Visit https://testbankfan.

com to download the full version and

explore more testbank or solution manual

Essentials of MATLAB Programming 3rd Edition Chapman

Solutions Manual

_____ Click the link below to download _____

https://testbankfan.com/product/essentials-of-matlab-
programming-3rd-edition-chapman-solutions-manual/

Explore and download more testbank at testbankfan

 Recommended digital products (PDF, EPUB, MOBI) that
you can download immediately if you are interested.

MATLAB Programming for Engineers 5th Edition Chapman

Solutions Manual

https://testbankfan.com/product/matlab-programming-for-engineers-5th-
edition-chapman-solutions-manual/

testbankbell.com

MATLAB Programming with Applications for Engineers 1st

Edition Chapman Solutions Manual

https://testbankfan.com/product/matlab-programming-with-applications-
for-engineers-1st-edition-chapman-solutions-manual/

testbankbell.com

Introduction to MATLAB 3rd Edition Etter Solutions Manual

https://testbankfan.com/product/introduction-to-matlab-3rd-edition-
etter-solutions-manual/

testbankbell.com

Contemporary Marketing 2013 Update 15th Edition Boone Test

Bank

https://testbankfan.com/product/contemporary-
marketing-2013-update-15th-edition-boone-test-bank/

testbankbell.com
Child Development A Cultural Approach 1st Edition Arnett
Test Bank

https://testbankfan.com/product/child-development-a-cultural-
approach-1st-edition-arnett-test-bank/

testbankbell.com

Intermediate Algebra Functions and Authentic Applications

5th Edition Jay Lehmann Solutions Manual

https://testbankfan.com/product/intermediate-algebra-functions-and-
authentic-applications-5th-edition-jay-lehmann-solutions-manual/

testbankbell.com

Principles of Operations Management 9th Edition Heizer

Test Bank

https://testbankfan.com/product/principles-of-operations-
management-9th-edition-heizer-test-bank/

testbankbell.com

Assembly Language For X86 Processors 7th Edition Irvine

Solutions Manual

https://testbankfan.com/product/assembly-language-
for-x86-processors-7th-edition-irvine-solutions-manual/

testbankbell.com

Maternity Nursing An Introductory Text 11th Edition Leifer

Test Bank

https://testbankfan.com/product/maternity-nursing-an-introductory-
text-11th-edition-leifer-test-bank/

testbankbell.com
Starting Out with C++ from Control Structures to Objects
8th Edition Gaddis Test Bank

https://testbankfan.com/product/starting-out-with-c-from-control-
structures-to-objects-8th-edition-gaddis-test-bank/

testbankbell.com
6. Basic User-Defined Functions
6.1 Script files are just collections of MATLAB statements that are stored in a file. When a script file is
executed, the result is the same as it would be if all of the commands had been typed directly into
the Command Window. Script files share the Command Window’s workspace, so any variables that
were defined before the script file starts are visible to the script file, and any variables created by the
script file remain in the workspace after the script file finishes executing. A script file has no input
arguments and returns no results, but script files can communicate with other script files through the
data left behind in the workspace.

In contrast, MATLAB functions are a special type of M-file that run in their own independent
workspace. They receive input data through an input argument list, and return results to the caller
through an output argument list.

6.2 MATLAB programs communicate with their functions using a pass-by-value scheme. When a
function call occurs, MATLAB makes a copy of the actual arguments and passes them to the
function. This copying is very significant, because it means that even if the function modifies the
input arguments, it won’t affect the original data in the caller. Similarly, the returned values are
calculated by the function and copied into the return variables in the calling program.

6.3 The principal advantage of the pass-by-value scheme is that any changes to input arguments within a
function will not affect the input arguments in the calling program. This, along with the separate
workspace for the function, eliminates unintended side effects. The disadvantage is that copying
arguments, especially large arrays, can take time and memory.

6.4 A function to sort arrays in ascending or descending order, depending on the second calling
parameter, is shown below:

function out = ssort1(a,dir)

%SSORT1 Selection sort data in ascending or descending order
% Function SSORT1 sorts a numeric data set into ascending
% or descending order, depending on the value of the
% second parameter. If the parameter is 'up', then it
% sorts the data in ascending order. If the parameter is
% 'down', then it sorts the data in descending order. The
% default value is 'up'. Note that 'up' and 'down' may
% be abbreviated to 'u' and 'd', if desired.
%
% Note that the selection sort is relatively inefficient.
% DO NOT USE THIS FUNCTION FOR LARGE DATA SETS. Use MATLAB's
% "sort" function instead.

% Define variables:
% a -- Input array to sort
% ii -- Index variable
% iptr -- Pointer to min value
% jj -- Index variable
% nvals -- Number of values in "a"
% out -- Sorted output array
% temp -- Temp variable for swapping
129
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
 % Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/03/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

msg = nargchk(1,2,nargin);
error(msg);

% If the direction argument is missing, set it to 'up'.

if nargin < 2
dir = 'up';
end

% Check for the direction of the sort

if dir(1) == 'u' | dir(1) == 'U'
sort_up = 1;
elseif dir(1) == 'd' | dir(1) == 'D'
sort_up = 0;
else
error('Second parameter is not ''UP'' or ''DOWN''!')
end

% Get the length of the array to sort

nvals = size(a,2);

% Sort the input array

for ii = 1:nvals-1

if sort_up

% Sort in ascending order.

% Find the minimum value in a(ii) through a(n)
iptr = ii;
for jj = ii+1:nvals
if a(jj) < a(iptr)
iptr = jj;
end
end

else

% Sort in descending order.

% Find the maximum value in a(ii) through a(n)
iptr = ii;
for jj = ii+1:nvals
if a(jj) < a(iptr)
iptr = jj;
end
end

end

130
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
 % iptr now points to the min/max value, so swap a(iptr)
% with a(ii) if ii ~= iptr.
if ii ~= iptr
temp = a(ii);
a(ii) = a(iptr);
a(iptr) = temp;
end
end

% Pass data back to caller

out = a;

A script file to test this function is shown below:

% Script file: test_ssort1.m

%
% Purpose:
% To read in an input data set, sort it into ascending
% order using the selection sort algorithm, and to
% write the sorted data to the Command window. This
% program calls function "ssort1" to do the actual
% sorting.
%
% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/03/15 S. J. Chapman Original code
%
% Define variables:
% array -- Input data array
% ii -- Index variable
% nvals -- Number of input values
% sorted1 -- Sorted data array (up)
% sorted2 -- Sorted data array (down)

% Prompt for the number of values in the data set

nvals = input('Enter number of values to sort: ');

% Preallocate array
array = zeros(1,nvals);

% Get input values

for ii = 1:nvals

% Prompt for next value

string = ['Enter value ' int2str(ii) ': '];
array(ii) = input(string);

end

% Now sort the data in ascending order

sorted1 = ssort1(array,'up');

131
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
 % Display the sorted result.
fprintf('\nSorted data in ascending order:\n');
for ii = 1:nvals
fprintf(' %8.4f\n',sorted1(ii));
end

% Now sort the data in descending order

sorted2 = ssort1(array,'down');

% Display the sorted result.

fprintf('\nSorted data in descending order:\n');
for ii = 1:nvals
fprintf(' %8.4f\n',sorted2(ii));
end

% Now sort the data in ascending order with

% no second argument.
sorted3 = ssort1(array);

% Display the sorted result.

fprintf('\nSorted data in default order:\n');
for ii = 1:nvals
fprintf(' %8.4f\n',sorted3(ii));
end

% The follwing call should produce an error message

sorted4 = ssort1(array,'bad');

When this program is executed, the results are:

» test_ssort1
Enter number of values to sort: 6
Enter value 1: -3
Enter value 2: 5
Enter value 3: 2
Enter value 4: 2
Enter value 5: 0
Enter value 6: 1

Sorted data in ascending order:

-3.0000
0.0000
1.0000
2.0000
2.0000
5.0000

Sorted data in descending order:

-3.0000
0.0000
1.0000
2.0000

132
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
 2.0000
5.0000

Sorted data in default order:

-3.0000
0.0000
1.0000
2.0000
2.0000
5.0000
??? Error using ==> ssort1
Second parameter is not 'UP' or 'DOWN'!

Error in ==> C:\data\book\matlab_essentials\3e\soln\Ex5.4\test_ssort1.m

On line 66 ==>

6.5 A set of functions to perform trigonometric operations in degrees is shown below:

function out = sind(x)

%SIND Calculate sin(x), where x is in degrees
% Function SIND calculates sin(x), where x is in degrees
%
% Define variables:
% x -- Angle in degrees

% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/03/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

msg = nargchk(1,1,nargin);
error(msg);

% Calculate value
out = sin(pi/180*x);

function out = sind(x)

%COSD Calculate cos(x), where x is in degrees
% Function COSD calculates cos(x), where x is in degrees
%
% Define variables:
% x -- Angle in degrees

% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/03/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

msg = nargchk(1,1,nargin);
error(msg);

133
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
 % Calculate value
out = cos(pi/180*x);

function out = tand(x)

%TAND Calculate tan(x), where x is in degrees
% Function TAND calculates tan(x), where x is in degrees
%
% Define variables:
% x -- Angle in degrees

% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/03/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

msg = nargchk(1,1,nargin);
error(msg);

% Calculate value
out = tan(pi/180*x);

function out = asind(x)

%ASIND Calculate asin(x), where the output is in degrees
% Function ASIND calculates asin(x), where the output is in degrees
%
% Define variables:
% x -- Input value

% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/03/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

msg = nargchk(1,1,nargin);
error(msg);

% Calculate value
out = 180/pi * asin(x);

function out = acosd(x)

%ACOSD Calculate acos(x), where the output is in degrees
% Function ACOSD calculates acos(x), where the output is in degrees
%
% Define variables:
% x -- Input value

% Record of revisions:

134
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
 % Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/03/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

msg = nargchk(1,1,nargin);
error(msg);

% Calculate value
out = 180/pi * acos(x);

function out = atand(x)

%ATAND Calculate atan(x), where the output is in degrees
% Function ATAND calculates atan(x), where the output is in degrees
%
% Define variables:
% x -- Input value

% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/03/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

msg = nargchk(1,1,nargin);
error(msg);

% Calculate value
out = 180/pi * atan(x);

function out = atan2d(y,x)

%ATAN2D Four quadrant inverse tangent, where the output is in degrees
% Function ATAN2D calculates the Four quadrant inverse tangent, where
% the output is in degrees.
%
% Define variables:
% x -- Input value

% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/03/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

msg = nargchk(2,2,nargin);
error(msg);

% Calculate value
out = 180/pi * atan2(y,x);

A script file to test these functions is given below:

135
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
 % Script file: test_functions.m
%
% Purpose:
% To perform a median filter on an input data set.
%
% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/03/15 S. J. Chapman Original code
%
% Define variables:
% ii -- Loop index
% filename -- Input data file
% n_ave -- Number of points to average
% n_per_side -- Number of points to average per side
% n_points -- Number of points in data set
% slope -- Slope of the line
% x -- Array of input values
% y -- Array of filtered values

disp('This program tests the trig functions that return answers in

degrees.');

% Set the angle theta = 30 degrees, and try the forward trig functions
disp(' ');
disp(['Testing forward trig functions:']);
disp(['sind(30) = ' num2str(sind(30))]);
disp(['cosd(30) = ' num2str(cosd(30))]);
disp(['tand(30) = ' num2str(tand(30))]);
disp(['sind(45) = ' num2str(sind(45))]);
disp(['cosd(45) = ' num2str(cosd(45))]);
disp(['tand(45) = ' num2str(tand(45))]);

% Test the inverse trig functions

disp(' ');
disp(['Testing inverse trig functions:']);
disp(['asind(0) = ' num2str(asind(0))]);
disp(['asind(1/sqrt(2)) = ' num2str(asind(1/sqrt(2)))]);
disp(['asind(1) = ' num2str(asind(1))]);
disp(['acosd(0) = ' num2str(acosd(0))]);
disp(['acosd(1/sqrt(2)) = ' num2str(acosd(1/sqrt(2)))]);
disp(['acosd(1) = ' num2str(acosd(1))]);
disp(['atand(1) = ' num2str(atand(1))]);

% Test atan2d
disp(' ');
disp(['Testing atan2d:']);
disp(['atan2d(4,3) = ' num2str(atan2d(4,3))]);

When the script file is executed, the results are:

>> test_functions

136
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
 This program tests the trig functions that return answers in degrees.

Testing forward trig functions:

sind(30) = 0.5
cosd(30) = 0.86603
tand(30) = 0.57735
sind(45) = 0.70711
cosd(45) = 0.70711
tand(45) = 1

Testing inverse trig functions:

asind(0) = 0
asind(1/sqrt(2)) = 45
asind(1) = 90
acosd(0) = 90
acosd(1/sqrt(2)) = 45
acosd(1) = 0
atand(1) = 45

Testing atan2d:
atan2d(4,3) = 53.1301

6.6 A function to convert degrees Fahrenheit to degrees Celsius is shown below:

function deg_c = f_to_c(deg_f)

%F_TO_C Convert degrees Fahrenheit to degrees Celsius
% Function F_TO_C converts degrees Fahrenheit to degrees Celsius
% %
% Calling sequence:
% deg_c = f_to_c(deg_f)

% Define variables:
% deg_f -- Input in degrees Fahrenheit
% deg_c -- Output in degrees Celsius

% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/05/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

msg = nargchk(1,1,nargin);
error(msg);

% Calculate value
deg_c = 5/9 * (deg_f - 32);

We can test this function using the freezing and boiling points of water:

>> f_to_c(32)
ans =
0
>> f_to_c(212)

137
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
 ans =
100

6.7 A function to convert degrees Celsius to degrees Fahrenheit is shown below:

function deg_f = c_to_f(deg_c)

%C_TO_F Convert degrees Celsius to degrees Fahrenheit
% Function C_TO_F converts degrees Celsius to degrees Fahrenheit
% %
% Calling sequence:
% deg_f = c_to_f(deg_c)

% Define variables:
% deg_c -- Input in degrees Celsius
% deg_f -- Output in degrees Fahrenheit

% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/05/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

msg = nargchk(1,1,nargin);
error(msg);

% Calculate value
deg_f = 9/5 * deg_c + 32;

We can test this function using the freezing and boiling points of water:

>> f_to_f(0)
ans =
100
>> c_to_f(100)
ans =
0

We can also show that c_to_f and f_to_c are the inverses of each other:

>> f_to_c(c_to_f(30))
ans =
30

6.8 A function to calculate the area of a triangle specified by the locations of its three vertices is shown
below:

function area = area2d(x1, y1, x2, y2, x3, y3)

%AREA2D Calculate the area of a triangle specified by three vertices
% Function AREA2D calculates the area of a triangle specified by
% three vertices
%
% Calling sequence:
% area = area2d(x1, y1, x2, y2, x3, y3)

138
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
Visit https://testbankbell.com
now to explore a rich
collection of testbank,
solution manual and enjoy
exciting offers!
 % Define variables:
% x1, y1 -- Location of vertex 1
% x2, y2 -- Location of vertex 2
% x3, y3 -- Location of vertex 3
% area -- Area of triangle

% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/05/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

msg = nargchk(6,6,nargin);
error(msg);

% Calculate value
area = 0.5 * (x1*(y2-y3) - x2*(y1-y3) + x3*(y1-y2));

We can test this function using the specified points:

>> area = area2d(0,0,10,0,15,5)

area =
25.00

6.9 At this point in our studies, there is no general way to support an arbitrary number of arguments in a
function. Function nargin allows a developer to know how many arguments are used in a
function call, but only up to the number of arguments in the calling sequence1. We will design this
function to support up to 6 vertices. The corresponding function is shown below:

function area = area_polygon(x1, y1, x2, y2, x3, y3, x4, y4, x5, y5, x6, y6)
%AREA_POLYGON Calculate the area of a polygon specified by its vertices
% Function AREA_POLYGON calculates the area of a polygon specified by
% its vertices
%
% Calling sequence:
% area = area_polygon(x1, y1, x2, y2, x3, y3, x4, y4, x5, y5, x6, y6)

% Define variables:
% ii -- Loop index
% n_vertices -- Number of vetices in polygon
% x1, y1 -- Location of vertex 1
% x2, y2 -- Location of vertex 2
% x3, y3 -- Location of vertex 3
% x4, y4 -- Location of vertex 4
% x5, y5 -- Location of vertex 5
% x6, y6 -- Location of vertex 6
% area -- Area of polygon

% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change

1 Later we will learn about function varargin, which can support any number of arguments.
139
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
 % ==== ========== =====================
% 04/05/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

% There must be at least 3 vertices, and no more than 6.
msg = nargchk(6,12,nargin);
error(msg);

% Get the number of vertices

n_vertices = nargin / 2;

% Save vertices in arrays

x = zeros(1,n_vertices);
y = zeros(1,n_vertices);

% Save values
x(1) = x1;
y(1) = y1;
x(2) = x2;
y(2) = y2;
x(3) = x3;
y(3) = y3;
if n_vertices >= 4
x(4) = x4;
y(4) = y4;
end
if n_vertices >= 5
x(5) = x5;
y(5) = y5;
end
if n_vertices >= 6
x(6) = x6;
y(6) = y6;
end

% Calculate the area

area = 0;
for ii = 1:n_vertices-2
area = area + 0.5 * (x(ii)*(y(ii+1)-y(ii+2)) ...
- x(ii+1)*(y(ii)-y(ii+2)) ...
+ x(ii+2)*(y(ii)-y(ii+1)));
end

We can test this function using the specified point (0,0), (10,0), (10,10), and (0, 10), which
corresponds to a square with all sides having length 10:

>> area = area_polygon(0,0,10,0,10,10,0,10)

area =
100.00

We can test this function using the points specified in the problem:

>> area = area_polygon(0,0,10,0,10,10,0,10)

140
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
 area =
100.00
>> area = area_polygon(10,0,8,8,2,10,-4,5)
area =
43.00

6.10 A function to calculate the inductance of a single-phase two-wire transmission line is shown below:

function ind = inductance(r, D, length)

%INDUCTANCE Calculate the inductance of a transmission line
% Function INDUCTANCE calculates the inductance of a
% single-phase two-wire transmission line.
%
% Calling sequence:
% ind = inductance(r, D, length)
%
% where
% r = the radius of the conductors in meters
% D = the distance between the two lines in meters
% length = Length of transmission line in meters

% Define variables:
% ind_per_m -- Inductance per meter

% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/05/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

msg = nargchk(3,3,nargin);
error(msg);

% Constants
mu0 = pi * 4e-7; % H/m

% Calculate the inductance

ind_per_m = mu0 / pi * (1/4 + log(D/r));

% Get the inductance

ind = ind_per_m * length;

We can test this function using the points specified in the problem:

>> ind = inductance(0.02, 1.5, 100000)

ind =
0.1827

6.11 If the diameter of a transmission line’s conductors increase, the inductance of the line will decrease.
If the diameter of the conductors are doubled, the inductance will fall to:

>> ind = inductance(0.02, 1.5, 100000)

ind =

141
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
 0.1550

6.12 A function to calculate the capacitance of a single-phase two-wire transmission line is shown below:

function cap = capacitance(r, D, length)

%CAPACITANCE Calculate the capacitance of a transmission line
% Function CAPACITANCE calculates the capacitance of a
% single-phase two-wire transmission line.
%
% Calling sequence:
% cap = capacitance(r, D, length)
%
% where
% r = the radius of the conductors in meters
% D = the distance between the two lines in meters
% length = Length of transmission line in meters

% Define variables:
% cap_per_m -- Capacitance per meter

% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/05/15 S. J. Chapman Original code

% Check for a legal number of input arguments.

msg = nargchk(3,3,nargin);
error(msg);

% Constants
e0 = pi * 4e-7; % F/m

% Calculate the capacitance

cap_per_m = pi * e0 / log((D-r)/r);

% Get the capacitance

cap = cap_per_m * length;

We can test this function using the points specified in the problem:

>> cap = capacitance(0.04, 1.5, 100000)

cap =
0.1097

6.13 If the distance between the two conductors increases, the inductance of the transmission line
increases and the capacitance of the transmission line decreases.

6.14 A program to compare the sorting times using the selection sort of Example 6.2 and MATLAB’s
built-in sort is shown below:

% Script file: compare_sorts.m

%
% Purpose:

142
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
 % To compare the sort function from Example 6.2 and the
% built-in MATLAB sort
%
% Record of revisions:
% Date Programmer Description of change
% ==== ========== =====================
% 04/05/15 S. J. Chapman Original code
%
% Define variables:
% data1 -- Array to sort
% data2 -- Copy of array to sort
% elapsed_time1 -- Elapsed time for ssort
% elapsed_time2 -- Elapsed time for sort

% Constants
SIZE = 100000; % Number of values to sort

% Set seed
seed(123456);

% Create a sample data set to sort.

data1 = random0(1,SIZE);

% Sort using ssort

data2 = data1;
tic;
out = ssort(data2);
elapsed_time1 = toc;

% Sort using sort

data2 = data1;
tic;
out = sort(data2);
elapsed_time2 = toc;

% Display the relative times

disp(['Sort time using ssort = ' num2str(elapsed_time1)]);
disp(['Sort time using sort = ' num2str(elapsed_time2)]);

When this program is executed, the results are:

>> compare_sorts
Sort time using ssort = 71.2407
Sort time using sort = 0.0060984

The built-in sorting function is dramatically faster than the selection sort of Example 6.2.

6.15 A program to compare the sorting times using the selection sort of Example 6.2 and MATLAB’s
built-in sort is shown below.

% Script file: compare_sorts.m

%
% Purpose:

143
© 2018 Cengage Learning®. All Rights Reserved. May not be scanned, copied or duplicated, or posted to a publicly accessible website, in whole or in part.
Other documents randomly have
different content
gondolkodási-időt kiván hagyni Helénnek. Mondja csak, van ehhez
joga? A német közgyám-hivatal vagy árvaszék vagy mi – jogkőre
még mindig kiterjed a mi Helénünkre? Ah, az a pénz! Mikor jut már
tényleg rendeltetési helyére, a szerzet pénztárába – és hogyan, mire
használódik fel? Nos, négy nap mulva elválik. Csak ez az undorító
koldulási-história ne jött volna most; ó, ha tudnám, micsoda aljas
rosszakarónk tudatta azzal a sötét-szándékú ujsággal? S most újra
felelevenítik; hogy elfogták a nyomorúlt bűnösöket
Mármarosszigeten. Csak még ide ne hozzák vallatni a csalásért; csak
még tanukul ne hívjanak bennünket! Igen, erről önnek kell
gondoskodnia, főtisztelendő úr; esetleg a püspöki iroda átírhatna
diszkréten… No, és itt vannak megint a mérnöki hivataltól a tervek
az Ujépület kibővítéséről; a magasabb iskoláink számára. Ma még
nem időszerű; – adja a jó Isten, hogy négy nap múlva az legyen!
Úgye, a mi szándékunkra ajánlta a mai szent Miséjét is, ahogy
igérte? – De… mi baja, az Istenért? Beteg? Oh, ön sír? Főtisztelendő!
– Ó, hagyjon most… hagyjon… csak egy kicsit! Mit bánom én
most… a pénzüket, az ügyeiket… ó, úgy szenvedek.
És zokogva borult két karjával az íróasztalra.
– A… a világi… rokoni kötelékek sokszor nagyon is erősek! –
mondta Virginia halkan, ámult és szemrehányó szemekkel nézve rá;
míg elfehérült ajkai idegesen rándultak félre. – Fénrich főtisztelendőt
nem volt szabad rágalommal illetni gondolatban sem, mert
fölszentelt egyházi férfiú volt.
A doktor kifakadásai a szegény Gregoria elutazása alkalmával –
szintén szájról-szájra jártak a zárda sororjai s az éjjel-nappal
szállingózó fiókháziak közt; Berchtoldának volt is gondja rá, hogy a
fiatalabbak közt kivált ezzel is «hangulatot csináljon.» Igen, a szerzet
(nem az egyesek) érdekében halaszthatatlan immár valami kis hegyi
üdülőhely berendezése a gyönge vagy megtámadott-tüdejű nővérek
számára; és higiénikus változtatások, javítások az Ó-épületen. Ám
mindezekhez pénz, állandó és megbizható új pénzforrások kellenek;
célszerű befektetése a kilátásban levő kis vagyonnak; új iskolák,
magasabb intézetek, több belső, szerzetesi munkaerő;
alkalmazkodás bizonyos mértékig a kor viszonyaihoz, – mint ahogy
számos templomban már villannyal világítanak egyházi engedéllyel
az ősi, elrendelt és hagyományos, de szörnyen megdrágult szűzviasz
helyett. – S ha már a villanyvilágításról szólunk, hát igen-bizony a
multkori, éjszakai csunya támadáskor is mennyivel gyorsabb,
biztosabb sikeresebb lett volna a védekező eljárás – általában
mennyivel könnyebbé válna az éjszakai várta-szolgálat, ha a sötétes
folyosókat, melyekben csak egy-egy piciny olajmécs világít a képek
és szobrok alján, – egyetlen gombnyomásra erős, biztonságos
villanyfénnyel lehetne elárasztani. S mennyivel olcsóbb is volna.
Aztán az adminisztrációt mennyire megkönnyítené ebben a nagy
házban, ha legalább helyi telefonhálózat volna a termek és
épületszárnyak között…» És sokan halgatták helyesléssel és naiv
örömmel beszédét.
Ám akkor egy este, – (pénteknap volt, kettővel a választás előtt)
– a kegyes és diplomatás Simonea meglátogatta Berchtoldát az esti
pihenő – a regráció órájában. Arca mélyen szomorúnak látszott;
kezében nyitott, levélféle papirdarab. «Ezt a szennyes iratot, ezt a
bűnös okmányt sikerült elfognunk, kedves nővér. Galád és
semmirekellő szerzői itt vannak még e szent falak között, élvezik
rendünk testi és szellemi javait; az – ah, (szégyen még kimondani is)
az apácajelöltek gallérját viselik. A csalók, – ámítók! Igen, itt, itt,
kedves nővér, a noviciátban, az ön tiszteletreméltó felügyelete alatt!
– Mi történt már megint? – vágott a szavába Berchtolda
elhalványodva.
– Nézze csak, kedves nővér, olvassa. Ezt a levelet az ön két
jelöltje, a két Kerekes leány írta – itt a városban laknak a szülőik,
azok a cinkosaik, azoknak szól. – Egy szapuló-lány kosarába
csempészték a nyomorultak, (a konyha-főnök testvérünk el is
kergette rögtön) – úgy volt, hogy az viszi ki a gonosz anyának, akivel
ismeretségben volt, úgy látszik. Itt van, csak olvassa!
 Berchtolda reszkető kezébe vette az írást; onnét kezdte nézni,
ahol Simonea már jelet csinált a körmével.
«Csak sohse busulj, drága anyácskánk, meg vagyunk mi itt
egészen jól. A koszt sem olyan szörnyű rossz ám, mint ahogy hiszed;
aztán legalább nem kell érte neked fáradni, kínlódni, ölni magad a
dologgal. Hidd el, drága anyus, hogy te sohasem birtál volna
bennünket taníttatni, – még csak ellátni sem, amíg elvégezzük a
képzőt. Hát még ruházni! És apánk mindenért csak téged gyikolt,
bántott aztán, ha egy kis ital volt benne; nem, mi azt nem birtuk
tovább nézni! Igy ez egész ügyesen ki van fundálva; itt elvégezzük
ingyen az évfolyamokat; tandíj, koszt, ruha, – semmire nincs
gondotok. S mire kész leszünk három év mulva, (mert ha mukkanni
se tudnánk a képesítőn, akkor is áteresztenek, mint noviciákat) –
akkor ill a berek, nádak erek, – még az nap kinn leszünk nálad; a te
két kész, tanítónő leányzód. Még csak el sem kell hagyni a hitünket,
mert hisz nem leszünk még fogadalmasok; a jó Istenke is
megbocsát, mert gyermeki szeretetből tesszük. Van a zárdának elég
pénze; segíthet a szegényeken! A diplománkat ki kell hogy adják
törvény szerint, majd kipereljük rajtuk; állást is majd csak kerítünk;
akkor aztán gondod se lesz, majd dolgozunk mi helyetted s
apánknak is kikeressük a napi dohányát, hogy ne dörmögjön!
Kezeiteket csókolja két hálás és forrón szerető leányotok: Emma és
Piroska.»
– Ó, mily gyakran visz bűnbe valakit a Gonosz Lélek épen erényei
útján! – sóhajtott a jó Berchtolda leverten. – Lám, itt is a szülői
szeretet volt az ok! – Vigasztalhatatlan volt; annyira kedvelte ezeket
a Kerekes lányokat; e természetes, nyugodt viseletű, derüsszemű,
nyilt és okos két teremtést. Sokszor példának állította őket a
manértalan, őszinte áhítatra nézve.
… «Jó is, bizony, hogy holnap már vége lesz ennek a
fejetlenségnek – mondta Magdolna csendesen, mikor Virginia
szokása ellenére elmondta neki az utolsó «botrány»-t, a Kerekes
testvérek kicsapatásának körülményeit. – Tulajdonkép szeretnék már
egy jó szigorú, vezetést, egy erős és kemény kezet! Alig várom már,
hogy Tisztelendő Anyámnak szólíthassalak!»
– Már hogy… engemet?… Hogy érted? – nézett rá Virginia
elképedve. Tehát ennyire tájékozatlan volt valóban? Mert tettetni
nem szokott ez a teremtés; nem is volna képes.
– Vagy Berchtolda? Igaz is, kedves, én valójában még azt sem
tudom, kire kell majd szavaznom holnap. Nekem mindig csak
elvekről beszéltetek, amelyek persze mind helyesek és szépek – de
ha tőlem megkérdik majd, nem fogom tudni megmondani, ki a nagy
eszmék reprezentánsa szerintem? No, kire szavazzak hát?
– Akire akarsz, kedvesem! – felelt Virginia kissé zavartan és azzal
a különös meghatottsággal, mely mindig elfogta e csodálatos,
hűvösbájú és minden izében, minden mozdulatában magasabbrendű
teremtés mellett. Nem tudta volna szóval egykönnyen kimagyarázni,
de egy bűvkörben látta, egy eszményi és megmagyarázhatatlan
világban maga és a többiek fölött – viszont úgy érezte, hogy
mindenki közt még ő tudja leginkább megközelíteni, – vagy legalább
érteni, értékelni és csodálni ezt a nagy, emberi kiválóságot. Úgy
érezte, hogy ez a nő jó, tiszta és csaknem bűn-nélküli, de nem
súlyos vezeklések, imák, bőjt, penitencia gyötrelmei és a
kisértéseken kivívott nehéz diadalok árán, – hanem egyszerűen,
magától, mert jónak született és nem is tudna más lenni; és a
Gonosznak nincs hatalma fölötte. Talán… mert valaha, régen –
valahol kinn «az élet viharában» leszámolt azzal is és mindennel;
megösmerte, kiélte, kivezekelte volt magából minden rossznak a
hajlamát. – Vagy mert tanulmányai, gondolkodása révén ösmeri
mindennek titkos és természetes gyökerét az emberi lélekben – vagy
a testben; és azért semmi sem bűn őneki; mint ahogy az orvos nem
vétkezett, mikor a beteg Gregoria hófehér, szűzi keblét érintette,
nyomorgatta… Ó, Virginia úgy vágyott volna néha ilyen lenni; levetni
kínos kételyeit és a lelki tusakodás terhét. De akkor hová tegye
kimeríthetetlen tetterejét, forró érdeklődését, mely viszent nem is
vétek; – sőt egyensúlyozója minden egyéb szenvedélynek? Ó, hogy
élt, hogy járt-kelt és dolgozott köztük az ő Magdolnája, az ő földi
szentje; – halkan tisztán és külön; az apró csatákról és huza-
vonákról körülötte még csak tudomást sem véve jóformán! Virginia
szinte elröstelte most magát miattuk.
«Elvégre nem is a személy fontos, úgye? – folytatta a másik
elgondolkozva e neki annyira újszerű és idegen tárgyon. – Csakhogy
legyen egy név, egy fogalom, amelyhez kapcsolhassuk és
ráfüggeszthessük az «engedelmesség» gondolatát, mely oly biztosan
és – olcsón megőrzi a belső szabadságot és nyugalmat. És nagyon
szeretem a tilalmat és aprólékos, biztos megkötöttségeit a
mindennapi tevés-vevésnek; nem bánnám, ha sokkal érezhetőbbek
volnának még. Igen, érdekből, a belső szabadság kedvéért; az
ember hadd tudja pontosan, mit kell tennie és merre fordulni, hogy
ne jöhessen ütközésbe és ne zavarhassa semmi külsőség! Lásd,
például amióta így, fő nélkül vagyunk, micsoda kellemetlen és ostoba
dolgok esnek lépten-nyomon.
– Ó, – hát te is azt véled talán, – nyitott nagy szemeket Virginia,
– amit Leona mondogat, hogy az igazi szerzetesi élet csak a régiek
teljes szigorával képzelhető. Hogy mi – ujabbak, – magunk
«nyitottunk kaput a külső léhaságnak és zabolátlan
szabadosságnak?» –
– Nem, – oh, hova gondolsz! Hogy bárkit is váddal illethetnék,
kedves? Hisz én nem is ösmerem úgy, mint te a viszonyokat és ezen
is, (ne haragudj!) tán most tünődöm el először. Csak épen az jutott
eszembe, hogy egy kissé… sajnálni fogom azt, akit holnap fejünkké
választunk; külső gondokkal és felelősségekkel ruházzuk és –
elvesszük tőle az engedelmesség könnyebbülését, nyugalmát; a
belső függetlenséget.
– A gondokban és terhekben lehet és lesz is segítsége, csak
rendelkeznie kell! Csak nagy általánosságban… (erőlködött Virginia
egyrenagyobb csüggedéssel).
– Rendelkezni, igen! – mosolygott a másik kissé bágyadtan. – S
míg mi, többiek szabadok leszünk annak a gondjától, hogy miféle
külső apróságokat műveljünk és milyen sorrendben napestig, hogy
hová utazzunk és mennyit dolgozzunk; – addig ő magára veszi majd
valamennyiünk külső rabszolgaságát, a látható dolgoktól függést. –
Ej, – különben miről is beszélek? Szerencsére vannak másféle
természetek is; olyan képességűek, mint te vagy, kedves! Nekem
hála Istennek csak azt a dolgot adtátok, hogy szót fogadjak nektek
és azt akarjam, amit ti akartok; és ennél könnyebb munkát nem is
képzelek magamnak. Igen hálás vagyok érte.
És Virginia nővér sóhajtva, megzavartan hagyta magára
imádásigszeretett és csodált barátnőjét.
 XIV.

Végre együtt ültek, benn szorongtak valamennyien a felékesített

templomban; repkényfüzérek, gyertyák és tömjénfüst közepett. Mise
után lassú menetben járultak az oltárhoz, sorba-térdeltek a hideg
kőlépcsőn és nyakukat epedő mozdulattal előre nyújtva, kissé
szétnyitották ajkaikat. S a pap közeledett hozzájuk egyenkint a
kehellyel, az arany edénnyel, melyben az Istenség lakik. Míg
keresztet írt vele szemeik előtt, – felragyogott kezében a Vőlegény
halotti fehérségű, átlátszó Teste; amaz igazi és lényeg-szerint
tökéletes Test és Vér, mely az Ostya titkába rejtőzik naponta és
minden órában, minden percben, sokezerszer, tán az idők
végezetéig, – hogy vérontás és kínhalál nélkül most újra meg újra
feláldoztassék, magára véve e világ bűneit; – és nemföldi
szerelemben egyesüljön ezerszer – és ezerszer csodálatosan és
tökéletesen az őt áhítozókkal. Hogy bár végnélkül osztódva, mégis
mind osztatlanul és teljesen, egész-egyen – olvadjon össze mythikus
nagy Nászban az ujjongó lélekkel… Az apácák összecsukták ajkukat,
– lassan, óvatosan, nehogy fogaikkal tiszteletlenül érintsék a Szentek
Szentét; akkor fölfelé fordult, extatikus szemüket lassan, nagyon
lassan, – mintegy mennyei gyönyörben úszva lezárták, és zsibbadt
mozdulatokkal emelkedtek fel, hogy másoknak adjanak helyet. Az
alsó lépcsőn még egyszer térdreborultak és suttogva, hálát rebegve
háromszor megütötték mellüket. «Uram, nem vagyok méltó, hogy
hajlékomba jöjj…» Végre megindultak; – összekulcsolt kézzel, félig
csukott szemekkel, lassan lépkedve a kockaköveken; – elhalványult
arcukon szent megindulással; olyanok voltak, mint a boldog szerelem
pillanatai után valami megkönnyült és felolvadó, mély és megtisztult
kielégülésben. A padban, a helyükön még egyszer arcra borultak,
tenyerükkel takarva be szemüket, – hogy elmerülhessenek a
legnagyobb csoda szemléletében, – a legszorosabb és legbensőbb
együttlétben e világ teremtőjével. Az ég, a föld és mindenek urával,
– az édes názáreti Jézussal, kit ösmernek, néven; tegezve, kicsinyítő-
szóval hivnak, – ki érttük, érttük, érttük, ontotta ki drága vérét, a
kereszten…
És ha az évtizedes megszokás és a test meg lélek egyéb gyarló
elszóródásai szinte elkoptatták is bensejükben mindezt; ha nem
sikerült is magukban felkelteni azt a mély és boldog megrendülést,
mely a szentek életét mennyeivé tette már e földön; – a szándéknak
legalább nem volt szabad hiányoznia és a külső, testi mánierok, a
szemek, arcvonások és mozdulatok híven tükrözték a nemlévő, csak
áhított áhitatot; – hogy legalább másokban, a többi szemlélőben
botránkozás ne keltessék…
Aztán Fénrich a szószékre lépve röviden beszélt pár percig fáradt,
idegencsengésű hangján és a templom közepére ment, hol az urna
állt sötét posztóval letakarva. A templomajtót becsukták; elkezdődött
a titkos szavazás. – A zárda termeiben és folyosóin, a kápolnákban
és kabinettekben, de még a konyhában és mosóházban sem maradt
e délelőttön egyetlen olvasó-jelvényes, fogadalmas «profess»-nővér
sem; csak növendékek, galléros jelöltek és már beöltözött noviciák.
A bennlakókra a kis Geralda vigyázott; de ő is lázas izgalomban élt
ma és minduntalan új imába kezdett. Teltek az órák és dél lett ezen
a napon is lassan.
Félegykor kezdték számlálni a szavazatokat. A nővérek a
padokban imádkoztak; Fénrich, Virginia és Simonea már végire
jártak volt; most egymásra néztek, ijedten, szinte tanácstalanul és
újra kezdték. Hiába, – az eredmény megint ugyanaz. Semmi!
Az összes szavazatok egyharmadánál csak valamivel több jutott
Leonára; – a másik kétharmad megoszlott Magdolna, Simonea, sőt
Virginia között. Három cédula Evelinának, az «önmegtagadás
szentjé»-nek is jutott. – Ez hát! Annyi szervezés, korrespondencia,
pártoskodás és rábeszélés után! – Igen, de a legutolsó hetek csunya
zürzavarai közepett szétkallódtak a vélemények, a kedélyek; kisebb
fia-pártok alakultak, mindenki a maga fejével gondolkozott és
tanácsolt. – Itt az eredmény; «Nincs Anyánk!» – mondta Simonea és
Virginia csüggedt hangon és szinte egyszerre. Aztán Fénrich
jelentette ki, hogy mivel absolut többség nincs, tehát a Megyés
Püspök őméltóságának új választási napot kell kitűznie arra a két
nővérre, kik viszonylag a legtöbb szavazatot kapták: Leonára és
Magdolnára. Az alapítólevélben világosan meg van írva: az legyen az
új tartományi Főasszony, akit a fogadalmas testvérek legalább
kétharmada azzá tenni kiván. – Mivel tehát a püspök úr őméltósága
most bérmáló-körúton jár s csak egy hét mulva jön székhelyére
vissza, egyelőre kénytelenek lesznek bevárni őt; a fiókházbeli
nővérek nem utazhatnak addig vissza.
Lecsüggedt fővel vonultak az étterem felé. A templomajtóban
várakozó, körültük tolongó novicia-seregnek nem tudtak örvendetes
ujságot mondani; csak új bizonytalanság, várakozás, zavar jön
megint. – A feldiszített, ünnepies étteremben nem csaphattak kis
lakomát az új Anya üdvözletére; a hideg étkeket, a tortát és
mindenki fejére számított félpohár borocskát azonmód eltették más,
igazibb alkalomra; és csüggedt kedvben szinte némán kezdte levesét
kanalazni a még mindig fejetlen nyáj. Ám a legkedvetlenebb, a
mindeniknél inkább csüggedt arc mégis a Magdolnáé volt; Virginia
szive ijedten szorult össze, amikor lopva ránézett… Valóban –
étkezés után rövid beszélgetésre kérte őt. Gyorsan haladtak végig a
folyosókon és egyik üres iskolaterembe léptek. Az alacsony dobogón,
mint valami szinpadon megálltak egymással szemközt; Magdolna
arca sötét volt, hangja szokatlanul szigoru.
– Mond, miért… miért tetted ezt velem?
– Magdolna! – Magdolna, annyira tiszteltelek; hisz tudod, tudnod
kell! Senkit sem látok nálad külömbnek, magasabban állónak; senkit
még most sem, igen, – aki fölöttünk rendelkezni méltóbb lehetne.
– Méltóbb? – És… a l k a l m a s a b b , Virginia nővér?

Ó
 – Ó, nem, ne nézz így rám, ne szólj hozzám keményen! Hisz nem
tudhattam, hogy ennyire… ennyire ellenedre van!
– Nem ösmertél tehát? De h o g y szerethettél akkor?
– Nem, ezt ne… ne vond kétségbe! – kiáltott a másik fájdalmas
szenvedéllyel. – Úgyis annyira sújt már minden, oly balul sikerül; –
az Isten büntet! Oh! Lehet, hogy nem jól szerettelek, Magdolna, –
tán bűnösen szerettelek, itéld meg, szólj, hisz te mindent látsz,
értesz! Te tudod, hogy mindenem vagy, életkedvem, reményem,
minden törekvésem. Csak miattad akartam mindent, csak neked
akartam tetszeni. Csak teáltalad tudok örülni munkának, földi
iparkodásnak és erénynek, – csak teáltalad és teértted tud nekem
valami igazán fájni, még… még a bűneim is, – ó, Isten, légy velem!
Soha-soha nem szerettem így még földi embert; nem is lehetséges
ennél jobban szeretni!
– Virginia! Hogy beszélsz, barátnőm? Légy eszeden!
– Nem, nem vagyok én eszemen már! Annyit kinlódom és egyre
hatalmasabb ez fölöttem. Ne hidd, hogy afféle gyerekesség, ami itt…
itt a zárdában divatozni szokott,… hajfürtökkel és érzékeny, titkos
levélkékkel. Az egész lelkemet uralja, minden jobb érzésem, minden
gondolatom. Istenem, Megváltóm! Add, add a kezed Magdolna, –
Magdolna, Magdolnám, – ó, tedd a homlokomra a kezed egy
pillanatig!…
– Virginia testvér! – kiáltott rá akkor a másik szígorú, ébresztő
hangon és felállt mellőle; elfordult, hogy leküzdhesse ámult és ijedt
megundorodását. – Virginia, rögtön felállj innét! Mi dolog térdelni
egy másik ember előtt; mit gondolna, aki hirtelen belépne?
– Mit?… Jobb volna rögtön meghalnom.
Dult arccal, zilált köntösben, gyűrt fátyolával ott állt előtte, –
szemében ijedt szégyen; tán most látta csak, hogy a földön kúszott
és vonaglott néhány pillanatig eszelős szenvedélyben és hogy –
visszautasították. Ideges szája, minden arcvonása rángott,
reszketett; ajka oly száraz volt, hogy alig birta a szavakat kiejteni…
És ahogy így megalázva és szenvedve szembenállt vele a másik, –
Magdolna arca megenyhült újra, a harag és megdöbbenés helyére
visszasimult a szokott hűs, szelíd, enyhe tekintete. Most már felé-
nyújtotta nyugodt, biztos szorítású kezét.
– Virginia testvér, nyugodj meg hát, – jer! – szólt ösmerős szives
csillapító hangján és kézenfogva maga mellé vonta a pódium-székre,
a nagy iskolatábla mellett, mert hisz a negyedik B-osztály termében
voltak. – Jer, beszélgessünk, kedves; – folytatta és már mosolygott
is, – te most túl-izgatott vagy, nem is csoda, úgy beledolgoztad
magad a közügyekbe! Virginiám, nem szabad hogy azt hidd, hogy
megitéllek… vagy nem értelek meg,… noha követni nem is tudlak.
Igen, vétek volt, hogy egy pillanatra megitéltelek az imént. Oly más
lélek a mienk, gyermekem; és más mult, más élet, más test és – tán
idegalkat, igen! Hisz azért van, hogy csak úgy tudtál engem szeretni,
ha magadhoz formáltál. És azt cselekedted velem, amire te magad
lettél volna tán valóban alkalmas, – a vezetés terhét viselni itt! No
igen jó, – hát m a m é g n e m , csakugyan, – de később, ha
idősebb leszel, úgye? És ez… ez a másik… idegességed velem
szemközt bizony: kissé betegség, vagy különös állapot; néha és
néhol rend és törvény, – hisz oly sokféle az élet, az ember, az
érzései, – Virginia, – és minden jogosult és igaz és nagy lehet, ami
emberi és őszinte! Igy, olvastam ezt – igen, csak hallomásból tudom;
mert az is e föld rendje és törvénye, hogy sohse értsük meg
egymást teljesen, mi emberek. Mégis, igyekeznünk kell erre, úgy-e,
hogy aztán h e l y e s e n szeressük egymást. Hallgass rám, én
elmondom, mit gondolok vagy tudok erről.
Kezét kezében tartva beszélt hozzá halkan, szépen, sokáig és a
másiknak fokonkint szűnt ideges remegése, – lassan bátorodva
emelte feljebb tekintetét. – Már szinte leszállt a kora-tavaszi
alkonyat, és rügyszagú, esti szellők röppentek be közéjük a nyitott,
emeleti ablakon, mikor elváltak végre, – szép, meleg, békélt és
testvéri kézszorítással. A negyedik B polgári-osztály terme… az egyik
apácának örökre emlékezetes hely marad; itt folyt le életének
leghevesebb, legdrámaibb jelenete; legnagyobb mozgalma,
szenvedése és megenyhülése. – És mikor még zsibbadt fővel és
zsibbadt tagokkal egyedül haladt a néma templom felé, – már tudott
és értett sokmindent, – amitől eddig félt vagy amin ujjongott; amiért
vergődött és tusakodott vak bizonytalanságban. És tudta már azt is,
hogy a saját, «nagy» érzését semmi joga nem volt m á s n a k
tartani lényegében, mint a kis növendékek idétlen esenkedését és
sóhajait; mint az öreg, piros Kunigund suta érzelgéseit… Mert ha
komolyabb és lelkiebb is talán, (ó, tán még ezt is csak képzelte
magáról), épúgy nem valami törvényszerű ok, testi változás, Isten
rendeléséből való sajátosság volt magyarázata, akárcsak azokénak;
hanem csak a környezet félrevezető hatása és külső kényszerek
okozta megtévedés. És megtudta, hogy u g y a n a z az emberi
végzet sodorta hibába, melyért olyan szigorúan itélte volt meg
gondolatban Fénrich papot és a szegény Gregoriát. Mily jó volt így
szelíd és biztos közösségbe jutni másokkal, mindenkivel, – az egész,
nagy, emberi világgal! Anyja jutott eszébe, ki özvegy fővel férjhez
ment a szép vívómesterhez; és egyszerre megértette önmagában
annak a gyülölködésnek is gyökerét. Igen, mindez e g y dolog, s
nem lényeges, hogy kissé félretérül a körülmények miatt. Igen, az az
ősi, nagy, igaz és jogosult ösztön, melyet Isten maga ösmert el a
paradicsomban még, midőn a legősibb szentséget, a házasságot
szerezte. – De amelyet ők, a szerzetesek, Isten különös választottjai
– fékezni fogadtak egész életükön át; hogy a kötelesnél is többet
tegyenek, hogy a kellőnél még magasabb tökélyre jussanak, – hogy
megtartván a p a r a n c s o k a t , magukra vállalják és megfogadják
még a t a n á c s o k a t is. – Ó, mennyivel jobb most, hogy tudja,
megérti önmagát és másokat; a szervezetek, az állatok és fák
törvényeit; a tanult és sejtett dolgok összefüggését; emberi szervek
szerepét. Hálával telt el az iránt, ki ma oly világosan, egyszerűen és
tiszta szavakkal mind-ennek birtokába juttatta. Harmincöt évet
kellett élnie, míg végre felvilágosították; de érezte, hogy
szerzetesnek is, embernek is külömb lesz ezentúl. Az oltár előtt
térdelt és lazán egymásba kulcsolt kezekkel, nyugodt, nyitott,
gondolkodó szemekkel nézett maga elé; de bensejében mélyen és
jólesőn, sokáig imádkozott.
 A megyés püspök tehát csak egy hét mulva volt visszatérendő; és
addig ez a sok idegen, szokatlan, alig-alig férő vendégsoror itt fog
tolongni tétlenül; a fiókházakban pedig ezalatt szünetel minden
munka, tanítás, házidolog; s a kórházak betegei sok helyén az
országnak hiába várják vissza megszokott, ügyes ápolóikat. Ó,
milyen kavarodás volt; «was fir unausstehliche réndetlenség!» –
ahogy Kunigund krákogta napestig futkosva és pörölve, kifőlt arccal.
A vendégek maguk is nyugtalanok voltak, mint a sokgyermekes, jó
mamák, ha nagyritkán eltávoznak hazulról: mi lesz azalatt otthon,
nem történik baj nélkülök? – Aztán meg fehérnemüvel, apró
holmikkal is kevesebb időre voltak ellátva; némelyik vidéki helyi-
főnöknő után csomagokat küldöztek az «otthoni» noviciák gyermeki
gondosságból; másokat levelekkel, sürgönyökkel zaklattak; a
Portánál és az egyik hátulsó kapunál folytonos jövés-menés volt;
levélhordók, kofák és kereskedő-inasok egymásnak adták a csengőt.
 XV.

És így, ebben a zavaros tolongásban sikerült egyszer mégis, egy

alkonyati órán, – amire Király Erzsi is remegve, «drukk»-ban gondolt,
amiről még ő se remélte, hogy baj nélkül keresztülviszi. – A kis Gross
Helénen egy bejáró növendék kurta kabátja és formátlan iskolai
kalapja volt; azé a nagyon csunya és hű kis leányé, aki Fóth néninél
volt teljes ellátásban. Kalapot, keztyüt, s egy kopott, szürke utcai
szoknyácskát is, – az egész bejáró-jelmezt Erzsi kerítette össze, ő
lopta fel az Ujépületből, ahol módszertanórán vette át titkosan a pad
alatt; és hurcolta végig a Főépület folyosóin, reszketve az Öregtől
vagy a többi öregektől. Egy «kammerli»-ban belebujtatta a kis
apácajelöltet és a kerek abbégallért gondosan begyürte az idegen
kabátka alá; a hajviseletét kissé meg-«világiasította», csak úgy a tíz
körmével, hogy lehetséges legyen a kalap. Végre lesurrant vele a
hátulsó lépcsőn, (egy külön Isten őrizte őket,) elvegyült pár
pillanatra a portafolyosó járókelői közt; – s a legalkalmasabb
percben; mikor a kapu ép nyitva volt és hárman-négyen is léptek ki
rajta, – megszorította a Helén karját jó erősen és fülébe súgta
«Most!»… Csak egy pillantást vethetett utána; látta, amint félénk kis
leányalakja megrévlik a kapubolt világos terében, honnét drága
életzajok tavaszi zsongása árad be,… utcalárma, friss lombszagú és
porszagú szellők, esti sétálók parfömje, szabad és boldog
asszonyoké. Csak egy pillanat, – aztán bezárult a Porta és a folyosó
újra sötét lett a legközelebbi csengetyűszóig. Erzsi lábujjhegyen
surrant fel a lépcsőn és már megkönnyebbülten, szinte boldogan
sóhajtott. Csaknem belekezdett egy «Üdvözlégy»-be, hálából, hogy a
veszélyes kaland idáig sikerült. Ah, mit is művelt? Megszöktette a
zárda egy jelöltjét; megszöktetett a zárdából ötvenezer forintot! –
Hisz ha kimehetett volna az Ujépületből, egyenesen a Marhakapun
át,… mikor a többi bejárók elmentek; – csakhogy Helénkét már rég
nem engedték lejárni, a képzőbeli órákat látogatni. Hogy kellett így
bujkálniok! A háló-folyosókon végig, fényes nappal az utcai ruhás
«bejáró»-val; Uristen! És a földszintre érve hány emberrel találkoztak
is, hány apácával – és egy sem tartóztatta fel, hogy mit keresnek
erre és együtt! Ó, soha máskor, mint ebben a rendetlen, össze-vissza
időben ilyesmi nem sikerülhetett volna… «Gelobt sei Jesus
Christus!»… ah, az öreg Simonea volt, – és bólintott «In Ewigkeit»
és nem szólította meg, hogy mit mászkál erre?… Ámbár most már, itt
az emeleten hazudhatott volna hirtelen akármit. Csak most baj
nélkül a nappaliba jutni; már hallik az Öreg hangja! Egy helyiségből
Gizu lépett ki, nála a zongora-gyakorló kották is. «Te, add ide a
kulcsot; te úgyis játszani mégy, – add csak! Mintha innét jönnék
be!» – «Hol jártál?» – «Psszt!»… És nyugodtan, a legközömbösebb
képpel s a kulcsot zörgetve kissé a karikán – lépdelt el az Öreg
asztala előtt; az épen a kis Militorisz Jankát szidta nagyon valami
«réndetlen»-ségért.
Csak egy óra mulva, közvetlen vacsora előtt jelentkezett egy
kandidátnő, kérdezősködni, hogy nem látták-é erre Gross Helén
«kedves jelölt»-et? Nem jött ide valamiért, nem lett rosszul, nincs
valami baja? Az Öreg ép jókedvében volt; alaposan leszidta a
Berchtolda küldöttjét, meg az egész rendetlen, komisz, neveletlen
újnoviciátot; ahol este össze kell előbb keresni a leendő apácákat,
mint a ludakat üllőre. Volna csak ő ott, majd megmutatná! De
nemsokára maga Berchtolda jött be csaknem futva, kikelt arccal,
valami papirféle a kezében. Amit mondott, attól maga az Öreg is
megdöbbent; és szintebarátságos egyerértéssel segített aztán
szörnyüködni valamin Berchtoldának. Szidu jól hallotta, mikor
indignálódva tiltakozott: «Nem, nem, – m i k ö z ü l ü n k , i n n é t
senki! De minek is ahhoz s e g í t s é g , hogy valaki megszökjék most
ebben a nagy réndetlenségben! Nem, kedves nővér, az én lányaim
nem mászkálnak hirem-tudtom nélkül a házban össze-vissza; én nem
olyan rendet tartok!» És Berchtolda lesújtva sietett el. A vacsorához
végre lehozta Gizu a bennlakóknak is a teljes ujságot; a
zongoraszobában tudta meg egy fiatal novic-testvértől, Emerika
barátnőjétől. Eszerint, – (ahogy Erzsi már előre tudta, hiszen ő főzte
volt ki) – Berchtolda egy szép, tiszteletteljes és bocsánatkérő levelet
kapott este «hálás híve: Gross Helén» aláírással, melyben a kis jelölt
tisztelettel értesíti, hogy már nem jelölt többé; hogy a zárdából még
a k o r a d é l u t á n i ó r á k b a n eltávozott; hogy tisztelt és kedves
barátnőjénél, a derék, hű katholika Holzernénál fog lakni (gyámatyja
előre-kikért engedelmével) – pár hétig, Töffler Albert gimnaziumi
tanár úrral való házasságáig. Bocsánatot kért, hogy szó és búcsú
nélkül távozott el egyelőre onnét, hol oly szivesek és jók voltak
hozzá, – de el akarta kerülni a hosszas magyarázkodást és esetleges
szemrehányásokat, – satöbbi, satöbbi. Erzsi csendesen hallgatta e
kivonatot saját szerzeményéből és azon tünődött, vajon átöltözött-e
mindjárt Holzerné valami bluzába az a kis ügyetlen? Csak nem
mutatta magát abban a ronda gallérban a vőlegénye előtt?
Pedig Erzsinek (és erre nem is gondolt előre) most volt még csak
igazi oka a «drukkot» elkezdeni; hogy az utólagos vallatások,
inkviziciók útján nem sül-e ki mégis részvétele a szörnyűséges
dologban; mely annyi pénztől fosztotta meg az iparkodó, derék
szerzetet. – Ám a vallatást, kutatást sem csinálták most olyan
ambicióval és ügyesen, mint máskor kisebb dolgokban is szokták.
Virginia, máskor az ilyesmik szenvedélyes intézője, most (sajátságos)
lanyhának vagy engedékenynek látszott ez üggyel szemben.
Berchtolda lelkivádat érzett és szemrehányásoktól félt, mert úgy
tudta, hogy ő beszélte rá az itt maradásra ezt a «méltatlan és
eltévelyedett teremtés»-t; míg viszont Simonea és társai épígy voltak
a maguk részéről, – ők is maguknak tulajdonítva ez utólag kétessé
vált érdemet. Ám abban valamennyien megegyeztek, hogy «kigyót
melengettek keblükön», s mert a ravaszul kifundált «csalárdság»
ellen nem tehettek már semmit és a változhatatlanba bele kellett
nyugodniok, – végre együtt, közös akarattal rágták és szapulták
valamenyien a «kis raffinált»-at, a «lassúvizet», mely partot mos, – a
«romlott és kacér nagyvárosi lányt», akivel – no ugyan-bizony jól is
jár majd a férje! Kivált a fiatalok heveskedtek igy: «Nem is lesz
abból jó sohse, csak afféle pucc-dáma! Ha a jó Istent meg tudta
csalni, hogyne csalná majd meg a földi embert? Afféle pucc-dáma
lesz az mindig!» – Igy vélte a kis Geralda és elmondogatta esténkint
a bennlakóknak is a kettes hálóban a Helénke hajdani ágya előtt; ő
pesti lány volt, mégsem tagadhatta; egy-egy elejtett utca-zsargon
szava rávallott. Az öregek még egyre azon sápítoztak, mennyire
megviselné a szegény megboldogult Főasszonyt ez a szégyen, tán
sírba-vinné, tán jobb is, hogy nem érte meg! Az óvodamesternő,
soror Adél egyszer említette csak hangosan és bosszúsan: «Ej, a kis
bamba! Azt hiszi még, hogy érdemes egy férfiért; – azt hiszi, nem
mind egyforma az: bitang huncut zsiványok!»… És csak lassan, csak
néhányan mertek óvatosan pedzeni olyasmit is, – hogy hát hiszen a
szent házasság is szentség, egy a hét közül, még Isten szerezte a
paradicsomban.
Mindenesetre volt legalább foglalkozása, tárgyalnivalója a sok
idegen, innen-onnan összekerült vendégapácának e hét alatt; míg az
anyaházbeliek, – öregek és középkoruak, e két ellentétes párt, –
összébb került, szinte egymáshoz húzódott a közös, haragos
felháborodásban. Hát mindkét fél egyformán és egyszerre
elvesztette számításai egyik fő bázisát, – a pénzt, a kis német-lány
pénzecskéjét! Abból most már nem építik fel a magasabb iskola új
osztályait, sem a tüdőbeteg-üdülőházat! De nem is lehet vele a
legsürgősebb gazdasági bajokat elintézni, a közvetlen szükségeket
fedezni hogy általa úgy gazdálkodjanak tovább, mint eddig és ne
legyen szükség új jövedelem-forrásokra, új «modernes»
intézményekre! – Az ötvenezer forintocska – férjhez ment az orruk
elől, ezt öregek és fiatalabbak egyaránt jól tudták; noha mostanában
még kevésbbé tették szóvá így, nevénnevezve a dolgot. Mindenkiben
csak egy kivánság lett urrá és vált szinte türelmetlenné ezekben a
napokban; hogy csak hamarosan, – már akárhogy, – de vége legyen
ennek a rettenetes állapotnak! Hogy végezhesse megint ki-ki a maga
dolgát és mondhassa békén kiszabott napi imáit, semmi mással nem
törődve. «Mégis csak nem szerzeteseknek való az a nagy rendezés,
korteskedés, alkotmányozás, – mondogatták már sokan és még
többen érezték. – Hogy kit és mit akarunk? Nem azért léptünk mi
kolostorba, hogy a k a r j u n k , – hanem hogy e n g e d e l m e s e k
l e g y ü n k ! Akárkinek már, hisz nem is olyan fontos az! E
siralomvölgyében úgyis leperegnek napjaink, mindjárt-mindjárt itt a
halál órája, melyre csak egy rózsafüzér elmondása alatt
ötvenháromszor emlékezünk szóbelileg. Csak átmenet e földi lét,
csak rövid megszálló; nem is illik ilyen nagy dolgot csinálni belőle!» –
Igen, ilyen beszédek és vélekedések kezdtek nagyon is lábrakapni a
túlzsúfolt nagy Ház összes szárnyaiban és termeiben; kivéve épen a
bennlakó-növendékek nappaliját. Mert ott egész mással foglalkoztak;
folyton lesték és tárgyalták és örülve-örülték a kis Helén, a «boldog
menyasszony» felől érkező hireket, – melyek a Fóth néni
kosztoslánya útján Erzsihez és úgy a többiekhez naponta pontosan
eljutottak. Hogy mit üzen nekik, hogy milyen drága a Töffler, hogy
melyik este lesz a hivatalos gyűrűváltás, – hogy legyenek, ó
legyenek ők is valaha ép ilyen tökéletesen boldogak!
«Ein trübes Wetter, zur Verlobung!» – mormogta aznap Kunigund
s káröröm, méreg, ellágyulás, írigység, sok-sok érdeklődés rezgett a
hangjában, ahogy öreg pálmáját gondozva a nappali ablakában állt
és kinézett az enyhén borús, tavaszí égre. Mögötte a kis Geralda
ismételgette, hogy: «Csak egy puccdáma lett, semmi egyéb!» – de a
nagylányok feje összeingott a módszertani könyvek fölött… Ott kinn
valahol az ifjú jegyesek drága, szent napragyogást lássanak e
könnyű fellegfátylak mögött!
A hét végén, (a püspöki rezidencián másnapra várták a
Méltóságost) – este, a regráció órán, (mely a vizitek hivatalos ideje a
zárdában) – meglátogatta Berchtoldát az okos, vén Simonea.
Nagyon kedves, nyájas volt a vendég, – mosolygó, szives, előzékeny
az, aki fogadta; már napok óta a folyosón is messziről, szives
alázattal köszöntek egymásnak. Az ember megérzi az ilyet a
másikon, – rendesen kölcsönösek ezek a nagy megenyhülések; és a
viszonyokban rejlik okuk.
– Önhöz jövök, kedves nővérem – kezdte – mert Virginia oly
csüggedt – vagy tünődő e pár nap óta; mintha megint gyöngélkedne
kissé, mint tavalyelőtt. Ah, erős szervezet, hamar összeszedi magát
újra; a jó szerzetesnek szőrcsuha a balzsama, bőjt az orvossága,
ahogy szent Vincénk mondta! szóval – önhöz jöttem, beszélgetni
kissé ennek a szegény zárdának, ennek a veszedelembe jutott kitünő
szerzetnek az ügyeiről. Arra akarom kérni, gondolkozzék velem
együtt és adjon nekem ösmert okosságával tanácsot, hogyan
fordíthatnók közösakarattal megint jóra e fenyegető veszedelmet; a
züllés e mostani, ijesztő képét.
– Ó, magamnak sincs egyéb kivánságom! – felelt a noviciát
főnöknője; – csak tudnám, mit használhatnék erre nézve vagy mit
találhatnék ki én, az úrnak legszerényebb szolgálója, e türhetetlen
állapotok ellen. Higyje meg, kedves nővér, én már – mi már
mindenre készen volnánk…
– A jó Isten meg fog segíteni, ezt biztosra mondhatom, kedves
nővér! Egy életen át elégszer tapasztaltam, hogy Isten szereti az ő
kegyesrendi szüzeit és különös gondja van rájuk. Bizni kell! – Ma
tehát nálam volt Magdolna, e kiváló jámborságú és Istentől nagy
szellemi képességekkel megáldott nővérünk és a legkomolyabban
értésemre adta, hogy a Főasszonyi tisztségre és kötelmekre épen
egyéniségénél és lelkialkatánál fogva nem érzi magát alkalmasnak,
sem képesnek. Megmondta, hogy hozzájárulása, sőt tudta nélkül
szánták e tisztre; s ezt már előbb is sejtettem. Őt nem erre küldte
szerzetünknek Isten, hanem hogy tudásával és nagyszerű
tehetségével legmagasabb iskoláink dísze, büszkesége legyen. –
Mennyire szükség lesz rá még ezentúl, – mikor az önök által
tervezett magasabb tanítónőképzőt is meg kell nyitnunk mégis; igen,
most már mi is, e terv régebbi ellenzői beláttuk ennek mulhatatlan
szükségét.
Berchtolda csak némán bólintott.
– Ő ugyan azt a tiszteletreméltó óhaját fejezte ki, – bár megint
valamelyik fiókházunkban dolgozhatna pár évig; azt mondta, fontos
oka volna ezt kérni; és kérni is fogja, mihelyt lesz kitől. Talán az ő
túlzott lelkifinomsága; e mostani Főasszony-jelöltség miatt fél, hogy
ittléte zavarná a másiknak párthiveit. Ó, – ez a pártoskodás, ez
valóban nem szerzetesekhez méltó; most mindnyájan bűnhődünk
érette, legjobb lesz még az emlékét is elfelejteni! De ha Magdolnánk
most mégis elvágyik; ott a mi nagy dunántuli rendházunk, ahová
kitűnő Virginiánk szintén új tanítónőképzőt tervezett, úgy tudom!
Mért ne mehetne oda ő, Magdolna helyi főnöknőnek és
képzőigazgatónak?
Berchtolda bólintott megint.
– A leánygimnázium… evvel még várjunk, kedves jó nővér! Miért
szerepeljen ott a mi szerénységünk az első, feltünő, úttörők
sorában? Hiszen alkalmas erőink sem volnánk a tanításra; mert Önre
itt, ahol van, Virginiánkra pedig az új Főasszony titkári hivatalában
továbbra is, csakúgy, mint eddig, szükség leend. Ó mert Leona
tisztelendő nővérünk, ha így majd mégis, szép egy-akarattal, mint
illik, úgye, – anyánkká lesz, – ő bizony csak szentségben és az
erények gyakorlásában erős, de testileg gyönge és agg. Nem
nélkülözheti majd azt a kiváló, ügyes és áldozatkész segéderőt,
Virginiát, igaz-e, aki már a boldogult oldalánál is oly fényes
érdemeket szerzett magának szerzetünk fölvirágozása körül. – A
gimnáziumról s még néhány efféle túl-korai dologról ne is tegyünk
most, úgye, említést! Hanem e régi ház apró javítgatásait, – a külső
gazdaságban lassankénti, célszerű újításokat hogyan is ellenezhetné
mereven az, aki igazán a rend javát óhajtja! Virginiánk talentuma
majd lel módot és megoldásokat a m e g l e v ő v i s z o n y o k közt,
– bizvást remélhetjük. Ám ami a rég sürgetett beteg-üdülőt illeti;
erre nézve nekem van egy szerény ötletem. Zólyomi öreg házunk
maga tán csakugyan nem a legjobb, de megtudtam, hogy a
közelében, a falu szélén most csinos és olcsó nyaralók épülnek. Már
említettem az orvos úrnak is, – ő is helyeselné, ha egy ilyet,
egyszerücskét, a világiakétól lehetőleg távol megszerezhetnénk.
– Ah, kedves nővér, – sóhajtott Berchtolda, – mennyi sok bajt el
lehetne kerülni mindig ily kölcsönös megértéssel és bizalommal!
– Bűnös emberek vagyunk mindnyájan, kedvesem, – de a hibákat
belátni és javulni sohse késő! Igen, mi – lássa – már öregek
vagyunk, munkában megfáradottak; mi nemsokára már a végső
leszámolás előtt állunk. – Leona nővér földink, első, legrégibb
társnőink közül való, kikkel hajdan még gyengéd ifjuságunk idején
együtt utaztunk ide az idegen országba, hogy az üdvözítőt kövessük.
Ah, kedves nővér, az az utazás! – A búcsú, (végbúcsú; tudtuk,)
szülőktől és rokonoktól, a honi vidéktől; tizenhat évünket mily
könnyű szívvel hoztuk! Legtöbb helyt még delisáncon kellett
jönnünk, de néhol parasztszekéren, sőt gyalog is. «Némöt kutyák!
Cudar, idegön frajjok!» – morogtak utánunk néhol a bennszülöttek –
a falusi parasztok, úgy akartam mondani. Most már tudom, mit
jelentenek e szavak. – Ah, és a régen megboldogult első Würdige
velünk, (Leonánk testvérnénje) az a szent, drága lélek: – Ő volt
talán húsz éves mindössze, – a legöregebb köztünk. Falumbeliek
voltak; egy gazdag mészárosmester egyedüli leánygyermekei, –
elhagytak családot és jómódot, mert a Jézus hívta őket. Ó, hányan
ott vannak már azok közül – a legtöbbje már fenn, a mennyei örök
vigságban! – Kedves nővér Berchtolda, ezt úgye meg kell
bocsátaniok nekünk, – nekünk érzékeny öregeknek, hogy utolsó
Főasszonyunkul őt kivánjuk, – az elsőnek hugát, ki velünk együtt
úgyszólván – igen, egy kissé mégis alapítója is ennek a háznak!… Az
önök háza ez már kedvesem, a nyomunkban járóké, tudjuk mi is azt
jól; és annyi sok okos, szép, hasznos új dolgokban igazuk is lehet;
nekünk már csak apró érzékenységeink vannak, – érzelgősségek,
kegyelet, emlékek; ezeket hagyják csak meg nekünk!…
A jó Berchtolda elővette óriási, fehér apáca-zsebkendőjét és
beletörülte megindultsága könnyüit.
– Oh, de mennyit elfecsegtem itt a drága időből magamról,
magunkról; bocsásson meg! Pedig tán még hátra volna egy és más
apróbb dolog; amit említeni akartam, amihez hozzájárulását kell
kérnem. – De nem, körülbelül készen is volnék,… ah, igen, még
egyet! A noviciátot, kedves nővér, a világért sem szeretnők más
kezekben látni, mint az Önéiben, ki anyai jóságával és okos
tapintatával így felvirágoztatta. Bizony, háromannyi fiatal leányka
érzett kedvet már tavaly is az ön szerető gondjai alá, a noviciátba
lépni, – mint amennyi azelőtt volt az új jelöltek átlagos száma. Nagy
szolgálat, melyet rendünknek ezzel tett; bizony nagy szükségünk
van, tudom én, minél több testvérre, hogy a fizetett világi munkaerőt
mindenütt mellőzhessük. De most már, mivel együtt van ez a
szépszámú ifjú nyáj, meg kell tennünk mindent érdekükben, hogy
igazi, jó szerzetesekké nevelődjenek. Meg kell vizsgálni szigorúan
nincsenek-é még más oly léha és bűnös elemek közöttük, mint a
multkori, csúnya eset, a Kerekes-féle csalás szereplői, kikről beszélni
sem szeretek! És hogy mindig a legjobb példa lebegjen az ifjúság
szeme előtt, megtehetnők az ön kedvéért, nagy munkája
megkönnyítésére, – hogy ideküldjük mellé kisegítőül az i g a z i
s z e r z e t e s mintaképét, rendünk valódi szentjét, Evelina
nővérünket.
– Az én dolgom az alázat lesz s az engedelmesség új
Főasszonyunk parancsainak! – felelte Berchtolda kissé elborult
arccal. Bevette utolsónak a legkeserűbb pilulát; a lesütött szemű,
örökkön hallgató és komor szentet elfogadta ellenőrének. – Mindegy
volt már ez is; legalább most úgy gondolta.
Mindenesetre ennek a hosszú, barátságos hangú beszélgetésnek
volt az eredménye, hogy új, egyenkinti szavazásra nem is került sor
többé. A püspök őméltóságához memorandum-féle okmány ment a
harmadik napon, mely az összes fogadalmas-testvérek aláírásával
kéri Leona nővér főasszonnyá nevezését.
S a vendégsororok is hazautazhattak végre.
 XVI.

Május, – boldog hó, – tavasz teljessége! Érett, nagy szerelmet,

bűntelent, nyilvánosat, boldogat példázó. Tiszta és ifjú mátkapárok
hava; Mária hava és a kinyilott virágoké; Mária hava, a dicsőséges,
örökös Mennyasszonyé, Isten szép jegyeséé. Ó, Mária, –
boldogságos szűz Mária!
A kedves, szép kis templom főoltárán ott a Szűz képe, a
mosolygó, telt, édes Asszonyé, – murilloi derüben áll felhők és
rózsák között; angyalfejecskék kacagnak, rózsák piroslanak a
felhőfüggöny kedves rejtekeiből; kandi angyalok vagy ámorok tán;
pufók, pogány puttócskák. – A Szűz sugárzó feje körül
csillagkoszorú; szép, erős lábai alatt a telihold sarlója; úgy lebeg
rajta és nyugodt győzelemben tapos a Kigyó fején… Persephoné, ki
tavaszkor diadalt arat a Sötétségen. – A bezárt, sinylő és titkos, téli
érzéseken is… O, drága, értett mistérium; ó átlátszó, gyenge fátyol;
ó ifjuság!
Jó a templom padjain ülni kedves, tavaszi zsibbadásban, hosszú
délutáni órákon, – tömjénfüstben és virágillatban, – hallani a
szószékről újra meg újra a drága, naiv, örök Legendát; aztán karban,
együtt, halk zümmögéssel, lüktető ritmusban és felváltva, ilyeneket
mondani: «Te Aranyház! Te frigynek szent Szekrénye! Mennynek
Kapuja! Ó, elefántcsontból való Torony! Titkos értelmű Rózsa!…»
Világiak is, a város szép asszonyai, sőt szerelmes ifjai is
ösmerték, szerették, látogatták e virágos, muzsikás szép-szép tavaszi
ájtatosságot; e Mária-litániákat a zárdatemplomban. S a bennlakók
néha, kivonuláskor idegen úri-ruhás férfiakat láthattak mosolyogva,
levett kalappal álldogálni a csarnokban. És egy szép vasárnapon, a
nyitott kapu világos terében egyszer csak felrévlett nekik egy
összefogódzott, csinos, fiatal pár. Virágos, világos kalapka volt a
menyasszonyon; szép, fehér ruhácska; eleven kis arcán még néhány
pattanás; barna, meleg szemei elmélyedve és álmodón bámultak
bele a zárdafolyosó setétjébe. Mikor Király Erzsi lépett ki, huncutul
rámosolygott és meglökte a férfi karját, hogy figyelmeztesse. A
fiatalember levette a kalapját és tisztes, hálás mosollyal odaköszönt
vigyázva az idegen leánynak, – jó szellemüknek. «Si-étni! Was fir
rén-det-lenség!» – kiabált az Öreg az első pároknál.
– Láttátok Helént? Helént, Helént! Gross Helénkét! – szállt és
lihegett a suttogás a bennlakók soraiban. «Still sein!
Unverschämtheit!» – üvöltött Kunigund félelmes hangon és
felborította mérgében az uzsonához való kenyereskosárt.
Másnap és harmadnap és azután is az ájtatosságon mindig ott
volt az ifjú mátkapár; innét a templomból nem űzhette ki senki őket.
«Lám csak, visszahúzza a szive ide mégis!» – mondogatták néha
azok a sororok, kik különösebben szerették és tisztelték Helén
nagynénjét, a nemrég boldogult Főasszonyt. «Mennyire hasonlít rá,
a szeme – úgye?» – És Helénke néha elmenőben félénken
odaköszönt nekik: «Gelobt sei…!» Visszafeleltek; erre vétek is volna
nem felelni.
Egy napon az előcsarnokban Virginia ment el a pár mellett;
váratlanul megállt és mélyen a leány szemébe nézett. Az lehajolt és
gyorsan, forrón csókolt kezet. «Boldog vagy-é?» – kérdezte
komolyan az apáca. – «Jaj, nagyon, – igazán nagyon, kedves nővér!
Engedje meg, hogy bemutassam a jegyesemet; ó, ő olyan jó
katholikus! Ó kedves, drága jó nővér…!» És síró meghatottsággal
hajolt ujra a Virginia szép keze fölé, hogy csókkal borítsa. Az sima,
kissé papos mozdulattal engedte. «Imádkozni fogok érted, gyermek!
A Boldogult is, odafenn azt teszi bizonnyal; ő olyan jó volt, olyan
bölcs!» – «Ó, kedves nővér, – engedje meg nekem, – ó, de vajjon
elfogadná azt a zárda éntőlem? Egy új oltárruha-felszerelést, nehéz
atlaszból, valódi arany és ezüst hímzéssel; és stólát is, palástot,
karingeket, – ó, oly boldog lennék!» – «Majd megpróbálok
közbenjárni, gyermekem!» – felelt Virginia és egy kegyes, kenetes,
már-már püspöki mozdulattal simított végig a kis menyasszony
arcán. Arra gondolt, hogy nem volna okos dolog elvadítani a zárdától
végleg egy vagyonos és jó katholikus világi nőt. – Ő megint politizált,
számított és szervezett; csak úgy mint eddig; – tudott volna-é
egyebet tenni, másforma lenni? Már ilyen volt a természete!
A bennlakó növendékek jól tudták már Marika, a hírhordó útján,
hogy a nagytudományú Magdolna nővér nem tanít a jövő tanévben
itt, hogy a szent Evelina buzgón adja már a jópéldát a noviciátban
Berchtolda jelöltjeinek és hogy Virginia marad ezutánra is az új
Würdige mellett a titkár és főrendező és cerimoniamester és minden,
– akárcsak a boldogult mellett volt. – Ó, lényegében nem is változott
ám semmi, – vagy csak nagyon kevés! Csak annyi, amennyinek
okvetlenül kellett változnia; amit elkerülhetetlenül hoz magával a
haladó Idő kényszere az ő lassú, biztos folyásával. Nem lehet nagyon
siettetni, erőltetni semmit, hiába, – és nem lehet feltartóztatni,
megakadályozni sem. Az élet megy a maga útján – és amit mi
görcsös, erőlködő kis akarásunkkal elébe írnánk, rákényszerítnénk, –
bizony, csak felibe-harmadába teljesíti. Valami csüggesztő, – de
végül mégis kibékítő középszer ez; a neve: megalkuvás. Igy van ez
kinn az «igazi» világban is, – hát még itt, ahol méginkább: mindegy!
Ahol a b b a n é l n e k , – ahová azért jöttek – hogy: m i n d e g y . A
számlált napok e siralomvölgyében így is, úgy is leperegnek,
elszállnak sebesen; – és mindjárt itt a végső leszámolás, az egyetlen
komoly dolog, amire csak egy olvasó körülmondása alatt is
ötvenháromszor kell emlékezni szóval: – «most és halálunk óráján».
Ám a fiatal növendékek, a bennlakó «kisasszonyok» most már
nem foglalkoztak oly nagy érdeklődéssel ezekkel a belső, zárdabeli
dolgokkal. Ők már kifelé gravitáltak; ki innét nemsokára, a szabad
levegőre. A helyükre mások, újak jönnek megint, ha ezek a friss
falombok újra elbágyasztják rikoltó zöldjüket szeptember édesen
szétcsurgó, arany napfényében. – Ezeknek a mostaniaknak már itt
voltak a maguk kis, nagyon fontos – «igazi életgondjaik» – az ám! A
vizsgák; és a nagy fővizsga, a képesítő, – mely majd «egész
életükre» kihat.
A negyedévesek már nem is jártak rendes előadásra; a többi,
alsóbb osztályok vizsgái idestova el is kezdődtek már az Újépületben:
s a «drukk» édes, kissé mimelt és játékos izgalmai lebegték át a
nagy, világos termeket; a szellős, egészséges, nyitott folyosókat.
Szelényi papa mosolyogva járt köztük és rémisztgette a lányokat a
vizsga-inkvizíció minden borzalmaival; és utólagos felfüggesztéssel,
ha valami «puskázás» kisülne, ha az ifjú noviciák bő köntösük alatt;
vagy a bejárók kontyukba rejtve; apró, összegöngyölt cédulákat
lopnának be az «írásbeli»-re; olyanokat, melyekre egy-egy
tudomány-ág egész rendszere és minden adatkincse rá van firkálva
apró, mikroszkópikus betűkkel és «dióhéjban».
A negyedévesek pedig lenn voltak egész nap a szép, lombos
kertben és készültek a nagy képesítőre reggeltől estig. Kunigund
nélkül, felügyelet nélkül csak maga a nyolc-tíz negyedéves kószált
most a széles útakon, a drága, nagy fák hullós virága, meg friss
lombja alatt. Övék volt az egész kert. Egy-egy módszertan könyvet
kezükben hurcoltak, vagy egy gazdaságtant ajkukra szorítottak,
jelezve a buzgó, elmerült magolást; – de az eszük egyre
elkalandozott. Oly közel látszott már a szabadság, a jövő, az Élet, –
és innen oly szépnek látszott.
Övék volt most mindenestül a szép kert; a virágfelhős bokrok
mátkaruhája s a megifjúlt nagy anya-fák minden dísze. Szakadó
szirompelyhek, – az orgonák nyurga gallyai, – a bokoraljak nedves,
különös gyökérszaga, melyet csak nagyon mély-mély, lelkendező
lélekzettel, sejtő tavaszi sóhajjal lehet beszívni; és a pázsit frisse, az
egek kékje, a fészkek, – hintálló szelek, pelyhek, álmok, felhők, – ez
örök májusi oltárok; – ifjúság…
És minden és mindig és «megint előlről»…
A bennlakók-kertje drótsövényén túl a gyenge káposzta-palánták
közt ott sétált Szelényi papa; és: egy nagy, vastag szivar. Most Szidu,
meg Gidu meg néhányan még odamennek hozzá, köréje sereglenek.
Egy kicsit mindig nyaggatni, kérlelni kell, ha azt akarják, hogy
beszéljen nekik; de aztán rákezdi, belekap valahol, – míndegy, hisz
úgy sem azon múlik:
– Nem «igazság»-ról van ám szó a természettudományban,
lelkeim! Igazság, – az nincs; azaz hogy – a vallásban van. Abban,
amit hinnünk adatott isten kegyelméből. A tudomány
ö s s z e f ü g g é s e k r e kiváncsi, úgy ám, – új és termékeny
összefüggésekre; vagyis olyanokra, melyek más összefüggésekkel
legkönnyebben és legegyszerűbben kapcsolhatók. Értjük? Hm,
igazán? – Az a valami, hogy «sejt» kis lányok, – az talán nem is
létezik «valóságban», csak a mesében; nem hiszik? Az ördögbe hát
miért is létezne, – mi nyújt nekem vagy önöknek garanciát? Ezt
valaki egyszer felvetette, csak úgy, (megtetszett neki) – és az
élettanban létezni fog mindaddig, míg a legtöbb jelenséget és
legegyszerűbben ezzel tudjuk megmagyarázni. Ugy ám; és ha már
nem lesz így, akkor a «sejt» penzióba megy; megtette kisded
kötelességét. L e g e g y s z e r ű b b e n , – miért is mondtam ezt
Gizella kisasszony? Na, – sohse törje a fejét; mindegy hehe! Lám a
föld és hold és az egész naprendszer minden jelenségét meg lehet
ám magyarázni egész jól a régi geocentrikus világnézettel is, bizony,
– csak kissé cirkalmasan és hosszadalmasan és sok maradékkal.
Mivel pedig könnyebben, egyszerűbben, kevesebb hézaggal lehet
úgy, ha a nap van a közepibe, – hát a nap van a közepibe, lelkeim,
de c s a k i s e z é r t ! Mikorra Szidónia kisasszony hajfürtjeiben kissé
megfogyatkozik a pigmenttartalom, akkorára, – úgy sejtem – meg
fog dőlni mindenestül az a szomorú emlékű fényelmélet, az étheri
rezgésekkel, melyből legutolsó ötösét tetszett kapni nálam, igen!
Mert újabban némi csirkefogók kezdenek feltalálgatni olyan új
dolgokat, – «je-ele-ensé-égeket», mi? – amelyek kis-kis mogyorónyi
hézagokat kezdenek ütni a tiszteletreméltó «rezgési-theóriá»-n.
Azon, amelyik oly derékül prosperált évtizedekig és olcsó világító-
szerekhez juttatta a hálátlan emberiséget. Még egy néhány ilyen
impertinens kis luk, – akkor jön egy merész fickó és beveri az öklivel:
pász! Nincs többé étheri rezgés! Lesz másik «szentigazság», egy új;
– vagy (nagyon lehet) visszagyön a régi jó együgyüség arról, hogy
az édes holdvilággal valami kis huncut kis picurka kis fluidális
matériácska száll be az ablakjukon és szipákolható be ábrándos
sóhajaikban… Mit szólnak hozzá?
Nem szóltak semmit; csak mosolyogtak, – mert fiatalok voltak.
De amíg a «papa» mesélt, könnyű és lenge tavaszi eső kezdődött és
ő kinyitotta a nagy zöldes vászonernyőt. De a leányok nem
mozdultak. Mintha észre se vennék, hogy ifjú fejükre az ég langyos
cseppjei hullnak hogy már apró, sűrű-szemcsés permetegje is
elered; összefogódzva mosolyogva és mozdulatlan álltak tovább e
kedves kerti bölcs körül és ráfüggesztették szemüket. Amit beszélt,
arra nem is figyeltek tán (hisz ő sem számított nagyon rájuk), – de
oly kedves volt kövérke arca, s ahogy saját mókás szavain örült; – és
szégyelték volna tőle, hogy olyan – o l y a n i g a z i l y á n y o k
legyenek; egy kis rongyos eső miatt szerte futni a
természettudományi előadásról.
A napfény előbukkant újra; és most a káposztaágyakkal szemben
a frissen gyomlált paradicsomok közt feltünt a Popescu Kornél
nyulánk szép lyányalakja; lassan lépdelt Kapossy tanár úr mellett és
mindegyikük valami tankönyvet tartott a kezében. Arról beszéltek-e,
valami fontos, vizsga-előtti iskolai kérdésről? A neveléstani írásbeli
tételekről, vagy egyéb «miheztartásról»? Nem tudhatni, de bizonyos,
hogy mindeniknek oly komoly volt az arca, olyan szép komoly, hogy
a legbotránkozóbb öreg soror vagy maga szent Evelina sem
találhatott volna láttukon megütközni valót. Bizony, nagy
búcsúzkodások folytak itt mostanában mindenfelé!
Király Erzsi most lennről, a lombos kertből a környéket figyelte
lopva; nem tűnik-é fel valahol veszély; aztán, hogy meggyőződött;
hirtelen surranással az orgonák közt, a kertpalánknál termett. Jól
tudta, hogy magánosok, külvárosi lakások kertjei nyúlnak ide; hogy
emez épen egy társnőjük szüleié; s hogy e Grünberger Fáni is itt
szokott tanulgatni, – járkálva, a hangos magolásba szinte
belezöldülve és szédelgő fejjel, elszikkadt ajkaival, – mert
Grünberger nagyon jó tanuló. – Most azonban vendége is volt; eljött
hozzá együttkészülni az Erzsi földije, az a hű postillon d’amour, – ki
néha finom kugler-cukrokat szokott kapni Budapestről, – névtelenül
küldeti valaki, akit nem is ösmer.
– Jöjjön, Erzsike! V a n ! – Már három napja őrzöm a
Módszertanomban.
– Köszönöm, drága! Csusztassa csak be ide az Ásványtanomba:
Nincs ugyan veszély semerre a közelben, de nem árt vigyázni! – Hát
hogy, mint vannak? Az egész középkorral készen? Hát a fizikából? –
Borzasztó; mint a malmok, – magoló malmocskák! Mink idebenn
még csak a pun háborúknál vagyunk és a másikban a spectral-
analizisig – Mit gondolnak ki lesz jeles-rendű? Elsősorban persze
maga, Fánnika!
– Persze. Majd én! Egy zsidó lány! – szabadkozott az, elpirulva az
örömtől.
– Ó, ne gondolja, – azért az apácák nem o l y a n o k ! Ép azért
meg fogják adni magának, hogy kimutassák, milyen igazságosak a
másvallásuakkal is. No, fogadjunk!
– Fogadjunk, hogy nem adnak jelest! – Kiáltott Fánni s szinte
reszketett az izgalomtól.
– Mibe? Tíz certli csokoládéba! Ha jeles lesz, vesz nekem egy
egész táblát. Gilt? Gilt! – Csak drága, annak a varrónőismerősének
szóljon, kedves, – mert tudja, drága, a Tedeum után muszáj nekem
rögtön az a ruha s az utiköpeny is. Nagyon sürgős, aranyom!
– Ejha! Hova utazik olyan messzire?
– Fel Pestre!
– Ó, – egész Pestre? Hát mit fog ott csinálni?
– Semmit. Csak úgy megnézem magamnak egy kicsit Pestet!
– Ne mondja? De jó magának! – mondta a két kis magolónő
csaknem egyszerre; és hirtelen, – ámulva irigykedve és gyanakodva
összenéztek, elhallgattak. A méhek zümmögtek a tavaszi bokrokon;
az orgona fürtje már lilult és egy-egy síma, hűs bimbófej
megérintette fiatal arcukat.
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

testbankfan.com