Dohányügyi felügyelet

Dohányügyi felügyelet

A Hatóság saját hatáskörében teljes körűen szabályozza, továbbá ellenőrzi és felügyeli a dohánytermékek kiskereskedelmi rendszerét, illetve kiemelt feladatának tekinti a dohányzás visszaszorítását, azon belül is hangsúlyozza a fiatalkorúak fokozottabb védelmét. A Hatóság az Európai Unió nyomonkövethetőségi rendszerében nemzeti azonosítókód kibocsátó szerepet tölt be.

A dohánykoncessziós rendszer 2013-as bevezetése előtt a kiskereskedelmi egységek száma közel 43 ezerre volt tehető, amelyek minimális állami kontroll mellett működtek, ehhez képest ma kevesebb, mint 6 ezer nemzeti dohánybolt üzemel egy zárt, ellenőrzött, átlátható rendszerben. Az átalakítás előtt a dohány-kiskereskedelemből származó bevételek jelentős része a multinacionális vállalatoknál realizálódott, és nem pedig a magyar kisvállalkozásoknál.

A magyar disztribúciós rendszer a gyártástól a kiskereskedelmi forgalmazásig teljes mértékben nyomon követhető és szigorú szabályozások mentén egységesített zárt láncolat, melyet egyebek mellett az árurendelés és árubeszerzés centralizálása is jelentősen elősegít. A Hatóság a dohány-kiskereskedelmi rendszer folyamatos és zökkenőmentes ellátását biztosítandóan felügyeli a nagykereskedelmi rendszer működését is.

A koncessziós jogosultság létrehozásán keresztül a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység az állam kizárólagos hatáskörébe tartozik, melynek gyakorlását a megkötött koncessziós szerződéssel engedi át határozott időre. A jelenlegi koncessziós rendszer az átláthatóságon és nyomon követhetőségen túl lehetővé teszi, hogy a bevételek országhatáron belül hasznosuljanak, a hazai gyártókon és vállalkozásokon keresztül minél több magyar család megélhetését biztosítsák. A külföldi nagyvállalatok számára a kedvező üzleti környezet továbbra is biztosított. Ezen túlmenően a Hatóság érdemi erőfeszítéseket tesz a dohányzás visszaszorítása érdekében.

2013-ban az ENSZ Egészségügyi Világszervezetétől (World Health Organization, WHO) Orbán Viktor miniszterelnök a dohányzás elleni eredményes küzdelemért WHO-kitüntetést kapott, ezzel elismerve a magyar kormány dohányzásellenes kezdeményezéseit. Az elért sikerek megtartása mellett még bőven van feladat a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása, a magyar társadalom közegészségügyi állapotának javítása területén, illetve a dohánytermékek kiskereskedelméből származó bevételek társadalmi hasznosulásának vonatkozásaiban.

Szabályozott Tevékenységek Felügyelet Hatósága
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információikat tárolnak a böngészőjében és olyan funkciókat látnak el, mint a felismerés, pl. amikor visszatér weboldalunkra.