2011. február 26., szombat

Férfilogika

Sógornőmmel fát hordtunk be a mamának. Az öcsém ezt nézni sem bírta.
- Kihozzam nektek a talicskát? Akkor hamarabb végeztek.
- Inkább segíts behordani.
- Rátok fér egy kis mozgás.
Azzal kihozta nekünk a talicskát, majd elhúzott a francba.

2011. február 22., kedd

Jótett helyébe

Hónapok óta morgunk az orrunk alatt, az öcsém meg én.
A mama az oka mindennek.
Sőt.
A papa az oka mindennek.
Mert minek halt meg.

A öcsém kábé másnap odaköltözött a nagyanyjához, vitte a feleségét is. Az csak egy dolog, hogy hiába a legjobb szándék, a mamával bizony nem jöttek ki... Ez még megoldható lett volna. Vagy az idő megoldotta volna.
A nagyobb baj az, hogy a két nagybátyánk közül a problémásabbik szinte azonnal az öklét kezdte rázni, hogy az öcsém csak azért ment oda, mert ő akarja örökölni az egész házat, meg ki akarja forgatni az unokatesónkat a jogos örökségéből. És eltiltotta az unokatesót a mamától, sőt, ő se ment oda többet.

Álltunk az öcsémmel fülünk-farkunk behúzva. Anyánk édestestvéréről beszélünk egyébként. Aki olyan nagyon nem tolongott a papa halála után, hogy ő költözik oda, ápolni az idős édesanyját... Csak az öcsémet pocskondiázta, hogy 30 évig nem csinált semmit a ház körül, akkor most nem szégyelli magát, hogy BELEÜL AZ ÖRÖKSÉGÜKBE. Nem vette volna észre, hogy a tényleg ex-hülyegyerek öcsém időközben felnőtt a feladathoz?
Tesóm még megpróbált beszélni telefonon a nagybácsival, hogy most mi van. A nagybácsi azt mondta, semmi. De a mamát lázította.

Öcsém leforrázva, megalázva abbahagyta azt a néhány felújítást, amivel a házat kicsit élhetőbbé próbálta tenni mindannyiuk számára. Aztán kiköltöztek. Visszajöttek Pestre. Meglett a gyerekük.

A nagybátyám és az unokatesóm viszont azóta se látogatják a mamát. Na jó. Unokatesóm havi egyszer legalább ránéz, olyankor a mama kivirul.

Az öcsém és én megyünk minden hétvégén. Hol ő, hol én, hol mindketten. Az öcsém most már néha a fiát is hozza, a mama DÉDUNOKÁJÁT. Akihez például az anyánk testvére még nem gratulált az öcsémnek...

Ha ott vagyunk, látjuk, hogy nincs tüzelő. Üres a hűtő. A mamára rádől a ház. A mama már megint befizette a kisebbik nagybátyánk minden rezsijét, és hó közepén elfogyott a nyugdíja. És a kisebbik nagybátyánk SE nézi meg, hogy mi van az anyjával. Csak elfogadja tőle a kaját, meg tudomásul veszi, hogy a 85 éves anyja fizeti a rezsijét a nyugdíjából. A mama soha nem kér tőle semmit. A másik gyerekétől sem. A többi unokájától sem. Ők sztárvendégek. Kímélni kell őket. A problémamegoldók mi vagyunk.

Öcsém kihívta a biztosítót, mert a múltkori földrengés miatt az egyik szokásos repedés mintha továbbterjedt volna a falon. Kap is a mama valami kis kártérítést.
Hálából adott az öcsémnek egy listát, és elküldte bevásárolni.

2011. február 18., péntek

2011. február 2., szerda

Megint egy kendő

Most csak nagyon röviden.
A fonal: Barkafonal/Cinege/Páfrány.
A tű: 4-es (egyébként a Kötőtű.hu-ról).
A minta: Swallowtail.

Kérésre készült, szülinapi ajándék lesz belőle.
Ha azt mondom, hogy picit nehéz szívvel fogok megválni tőle, akkor talán sejtitek, hogy milyen lett :-) Nagyon szerettem ezen dolgozni, eddig talán az egyik legszebb kendőm, bár kötöttem már több (kettő... az már több, nem?) Swallowtailt korábban. Ülök mellette, nézem, szinte elérzékenyülve (a padlón szárad még), és holnap majd lefotózom :-) Amúgy igen, normális vagyok, de ez most tényleg jól sikerült :-D