Gyermeknapra.....

Szülők lettünk. Visszagondolva az eddig eltelt rengeteg, családként megélt élményre, a tanácstalan összenézésekre, a „gyufaszálak kihúzkodására”,a soha véget nem érő fogadkozásokra, a megbocsátásokra, a mókára, a kacagásra ….. mintha sohasem lett volna másképp. Az életünk ma már legfontosabb pillanatai innentől kezdődtek.

Igyekszünk megadni kislurkóinknak a tőlünk telhető legjobbat és az örök kétely ott motoszkál bennünk. Sikerül-e? Vajon a rohanásban, a „majd holnap”ígéreteiben, a hétköznapok egymásutániságában érzik-e a legfontosabbat? Nekünk Őmiattuk kel fel mosolyogva a nap, ragyognak fel a csillagok. Bár ezt, akár bevalljuk, akár nem…bizony-bizony, sokszor elfelejtjük.
Szerencsére a hétköznapok rutinjából kiszakít egy-egy ünnepnap, közös ünneplés. Kivételes pillanatok ezek a gyerkőceink számára is, hiszen ilyenkor valamennyiünkbe mélyen bevésődik az összetartozás, az egymásra figyelés és a megtapasztalt szeretet ezernyi megható élménye.
Csak annyit kellene tennünk, hogy ezeket az ünnepeket hosszabbra nyújtjuk. Valóban a szeretet, a gondoskodás, a törődés kis műhelyeként létezzenek családjaink az év minden hónapjában, hetében, napjában. Egymás kezét fogva tudjunk élni, lélegezni, együtt gondolkodni….Hiszen nem létezhet ennél fontosabb a számukra, gyermekeink számára a család a MINDEN. Odafigyelésre,játékra, időre, ölelésre, beszélgetésre vágyik minden gyermek, és mindenek felett a család nyújtotta biztonságra és a belé vetett hitre.
Ha hiszünk gyermekeink egyediségében, feltétel nélküli szeretettel fordulunk feléjük, hétfő reggelenként is a szívünk teljes melegéből nyújtott mosollyal tudjuk köszönteni őket, az általuk szétszakított nadrágot megtanuljuk feladatként és nem bűnként kezelni,ha a lelkünk mélyén megköszönjük vadócságaikat ……nem csak adunk, hanem kapunk is. Egy varázslatos mesevilág bontakozhat ki szemünk előtt, tele kincsekkel, újra és újraszülető ábrándokkal, vágyakkal, a holnap ígéretével. A mi ajándékunk pedig az a felnőttként átélt igazi öröm, amit csakis a gyermekeink felénk sugárzó bizalmában élhetünk át.

Gerharg Keifel versével kívánjuk minden gyermeknek, szülőnek, nagyszülőnek, hogy sikerüljön megtalálni a kezeket és megbecsülni életükben az igazi kincseket.

Azt mondta egyszer a kicsi kéz a nagynak:

- Te hatalmas kéz, szükségem van terád,
mert nélküled szinte semmit sem érek.
Éreznem kell a tenyered melegét,
mikor felébredek, és mellettem megjelensz.
Amikor éhezem, és táplálékot adsz, és segítesz,
hogy megmaradjak, és felépíthetem apró ajándékaim.
Velem vagy midőn járni tanulok,
s hozzád futok, ha félelem gyötör.
Kérlek, ne hagyj el, maradj velem!

S a nagy kéz így válaszolt a kicsinek:
- Te kicsi kéz, szükségem van terád,
hogy belém kapaszkodj és megragadj.
Hadd érezzem kedveskedésedet, mert
érted kell kezet fognom sokakkal,
de játszani és mosolyogni sem tudok,
csak veled együtt, mikor átölellek,
s veled együtt felfedezem újra a világot,
a csodálatos, kicsiny dolgokat.
Hadd érezzem jóságodat, azt, hogy szeretsz,
veled együtt tudok ma kérni is,
és hálát adva megköszönni dolgokat.
Légy mindig velem, erősítsd a kezem…