Fejlődöm technikailag

Na tessék, tegnap óta mosogatógépem van. Jó, igazából megvan már kábé egy hónapja, csak a Mérnök Úrnak nem volt ideje beszerelni.
Remélem, nem kell majd ezzel is azt az iszonyatos hercehurcát végigjátszani, amit a szülei csinálnak minden egyes alkalommal, mert náluk ahhoz a nők nem értHETnek, hogy egy mosogatógépet hogy kell rendesen és tisztességesen bepakolni. Ebből aztán cirkusz van.
Ha ennek a mániának csak a csíráját is felfedezni vélem, onnantól kezdve boldogan ruházom át a mosogatógéppel kapcsolatos összes teendőt a Férfinépre. Úgyis azért kellett a gép, mert ő elméletben szívesen segítene nekem mosogatni, csakhogy utálja. Gombot nyomni nem utál.

Amúgy meg autósiskolába járok, egyelőre a kresz-tanfolyamnál tartok, és november közepén kéne majd levizsgáznom, hát mit mondjak, egyelőre negatív. (Az érdeklődésem is meg a nyom is, amit az eddig tanultak hagytak bennem.)

Ha netán sikerül, és mehetek vezetni tanulni, az is eléggé kétesélyes, de én mindkét esetben kizárólag jól jöhetek ki a dologból, már kiszámoltam.
Az első eset, hogy megtanítanak vezetni, és átmegyek majd a vizsgám. Végül is akkor lesz egy jogsim, ami tényleg nem hátrány.
Ha pedig mégis az jön be, hogy ez nekem nem való, és nem is sikerül átrugdosni többedszerre se, akkor a Dani legalább egyszer és mindenkorra leszáll erről a vezetés nevű vesszőparipájáról, és békén hagy vele a továbbiakban.
Valójában egyik opció sincs ellenemre :-)
(Bár titokban nem érzem magam alkalmasnak arra, hogy én egyrészt felfogjam a közelekedési szabályokat, másrészt alkalmazzam őket, miközben egyedül vezetek egy autót, megfogadtam, hogy ezt félrerakom, és a legjobb képességeim szerint fogom teljesíteni mindazt, ami rám vár. A fentiek alapján rosszul semmiképp nem járhatok.)

Az elfogulatlan férj

Tegnap egyrészt péntek volt, másrészt rossz idő, meg el is vonatoztam Miskolcra és vissza Juditkáért. Amikor kilenc óra tájt végre hazaértünk, már "kicsit" leharcoltnak éreztem magam. Aztán megtettem, amit nem kellett volna, belenéztem a tükörbe.

- Hű, de vacakul nézek ki.
- Hát igen.

Filmszakadás

Jobb lett volna, ha nem izgulok annyira az esküvőn, mert így az összes energiámat arra kellett fordítanom, hogy a) ne bőgjek, b) vagy ha mégis, akkor legalább ne látsszon.

Tehát nem emlékszem, hogy mi volt, de komolyan. 

A többiek azt mondják, jókat mondott az anyakönyvvezető, nekem csak az rémlik, amikor figyelmeztetett, hogy elfelejtettük a csókot.
Hát azt el, de pótoltuk. Párszor :-)

Aztán meg két nap múlva elment a Dani Kínába, ahonnan mindjárt hazaér, és elkezdhetünk végre házaspárként viselkedni, mondjuk nem tudom, szerintem eddig is úgy viselkedtünk, jobban mondva valószínűleg nem fogunk ettől most másképp, ami eddig bejött, azon minek változtatni :-) 

 

A gondos párválasztás nagyon lényeges

Én például eldöntöttem, hogy csakis olyanhoz megyek férjhez, aki képes nekem tíz napig beadni a vérhígítót.

Tegnap ugyanis "rendezett általános állapotban, békés sebbel, panaszmentesen és láztalanul" kiba... elnézést: OTTHONOMBA BOCSÁTOTTAK a kórházból, tíz kis fecskendő kíséretében, hogy akkor ezeket esténként én otthon magamnak. Aha, persze.

Daaaaaniiiiiii!!!!!! Ugye te be mered adni?

Hát a Dani az be.
Először szólt, hogy ne vihogjak, mert úgy nem tudja, utána megint szólt, hogy jó, de most akkor ne is sírjak, mert akkor se tudja, aztán mikor a traumától - hogy a pasim most TÉNYLEG beadott nekem egy injekciót - majdnem összerogyott a térdem, akkor lefektetett pihenni és kiröhögött.
Esküszöm, élvezi a doktorbácsis játékot, és már szólt, hogy majd el ne felejtsem a hálapénzt rendszeresen folyósítani.

A világ legjobb férje lesz belőle :-D

Dokumentáció

Ezt most tényleg csak azért, hogy majd később röhöghessek magamon, meg azokon az időkön, mikor ez volt a legnagyobb bajom. Egy darabig örültem, hogy pörgős nyaram lesz, mert nem lesz időm megijedni a rám váró dolgoktól, de most már nagyon szorul a hurok, én pedig ideges vagyok.

- Közigazgatási alapvizsga: pipa.
- Két hét múlva kórház és műtét. Nem írom le, hogy milyen, állítólag ez nem egy nagy valami. Ettől még félek, rettegek, és már nem tudom tovább elterelni a gondolataimat, éjjel-nappal velem van a félelem a fájdalomtól.
- Pedig szombaton lánybúcsú.
- És ha nem halok meg, meg semmi ilyesmi, akkor augusztusban férjhez mehetek jutalomból.

Fogynak a napok, és vért is fognak venni, és fájni fog minden. Nem is tudom, féltem-e valaha ennyire.

Vidám stílustanácsadás, komolyabb meglepetések nélkül

Tegnap eljött velem turkálóba a Matulaiker Zsuzsi, mert varr nekem ruhát, és meg akartuk nézni, hogy miféle fazonok állnak jól nekem, és mifélék nem.

Az ilyesfajta tanulmányi kirándulásra a turkáló tökéletesen alkalmas, alkalmasabb a legdivatosabb divatüzletnél is, pont azért, mert az üzletekben csak az a két-három fazon kapható, ami idén menő, de mi van, ha az neked nem tetszik, nem áll jól, meg ilyenek, akkor bocsika, idén nem lesz ruhád, így jártál, mér' nem nézel ki máshogy.

Mondjuk én úgy saccperkábé sejtem egy ideje magamról, hogy mi az, amit nyugodtan felvehetek, meg mi az, amit nem nagyon kéne, ezért a következő prekoncepciókkal érkeztem:
- előnyös az A-vonal,
- nem áll jól az ujjatlan,
- hosszúban törpének nézek ki,
- a kicsivel térd fölött végződő szoknyahossz az ideális,
- nyugodtan választhatok merészebb kivágásokat,
- engem derékban nem nagyon érdemes "elvágni", ha már valahol, akkor mell alatt.

Mintegy harminc ruha felpróbálása után a következő tapasztalatokkal távoztunk:
 - előnyös az A-vonal,
- nem áll jól az ujjatlan,
- hosszúban törpének nézek ki,
- a kicsivel térd fölött végződő szoknyahossz az ideális,
- nyugodtan választhatok merészebb kivágásokat.

Valamint  azért levonhattuk azt a tanulságot, hogy vannak olyan derékban szabott ruhák, amik akár jól is állhatnak.

És akkor végre alkalmazhatjuk a gimnáziumban tanultakat, írjuk csak szépen ide, hogy quod erat demonstrandum, legalábbis úgy nagyjából.

A kétkerekű gyalogos

Most, hogy valószínűleg tényleg kitavaszodik előbb-utóbb, azt hiszem, elmondhatom, hogy sikerült átrolleroznom a telet.
Az új munkahelyemre való be- és hazajárás kapcsán kénytelen voltam szembesülni azzal, hogy a négyeshatosnak ezen a szakaszán sokkal több hajléktalan utazik, mint azon, amelyiket régen használtam. Én meg, szégyen-nem szégyen, de rosszul voltam tőlük. Aztán úgy döntöttem, hogy ha már megoldani nem tudom a problémát, rinyálás helyett egy dolgot tehetek, mégpedig azt, hogy ha valami nem tetszik, akkor leszállok.

Kértem kölcsön Beától egy rollert kipróbálásra, és olyan jól kölcsönkaptam, hogy még mindig azzal járok :-) Nagyon klassz, élvezem. Nyilván nem az egész utazást váltom ki vele, Kispestről azért nem lenne vicces berollerozni a Blahára reggelente, de három helyett csak két tömegközlekedési eszközt használok, az utolsót váltom ki egy kis gurulással, ha nem is minden nap, de mondjuk hetente minimum háromszor. Az első egy-két hétben botrány izomlázam volt, de azóta már a jobb lábammal is tudom (egy kicsit) hajtani, pedig eleinte csak a ballal tudtam. Most már majdnem olyan örömet okoz "szárazföldön", mint amilyet a kori a jégen tud, de a görkori nem, mert ott túl nagy a bizonytalanság meg a zakórizikó, azzal nem mernék elindulni soha.

Időközben megtanultam, hogy az emberek vagy nem tudnak, vagy nem hajlandóak egyenesen menni, de szerencsére egyelőre még nem ütöttem el senkit.

Ha találok ugyanilyet (aldis), akkor majd szeretnék sajátot, mert bebizonyosodott, hogy tényleg használom, és nemcsak a helyet foglalná a lakásban. De a múltkor volt akciós máshol, viszont azt olcsón se vettük meg, mert kiderült, hogy nem tudom elég gyorsan és könnyen összecsukni.

Elég sok mindenkitől hallottam, hogy tulajdonképpen szívesen járna rollerral, csak aattól tart, hogy az ciki. Nekem is voltak ilyen aggályaim, de már elmúltak: nagyon sok mindenki rollerozik, és persze igaz, hogy tényleg főként a gyerekek, de elég sok felnőtt is, sőt, kifejezetten idős hölgyet is láttam már.

Egyetlen hátránya, hogy ha munka után még valami dolgom is van, ott azért útban tud lenni egy roller. Plázázni, vásárolni, ügyet intézni nem annyira kényelmes vele, ezért ha tudom, hogy nem egyenesen hazamegyek munka után, akkor vagy nem is hozom el reggel, vagy benn hagyom az irodában másnapig. (Már elég sok kollégám ment vele egy kört a folyosón :-)

Azt hiszem, csak ezt szerettem volna elmesélni.
Ti is rollerozzatok, mert rollerozni tök jó!

Meg különben is, kell az embernek az önigazolás, ha jogsija nincs, az úttesten biciklizni meg nem mer :-)

Kis virágok

A szegény elhanyagolt blogomban megmutatom, hogy a szegény elhanyagolt virágoskertünkben szép kötelességtudóan kinyílt a kankalin, mert itt a tavasz. Kicsit szomorú látni, ahogy az a néhány maradék virág erőlködik a gazban, mert már nem gondozzuk a kertet, az öcsém ott se lakik, csak Bencével tölti ott a rá eső hétvégéket, vagyis minden másodikat. Mi meg látogatjuk, amikor tudjuk.

Én mostanában a kézimunkázós blogomat "használom" gyakrabban, de röviden és tömören ebben a naplómban is összefoglalom: rendben vagyok :-)

Évértékelő dióhéjban

A tavalyi év a családom több tagjának is igen-igen tré módon végződött (az öcsém felmondást és válópert, az unokanővérem mandulatályogot kapott karácsonyra, a nagybátyámék meg "csak" szimplán halálosan elfáradtak a rengeteg idegeskedésben), és ugyanolyan nyavalyásan kezdődött az új.

Ebben a helyzetben egy kicsit zavarban is voltam amiatt, hogy nekem meg hozzájuk képest olyan szemtelenül jó volt minden. Persze azért a lelkiismeret nem furdalt, csak nehéz felhőtlenül örülni úgy, hogy közben ők meg épp lelkileg-fizikailag-anyagilag a béka segge alatt vannak, és tudom, hogy akármennyire is együttérzek, akkor is marha könnyen kiabálok nekik a pálya széléről, hogy hajrá-hajrá, veletek vagyok. Remélem, lassan mindenki helyreigazodik azért.

Mindenesetre nekem még valamikor ősz végén átbillent a kapcsoló, és azóta teljesen jól érzem magam, és kezdek belejönni ebbe az együttélésbe is.

A karácsonyi készülődést ugyan még nem vittük túlzásba (szerintem egyikünk se érezte igazán fontosnak), de a családlátogatások ingoványos talaján szerencsére elég jól sikerült egyensúlyoznunk.

Persze a két hét téli szünetet úgy zártam, hogy akkor MOST kéne még három nap, amikor tényleg pihenek, de megérte, mert évek óta nem volt ennyire "normális" karácsonyom.

Ha összesítek, akkor 2014 hatalmas változásokat hozott, 2015 pedig nagyon békésen indult, de biztosan lesznek további kalandok, és gondolom, pont ugyanúgy fogok félni tőlük, mint eddig, csak most nem egyedül kell majd legyőznöm a sárkányokat :-)