivarnak úgy
magában vékonyan szálldogál föl a lelke, attól jobban félek mint a
kisértettől.
Az én barátom kényelembe helyezé magát és hozzá kezdett.
– A bántódi kastély már azóta a negyedik kézen járja. Igazán
mondom, soha sem láttam még vándorló kastélyt; ez az. Nincsen
maradása, mehetnékje van. Ugy változtatja a gazdáit, mint a kikapó
asszony szeretőit. Azt még talán tudja ön, hogy a legutolsó Palárdy
gróffal mi történt? Nem tudja? Hisz az is tragikus dolog. Mikor az
öreg gróf meghalt, a fiatalra egészen tehermentes szép birtok szállt.
Volt ugyan magának szép csomó adóssága, de azokat még az apja
életében (mint kiskorú) revocálta. (Zárjel között mondom: ön, mint
honatya, keresztül vihetné az országgyülésen, hogy a kiskorúság
harminczöt esztendőre megnyujtassék, az ország egyszerre
ranzsirozva lenne.)
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

ebooknice.com