Ember(ke)szelídítés

Bence kishaver szörnyű ordításba kezdett, amint a sógornőm kilépett az ajtón. Én meg kaptam. Ha nem szóltam hozzá, állt az ajtónál, és üvöltött, ha meg hozzászóltam, akkor ütött, ahol ért, és üvöltött. (Na jó, azért mindent nem lehet neki, egyelőre még én vagyok az erősebb, mindenesetre szerintem biztos, hogy ki akart nyírni, amiért elment az anyja :-)
Aztán feladta, és taknyos orral bemászott az ágyába. De ha megsimogattam, harapni akart, ha betakartam, akkor meg rúgni. Végül otthagytam, akkor elaludt. Na, mondom, jól elleszünk mi itt estig.

Vigyorogva ébredt, de elég hamar legörbült a szája, amikor még mindig csak a hülye nagynénjét találta a szomszéd szobában. Még egy kis üvöltözés, de aztán úgy döntött, hogy inkább éhes, szóval jött is, beült az etetőszékébe, megette a levesét, aztán megpuszilt, kézen fogott, és elvonszolt magával játszani. Kis tökfej.

Tegnap aztán ők voltak nálunk, de ez a büdös kölök megint gyanakodott rám, és meglehetősen rondán nézett, viszont közben annyira meg volt illetődve, hogy nem akart enni, még joghurtot se, csak jött-ment és ismerkedett a tereppel.

Na igen, ez a hátránya, hogy a kiskrapek két év alatt most járt nálam másodszor.

Kertészkedés tüntetőleg

Volt egy olyan elgondolásom, hogy kéne menni tüntetni október huszonharmadikán, de aztán a végén persze a nagyanyámnál bogarásztunk a kertben.
Úgyis megmondta a múltkor a tévében valami földművelési megmondóember, hogy az emelkedő élemiszerárakra az a megoldás, ha az emberek szépen visszahúznak kapálni.
Én meg erre csúnyán beszéltem, és - bár azóta már futottunk néhány kört az észbúkon is ugyanebben a témában - még mindig nem tudok napirendre térni afelett, hogy alig van mezőgazdaság (sőt, alig van gazdaság), munkahelyek szűnnek meg, alig ér valamit a pénzem, közben 20-25 %-os élelmiszerár-emelkedést rebesgetnek - szerencsére nem egyszerre, hogy legyen időnk hozzászokni, vagy leszokni az evésről, mint a cigány lovának -, és akkor "ezek" elegánsan vállat vonnak, és olyat mondanak nekem, hogy ja, bocs, termeljél magadnak, ha enni akarsz. Tessék?

Csak mondom, hogy mi próbálkozunk, de ez a hétvégi kertészkedés nem nagyon vezet sehová, mert szombat-vasárnap megszakadunk, aztán hétfőtől péntekig minden kiszárad, felveri a gaz, elrohad, a maradékot meg ellopják. Másrészt az utazási költségeket, meg a "tanulópénzt" (nem értünk hozzá, tehát ezt-azt szükségszerűen elbarmolunk) is belekalkulálva igazából nem biztos ám, hogy olyan nagyon megéri, legalábbis olyasvalakinek, aki nem annyira elvetemült, mint az öcsém meg én, hogy még élvezzük is.

Ja, a tudatos vásárlók pedig lekvárt főznek. Idénynövényekből.
Szerintem meg eddig se abból voltak a fő gondok, hogy az a sok tudattalan mind decemberben akart őszibarackot enni.

Best of öcsém

Hétfőn túrós pogácsát sütöttem, és éppen a sógornőmnek magyaráztam az ügymenetet. Öcsém meg persze jött belepofázni.
- ... kell bele negyed kiló túró.
- Etyeki tehéntúró nem jó?
- Hö???? Mibajod????
- Hát most mondtad, hogy negyedki lótúró kell bele.

Két lehetőség van. Vagy túl sokat találkozunk, vagy túl sok hülyeséget beszél.

Alapvető élelmiszerek

Öcsém nálam bandázott tegnap este, mert mindenféle logisztikai kihívást kell megoldanom ma a lakáskulcsával (konkrétan kimenni sógornőm elé a pályaudvarra, és odaadni neki, mert az ő kulcsát Bence eltüntette valahová), szóval az volt a lényeg, hogy induljon tőlem reggel, és hagyja ott a kulcsot.
Persze kaja meg nem volt otthon.

- Na jó, akkor lemegyek vásárolni.
- Hozol zsömlét? Meg valami felvágottat, hogy tudjak szendvicset vinni reggel.
- Jó, hozok.
- Meg kéne még egy sör.
- Na jóvanmá, és még mi kéne?????
- ...Ööö... Csipsz.

Best of öcsém

- Hol aludjak?
- Én nem láttam, de lehet, hogy ott van a polcon vagy a szekrény alatt.

Ingázni elég rossz lehet

Vettem tegnap egy kabátot a Teszkóban (amire az öcsém ránéz, és csak annyit mond, hogy "jó", azt AZONNAL meg kell venni), de igazából nem itt kezdődött a baj, hanem a Lidlben, ahová a Mama "krizantint" venni küldött minket. Az mondjuk nem volt, viszont vettünk mazsolabort, és a sógornőm elkezdett nyígni, hogy inkább ne is jöjjek haza, hanem akkor igyunk, aludjak ott még egyet, és jöjjek onnan dolgozni ma reggel, mert egyszer kibírom állítólag. (Aztán kb. este 8-kor nagy nehezen ivott EGY pohár vörösboros kólát, hát ezért kellett ma nekem hajnalban kelni.)

Amikor az öcsém felkelt ötkor, az még csak egy halvány utalás volt, de amikor VISSZAJÖTT, mert lekéste a buszt, amivel elérte volna a hatos vonatot, felkeltette a sógornőmet, hogy mégis vigye át autóval a
vasútállomásra, majd felkeltettek engem is, hogy nem láttam-e valahol a kocsikulcsot (nem), akkor már mindegy volt, nem lehetett tovább húzni az időt.
Mezítláb a konyhakövön elég szar, de az egyik szobában a Bence miatt nem lehet villanyt gyújtani, a másikban meg a mama miatt, hát akkor most ez van, majd máskor nem hagyom széjjel a papucsomat.

Ilyen gyorsan még sose készülődtem, lehet, hogy itt is ritkítani kéne a buszjáratokat, akkor nem szórakoznék annyit minden reggel.
Gyorsan megmelegítettem a tegnapról maradt kávét, csomagoltam egy párizsis kenyeret, közben kilomtalanítottam nagyanyám hűtőjéből a gyanús dolgokat, raktam fel vizet Bence gyerekteájának, összecsomagoltam a zöldségeket, amiket haza kellett hozni, aztán kabát, sál, a lámpát - asszem - égve felejtettem, visszazavartam a kutyát, mert kiszökött utánam a kertbe - egyébként tök sötét volt még - szóval én is izgulhattam a busz miatt, ami sunyi módon időnként korábban jön, viszont cserébe legalább nem vár.

Legközelebb akkor kezdtem aggódni, amikor a főúton a buszunk megelőzött egy másik buszt, miközben szemből jött egy teherautó, de aztán ezt is túléltük, csak a gyorsvonatra nem fértem fel, ami végül is nem baj, mert 9 perc múlva jött a személy, aminek ráadásul nem is magas a lépcsője (hátizsákkal, kosárral meg szatyorral a franc se akar magasugrást játszani). De hogy MENNYIEN vannak 7-kor a vonaton, az valami hihetetlen. Mondjuk tény, hogy tök simán beértem a munkahelyemre, - ami ugye Kispestről nem mindig jön össze -, de meg lehet nézni, hogy milyen fejem van, és várhatóan egész nap zombi leszek.
Egyszer-egyszer nyilván ki lehet bírni ezt is, de azért ha válogatni lehet, akkor maradok tisztelettel bunkó pesti.

Alvamászó

Bence unokaöcsém (majdnem) 180 fokos fordulatot vett, és nemcsak hogy nem ver (mindig), de hozzám bújik, puszit ad, sőt, szombaton velem aludt!

Kábé 30 másodperccel azután, hogy lenyomták aludni, Embergyerek máris újra a padlón zúzott, tologatta a kisautóit, jött-ment, dolgozott keményen, aztán egyszer csak mégis belátta, hogy ő egy egészen pici kisfiú, aki negyed tizenkettő tájékában már rettentő álmos, szóval szépen lefeküdt mellém a padlóra (nincs elég ágy, ezért én ott szoktam magamnak fészket építeni paplanokból), bőszen cumizott, aztán elaludt. Én is elaludtam, csak arra ébredtem, hogy a nagybátyám szólt az öcsémnek, pakolja már vissza az ágyra a Bencust. Mondtam, hogy ha már így alakult, ne piszkálja, hagyja csak ott, elférünk.

Arra az esetre, ha elgurulna a Kishaver, még odatettem a paplanjaim mellé egy szivacsot is. Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy majd előrefelé fog mászni álmában.
Este valamelyikünk elszúrta a dolgot, mert teljesen leeresztette a redőnyt, amitől ANNYIRA sötét van, hogy komolyan semmit, de semmit nem lehet látni, meg is ijedtem, amikor egyszer felébredtem, és tapogatóztam, de sehol nem találtam Öcsisajtot. Aztán meglett, összegömbölyödve aludt a padlón, jó messze mindenféle paplantól meg takarótól, és nyiszorgatta a cumiját. Összevakartam, és visszatettem magam mellé, de innentől már nem aludtam nyugodtan, legalább ötször kellett a szökevény kisgyereket levadászni és a helyére rakni, betakargatni, vaksötétben cumi után tapogatózni, ami AKÁRHOL lehetett, kis golyófejen szájnyílást találni, cumit belehelyezni, hátat cirógatni, arrébb menni, nem agyonnyomni.

Imádom a csávót, de szerintem mindketten jobban járunk, ha az éjszakákat továbbra is külön ágyban töltjük :-)

Ez van, ha ráérek

Megmutatom a tegnapi este termését. Ha már egyszer világnap volt.

Jön a hideg évszak, kell ennek a Bence kölöknek egy új sapka, mert a tavalyit már kinőtte. Remélem, ez jó lesz rá. Az örökös kedvenc téli fonalamnak eredetileg nincs színátmenetes változata, de Beától kaptam egy saját festésű gombolyagot. Ez ráadásul az esküvői fényképezkedős sáljának a maradéka, szóval remélem, ez a kutya Bence megfelelően fogja értékelni :-D
Majd rajta is lefotózom, most meg beugrottam helyette modellnek. 

 

Ha már a kötés világnapja volt, akkor horgoltam is :-D Annás mutatott a múltkor egy szívecskét, aminek tegnap közzétette a mintáját is. Olyan jó képet tett fel egyébként, hogy hiába szívecske, az embernek MUSZÁJ elkészítenie. Persze nem néz ki olyan profin, mint Annáé, de az az alapvető különbség, hogy azt ő horgolta, ezt meg én. Nem tudom még, hogy mit fogok csinálni vele, de VAN szívecském :-D
(Egyébként a jobb oldala a valóságban is görbe, de a csücske az igazából nem, csak le kellett volna simítani.)

Jobb híján

Tipikusan olyan délután van, amikor az ember hazakúszik a munkahelyéről, kezébe fog egy bögre teát, aztán haladéktalanul bekuckózik a takaró alá, és ha mákja van, akkor ehhez társasága is akad.
Valahogy nem vagyok egy nagy teaivó, meg mákom sincs, de én is a takaróm után áhítozom, és azt hiszem, ezt a délutánt (is) a kötőtűimmel töltöm, édes többesben.

Állítólag úgyis ma van a kötés világnapja, csak hogy tudjátok :-)

Karrier

Ez is egy visszatérő téma nálam, de ma reggel azon gondolkodtam, mennyire kilátástalan helyzet kell ahhoz, hogy valaki elmenjen BKV-ellenőrnek.
Csak mert azt elég nehéz elképzelnem, hogy bárki is erre VÁGYIK.

Na de most komolyan

Valaki a főiskola ruhatárában felejtett egy bőröndöt.

Szeptember 14-én.

A mégis tökéletesen sikerült buli

Kicsit korábban hazamentem a munkából, aztán megvettünk mindent a piacon meg a cébéában (könnyű volt, mert más cipekedett helyettem), a főzésben volt kiskuktám, a takarításban segéderőm, sőt még egy házi informatikusom is akadt, ez persze mind ugyanaz az egy darab Sanyi :-)
A többieknek azt mondtam, hogy hattól lehet érkezni, ezért mindenki 7-re jött, jó is volt így. A puffancsok fele már elkészült addigra, a húst csak akkor akartam megsütni, amikor már mindenki farkaséhes.
Ez elég hamar bekövetkezett :-D
Szóval ettünk, meg ittunk, nézegettük a Bunny Suicidest, aztán a többiek hazamentek, mi meg elmentünk aludni.

A legutóbbi információk szerint a hamburgesütést rövidesen meg kell ismételnem, mert úgy tűnik, van, akinél azonnali függőséget okozott, tehát a következő lánybulira meg is van a kaja :-)

Az elő nem készített buli

Össznépi hamburgerezés lesz ma nálam, plusz a héten nálam alszik a cimborám, aki a Sanyi. Gondoltam, ő is jön majd estefelé, meg a többiek is, tehát elég lazán vettem tegnap a takarítást, mert azt terveztem, hogy majd ma délután kicsit korábban elkérem magamat a munkahelyről, elmegyek vásárolni, otthon bedagasztom a bucikat a hamburgerhez, és amíg kelnek, szépen befejezek mindent.

Aha.
Csak ez a Sánydor már fél 12 óta itt dekkol Bp-en, most éppen plázázik, és délután velem jön haza.
Jól le fogok bukni, hogy milyen az, amikor rendetlenség van nálam, még szerencse, hogy elég régóta ismerjük egymást, és majd legfeljebb elküldöm porszívózni, csak hogy tudja, mit lehet csinálni, ha valami nem tetszik :-D

Az emberkísérlet eredménye

Nulla.
Ezúton tájékoztatom mindazokat a tömegeket, akik követték az eseményeket, hogy nagy mennyiségű c-vitaminnal NEM sikerült késleltetni a pirosbetűst.
Ha a napi 4-5000 milligrammtól vesekövet se kaptam, akkor legalább azt elmondhatom, hogy kárt nem okoztam magamnak :-)

Best of barátaim

- Ma nálam alszik az öcsém.
- Hogyhogy?
- Semmi különös, csak a sógornőm már elment Felcsútra a kisgyerekkel. Biztos nincs otthon kaja.
- És te közelebb vagy, mint a bolt?

Unokaöcsém és a Facebook

Sógornőmmel csevegek:
- Bence felismerte a profilképedet, és most extázisban van. Találkoznotok kéne.
- Juj, tényleg??? És mit mondott?
- Hüűű.
:-D

Update.
Az öcsém szerint azért kéne már átmennem hozzájuk, hogy a gyerek ne a monitort verje.

Emberkísérlet

Mivel a hétvégi fesztiválozás a "srácaink" számára elég csúfosan végződött, gondoltam, a következő hasonló jellegű kiruccanás előtt böngészek egy kicsit a neten, hogy megtaláljam A Tuti Módszert másnaposság kezelésére.

A Módszer ugyan egyelőre még nincs meg, viszont a bogarászás során egyszer csak azzal a népi praktikával találkoztam - teljesen másféle témakörben - , miszerint az ember lánya 1-2 nappal késleltetheti a menstruációját, ha a várható dátum előtt kb. egy héttel elkezd nagyon sok citromot és/vagy c-vitamint fogyasztani.
Nekem ugyan köszönöm szépen, semmi bajom a ciklusommal, jó ez így, ahogy van, de azért kíváncsi lettem, és mivel nem altatót vagy fájdalomcsillapítót kell túladagolni, hanem csak a c-vitamint, gondoltam, akkor kipróbálom.

Ipari mennyiségben nyomatom tehát a c-vitamint meg a limonádét napok óta - ez mondjuk nem egy olyan nagy kuriózum, mert az influenzaszezonban is pont ezt csinálom minden évben...de nem emlékszem, hogy ez szokott-e bármiféle hatást gyakorolni a szervezetem egyéb jellegű működésére, igaz, nem is figyeltem szerintem.

Bár el tudom hinni, hogy ezeknek a népi praktikáknak lehet valamiféle valóságalapjuk, de most igazából nem nagyon bízom a sikerben. Egyrészt pluszmínusz 1-2 nap ingadozás gyakorlatilag belefér a statisztikába, akkor meg honnan tudom, hogy most arrébb ment 1-2 nappal, vagy nem. Másrészt meg érezni lehet ezt.

Mindenesetre, hogy a kísérletnek valami haszna is legyen, skorbutot valószínűleg NEM fogok kapni a közeljövőben.

Névadási szokásainkról

Nem az embernevekre gondolok elsősorban,  - bár azért ha embriókoromban megkérdeznek, ehhez a Máriához lett volna egy-két szavam -, macskanévadásból viszont a családom verhetetlen.

A nagyszülőknél folyamatosan cserélődő macskapopuláción minden gyerek kiélhette a hajlamait.

Amíg az öregek nevezték el a macskákat, addig nem is volt semmi baj, mert rendes tisztességes konzervatív neveket adtak, mint Merci, Lukrécia, Morcos, Maffia, Cickom, Lucifer(kó), Firnyák (na jó, ez már azért elég egyéni).

Unokatesómék általában emberneveket osztottak ki, így például egerészett a kamrában Attila, sőt Teodóra Pálma (komolyan!) is.

A tesóimmal mi ennél sokkal kreatívabbak voltunk, bár én kiskoromban néha azért átmentem irodalmárba, így lett a saját, cumisüvegből etetett kiscicám neve Annabel (valamelyik Mary Poppins-kötetben az ötödik Banks-gyerek), de ennél tovább nem nagyon hagytak burjánozni.

Volt nekünk Kerekfejű és Rozmaring nevű macskánk is, de igazából Juditka mindenkit leiskolázott a Trallala meg a Demele Károlyné (ezt konkrétan egy temetőben olvasta le a sírkőről) nevekkel, ezek után a Kistigris mélységes csalódás volt mindenki számára.

Olyan is előfordul, főleg mostanában, hogy nevek helyett inkább eposzi állandó jelzőket kapnak, mint pl. Ronda Macska, Az A Narancssárga Macska, Ablakmacska, Kötényes Macska. Utóbbi három még megvan.

Ott van aztán Orsi sógornőm macskája, akit ő eredetileg Chuckie-nak szeretett volna nevezni, de erről hamar letett, egyrészt mert az öcsémmel pillanatokon belül magyarítottuk, és folyamatosan Csákinak hívtuk a kismacskát, másrészt meg kiderült, hogy lány. Az új nevét az öcsémtől kapta: Kurnyaú. Igen ám, de ezt meg a nagyanyám nem tudja (vagy nem hajlandó) kimondani, és következetesen Kurnyónak nevezi.

Elég vicces egyébként, mikor kiáll a ház elé, és hívja a macskákat. Olyankor mélyebb a hangja, mint egyébként, és ezen a mély hangon elbődül a mama, hogy Kuuurnyóóóó!!!! CIC!!!!!!

Nemrégiben egyébként Kurnyónak öt kismacskája született, de még nem hívják őket sehogy. A Narancssárga Macskának viszont elméletileg már rég nem szabadna életben lennie, ehhez képest lett neki egyetlenegy darab kiscicája (csodálkoztunk is, hogy van még a faluban kandúr, akinek EZ kellett?). Na, ennek a cicának viszont nekiálltunk megfelelő nevet választani, mégpedig lehetőség szerint olyat, hogy majd ha a mama hangosan kiabálja, akkor mi röhöghessünk.

Aztán jött a nagy ötlet. Józsi nagybátyámnak megtetszett a cica, és tervezgette, hogy majd ha már nagyobb lesz, átviszi magához (a szomszéd telken lakik), és akkor ez az ő cicája lesz. Oké, akkor a kismacska neve mostantól Józsika. Nagybátyám kézzel-lábbal tiltakozott, más neveket ajánlgatott helyette (pl. Mini), de végül már ő is Józsikázta. Tulajdonképpen elégedettek voltunk, mert elég jól hangzott volna, amint a mama Józsikát szólongatja az udvar közepén, de ezt már soha nem fogjuk meghallani, mert Józsika egyszer csak szőrén-szálán eltűnt.

Gondolom, a kutya hathatós közreműködésével...
Aki egyébként Liebling.
De nem mi neveztük el.

Ezek a mai zsebek...

Régen általában elég jó biznisznek tűnt egy kis aprópénz után átkutatni a szülők kabátzsebeit, remekül lehetett "keresni", vagyis hát TALÁLNI ezzel a módszerrel. (Mi persze hülyének néztük szegényeket, de így utólag már sejtem, hogy nem voltak ők olyan nagyon feledékenyek, hanem direkt nekünk felejtettek ott annyi pénzt, amennyiről nem bánták, ha megtaláljuk.)

Mostanában már ez sincs így. Hiába kotorászom végig az összes kabátom összes zsebét, mindig csalódottan veszem tudomásul, hogy már megint nem felejtettem ott magamnak semmit.