Hatalmas választékból csemegézhet manapság, aki soundbar vásárlásán töri a fejét. Népszerűségét főként praktikusságának és egyszerűségének köszönheti, ezen a vonalon lépett tovább a JBL, amikor a LINKBAR-t megalkotta.
Tévé „okosító” és hangrendszer egy dobozban, leegyszerűsítve így aposztrofálhatnánk a JBL új hangrúdját. Egyértelműen zseniális gondolat, hogy a háztartásokban nagy számban fellelhető, laposképernyős, de nem smart televíziókhoz egy dobozban megkapjuk mindazt, amit 2020-ban a legtöbb felhasználó elvárhat. Először is egy jó hangrendszer a televíziók sokszor kiábrándító hangszórói helyett, másodszor pedig egy Android alapú médialejátszó, amely közvetlen hozzáférést nyújt az egyre népszerűbb Netflix-hez is, persze a Youtube, és más AV streaming szolgáltatások elérhetősége mellett, Chromecast és Google Home integrációval.
Lekerekített végeivel, műanyag és szövet felületeivel nem egy feltűnő darab, fekete színe sem emeli ki különösebben a környezetéből. Négy darab 44×80mm-es „racetrack” hangszóró került a front oldali hangszóróselyem mögé, a fantázianév az ovális versenypályák alakjával való hasonlóságra utal. Az elnyújtott alakú membránok összességében elegendő felületet nyújtanak a 75Hz-es alsó határfrekvencia eléréséhez, mindemellett kellően lapos profil kialakítását teszi lehetővé. A hangrúd mindkét oldalán reflexnyílások segítik a mélytartomány lesugárzását, míg a magas frekvenciák korrekt visszaadásáról két 20mm-es tweeter gondoskodik. A teljes zenei teljesítmény 100W, amit szokás szerint digitális végfokozatok állítanak elő.
Ennél érdekesebb a szoftveres környezet. Android alapokra épülő médialejátszója szoros kapcsolatot ápol a Google-lal. Vezérléshez használhatjuk a Google asszisztenst is, de aki a folyamatos lehallgatást aggályosnak tartja, ezt egy kapcsolóval deaktiválhatja. Ahhoz, hogy streamelni tudjunk a Linkbar-ra, a küldő eszközön telepítenünk kell a Google Home alkalmazást, vagy használhatjuk a Bluetooth kapcsolatot is.
Az Android kezelőfelület barátságos, a legnépszerűbb szolgáltatások – mint a Netflix, a Youtube stb. – külön piktogramot kaptak, emellett az ízlésünket és a megtekintett tartalmakat figyelembe véve ajánlásokat kapunk betekintő ablak formájában. Jól működik itt a hangalapú keresés, amit a távvezérlőről aktiválhatunk, de egy virtuális billentyűzeten be is pötyöghetjük a keresés kulcsszavait.
Hamar megismerhető és megszerethető felület.
Hátoldalán, süllyesztett kialakítású csatlakozó felülete nem mondható minimalistának. Három HDMI bemenettel és egy ARC kimenettel is ellátták, itt gond nélkül átmennek a 4k jelek, ill. a TV hang és vezérlés számára sem kell másik összekötő kábelt bekötni. Van ethernet aljzat (de természetesen wifi kapcsolat is rendelkezésünkre áll), aux és optikai bejárat is. A távvezérlő egykezes darab, minimális számú kezelőszervvel, így a kezelést hamar meg tudjuk szokni.
És ha a kezelés már szóba került, a hangjellemzők beállítási lehetőségei mindössze a mélyhangok intenzitásának beállíthatóságára korlátozódnak, az előre programozott – mozi, zene, párbeszéd … - témák mellett.
A Linkbar hangban minden várakozáson felül teljesített, pontosabban inkább nagy meglepetést okozott. A 2,5 kilós, drágának sem mondható hangrúd olyan érett, kiegyensúlyozott hangot mutatott, amit csak jóval magasabb kategóriában várhat el a vásárló. Gyakori probléma ebben a készülékkategóriában a közel sem egyenletes frekvenciaátvitel, a JBL valahogy megoldotta az apró hangszóróival azt, hogy sehol se érezzük soknak, vagy éppen kevésnek a kapott hangot, eltekintve a legmélyebb frekvenciáktól, de arra ott az SW10 subwoofer, ami kifejezetten a Linkbarhoz készül, de nem tartozék, külön, ill. csomagban is elérhető. Mi szub nélkül teszteltük, de úgy sem kellett nélkülözni a mélytartományt, a 75 Hz-es alsó határfrekvencia azt jelenti, hogy mérsékelt, de stabilan jelenlévő basszusokat kapunk, ami kisebb szobákban elegendő is lehet, nagyobb nappalikban pedig ajánlott – de nem feltétel – az aktív szub. Mindenesetre a frekvenciamenetet nem rontották el csak azért, hogy kicsikarjanak belőle elegendő dübörgést, így összességében megőrizték a természetességet, és nem utolsósorban a szub párosításakor illeszkedő, egységes megszólalást kapunk.
Középtartománya meglepően tiszta, sok részlettel és érthető párbeszéddel, magasai pedig torzítatlanul, sok levegő és térérzet kíséretében jutnak e füleinkhez. Tökéletesen kiegészíti a képi élményt, ill. inkább azzal eggyé válik. Egyedül az fog csalódni benne, aki a 3D hangot keresi, ezzel mintha meg sem próbálkozna, de talán egy zömében korrekt, sztereo jellegű hangtér jobb választás, mint valami erőltetett „kvázi 3D”.
A Linkbar elsősorban azoknak bomba vétel, akik még nem rendelkeznek smart televízióval, ők egyszerre jutnak hozzá egy kitűnő hangú soundbarhoz, és egy szintén jól használható médiaboxhoz – egy dobozban, mondhatni gombokért. Az SW10-zel csomagban pedig nagyobb terekben is helytáll, még mindig barátságos áron. Nálam ötcsillagos vétel!
JBL LINKBAR
Összteljesítmény: 100 W
Frekvencia-átvitel: 75-20.000 Hz
Ár: 99.999,- Ft (SW10-zel 189.999,- Ft)
Forgalmazó: Invitone Kft.
www.extremeaudio.hu