A visszaélés-bejelentés frissített logója


Visszaélés-bejelentés tájékoztató & Bejelentő űrlap


Ez a Bejelentő form a Kulcs-Soft Zrt. visszaélés-bejelentő rendszerének elektronikus űrlapja,

amelyet a 2023. évi XXV. törvény a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról 19 § 2 bekezdése alapján a Cégkultúra Kft., mint külső szolgáltató (www,visszaelesbejelentes.eu) üzemeltet.


Ön abban az esetben jogosult a Bejelentés megtételére, amennyiben Ön a jelen Bejelentő form-ot biztosító vállalat, mint foglalkoztató által

jelenleg is foglalkoztatott személy vagy korábban foglalkoztatott, akinek a foglalkoztatásra irányuló jogviszonya megszűnt;

foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesíteni kívánó olyan személy, aki esetében e jogviszony létesítésére vonatkozó eljárás megkezdődött.

egyéni vállalkozó, vagy egyéni cég, ha a foglalkoztatóval szerződéses kapcsolatban áll, vagy ilyen irányú eljárás megkezdődött, vagy jogviszonyuk megszűnt;

tulajdonosi részesedéssel rendelkező személy, valamint a foglalkoztató ügyviteli, ügyvezető, illetve felügyelő testületéhez tartozó személy, ideértve a nem ügyvezető tagot is, továbbá ezen személyek ha a jogviszonyuk létesítésére vonatkozó eljárás megkezdődött, vagy jogviszonyuk megszűnt;

szerződéses kapcsolat létesítésére vonatkozó eljárást megkezdett, szerződéses kapcsolatban álló vagy szerződéses kapcsolatban állt vállalkozó, alvállalkozó, beszállító, illetve megbízott felügyelete és irányítása alatt álló személy;

tevékenységet végző gyakornok és önkéntes, vagy ilyen jogviszony létesítésére vonatkozó eljárás megkezdődött, vagy jogviszonya megszűnt.


Adatvédelmi tájékoztató: A bejelentő form-ot külső szolgáltató üzemelteti. A személyes adatait a jogszabályoknak megfelelően a Bejelentő azonosításához tartjuk nyilván, azonban ezen adatok átadása a Bejelentésében érintett vállalat, azok munkatársai, valamint a Bejelentésében érintett személyek részére nem automatikus - az adatokat a kivizsgálásban történő közreműködésünk során KIZÁRÓLAG AZ ÖN KÜLÖN HOZZÁJÁRULÁSÁVAL tesszük megismerhetővé.

Személyes adatok

Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a Bejelentésének megtételekor nem köteles a személyes adatait (név, telefonszám, e-mail cím) megadni - amennyiben ezeket az adatokat nem kívánja feltüntetni, kérjük, hagyja üresen a mezőket.

Egyben tájékoztatjuk Önt, hogy a hatályos, 2023. évi XXV. törvény a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról 22. szakasz 6, pontja értelmében amennyiben a Bejelentő személye nem azonosítható, vagy nem az arra jogosult személy teszi meg a Bejelentést, akkor a Bejelentés kivizsgálása mellőzhető.


Az anonimitásának biztosítása érdekében kérjük, lehetőség szerint NE vállalati e-mail címet és telefonszámot adjon meg!


Teljes név


Telefon


E-mail


Bejelentés
Kérjük, írja le részletesen a bejelentését!


Kérjük, hogy a Bejelentésének részletes leírásakor ügyeljen a közérthetőségre és egyértelmű megfogalmazásra!


Nyilatkozatok
*
*
*
Adatok átadása - nyilatkozat. Ezúton Bejelentőként nyilatkozom, hogy az adataim az érintett vállalat és személyek számára... *


Adatok átadása - tájékoztató


- amennyiben Ön úgy nyilatkozik, hogy az adatait az érintett vállalat vagy személy(ek) nem ismerhetik meg, akkor a személyes adatait teljes anonimitás biztosításával kezeljük, és az érintett vállalat és személyek Bejelentésének csak a tartalmi összefoglalóját ismerhetik meg. Fontos! Amennyiben a Bejelentésének vizsgálata annak tartalma miatt szükségessé teszi az Ön adatainak átadását, akkor erről a későbbiekben külön nyilatkoznia szükséges. Ennek hiányában az adatok a Bejelentéssel érintett vállalat és személyek részére nem kerülnek átadásra, azonban az akár meg is akadályozhatja a Bejelentés részletes kivizsgálását és az ezen alapuló intézkedéseket.


- amennyiben hozzájárul az adatinak és a Bejelentés szövegének megismerhetővé tételéhez, úgy a Bejelentést követően ezen adatokat és információkat megismerhetővé tesszük az érintett vállalat arra jogosult munkatársai, valamint az egyéb érintett személy(ek) számára.