Csajbuli

Bemutatjuk a csók és könny kilencszázhetvenkettedik epizódját, hurrá, elüldöztük a pasikat, beszélhetünk a hüvelygombáról.
????
Mondjuk azon nagyon csodálkozom, hogy ez a reklám még egyáltalán megy a tévében, mert én már nagyon rég betiltottam volna, de alternatív megoldásként néha eszembe jut az is, hogy szétverném a tévémet annak a fején, aki kitalálta.
A barátnőimmel kicsit más témákat szoktunk kivesézni... persze azok se mindig illenének a tévé főműsoridejébe... na mindegy.

Szóval - ide nem illőnek LÁTSZÓ információ - a Keleti pályaudvaron van egy könyves stand, ahol hatszáz forintért lehet mindenféle könyveket venni, leginkább persze limonádékat, de ez egyfelől vonatra tökéletes, másfelől olcsóbbak ezek a könyvek, mint a H.P. magazinok, és el lehet velük ütni a Budapest-Miskolc-Budapest útvonal kétszer két óráját, ami fenti magazinokról nem feltétlen mondható el. Na, remélem, megjegyeztétek, mindenkinek kellenek tömegközlekedős, sorbanállós, otthonsóhajtozós, strandonolvasgatós történetek. Amiket aztán továbbadunk, cserélgetünk, és olyan nagyon nem bánjuk azt se, ha egyszer nem kerülnek vissza hozzánk. De egyszer elszórakoztattak, és csak ez volt a célunk, könnyű kis kaland :-)

A legutóbbi miskolci kiruccanás alkalmával megint vettem 3 könyvet, az egyik a Csokoládé (olvastam már, de akartam saját példányt), a másik egy főzős-megcsalós-gyilkolós sztori, a harmadik meg egy Provence-os, attól a grafomán csókától, aki egyszer rácsavarodott a Provence-témára, és azóta nem bír róla leszakadni. Peter Mayle. Igen. Hotel Pastis a címe.

Ezt olvastam el először, és - itt visszakanyarodnék a "nők-egymás-közt" témához - van egy dolog, amit nem értek. A könyvnek persze nem ez a központi kérdése, sőt, csak megakadt a szemem egy félmondaton, és most arra vagyok kíváncsi, hogy A HÍMEKNEK MI A FENE BAJUK VAN A KÖRÖMLAKKAL??????

Volt egy rész, ahol Hős és Hősnő megismerkedett, szegény Hősnek PONT elromlott a kocsija, Hősnő meg elvitte, és mindeközben Hős ÖRÖMMEL (!!!!!) vette észre, hogy Hősnő nem_lakkozza_a_körmét.

Mit kell ennek örülni? Mér' baj az, ha lakkozza? Akkor már büdös kurva? Vagy mi? Műnő?

Gyertek, ássunk közvélemény-kutat :-)
Lakkozzátok-e a körmötöket? E? És életetek párja erre beszól-e?

Én meg ezúton is gratulálok magamnak ahhoz, hogy megint sikerült rátalálnom egy ilyen komoly, fajsúlyos problémára, ami a világ haladását oly nagy mértékben befolyásolja :-D

Célravezető pedagógia - az ordítozás

Sokan nem értik, amikor azt mondom, hogy Juditnak nem rossz, ha kiabálok vele, sőt van, hogy csak ebből tudja megszerezni azt az információt, amire szüksége van. És akik nem értik, azok általában ki is vannak akadva, hogy miért beszélek olyan gorombán azzal a szegény kislánnyal. Hát, mert az a "jó" neki. Na, nehogymá'. Pedig de... Íme, egy sztori.

Anyu élt még, de már nagyon beteg volt, és hazaköltöztem, vigyázni rá meg Juditra. Hellyel-közzel még az öcsém is otthon lakott, legalábbis a szobáját nem lehetett használni, szobatársak lettünk hát a húgommal. Ő megszokta, hogy sokáig ébren van, ha reggel nem bírt felkelni, legfeljebb később mentek be a suliba, nagy cucc, most akkor mi van, anyu amúgy is otthon volt vele. Ha délben keltek fel, akkor esetleg egyáltalán nem ment a gyerek iskolába aznap. Nekem viszont más rendszert kellett bevezetnem, mivel dolgozni jártam. Nem fért bele, hogy Juditka lefekvés után még éjfélig, egyig csipogott magában a sötétben.

Egy ideig megpróbáltam kivárni, míg elalszik, de nem nagyon igyekezett. Bevezettünk egy szabályt, hogy "Judit! Villanyoltás után CSEND!". Aha, persze. Villany lekapcs, csipogó bekapcs, egyikünk sem aludt hajnalig.

Judit, légy szíves, maradj csendben. - ez kb. 3 percre volt hatásos.
Judit, fogd be.
Judit, ne beszélgess.
Judit, most már aludni kell, korán kelünk.
De nem, nem, nem és nem hagyta abba, nevetgélt, pörgött, egyre jobban belelovalta magát, nekem meg eldurrant az agyam. Rákiabáltam:
- JUDIT! A KUTYA MINDENSÉGIT, MOST AZONNAL BEFOGOD A SZÁDAT! BEFORDULSZ A FAL FELÉ, ÉS ALSZOL!!!!!

- Jó. - mondta Judit. Szinte megkönnyebbült, hogy befejezheti. Befordult a fal felé, és szép csendben elaludt.

De senki ne higgye azt, hogy ezzel aztán egyszer és mindenkorra megoldódott a kérdés, mert másnap megint kezdődött a monologizálás a sötétben.
Szóltam egyszer, szóltam kétszer, aztán megkérdeztem:
- Jucuska, azt szeretnéd, ha megint mérgesen kiabálnék?
- Igen.

Bármennyire szerettem volna, mégsem tudtam vele mérgesen kiabálni, mert helyette muszáj volt inkább fetrengve röhögnöm, utána meg már nem hiteles :-)

Azóta viszont tudom, hogy számára a kedvesen, türelmesen előadott tiltás esetleg dicséretnek - vagy semminek - hangozhat (mert ha jól be van pörögve, a szavak értelme nem is mindig jut el az agyáig) , míg ha felemelt hangon, nagyon határozottan, "mérgesen" rászólok, abból az esetek 90%-ában rájön, hogy aha, itt most valamit azonnal abba kell hagynia.

Szabály:
1) Megszólítom (különben nem mindig veszi észre, hogy hozzá beszélek).
2) Kiadom a feladatot, röviden, hogy "vissza tudja pörgetni" szükség esetén.
3) Megmondom, hogy most kell megcsinálnia, különben gőze nincs, hogy el is kell kezdenie. (Annak nincs értelme, hogy 10 perc múlva vidd le a szemetet. Akkor inkább 10 perc múlva kell szólni, hogy vidd le most.)
4) Ez opcionális: én azt is megmondom neki, hogy MIÉRT kérem. (Mivel kötelező engedelmeskednie nekem, ezért cserébe én mindig megindoklom a kéréseimet, és értelmetlen feladatokat nem kap.)

Rossz példa, halkan előadva:
- Sok ember járkál itt, és útban vagy, majd légy szíves, menj arrébb egy kicsivel, nehogy neked menjenek, jó?

Jó példa, emeltebb hangon:
- Judit! Azonnal állj ide mellém! Még fellöknek.

Sajnos az "utca emberének" nem áll módomban a fentieket elmagyarázni, pedig akkor talán ők is el tudnák dönteni, hogy vajon a kedves kérés, vagy a "bunkó" utasítás támogatja Juditot hatékonyabban, hogy a számára értelmezhetetlen világban minden pillanatban tudja, hogy hová léphet...

Békülj ki!

Jucuskámmal szokás szerint össze kellett balhézni indulás előtt, nem értem, hogy miért mindig kilövés előtt 5 perccel kell teljesen begolyóznia, illetve hát értem, persze, de sokat nem tudok segíteni, mindenesetre ilyenkor jön a szigor meg a mérgelődés, akkor megint megtalálja magát a rendszerben, aztán mehetünk.

Útközben vigyorgott jobbra-balra, folyamatosan fegyelmezni kellett, különben énekelt a villamoson meg a metrón, és egyfolytában szövegelt magában (ha dumálok hozzá, csak feleannyira kínos, akkor messziről olyan, mintha beszélgetnénk).

Leszálltunk a metróról, kézen fogott, ahogy szokta, és közölte, hogy:
- Békülj ki.
- De kivel, Juci? - fogggalmam, nem volt, hogy miről beszél.
- Nem tudom.
- De hát összevesztem valakivel?
- Nem.
- Akkor kivel béküljek ki?
- Nem tudom.
- Jó, itt a mozgólépcső, mire felérünk, találd ki.

Félútnál aztán elárulta:
- Békülj ki VELEM! - (addigra pedig már nem is mérgelődtem)
- Jó, kibékülök. Hogy csináljam? Adjak egy puszit?
- Ne!
- Simogassalak meg?
- Ne!
- Húzzam meg a hajadat?
- Ne! Isten ments! - ezt mostanában tanulhatta :-)
- Akkor? Hogy béküljek ki?
- Azt nem tudom.
- Na jó. Beszéljük meg, hogy ki vagyunk békülve.
- Az jó lesz.

Hát így békültünk ki :-)
Az van, hogy szeret bosszantani, de utálja, ha haragszom rá.
Vajon kell-e hozzá kötélidegzet? :-D

Vettem neki dzsekit

Aztán lefényképeztem. Mondta pedig, hogy "nem akarok megfordulni". Biztos gyanakodott.

Egy hullámhosszon

1.
- Judit, a kutya mindenit, kb. huszonötször megbeszéltük, nem kéne már tovább...
- ... nyomnom?
- ... hajtogatnod!

Énhúgom, énhúgom! :-)

2.
- Terike, vegyél föl engem.
- Judit, mit képzelsz? Nem vesz föl a Terike. Senki nem vesz föl...
- ... egy ekkora nagy lovat?

Ööööö....

3.
- Az a bajom, hogy megkarmolt a macska.
- Gyere, lemossuk. Mit csináltál a macskával? Megfogtad?
-... szadiztam.

Hja, kérem...

4.
- Tudod, mi lesz, ha nem fejezed be?
- Szétrúgod a seggemet.

Nem lehet, hogy egy kirendelt gondnokkal jobban járna, mint a hülye nővérével?

Mellesleg én meg a következőt kaptam:

- Fehér ott az a hajad. Húzd ki. Most!
- Nem lehet, Jucuskám, nem húzhatom ki az összes ősz hajszálamat, már elég sok van.
- NE LEGYEN!

(Nem mind mai termés, ez hozzátartozik a történeti hűséghez.)

Juditkával vonatozni

Eleve rosszul kezdődött... nem tudtam azzal a vonattal menni, amelyikkel szerettem volna, mert még a munkahelyen be kellett fejeznem valamit. Az eggyel későbbi vonat viszont késett, és a rohadék soha nem tud 15 percet késni, mindig csak 14 és felet, nehogy visszakaphassam véletlenül az IC-pótjegyem árát. A miskolci pályaudvaron éktelen tömeg kavargott, jobbnak láttam inkább rögtön megérkezéskor megvenni a visszafelé-jegyeket. Egy órát szoktam rászámolni, hogy Juditkával megforduljak (el a lakóotthonig, Juditot összecsomagolni, együtt vissza a pályaudvarra), most a késés miatt láttam, hogy ez nem fog menni, így a kettővel későbbi, fél 7-es vonatra váltottam jegyet.

Judit örült nekem, vidám volt, elsőre én is örültem neki, aztán végül már azt kívántam, bár lenne egy kicsivel, csak egy ilyen . icipicivel kedvetlenebb, de nem. A pályaudvaron néhány pocsolyarészeg, feltűnésiviszketeg gyerek énekelt üvöltve, körülöttük persze a nagycsalád élvezte a mutatványt, a többi utas nem, kivéve talán Juditkát, aki vigyorogva bámult és mutogatott rájuk, én meg mindig csak menekültem vele az útjukból (nem volt egyszerű, mert "legyen a művészet mindenkié" jelszóval a suttyók fel-le járkáltak a pályaudvaron, ezért mi is), és közben attól féltem, hogy ha a Judit provokálja őket, akkor itten kérem, minket ma még nagyon csúnyán meg fognak késelni.

Miután ez a vonatunk is letudta a 15 perces késését, és bejött, és felszálltunk végre, a húgom folytatta a műsort, és csicsergett, nevetgélt, rugdalta a szemben ülőt, hülyeségeket kérdezett, amire muszáj volt hülyeségeket válaszolni, és mindent, de mindent minumum hatszor el kellett ismételni, hol csípte meg a lovat, hogy káromkodott kiskorában, nagyon akar találkozni a Böbével, az Andrissal, mi az a csöves, mi az hogy szétszedlek, akar menni a Csordás nénihez, a mamához viszont nem, nyeharasó, nemjóaznekem. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.

Végül már kegyelemért könyörögtem, Juditkám, csak öt percre fogd már be, kérlek, fáj a fejem már, és szeretnék olvasni egy kicsit. Kinyitom a könyvemet, de már el is takarja a mosolygó feje, hogy nem bííííírok csendben maradni öt percig, na jó, akkor feladom, becsukom, mondjad, Judit, mi a baj. Hát ugye dinnyeföldet akar játszani (?), mért kellett megnézni a lószart, amikor kicsi volt, mi az, hogy akkorát kapsz, hogy azt hiszed, a ló rúgott meg, mitől rúgnának ki a lakóotthonból, nem tetszik nekem a Szabados Marika néni.

Másfél óra után önvédelemből egyszerűen elaludtam. Mondtam neki, hogy a vállára akarom hajtani a fejem. Közli, hogy NEMMMM, tedd inkább IDE, és kábé a hajamnál fogva odanyomta a fejemet az üléstámlához. És röhögött. Tényleg elaludtam, de nem hiszem, hogy a gyerek közben egy pillanatra is befogta volna, néha arra ébredtem, hogy fülsiketítően suttog az arcomba, hogy ÉÉÉÉÉÉBRESZTŐŐŐŐŐŐ. Mi van, Judit? Nem akarok a mamához menni, fejbe akarom verni az Orsit, miért kellett nekem a Delej utcába járnom iskolába.

Nyöszörögtem, hogy Juditka, légy szíves, legalább néha vegyél levegőt. Erre odahajol ádáz mosollyal, és megkérdezi, hogy KIBOSSZANTOTTALAK? Ja, bzmg, ki, de még mennyire, hogy kibosszantottál...

Persze azért megérkeztünk végül, leszálltunk, volt vagy háromnegyed kilenc, még egy óra tömegközlekedés várt ránk, Juditka friss volt, üde, mosolygós, csevegős és huncut, én meg ugye mint a mosott sz.r. Mentünk kézenfogva a metró felé, és akkor megkaptam a kegyelemdöfést:
- A TÉVÉMŰSORNAK KI A FILMÍRÓJA?

Egy pillanatra lefagytam, hogy MI????, aztán végül egyszerűen elkezdtem röhögni, és csak röhögtem. Judit meg persze kiakadt, hogy őrajta itt nevetnek, és míg az egyik kezével továbbra is fogta az én kezemet, a másikkal ütötte-vágta, hogy HAGYD ABBA :-) (Nem tud nagyot ütni egyébként.)

Onnantól kezdve kezemben volt az aduász, ugyanis Judit tökéletesen tisztában volt vele, hogy most nagy hülyeséget mondott, és nagyon utálja, ha ezt a fejére olvassák. Én meg ezzel jól visszaéltem, és akárhányszor a gyerekkel elszaladt a ló hazafelé (mondjuk nem egyszer, nem is kétszer), elég volt csak megkérdezni tőle, hogy ki írta a tévéműsort, és máris nyertem legalább két percet, amíg csöndben volt :-)

Hazaértünk, ő elment fürödni, én meg beleájultam az ágyamba.

Ma megyünk a mamához, utána elvileg a Jucus szeretne kabátot vásárolni, szóval ha minden jól megy, és időben hazaérünk, akkor beugrunk a Westendbe.

Szerintetek vegyek be nyugtatót már most? Vagy ráér később? :-D

Telefonos képek még

Fényképezni többnyire a fényképezőgépemmel szoktam, és azzal se tudok jól. A gépem túl okos hozzám, és biztos mindig meg van sértődve, amiért csak a szívecskés funkciót használom rajta.

Amikor még októberben az új telefonomat megvettem, azt hittem, hogy soha nem fogok fotózni vele. Nem is sűrűn szoktam, de néha szembejön velem valami, amit nem hagyhatok ott "csak úgy".

Ezt még december elején láttam a Városligetben.


Ezt akkor, amikor a BKV-sztrájk idején gyalog mentem a Körtértől a Kálvin térig.


És ezt is, amit direkt Ani kislányának "hoztam", aki még csak pár hónapos, de máris egy ekkora nagy uszályt neveztek el róla :-)

Golyófejű

Nézzétek, mit találtam a telefonomon! Egy kis előzetes a Judit-kedvelőknek. A szeme se áll jól. Egyik se.

Büszke vagyok a kishúgomra

Tegnap este beszéltem Judittal, és megkértem, szóljon ma a fejlesztőpedagógusnak, hogy holnap megyek érte.
Ma napközben épp azon gondolkodtam, hogy azért mégiscsak oda kéne telefonálnom a biztonság kedvéért, amikor megcsörrent a mobilom, és nyilván a lakóotthonból kerestek, hogy tényleg jön-e haza a Juci.
- Igen, miért? SZÓLT??????
- Szólt, de azt hittük, csak azért mondja, mert nem akar részt venni a farsangon.

Hát, lehet, hogy a húgom egy antiszociális kis vadmalac, aki minden közös buliból kivonja magát (ámbár az is elképzelhető, hogy szimplán csak egy zajérzékeny autista, aki rühelli a bulikat, ugyebár...), viszont én most NAGYON büszke vagyok rá, mert nem felejtett el szólni!

És még egy, aztán nem villogok tovább

Calorimetry, szép gombbal. Tegnap kötöttem, egy kolléganőm unokájának.

Moonlight Sonata

... lesz majd, ha megnő!

Valami update

Amiből egyben az is kiderül, hogyan tárolom otthon a fülbevalóimat.


Ezen a ponton egyesek már gyanakodhatnak, hogy ez egy...

Ribiz_lis_jog_hurta_legna_gyobbki_rály,

a legna_gyobbki_rály, a legna_gyobbki_rály! Úgy vegyétek, hogy ezt most énekeltem :-)

Iszonyú nagy Cserpes-fan lettem, és sokszor engedélyezek magamnak egy-egy gyümölcsjoghurtot, imádom, hogy olyan szokatlan ízekben is van, mint feketeszeder, meg ribizli (ez a csúcs szerintem), és mindnek valódi gyümölcstartalma van igazi gyümölcsből, és nem műgyümölcsből, és olyan szép a gyümölcsrétegen a fehér joghurt, és annyira finom még a leghétköznapibb epres is, amit más márkából már a számba se veszek, mondván hogy snassz. Ebből meg jó. Szerencsétlenség a szerencsében (igen, szándékos), hogy a beszerzőhely túl közel van, a joghurt drága, a kísértés meg ellenállhatatlan. Csak mentális függőséget okoz, de azt nagyon komolyan csinálja.
Vajon fizetnének-e a reklámért? Ez esetben javasolnám a gyümölcsjoghurt, mint törvényes fizetőeszköz azonnali hatállyal történő bevezetését.

A valami

Amit nemrég kezdtem el. Azóta már ki is néz valahogyan, de arról meg nincsen még fotóm :-)

Családos emberrel kezdeni

Kollégaúr - utóbbi időben velem súlyosbítva - hetek (hónapok?) óta próbál összehozni egy sörözést egy főiskolai cimborájával, értelemszerűen nekem is főiskolástárs, sőt kommunikációból még csoporttárs is volt, hát akkor engem nemá' kihagyjatok.

Kollégaúrnak barátnő, voltcsoporttársúrnak feleség, szöszipicilány, mindenki egyeztetett időpontot, kért és kapott szóbeli engedélyt, nekem bármi jó volt, a Medve úgyse ért rá.

Múlt hét kedden neki is indultunk, én még a hajamat is megmostam, hogy biztosan én legyek a két fiú között a legszebb lány, de aztán mondták, hogy az nem jó, mert ha túl szép vagyok, nem engednek be a kocsmába. Beengedtek, no comment. De mire odaértünk, már csak ketten voltunk kollégaúrral, mert a maradék cimborát szólította a kötelesség, haza kellett mennie döglött kutyát elásni, nemes feladat, mínusz 5 fokban, hehe, majd drukkolunk, iszunk a kutya egészségére, jóvanna, bunkók vagytok.

Jó, hát akkor legyen a következő kedd. Rutinos vagyok, most már nem mostam hajat, sőt nem is jöttem szoknyában, de azért még csinos blúzba bújtam reggel, na, egye fene, végül is kimozdulós program, még ha ezekkel a csírakorom óta ismert figurákkal is, sőt, annál inkább!

Persze telefon, engem dobott ki a gép nyertesnek, családapa-cimbora udvariasan nálam kezdi a lemondást, otthon kell maradnia, mert a frontérzékeny leánygyermeke kicsit megzizzent, maximális fordulatszámon pörög, és ilyenkor nem árt egy apuka otthon a háznál.
Persze én ezt biztos nem érthetem, de majd ha nekem is lesz gyerekem. Na, ezt a részt mondjuk nagyon utálom, de mindegy.

Jójó, perszepersze, jövő hét, de akkor aztán már tényleg.
Mindenesetre úgy látszik, már a minimális készülődés is egyenesen vezet a program elmaradásához, ezért attól tartok, rondasági fogadalmat kell tennem, hátha akkor nem jön közbe senkinek semmi. Mer' persze nyilván miattam volt most is, ahogy szokott, mert túl szép vagyok :-D

Update: hiteles forrásból megtudtam, amire egyébként eddig is erősen gyanakodtam titokban, hogy a fiatalembereket nagy ívben nem érdekli, hogy én miben megyek kocsmába, ugyanis nem azért visznek magukkal, mert szép vagyok. Röviden és tömören: jól megkaptam megint :-D

Laknak-e állatok

Mióta az öcsém a feleségével együtt odaköltözött a mamához, azóta egyre több állat lakik a házban bent, pedig az régen tilos volt. De hát az idők változnak, és jelen pillanatban amúgy sincs a környéken kisgyerek, aki mondjuk az ujját szopná, aztán macskát simogatna, aztán megint az ujját szopná, és lenyalná a macskaszőrt (ja, én voltam), szóval igen, laknak állatok.

Ez itt például a sógornőm macskája.


Ez meg az öcsém macskája.


Na ugye, hogy a feje tetején van a füle :-)

Best of Mariska

Méltó unokája vagyok a nagyapámnak, ha arról van szó, hogy hülyeségeket kell beszélni. Azt hiszem, mindig elegendő anyagot fogok biztosítani ahhoz, hogy a "Best of..." rovatnak még nagyon hosszú ideig ne kelljen megszűnnie.

Íme, két szösszenet a közelmúltból.

- A jobbkezesek merre tudnak kanyarodni?
(Tudok biciklizni, de nem tudok ugyanolyan biztonsággal tudok kanyarodni balra is meg jobbra is. Gondoltam, hogy ez biztos olyan jobbkezes-balkezes téma, a jobb vagy bal agyfélteke dominanciája, hogy a jobbkezesek egyik irányban ügyesebbek, a balkezesek meg a másikban. Ezt a kérdést sikerült felvetnem a fenti frappáns módon. Közmegelégedésre...)

Öcsémnek új kutyája van, elmentem megnézni. A Medve felhívott, és megkérdezte:
- Milyen a kiskutya?
- Vicces. A feje tetején vannak a fülei.
- Mért, hol legyenek? A hátán?
(Pedig én csak azt próbáltam elmondani, hogy a kiskutya mindkét füle oda van simulva a feje tetejéhez - hát, így sikerült.)

Bók a javából

Azért jó, ha legalább egy főiskolai csoporttárs is dolgozik az emberrel egy munkahelyen, mert tutibiztos, hogy minden körülmények között számíthatok az őszinte és elfogulatlan véleményére, mint ahogy pénteken is elhangzott ez a kedves kis párbeszéd kettőnk között (ja, csütörtökön bulizni voltam):

- Hű, te tényleg szarul nézel ki.
- MICSODA?!, én szép vagyok.
- Nem azt mondtam, hogy nem vagy szép. Azt mondtam, hogy szarul nézel ki.

Hát kellenek nekem ellenségek, amikor vannak ilyen barátaim? :-D

Kreatív 2.

Szóval adjam tovább 7 embernek.
Mindenki kapott már, és én úgyis csak mindig ugyanazoknak tudom tovább adni, mert nagyon kevés helyen vagyok rendszeres látogató. Ugye nem baj?
Sok mindenkinek ez lesz az n+1-dik ugyanilyen díja, remélem, senki nem unja még, gondolom, olyankor már nem kell megint kirakni és továbbküldeni.
No, az én fő kreatívjaim indoklás nélkül:
Alma
Via
Erika
Altair
Gabi visszakapja
Moncsi
Nöné

Linkelés, üzenethagyás, és kész is vagyok.

Kreatív blogger-e vagyok?

Gabi szerint igen, ezért megkaptam tőle az Arany Golyófej Érdemrendet :-)
Ezt itt, ni:
Azon kívül, hogy nagyon örülök neki, a következőket kell tennem:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte. - Köszi, Gabi!!!
2. A logót ki kell tennem a blogomba. - Kitettem!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam. - Íme, Gabi linkje.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
1) Félek a sötétben. (Ne tudjátok meg, hányszor ébredek éjszaka egy-egy zizzenésre, majd hosszú percekig fekszem dermedtem, a torkomban doboló szívvel... rettenetes.)
2) Judit húgom autista, lakóotthonban él, havonta hozom haza. (Bár ezt ki nem tudta még?)
3) Nem bírok rendet tartani a lakásban. Próbálom magam rendszerre szoktatni, próbálom a FlyLadyt, de egyszerűen nem hat semmi.
4) Szoktam horkolni álmomban.
5) Kényszeresen ellenőrzöm reggel induláskor, hogy kihúztam-e a vasalót, elzártam-e a gázt, bezártam-e az ajtót. Simán visszafordulok a villamosról is...
6) Néha olyan csúnyán beszélek, hogy már engem is zavar.
7) Imádok korcsolyázni, csak nem tudok, és már a könyökömet is eltörtem egyszer emiatt. De még mindig imádok korcsolyázni :-)

és most félbehagyom, majd folytatom.

5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Miben gázolok bokáig

Mert ugye olyan nincs, hogy a folyamatban lévő kötéseimet elpakoljam, akkor nincsenek szem előtt, és az úgy nem jó.

Már kiszorítottak a kanapéról, és lassan a padlón fetrengve se tudok már tévét nézni, mert ott is kezdenek elterjedni. Ők azok:
- egy Baktus, tarka-átmenetes akrilfonalból, már a fogyasztós fázisban
- egy Trinity, natúr tolnai gyapjúból, ezzel minden nap játszom egy kicsit
- egy Springtime B., ez is natúr tolnai, de karácsony előtt abbahagytam, tavaszig ráér
- egy Kernel, vékony orgonalila fonalból, félig gyapjú, meg egyebek - és már 100 cm-nél tartok!
- egy pár összeállításra váró ujjatlan kesztyű.

Ezen kívül a hálószobában a laptop-asztalka alatt burjánzik egy tolnai mályvatarkából megkezdett Ella, de az már nem fog sokáig burjánozni, hanem könyörtelenül lebontom, mert szerintem valamit rosszul csinálok, és ettől nem szép, rondát meg nem akarok kötni.

Valamikor mostanában a következőkre kell időt szakítani: két pár ujjatlan kesztyű, egy tetszés szerinti normál méretű és egy minikendő, valamint egy calorimetry, ezekhez a fonal megvan, és nyilván tilos elpakolni, hogy ne feledkezzem meg róluk, következésképpen még ezekben a gombócokban is hasra lehet esni, ha netán még nem tekeredett volna semmi a bokámra.

Fentieket egyébként a napokban a lelkiismeret-furdalás leghalványabb szikrája nélkül kotortam félre, mert végre felgombolyítottam a sötétkét csipkefonalamat, és elkezdtem azt, amiről azóta álmodozom, hogy a mintáját megláttam... és most még nem árulom el, hogy mi ez, csak ha már tudom mutogatni is.

Most egy darabig légyszi ne akarjatok hozzám vendégségbe jönni, sajnos nem engedhetek be senkit, szabadon vannak a fonalaim :-)

A szöszik szülinapja

Az unokahúgaimat beszippantotta a fogyasztói társadalom, bedőltek a reklámok csábításának, ráadásul a kortárcsoporthoz (ovi...) való hasonulás nehéz kényszere is nyomja hatéves vállukat, ezért Furberriest kértek és kaptak a szülinapjukra, ami alapvetően egy vécéillatosítóra emlékeztető illatú, neonszínű szőrös mackó, vagy egyéb lény, de össze lehet csukni gömbbé, és akkor betölti egyetlen funkcióját, miszerint legalább lehet rugdosni. Nem tőlem kapták, erre a célra a nagyszülők, vagyis nagybátyám meg nagynéném lettek kiszemelve, én meg ugye iszonyú nagy pedagógus meg állandó jelleggel csóró vagyok, tőlem tehát színescerka-, zsírkréta-, és filctollkészletet kaptak, de legalább mindegyiknek hajtogattam különböző krepp-papír virágokat a csomagolására, amit gondosan félretettek, és csak utána szaggatták miszlikbe a csomagolópapírt.

Imádom egyébként, hogy annyira jó fej hatévesek, hogy édesen tudnak örülni a zsírkrétának, kb mintha én is olyan igazi nagy ajándékot vittem volna nekik.

A buli egyébként abból állt, hogy az egész család játszott, de nem ám csak a gyerekek, hanem a szülők, a nagynénik (jó, abból csak egy volt, az is én), a nagymamák és a nagypapa, mindenki megtalálta a magának való elfoglaltságot, még a Medve is: ült egy széken, és röhögött rajtam, ahogy hason fekve ablakmozaikot raktam ki tapadós kis műanyaglapocskákból :-)