A Politikatudományi Intézet középtávú stratégiai terve (összefoglaló)
Élen a hazai politikatudományban: kiemelkedő a Politikatudományi Intézet nemzetközi folyóirat publikációs teljesítménye 2019 és 2022 között
Legfrissebb hírek
Az Érdektelenek-e a magyar fiatalok? Az ifjúsági társadalom szociológiai és politikatudományi megközelítéseiről című különszám Szabó Andrea, Intézetünk igazgatójának vendégszerkesztésében jelent meg.
A kutatócsoport BA, MA és PhD képzésben résztvevő diákok jelentkezését várja.
Ana Stojilovska és szerzőtársai az Energy Research & Social Science, valamint az Energies folyóiratokban publikálták tanulmányaikat.
A University of Texas at Austin kutatója "The Policy Agendas of a Global Power: The Case of the Holy See" címmel tartotta meg előadását az intézeti Speaker Series előadássorozat részeként.
Tudományos főmunkatársunk a "PRiSMa - Political Representation in the Age of Social Media" kutatócsoport megalapítására nyert támogatást, melyben Intézetünkből több kutató is részt vesz.
Megjelent Valuch Tibor "Honnan hova? Társadalmi változások Magyarországon a késő kádárizmustól az illiberalizmusig közép-kelet-európai összehasonlításban" című könyve a Kronosz Könyvkiadó gondozásában.
Alkotói pályázatunk idei első féléves fordulóján egy ösztöndíj mellett egy különdíj kiosztására is sor került.
Intézetünk tudományos segédmunkatársa az Ipsos 2024-es felmérésével kapcsolatban adott interjút a portálnak.
A hírportál tudományos főmunkatársainkkal készített nagyinterjúval értékelte Magyarország 20 évét az EU-ban.
Legfrissebb blogbejegyzések
Szabó Andrea
Politikai Viselkedés Osztály
A koronavírus járvány társadalmi hatásai ma még teljes mértékben kiszámíthatatlanok. Jelen írás arra tesz kísérletet, hogy generációs alapon vizsgálja a témát. A szöveg fő kérdése, hogy formálódhat-e egy új, V, mint Vírus-generáció az éppen zajló folyamatok hatására
2020. február 25-én tartotta évértékelő rendezvényét a TK Politikatudományi Intézete. A nemzetközi publikációk terén a kiemelkedő 2018-as teljesítmény után 2019-ben is hasonlóan eredményes évet zárt az intézet. Összesen 40 nemzetközi PTI-s publikáció, közöttük 11 impakt faktoros folyóiratcikk született az elmúlt évben az intézet kutatói munkájának köszönhetően. Sebők Miklós, a PTI igazgatója kiemelte, hogy nemcsak a nemzetközi jelenlét mértéke, hanem az írások megjelenési helyének minősége tekintetében is stabilnak mondható az intézet teljesítménye.
A Lumen kávézóban mutatták be 2020. február 27-én Körösényi András Manipuláció és Demokrácia. Politikaelméleti tanulmányok című kötetét, amely a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg. Az új kiadványról a szerzővel Boda Zsolt (TK PTI) és Enyedi Zsolt (CEU) beszélgetett.
A Humán Tudományok Házában mutatták be Balázs Zoltán és Molnár Csaba Irányzatok a magyar politikai gondolkodásban című kötetét, amely az Osiris Kiadó gondozásában jelent meg. Az új kiadványról a szerzőkkel Körösényi András, Kiss Viktor és Mándi Tibor beszélgetett.
Csizmadia Ervin
Politikai Viselkedés Osztály
Gabriel Almond korszakos személyisége a politikatudománynak, de itthoni recepciója mintha túlságosan is csak a Sidney Verbával közösen írott Civic Culture-re szűkült volna. Pedig Almond nagyon kiterjedt témákban alkotott s ezek közül az egyik különösen érdekes lehet a számunkra. Merthogy foglalkozott a nemzetközi és a nemzeti tényezők sajátos kölcsönhatásával, egészen pontosan azzal, hogy a külső tényezők hogyan hathatnak a belső változásokra. Egy 1989-ben írott tanulmányában számba veszi a politikatudománynak azt a vonalát, amely túlmutat a határokon belüli társadalmi és gazdasági tényezőkön és a változások kapcsán különös hangsúlyt helyez a nemzetközi összefüggésekre. A magyar rendszerváltás harmincadik évfordulóján, Almond dolgozata lehetőséget ad számunkra jó néhány kérdés újragondolására.
Pokornyi Zsanett
Kormányzás és Közpolitika Osztály
A 2007-ben bekövetkező gazdasági válság hatásai vizsgálatának kiterjedt politikai gazdaságtani szakirodalma van. A kapitalizmushoz kapcsolódó elméleti megközelítések és modellek ugyan hagyományosan a fejlett, nyugati gazdaságokra épülnek, a visegrádi országokban végbemenő változások okait és folyamatait feltáró kutatások jelentősen hozzájárulhatnak az európai gazdasági és politikai folyamatok megértéséhez. Annak ellenére ugyanis, hogy a szakirodalom szerint a kelet-közép-európai térség gazdaságai egyazon fejlődési modellel rendelkeznek, eltérő utat választottak a válság kezelésére. Mi húzódik e különbségek mögött? Milyen változások figyelhetők meg az egyes országok esetében? A válságot követően milyen folyamatok látszódnak Magyarországon? Jasper Simons (European University Institute) e kérdéseket járta körül 2019. november 28-án a TK Politikatudományi Intézetében tartott előadásában, melyben a többi visegrádi országgal összehasonlítva mutatta be Magyarországon a válság utáni folyamatokat és azok hatásait.
Farkas Xénia
Politikai Viselkedés Osztály
Az ENSZ 2009-es koppenhágai éghajlat-változási keretegyezmény konferenciáján (COP15) létrejött megállapodás értelmében 2020-ig 100 milliárd dollár éghajlati támogatást kell folyósítani a gazdag adományozó országoktól (donor országok) a szegény (kedvezményezett) országoknak. Vajon az éghajlati segélyek új formája miként viszonyul a hagyományos fejlesztési támogatásokhoz? A leginkább rászorulókhoz kerülnek az alkalmazkodási támogatások? A támogatásokat az adományozók döntései szerint egymástól függetlenül osztják el, vagy a gazdag országok koordinálják hozzájárulásaikat? Kell-e segítenie a gazdagoknak a szegényeket a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban? E heves vitákat kiváltó kérdésekről tartott előadást Florian Weiler 2019. október 17-én a TK Politikatudományi Intézetében.
Máté Ákos
Kormányzás és Közpolitika Osztály
A TK Politikatudományi Intézetében 2019. szeptember 19-én megtartott előadásában Nuno Morgado mutatta be folyamatban lévő kutatását, amely Jair Bolsonaro brazil elnök beszédeit és interjúit vizsgálja. Az előadás összességében a Bolsonaro retorikája és a tervezett szakpolitikai eszközök közötti kapcsolatokat emelte ki.
Kovács Beáta
Politikai Viselkedés Osztály
2019. október 3-án mutatták be Békés Csaba (történész, az MTA doktora, a TK Politikatudományi Intézetének tudományos tanácsadója, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Cold War History Research Center alapító igazgatója), „Enyhülés és emancipáció. Magyarország, a szovjet blokk és a nemzetközi politika, 1944-1991” című, a TK és az Osiris Kiadó együttműködésében megjelent könyvét. A kötetet Boda Zsolt, a TK főigazgatója és Vajda Barnabás történész, a komáromi Selye János Egyetem habilitált docense ismertette.