Ananász-fagylalt paprikával

Kossuth Lajos ezt üzente:

Öreg Szekeres Istvánnak (hódmezővásárhelyi lakosnak)
Baraccone, 1878. május 14.

Barátom Uram!
Paprikát itt is termesztenek, ököl nagyra nő, de salátaképen eszik az olaszok bevezetésül ebédjökhöz, melyet ők sós hussal, olajgyümölcscsel, sárga paprikával, nyers paradicsomalmával, zellerszárral, retekkel, mogyoró-hagymával, meg isten a megmondhatója, mi minden ilyesfélével szoktak megkezdeni, s levessel végezik; a magyar paprikával ellenben úgy vagyok mint fiaim, kik bár gyermekek voltak, mikor szülőföldjükről kiüzettek s idegen levegőn, idegen són, kenyéren táplálkozva lettek férfiakká, mégis annyira megtartották a magyar izlést, hogy azt szokták mondani: nincs étel, melyen a paprika nem javítana, tán még az ananász-fagylalt is jobb paprikával. No ezt nem próbáltam, hanem az szent igaz, hogy nagyon jó dolog a magyar paprika a maga helyén. Fogyasztjuk is szorgalmatosan, s mert a szegedi gyár is küldött egy jókora porcziót, azt hiszem, el vagyok vele látva halálomig, a mi már remélem – nem fog magára soká váratni, nem is várathat: 76 év súlya nyomja vállamat és mennyi bú! Fogadja Ön szives köszönetemet megemlékezéseért, küldeményeért s tősgyökeres magyar zamatu jó kivánataiért, melyeket barátságos őszinteséggel viszonzok. Adja isten, hogy a magyar paprika hazája egészen szabaddá legyen s magyar maradjon az idők végeiglen. Az ég áldása legyen a magyar népen! Szives, jó hive
Kossuth Lajos.

forrás: Kossuth Lajos összes művei CD-ROM, Arcanum

Magyar macskának magyar paprikát!

Badacsonyi csirke – régi szüretek emlékére

Trinity mint a 28. VKF! házigazdája kérdezte, hogy mi jut eszünkbe a szüretről?
Nekem az, amikor összejött a tágabb család és az ismerősök, de a legnagyobb szőlőnk fénykorában gyakran napszámosokat is kellett hívni. Igen, a szocializmus alatt is léteztek napszámosok! Gazdag reggelivel indult a nap, a felnőttek pálinkával is alapoztak, aztán uzsgyi a sorok közé! Délelőtt a szakács-vénájúaknak köszönhetően már rotyogott az üstben a „szüretes pörkölt”. Ez ugyanaz volt, mint a pincepörkölt, vagyis a krumplit is belefőztük a végén a marhapörköltbe. Valamelyik évben szinte ehetetlenre sikeredett, mert mint a nyomozás később kiderítette, mindenki aki arra járt, öntött bele egy kis vörösbort. Csak az íze miatt. Ebéd és heverészés a nagy diófa alatt zajlott, kisgyermekek számára külön program volt a hason csúszás az embermagasságú hordók tetején.

Az is szüreti emlék, amikor mint környékbeli gimnazisták, minden ősszel ki voltunk rendelve szőlőt szedni egy hétre a Balaton-felvidékre. Itt láttam először hidraulikus prést és nagyüzemi darálót, acél bortároló tankokat. Hihetetlenül kiábrándító volt a családi pincék romantikus kézi ketyeréihez képest. Diáktársaimmal otthoni szendvicseket ettünk, lajtos kocsiból ittunk és bámultuk a Balatont, amit már az érettségi szünetben birtokba szoktunk venni. Hideg idő soha nem jelentett akadályt.
A tervgazdaságnak meg kellett felelni, szigorúan számolták, hogy ki mennyi ládát termel a konténerbe. Egy, egy legény volt csak a brigádomban, aki végig szabotálta a munkát, leginkább metszóollójával vagdosta a leveleket, szőlőfürtökkel dobálta a szomszédos brigádot, amelynek tagjai erre heves ellentámadásba lendültek. Ő ma a legsikeresebb borkereskedő cég második embere és tulajdonosa. Nincs olyan érettségi találkozó, hogy ezt ne dörgöljem az orra alá, de azonnal leszállok róla, mikor behozza a buli helyszínére azt a néhány karton bort. Nem is akármilyent!

A VKF!-en legszívesebben az általam sokszor készített „Sertésborda vincellér módra” című opus-szal indulnék, de ezt már tavaly a blogon megénekeltem. Akinek nem volt ma semmi öröm az életében, javaslom hogy kattintson ide, holnap pedig főzze meg ezt a fantasztikus ételt!

A „Badacsonyi borban sült csirke” receptjét egy régi szakácskönyvben találtam és kicsit átalakítottam. Főleg azért, mert gombával kellene sütni a pálinkás – boros csirkét és ez nekem valahogy nem áll össze az ízlelőbimbóimon. Múlt héten kőszegi barátaink voltak nálunk, akik badacsonyi bort hoztak ajándékba – nem lepne meg, ha ezek után a híradások a helyi poncichterek tömeges öngyilkosságáról számolnának be! De legalább nem kellett badacsonyi bort hajtanom, hanem csak egy csirkét vettem a piacon. A bor ottonel volt, ettől idegenkedtem kicsit, mert nekem az ilyesmi túl édes, de végül nagyon jól ment a lágy csirkehúshoz.

(Azon sors verte olvasóim számára, akiknek eddig még nem adatott meg, hogy kőszegi kocsmákban vörösborozzanak és hozzá zsíros kenyeret egyenek erős paprikával, elmondom, hogy a poncichter szó jelentése ez: Sopron- és Kőszeg-környéki német szőlősgazda, aki a szőlősorok között babot is termesztett. A Bohnenzüchter (babtermesztő) szóból előbb-utóbb poncichter lett.)

Badacsonyi borban sült csirke

A csirkét nagyon gyengén besóztam, törkölypálinkával megmasszíroztam, végül a belsejébe is öntöttem vagy fél decit. Így álldogált kb. egy órán keresztül. Három fej közepes nagyságú vöröshagymát apróra vágva vajban megpároltam. Kb. 10 dkg szalonnát kockára vágva megpirítottam és amikor kisült a zsírja, összeöntöttem a hagymával. Két teáskanál szárított tárkonyt kevertem vele.

A hagymás keveréket belekanalaztam a csirke hasüregébe, mély tepsibe fektettem, a zsiradékot pedig kívülről rácsorgattam. Kevés bort öntöttem alá, beledobtam két babérlevelet és lefedve a sütőbe toltam. Gyakori locsolgatással sütöttem, az utolsó negyedben levettem a fedőt róla, hadd piruljon. Amikor szükséges volt, pótoltam a bort alatta. Miután kivettem a sütőből, 30 percig hagytam pihenni, de közben még meglocsolgattam a pecsenyelével. Párolt rizzsel tálaltam, a borválasztás nem volt kérdéses.

Egy varázslatos mondat

És mihez lesz? - kérdezte a hentes miután bejelentettem igényemet egy kg sertéscombra, egy dagadóra és egy hosszú rövidkarajra.
"Mihez leeeesz????" Évek óta nem hallottam ezt a varázslatos mondatot! Megfordult velem a húsbolt, valósággal beleszédültem a füllel fogható szakértelembe. Dobhártyámon csilingelni kezdtek az üres húskampók. Fél kézzel meg kellett kapaszkodnom a pultban, úgy hebegtem vissza:
- Öööö....a combot csíkokra vágom és tejszínes-borsos mártásban párolom, a karajt szeletelem és tejfölös tojást sütök a tetejére, a dagadó meg csak szép, elviszem és majd kitalálok valamit...

Egy szakmáját értő és szerető hentes tudja, nem mindegy hogy a húsból mi lesz. Mert minden húsnak van állapota, szaga vagy illata. Van tapintása és fénye. Van múltja, jelene és jövője. Ha a dagadót töltöm, ép legyen a teste, de ha káposztába hajigálom, a cafatos is megteszi. Ha a combot darálom, mehet bele a zsírosa is, de akkor már inkább legyen lapocka. Ellenben ha csíkokra vágom és mártással lesz, inkább legyen száraz. A tojás alá készülő karaj szabályos és szeletelhető legyen, a csontozás ne tegyen benne kárt, a zsíros szél felejtendő. Egyszóval tudni kell, hogy mit miért vesz a vevő. Az ilyenkor véletlenül bekövetkező recept- és tapasztalatcsere közte és az eladó között pedig már csak hab a tortán. Ahogy az ilyen jellegű párbeszédek is (idézet múlt szombatról):
- Beleszeretett ebbe a lábszárba, mi?
- Bele. Első látásra.
- Vigyázzon! Mindig abból van a baj!

Miközben a pénztárnál ácsorogtam, megfogalmaztam magamban a hentestanulók hippokratészi esküjét, melynek ez lenne a két utolsó mondata:
"Esküszöm, hogy minden alkalommal megkérdezem a vevőt, hogy mihez lesz.
Isten engem úgy segéljen!"

Henteskalandjaim itt és itt olvashatók.

Tojásos sertéskaraj

10 szelet karajt enyhén kiklopfolok és besózom, kicsit állni hagyom. Lisztbe paskolom, majd olajban hirtelen megkapatom a szeleteket, csak 2-3 percig mindkét oldalukat. Tepsibe fektetem őket, egymás mellé. Mindegyikre tekerek egy kis borsot és fektetek egy gerezd felszeletelt fokhagymát. Kevés vizet teszek a hús alá, lefedem és sütőben addig sütöm (vagyis párolom), míg puha nem lesz.

8 tojást felverek habverővel és hozzákeverek egy doboz tejfölt. A tojásos masszát ráöntöm a húsra és lefedés nélkül addig sütöm, míg a tojás meg nem szilárdul. A sütés vége felé gyönyörűen megemelkedik a tojás, mint egy felfújt, de ez a tünékeny látvány csak a szakács öröme. Az viszont, hogy a pecsenye leve összekeveredik a tojással, ezáltal annak is húsos íze lesz, az már mindenkié, aki megkóstolja.
Köret: rizibizi vagy petrezselymes rizs, savanyúság.

A meggyőzött csirkemell

A hústekercsek végeláthatatlan verziókban görögnek a szakácskönyvek lapjain és az Interneten. Phzs-nál ("Ecet és olaj") is láttam egyet, a „Baconos csirkemelltekercset”, megtetszett és el is készítettem – szokás szerint majdnem az eredeti verziót. Történelmileg úgy alakult, hogy a netes forrásokból inkább csak ihletet merítek, míg a szakácskönyvek receptjeit szigorúan betartom, hogy minden olyan legyen, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Míg én élek, nem fellegzik be a Gutenberg-galaxisnak!

Tekercselés előtt ráakadtam egy darabka rokfortra a hűtőben és kockára vágva a húsra helyeztem. Megbeszéltem a sajttal, hogy mindenképpen maradjon ott bent a csirketekercsben, semmiképpen sem hagyhatja el a helyét! Mert ha megteszi, kénytelen leszek a rokforttal szennyezett pecsenyeléből mártást készíteni. Akkor meg már át kell nevezni az ételt, elővenni a kis habverőt, a szűrőt meg a szószos csészét. Na, azt már nem! Akkor inkább rádumálom a húst, hogy zárja magába a sajtot!
Sikerült is, feltekerés után megtűztem a menekülőnyílását egy hústűvel és onnan már ment minden úgy, ahogy phzs eleve elrendelte.


Ha nem akarjuk, hogy a fiókban szétszóródott hústűk Rubik Ernő-tervezte ördöglakatként működjenek, érdemes beleszúrni őket egy parafa dugóba. Az így keletkezett sünit könnyebb előcsalogatni bárhonnan. Főzés közben az alábbi nyelvtörőt alkottam nyelvművelők és színinövendékek számára:

Mit szúrsz s sütsz kis hústűsün? Hűs tűrt húst szúrsz s sütsz kis hústűsün?

(Aki tud jobbat, kérem írja le kommentben! A legszellemesebb beküldő 5 magánhangzót és egy bonusz csücsörítést nyer!)

Na de mit esznek a gyermekvasutasok?

Hála a döntéshozóknak, az egykori Úttörővasút továbbra is rendületlenül zakatol a budai hegyek-völgyek között, "Széchenyi-hegyi Gyermekvasút" néven. A gyerekek 10-14 éves korukban teljesíthetnek itt szolgálatot, amennyiben eredményesen elvégeznek egy féléves tanfolyamot és minden évben megfelelnek a szakmai vizsgán. Komoly turisztikai látványosságnak számít a Gyermekvasút, rengeteg külföldi turista jön megnézni ezt a különleges intézményt. Nincs olyan kis vasutas, aki ne szerepelne legalább tíz japán család fotóalbumában! Jó időben sokan felmennek a hegyre egy kis vonatozással vagy gyalogtúrával színesítve a napot és az osztálykirándulók is gyakran ezt választják célpontnak. Ma már több gőzmozdonya is van a gyerekeknek, így a közlekedési ínyencségekre vágyóknak is van mibe beleszagolniuk. Azaz van minek megcsapnia őket.
Na de mit esznek a gyermekvasutasok? - merül fel a gasztrokrónikásban, miután mindenkit letaposva végre helyet szerez magának az ablak mellett.

Az ifivezetők felteszik...

A szolgálatban levők leveszik

Szervezett étkeztetésre nem csak azért van szükség, mert fejlődésben levő fiúkról és lányokról van szó, hanem azért is, mert valamennyien reggel hétkor jelentkeznek a Gyermekvasutasok központi bázisán az "Otthonban" és innen este hétkor mehetnek csak haza. Közben pedig télen, nyáron, fagyban, kánikulában jegyet árusítanak és kezelnek, rendelkeznek, naplóznak, menesztenek, váltót kezelnek és tisztítanak, utast tájékoztatnak, havat lapátolnak, pénzt számolnak stb. stb.

A kis vasutasok megérkezésük után reggelit kapnak az Otthonépületben, beöltöznek egyenruhájukba, megkapják az aznapi szolgálati beosztásukat, felvonják a zászlót és irány a munka! Mindenki ott ebédel, ahol szolgálatot teljesít. Az Otthon konyhájában porciózzák ki az ételeket és fém ételszállító edényekben vonaton küldik fel az egyes állomásokra. A gyerekek megterítenek a forgalmi irodában, ebéd után elmosogatnak és az üres edényeket visszaküldik. Vacsora szintén az Otthonban van, előtte szigorúan értékelik a dolgozókat, így csak a kiválóak tudnak a jól végzett munka tudatával a virslibe harapni. A konyhai személyzet nem feledkezik meg a tízórairól, az uzsonnáról valamint a szolgálatban levők folyadékkal való ellátásáról sem.

Ahol nincs ivóvíz, oda azt is küldenek - vonaton

Riportalanyaim elmondása szerint "a kaja jó". Gyakran van valamilyen tartalmas leves, gulyás, babgulyás, tésztával, palacsintával, illetve laktató húsétel, hagyományos köretekkel, ez egyik elégedetlenkedő szerint túl gyakran tarhonyával. Abban egyetértenek, hogy ott a hegyen minden sokkal jobban esik a gyomorba, mint otthon. (Rosszul evő gyerkőcöknek kifejezetten ajánlott munkahely! És kéthetente egy napot lehet lógni az iskolából az aktuális szolgálatok miatt!)

A vasút mentén néhány helyen mi is ehetünk:

• Hűvösvölgy állomás: Kisvasút Söröző és Pizzéria
• Szépjuhászné állomás: Szépjuhászné Étterem és büfé– télen lángossal és forralt borral tartják a lelket az emberben
• János-hegy állomás: itt kis sétával juthatunk el az Erzsébet-kilátóhoz és a Libegőhöz, büfé itt is van
• Virágvölgy, Normafa és Csillebérc állomások környéke: több étterem, szálloda is van arra, rétes is kapható, de én inkább a síház egytálételeire szavazok
• Széchenyi-hegy állomás: sósperec és motoros üdítő

Rendezvények alatt a felnőtt éhes szájakra is ügyelnek: az évente kétszer megrendezett teljesítménytúra résztvevői ebédet kapnak a vasutas Otthonban. De csak azok, akik felmutatják menetlevelüket, amely igazolja, hogy hajnal óta talpon (bakancsban) vannak és már bejártak ungot-berket.

Magyar lányok és német fiúk szolgálatban

A hitelesség kedvért álljon itt egy egykori úttörővasutas pajtás visszaemlékezése:

Az ebédekről nincs sok emlékem, csak annyi, hogy a vonat hozta és mindenki az állomáson ette meg, ahol szolgálatot teljesített. De a reggeli Hűvösvölgyben volt. Együtt ült az egész raj a hosszú asztaloknál, teát kaptunk, és olyan finom, friss, ropogós zsemlét, amilyet azt hiszem azóta se ettem sehol. Az öklünkkel ütögettük, hogy belapuljon akkorára, hogy bele tudjunk harapni. Aztán a rajvezető elüvöltötte magát, hogy "Jó étvágyat", és mi visszaordítottuk, hogy "kívánunk". A végén pedig azt ordította, hogy "egészségetekre", mi meg azt, hogy "váljék" Hát így...

Paprika és paradicsom, de nem lecsó. Mi az?

Csak nem akarsz egy ilyen hétköznapi ételt felrakni a blogra? – kérdezte családtagom hitetlenkedve, amikor látta, hogy szokás szerint egyik kezemmel az érdeklődő macskákat hessegetem, miközben exponálok. Miért ne? Talán sokaknak eszébe sem jut, hogy a lecsószezon egyben a töltött paprikáé is, hiszen ilyenkor lehet paprikaízű paprikához és paradicsomízű paradicsomhoz jutni. Szabadföldihez, természetesen. Ahogy a franciáknak sem mindegy hogy a sajt téli vagy nyári tejből készült-e, úgy nekünk sem lehet közömbös, hogy paradicsomunk látta-e napot, vagy csak hallott róla.

Szomorú emlékem erről az ételről, hogy a Magyarországon diplomatáskodó barátainknak ezt főztem búcsúvacsorára és ekkor derült ki, hogy az itt töltött kilenc év alatt egyszer sem futottak össze sem a töltött paprikával, sem a töltött káposztával. Pedig hetente többször ettek a legjobb budapesti éttermekben és hétvégeken bejárták az országot. Nem értem miért nem kínálják a vendéglősök gyakrabban egytálételeinket, hiszen ezeket könnyű elkészíteni és tárolni, megjelenésük is izgalmas, ízükről nem is beszélve. (Bár kivételek vannak, az Alsóőrsi Halászcsárdában láttam töltött paprikát, a minap a Klassz étterem honlapján is, illetve az alföldi csárdák étlapján is feltűnik a töltött káposzta.)

Sok évvel ezelőtt barátaimmal és hátizsákkal bejártuk Törökország kis-ázsiai részét, ahol egy kis faluban láttam, amint az asszonyok húsos-rizses tölteléket töltenek paprikába. Semmilyen közös nyelvet nem beszéltünk, de elmagyaráztam, hogy ilyet mi is készítünk, paradicsomos mártással. Erre hitetlenkedve rázták a fejüket, hogy lehetetlen, ez helyi jellegzetesség. Sajnos a közösen eltöltött 150 évet már nem tudtam elmagyarázni. Egyébként a fényképezéskor sündörgő macskák is szívesen befalják a gombócokat – ha éppen nem tintahal van ebédre.

Virágot sem könnyű fényképezni exhibicionista állatok mellett!
Ez egyébként a mai termés: 5 virág egy kaktuszon, egy napig.

Töltött paprika

50 dkg lapockát kétszer ledarálok, összekeverem apróra vágott, zsíron (!) pirított hagymával, sóval, borssal és kb. 10-15 dkg rizzsel. Szerintem felesleges a rizst előre félkészre párolni, úgyis meg fog főni az ételben.

A paprikát nem vágom, hanem – ahogy diákkoromban balatoni konyhai kisegítőként tanultam – egy gyors mozdulattal benyomom, majd kihúzom a csumáját (remélem mindenki ismeri ezt a szép tájszót). A magokat kiütögetem belőle.
A töltelék betuszkolásánál lazán járok el, mert a rizs meg fog dagadni és ha nagyon megtömöm, kirepedhet a paprika. Persze mindig marad töltelék, ezt simán a paprikák mellé lehet tenni gombóc formájában. A megtöltött paprikákra annyi forrásban levő vizet öntök, hogy ellepje őket. Kicsit megsózom.

A paradicsomot keresztben bevágom és leforrázom, így néhány perc múlva könnyű lesz eltávolítani a héját. A kockára vágott paradicsomhúst a paprikák mellé teszem kb. a főzés felénél. Amikor megpuhult a töltelék, szűrőlapáttal kiemelem mindegyiket, félreteszem. A paradicsomos levet botmixerrel összeturmixolom, majd berántom, sózom, cukrozom. Lecsószezonon kívül jöhet a paradicsomsűrítmény. Visszateszem a paprikákat és még 10-15 percig együtt főzöm.

Fontos kérdés, hogy mennyire legyen édes a mártás, ezt családja válogatja. Legyünk nyitottak e kérdésben, egy töltött paprika sem ér meg egy válópert, vagy az anyóssal történő összehasonlítást!

Citromos lazacos spagetti garnéla nélkül

Fából nem kerekedhet vaskarika, de garnélarákos spagettiből lazacos, az igen.
Recept:
Nyugaton kalandozva ha lehet a Nordseenél eszem, mert gyors, finom és halas. Nem. Helyesbítek, mert halas, finom és gyors. Van nekik egy citromos spagettijük, amiben - valami miatt úgy emlékeztem, hogy lazac van. Annyira begyógyult a fejembe ez a változat, hogy azonmód vettem két lapra szerelt lazacot a bútorboltban és otthon nekiláttam.

A lazacokat (összesen kb. 25 dkg-t nyomtak) olívaolajon kevés vízzel megpároltam, majd villával szétnyomkodtam. 5 tojás sárgáját 2 dl tejszínnel elkevertem és közben megfőztem a négy embernek elegendő tésztát. Amikor megfőtt, leöntöttem róla a főzővizet, amit félretettem. A tésztát még melegen, de nem teljesen forrón összekevertem a tojásos lével és a hallal, valamint rengeteg apróra vágott petrezselyemmel, majd sóztam, citromoztam, kóstolgattam és egy kevés főzővizet visszakanalaztam rá. Tálaltam.

Miközben ettük, egyszer csak elkezdtem keresgélni benne a garnélákat. Túrtam, fúrtam, emelgettem a tésztakupacot, de hiába. Akkor már tisztán láttam, ahogy ülök a klagenfurti Nordseeben, kint esik a hó, bent meg garnélák bújócskáznak a citromos spagettiben.
Igen, azt hiszem előbb kellett volna visszaidézni a múltat, esetleg ránézni a cég honlapjára, aztán vásárolni. Na, majd legközelebb.

A szedertorta szentesíti a ragasztószalagot

00.35 perc, néma csend honol a házban, csak egy blogger van talpon, az is a konyhában. Cserke szilvatortája nem hagy aludni, de mint annyi mindent, ezt is átalakítom sütés közben. Nem is tudom miért, hiszen tökéletes recept ez, de olyan nyughatatlan lélek vagyok. Ha nem az lennék, mit is keresnék 00.35-kor a konyhában?

A krém természeténél fogva imád kibújni mindenhol, ahol lyukat lát. Én viszont nem látom a tortaforma karikáját, amit ilyenkor vissza szoktam húzni rá, hogy tartsa a lelket benne, míg a Zselatinok Istene meghallgatja imáimat. Igen ám, de már 00.38 van! A pulttól négy lépésre van a mosogató, annak legalján hever a tortaforma, amit még el is kellene mosogatnom. Viszont egy lépés csak a fiók, benne a ragasztószalag, a sütőpapír és az olló.

Az vesse rám az első pálmacukrot, aki képes lett volna megtenni azt a négy lépést 00.45-kor – ugyanis addig gondolkoztam, hogy tényleg inkább barkácsoljak mint mosogassak?

Szedres máktorta

Recept itt, mivel nekem szedrem volt, azzal készítettem, de a mascarponét összekevertem a szederrel. A tetejét később megszórtam reszelt étcsokoládéval. Természetesen nem ragasztószalaggal tálaltam, de meg lehet próbálni!

5 x ötödik mondatok

Nem elég, hogy napjainkban már a titkosszolgálatok is a netet bújják, ahelyett hogy ügynökeik száguldó vonatok és repülőgépek tetején verekednének dacolva a gravitációval, utána pedig martinis koktélt innának rázva, nem keverve, szóval nem elég hogy hagytuk így elpuhulni a világot, mi bloggerek még a mellényüket is kitárjuk és odakiáltunk: ide lőjetek!
Azaz, kedves titkosügynökök és nyilvános olvasók, itt van az a lyuk, ahol benézhettek a lelkünkbe, a lakásunkba, a könyvespolcunkra. Nesze neked anonimitás meg intimitás! Nem lehet többé elbújni a szilvalekváros szilkék mögött, vagy fejünkre húzni a zsírosbödönt. Körkérdésekkel piszkáljuk ki egymásból a titkokat, leíratjuk egymással ország-világ előtt, hogy éppen mit olvasunk és hogy annak mi az ötödik mondata a 161. oldalon. Kitárom hát a könyvkupacot, ami ott tornyosul az éjjeliszekrényemen.

• Mint egy családterapeuta, párhuzamosan olvasom egy házaspár visszaemlékezéseit. A feleség: Szántó Piroska, a férj Vas István. Két izgalmas személyiség, körülöttük pedig a korabeli értelmiség, művész elit, tiltott, tűrt, támogatott emberek. Egy adag XX. század. Ma már együtt nyugszanak a Farkasrétiben, de esténként mesélnek nekem az életükről.
  Vas István: Azután I-II., Bp.: Szépirod. Kvk., 1990.
  ötödik mondat: „Hiszen az elmúlt két hónap alatt mindvégig tudatában voltam idillünk ideiglenességében.”
  Szántó Piroska: Bálám szamara, Bp.: Szépirod. Kvk., 1982.
  ötödik mondat: „A másik ilyen levegőben lévő szó a hagyományos.”
  

• Korábban már olvasgattam belőle, de most ismét elővettem. Ámulva lesem a néhai világot, amikor még szakemberek dolgoztak a vendéglátóiparban, nem kivénhedt sportolók meg lusta gengszterek, akik azt hiszik a vendéglátás a legkényelmesebb pénzkeresési mód. Aztán csak csúszik, csúszik lefelé a szakma, kihalnak az utolsó bölények is és ki emlékszik már a Komlókertre vagy a Wampeticsre?
  Gundel Imre – Harmath Judit: A vendéglátás emlékei.- Bp.: Közgazd. és Jogi Kvk., 1979.
  ötödik mondat: „A főépület előtt díszmedencés kertben táncos uzsonnákat is rendeztek”.
  

• A kommunikáció divatos tudományág, szerintem nálunk van az egy főre jutó legtöbb kommunikációs szakember, de mintha hatásosan kommunikálni egyre kevesebben tudnának. Ez a könyv más színvonal, ajánlom mindenkinek.
  Aczél Petra: Új retorika: közélet, kommunikáció, kampány.- Pozsony: Kalligram, 2009.
  161. oldal ötödik mondat: nincs, négy van és kész.
  

• Csak azért olvasom, mert könnyű, papírkötéses és nem ciki a strandon. És mert még nem olvastam. Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe.- Bp.: Ulpius, 2007.
  ötödik mondat: „Az élet eseményeit azonnal megtudja, mihelyt megtörténnek.”
  

Ha a titkosszolgákon kívül nem félnék a pszichológusoktól is, akkor leírnám, hogy esténként nem vacsorázom, ellenben gyakran olvasgatok szakácskönyveket. Tudom, tudom, mindenkinek megvan a maga perverziója!

Sziget magyaros módra

Lakodalmas kalácskák

Végre akadt egy kreatív köztisztviselő valamelyik minisztériumban, aki addig rágta a ceruzáját mígnem kitalálta, hogy idén a Sziget Fesztiválon fordítsuk az ország arcát a külföldi vendégek felé. Nosza, létrehoztak egy Hungarikum Falut, amolyan egyszer használatos papírskanzent, tájház-homlokzatokkal, pletykapaddal, métapályával, patkódobálóval, napraforgóval, muskátlival. Továbbá öt darab komplett lakodalmas menettel, amelyek tánccal és zenével vonultak végig a Szigeten, más-más tájegység szokásait bemutatva. Sokadalom és vigadalom forrt egybe a multikulti fesztivállal.

Öt napon át sültek a lakodalmas kalácsok, mézesek, a közelükbe pedig magyar és erdélyi ízeket kínáló közétkeztetők települtek, akik a körülményekhez képest igazán kitettek magukért – magunkért. Ha 50 ezer külföldi otthon csak 10-10 embernek meséli el, hogy milyen finom volt a kakashere pörkölt, a paprikáskrumpli, a szilvalekváros prósza, a sertésragu jóasszony módra, az akkor összesen annyi mint…

KonyhaSziget

Tíz év múlva egy jólfésült öltönyös londoni fiatalember talán azért hozza majd éppen Magyarországra befektetéseit, mert itt olyan jót bulizott a Placebora és Korda Györgyre, esténként pedig isteni csülkös pacalt evett meggyes rétessel! Ugyanekkor esetleg felmerül egy moszkvai üzletasszonyban, hogy azt a szatmárcsekei szilvalekvárt, ami hatalmas kondérban ott rotyogott a Szigeten 2009 nyarán, vagy az óföldeáki tarhonyát – nagy mennyiségben talán érdemes lenne behozni Oroszországba. Akár még az is előfordulhat, hogy magyar fiatalok fogják a sátorfájukat és még szeptember előtt ellátogatnak valamelyik tájegységünkre, ahol talán még soha nem jártak, de újra érezni akarják annak a bizonyos lakodalmas kalácsnak az ízét.

Budapest 2009. augusztus

Csuklóból, könnyedén, messziről

Szigetmenza

Frederick Németországból - kényelmes önellátásra rendezkedett be

Továbbiak:

Zenefeszt egy nedvvel elrekesztett helyen
Dibbuk a Szigetről más szemmel

A hal neve:

A magyar közétkeztetésben a halnak nincs neve. Egyszerűen csak hal és kész. Esetleg "tengeri hal" vagy "sütőhal" gyakran "sütő hal". Sokcsillagos menzákon "tonhal" – ez az a fehér húsú, íztelen, szálkátlan egyed. Sajnos étteremben is olvashatjuk az étlapon, hogy „tengeri halfilé”. A halfilének nem hogy neve, de feje meg farka sem volt soha. Már az öreganyja is filé volt a szerencsétlennek! A sütő hal láttán kacagnom kell, mert farkukon billegő, mellúszójukra konyhai kötényt húzó sürgő-forgó halacskákat vizionálok, ahogy piciny vas serpenyőikkel hevesen sütnek odalent a mélyben.
Egy tengeri kikötőt is látok, ahol a révkalauz odakiált a hazatérő halászoknak:
- Hahó, fiúk! Mit fogtatok?
Amazok pedig vissza:
- Halat!

A magyar közétkeztetésben nem csak a halnév, hanem maga a hal is hiánycikk. Ha mégis felüti fejét, az rántott hal vagy hal "párizsi bundában". Utóbbi az Orly-módnak a kevésbé repülőtéri változata. Arra gyanakszom, hogy a vendéglátó-ipari iskolában egyszer véletlenül a krumplihéjjal együtt kihajították az Állatrendszertan című könyvet és azóta senkinek sincs fogalma arról, mi a különbség a kövi félszegúszó és a pénzes pér között.
Nekem sincs a szakácskönyveim mellett a Brehm, de jelzem, hogy az én halam neve: balin (Aspius aspius). A Balatonból származik, vagyis lehetne akár balain is! Vagy balinton! A balint a horgászok "remek sporthalnak" tartják, abban bízva, hogy őket is sportolóként tisztelik a balinok.

54 cm Aspius aspius

Akkor sütök balint, ha nem akadt horogra sem ponty, sem keszeg, pláne nem fogas vagy csuka (utóbbi a rettenet orcájával simán castingolhatna bármelyik amerikai horrorfilm válogatásán). Ahhoz képest, hogy ragadozó hal, a balinnak eléggé jellegtelen a húsa, meg kell dobni valami fűszerrel vagy mártással. Bezzeg asztali látványnak nem utolsó! Főleg ha olyan hosszú mint ez itt, amit csak átlósan fektetve tudtam betuszkolni a sütőbe úgy, hogy a hátammal nyomtam be az ajtaját. És amikor kinyitottam, hogy meglocsoljam, rögtön kicsapta a farkát, heveny szívrohamot okozva ezzel.

Tehát ha ló nincs, a balin is kincs! De hagyjuk a rémes szóképeket, már úgyis benne vergődök a nyelvi bicsaklásnak az ő méterszer méteres merítőhálójában!

Vashiány ellen

Aki élete egy bizonyos szakaszát Vas megyében tölthette, annak később mindig ott zubog a vérében a vashiány. Megkérdeztem orvosomat, gyógyszerészemet, hogy miként lehet ezt leküzdeni? Időnként utazzunk oda, szívjuk be a jó levegőt, hitetlenkedjünk a sok barátságos ember láttán és ne utasítsuk vissza a környék termékeit! – javallották.

Múlt héten megjöttek a vasi barátok, kezükben földi jókkal töltött zöldséges ládával és egy hűtőtáskával, melyben jegelt kacsák bújtak össze egy kakassal. Az egyik kacsát hamar meg is sütöttem, mellé a ládából előkerült cukkiniből készült lepényke és egy kis metélőhagymás majonéz járult. A gyökérzöldségeket – melyek földben(!) fejlődtek – biztonságba helyeztem, a céklákat balzsamecettel és kevés cukorral megsütöttem, már csak a kecskesajtot várják. A paradicsomok és az őszibarackok még magukhoz sem tértek az utazásból, máris átgurultak az Örök Vadászmezőkre. Áthatolhatatlan sűrűségű, szőlőízű vörösbor is érkezett Vaskeresztesről, mely kétszeresen is alkalmas a vashiány kezelésre.
De ha már ennyire belejöttünk, hétvégén irány Eger, nézzünk ott is a vasra! Tízpontos szarvaspörkölt sztrapacskával és bikavérrel – így folytattuk a kúrát. Másnap újabb baráti küldemény érkezett a Mátrából, három láda szeder formájában. Gurultak a szedrek ide-oda, ki a mélyhűtőbe, ki a lekvárba, ki meg a szedres pitébe!

Vérünkben immáron a felső határt döngeti a vas, jöhet a nyálkás ősz, meg a köhögős tél! Most már csak egy ellenségünk van: a rozsda.

Kacsasült és cukkinis lepénykék

Jó kacsához nem kell semmi más, csak egy kis só és mindenképpen lefedve kell sütni. A sütés vége felé veszem le a fedőt róla, hogy a ropogós bőr meglegyen.
Ezúttal sűrű palacsintatésztába kevertem a sajtreszelőn lereszelt cukkiniket, két fokhagymagerezddel ízt is adtam bele. Egy órát állni hagytam és olajban kisütöttem. Krumplis változatban is finom!