2016-ról röviden

Alapvetően nem volt egy rossz év. A jogsiszerzés miatt mondjuk néha könnyű se, de pl. az egyik fő eredménye, hogy végül azért meglett nagy nehezen.
Igazából olyan túl sok minden nem történt, főként mert az év jelentős részében leginkább terhes voltam, és vagyok is még mindig, így meg azért lássuk be, túl sok kaland nem éri el az ember lányát (majd inkább ha meglesz a kislány - ami napok kérdése -, de akkor szerintem kicsit még tán sokallni is fogom a hirtelen rám szakadt kalandmennyiséget).

Novemberben már/még csak három éve volt, hogy megismerkedtünk Danival (vagy júliusban, vagy szeptemberben, vagy októberben - erről nem született hivatalos álláspont, elég sokat szerencsétlenkedtünk anno, de megérte), és ez továbbra is életem egyik legjobb döntésének tűnik, szörnyeteg patópál mérnök létére jobb fickót el se képzelhettem volna magamnak, és nagyon kíváncsi vagyok, milyen apukát farag majd belőle a lehányka. Hátha kénytelen lesz a halogatás-funkcióján kicsit javítani :-)

Ha már javítás, nekem meg majd muszáj lesz a legtöbb dolgot a mostaninál sokkal rugalmasabban kezelnem. Juditka mellett - bár nem tudom, ráfoghatok-e még mindig minden ilyesmit, vagy egész egyszerűen én is rendelkezem központilag ilyesféle autisztikus vonásokkal - én is eléggé merev lettem, aki az eredeti terveihez foggal-körömmel ragaszkodik, és személyes kudarcként éli meg, ha valami nem pontosan úgy, és pontosan akkor történik, ahogyan és amikor akarja. Hát ezt elfelejthetem, de attól tartok, szenvedni fogok, mint a kutya, legalábbis eleinte.

2017-re saját magunknak annyit kívánok, hogy könnyen vegyük majd az akadályokat, és sikerüljön egymásra továbbra is olyan szemmel néznünk, mint eddig (mert ha ez megy, akkor az akadályok is fognak).

Szorul a hurok

Ha hihetünk a doki kalkulációs módszerének, nagyjából 77 nap múlva lesz egy gyerekünk.

Biztos, hogy ezután jön még a feketeleves, de ezúton szeretném dokumentálni, hogy a 30. hétig egyáltalán nem is szar kisbabát várni. Ámbár most már kicsit kezdek gömbhallá változni, és féregmozgással közlekedni, de eddig tényleg ez minden.

Ennek ellenére, illetve igazából nem is ellenére, hanem úgy MINDEMELLETT hozzáfűzném, hogy szerintem aki azt állítja, hogy a várandósság (volt) az élete legcsodálatosabb meg legboldogabb időszaka, az bocsika, de szerintem vetít, vagy vérkismamáskodik. Volt is, meg remélem, lesz is még ennél sokkal jobb meg boldogabb, de ha egyszer ez az út vezet a gyerekhez, akkor ezt járom végig, azt' slussz.

Nem, éppenséggel tényleg nem vagyok túlzottan átszellemülve, de nem is nagyon érek rá hülyeségekkel foglalkozni, mert különben a lányomnak nemhogy szobája, babakocsija meg ruhái nem lesznek, hanem például neve se. Egyelőre én vagyok, aki tervez meg gondolkodik, az apja meg cirógatja és beszél hozzá, nem is csoda, hogy őneki mindig belemászik a tenyerébe a kis takonypóc, és ott ficereg, engem meg jó nagy ívben kikerül, már amennyire ezt ott a zártosztályon egyáltalán megteheti :-D  Látom már, hogy apa lesz az isten, én meg a sárkány, de alapvetően nem bánom, mert úgy képzelem, hogy majd amíg ők épp nagyon szerelmesek lesznek egymásba, én hátha sunyiban alhatok egyet :-)

Állítólag vezethetek

Nem fogadtam volna rá nagyobb összegben, de múlt pénteken átmentem a forgalmi vizsgán, oktatóm szerint a legocsmányabb vezetéssel, amit valaha produkáltam. Attól tartok, ezt a véleményt egyébként a vizsgabiztos is osztotta, mert a végén elmondta, hogy egyszer-két szer eléggé rezgett a léc, de egye fene, megfeleltem. (Nagyon bőgtem, mikor végre megálltunk, elég ronda nagy stressz volt végig, bár szerencsére kihúztam a legkönnyebb útvonalat - azt, amin Oktató Feri szerint a legnagyobb esélyem volt "nyerni" - két tolatva parkolást, meg az y-fordulót is, így legalább ezekre a technikai részletekre nem kaptam hibapontot, ha már gyakorlatilag minden másra igen).

Dani ma napközben átveszi nekem a vizsgaigazolásomat, mert ő közelebb dolgozik, aztán még pár hét, és ha meglesz az igazi műanyagjogsim, vele is kimerészkedünk a forgalomba - ha már egyszer alkalmasnak találtak rá, hogy megtegyem.

Amúgy nagyon durva, mert valahogy hiányzik belőlem a siker miatt érzett felszabadultság. Olyan durva küzdelem meg favágás volt a vizsga, a délutáni pilatesen Viki próbálta belőlem valahogy kitornáztatni a feszültséget, de este még görcsben volt az összes végtagom, és a mai napig nem kezdtem el örülni, nem is tudom, hogy most akkor tényleg nem örülök, vagy csak ezt most nem tudom kimutatni.

De vezetni fogok, mert rövidesen Kispockot kell szállítanom, azt meg csak úgy lehet, ha előtte kicsit gyakorlok. Még egy-másfél hónapig talán beférek a kormány mögé :-D

Vissza az oviba

Elvileg pár évtizede egész ügyesen öltözködöm egyedül. Ámde mostanában súlyos, és áthidalhatatlannak tűnő problémával vagyok kénytelen szembesülni nap mint nap: nem bírom eldönteni, melyik a kismama-harisnyanadrágnak az eleje.
(Egyébként a helyes megoldás: általában a MÁSIK.)

RHCP

A Red Hot Chili Peppers koncertről - amellett, hogy egyébként tényleg nagyon jó volt - annyit érdemes rögzíteni, hogy a huszonévesen kihagyott bulikat persze meg lehet próbálni bepótolni így negyven körül, csak nem biztos, hogy érdemes, mert senki nem garantálja, hogy pontosan azt fogjuk kapni, mint amire "befizettünk".

Nem is a koncert maga a csalódás - igazából nem is csalódás, csak más, mint amit vártam, és hirtelen nem jut eszembe jobb szó - hanem inkább a saját hozzáállásom, hogy ennyire kívül tudok helyezkedni az eseményeken, mert mikor és hogy történhetett az meg, hogy én a legfelső-leghátsó sorban, nyugodtan ülve nézek végig egy koncertet, alig-alig rázva a hajamat, és még a szövegeket se tudom, sőt, a számok felét nem ismerem. Ilyen régen nem fordulhatott volna elő.

Így meg tök objektíven el tudom mondani, hogy mi volt, hogy "azért" tetszett ám, tök jó volt a hangulat, a nem is annyira fiatal fiúkon látszott, hogy ők is élvezik a koncertet, tényleg élőben nyomták, a számok nagyjából úgy szóltak, ahogy hallani szerettem volna őket, csak ez így még mindig túl "steril", pont az nincs meg benne, hogy mi a francot kerestem én ott :-)

Titokzatos új betegség

Öcsém sms-ét idézem, érdemes megörökíteni :-D

"A Bence reggel köhögött. A saját állítása szerint GOLÁNYos, amit a csigáktól lehet elkapni."

:-D

A Dani meg én

Rettenetes figura, még mindig nem sikerült rávennem, hogy beszéljen néha a szájával. Helikoptereket röptet a lakásban, a szívén igazságosan megosztozunk a kis kék bogárhátúval (én jobban főzök, a bogár viszont nem pofázik annyit), és hozzá képest Pató Pál úr egy kapkodó idegbeteg, de ha jövő hétfőn valaki megkérdezné, hogy az elmúlt év tanulságait figyelembe véve még mindig szeretnék-e hozzámenni, akkor pont ugyanúgy bőgve mondanék igent.
Jó lenne ezt mostantól kezdve minden augusztusban leírni :-)