A Politikatudományi Intézet középtávú stratégiai terve (összefoglaló)
Élen a hazai politikatudományban: kiemelkedő a Politikatudományi Intézet nemzetközi folyóirat publikációs teljesítménye 2019 és 2022 között
Legfrissebb hírek
Megjelent Benedek István, intézetünk tudományos munkatársának tanulmánya "Egy hibrid médiarendszer felemelkedése. Politikai nyilvánosság az Orbán-rezsimben" címmel a Médiakutató 2025. tavaszi számában.
Intézetünk igazgatósága kiosztotta "az Év Kutatója" és "az Év Fiatal Kutatója" díjat, ezáltal elismerve két munkatársunk kimagasló tudományos teljesítményét a 2024. évben.
A Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet publikációs pályázatot ír ki BA-, MA-, illetve PhD-képzésre beiratkozott felsőoktatási hallgatók részére politikatudományi vagy társterületeken végzett tudományos munka és ennek magyar nyelvű publikációjának támogatására.
A HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézete pályázatot hirdet szakmai gyakorlatra BA, MA és PhD képzésben résztvevő hallgatók számára.
Megjelent Krzysztof Rybinski és Ring Orsolya, intézetünk tudományos munkatársának "International Organisations legitimation in the media in Eurasian post-socialist countries" című tanulmánya az "Intersections. East European Journal of Society and Politics" folyóirat 2024. évfolyam 3. számában.
Megjelent Benedek István, intézetünk tudományos munkatársának társszerzős tanulmánya "Return to Power: The Illiberal Playbook from Hungary, Poland and the United States" címmel a Politics in Central Europe folyóiratban.
Megjelent Sebők Miklós, Molnár Csaba és Takács Anna, a poltextLAB munkatársainak "Levelling up quantitative legislative studies on Central-Eastern Europe: Introducing the ParlText CEE Database of Speeches, Bills, and Laws" című tanulmánya az "Intersections. East European Journal of Society and Politics" című folyóiratban.
A L’ Harmattan Könyvkiadó szeretettel hív minden érdeklődőt a "Szabó Márton memoárjai" c. eseményre, mely keretében Szabó Márton, Intézetünk kutató professor emeritusának három kötete kerül bemutatásra.
Megjelent Szabó Andrea, intézetünk tudományos főmunkatársa és Déri András "Be Real! Age Effects on the Interpretations of Political Participation" című tanulmánya a YOUNG (Q1) folyóiratban.
Legfrissebb blogbejegyzések
A Bibó Jog- és Politikatudományi Szemle különszámának bemutatóján a demokratikus innovációk iránt érdeklődők megismerhették a szerzőket és arra is lehetőségük volt, hogy kérdéseket tegyenek fel írásaikkal kapcsolatban. Az eseményen megtudhattuk ki hogyan vélekedik a részvételiség állapotáról Magyarországon, és hogyan lehet nemzetközi viszonylatban elhelyezni az itthoni gyakorlatokat.
Beszámoló a Politikai normativitás kutatócsoport műhelykonferenciájáról
2022. április 29-én került sor a Politikai normativitás kutatócsoport műhelykonferenciájára, amely a politikai kötelezettség elméleti kérdéseit járta körül. Politikai kötelezettség alatt azokat az erős indokokat (vagy erkölcsi kötelességet) értjük, amelyek a törvények betartása és a közteherviselésben való részvétel mellett szólnak. A politikai kötelezettség (obligation) elméletének meg kell magyaráznia, hogy kell engedelmeskedni a politikai autoritásnak, éspedig nem akármilyen, hanem saját politikai közösségünk autoritásának. A műhelykonferencia résztvevői azokat az elméleti és gyakorlati kihívásokat tárták fel, amelyek új (rezsimnyitott – Fives, hermeneutikailag érzékeny – Fossen, realista – Szűcs, feminista – Ujlaki) megközelítéseket tesznek szükségessé.
Az 1960-as években a politikatudomány egyik fő érdeklődési köre az volt, hogy milyen szerepet játszanak a pártok a politikai fejlődésben. A sok könyv között jelent meg egy alapmű: Ennek néhány összefüggését villantja fel a blog.
2022. május 12-én a TK Politikatudományi Intézetében rendezték meg Illés Gábor „A realista politikus” című könyvének bemutatóját; megvédett doktori disszertációjának kiadásra átszerkesztett változatát – a szerző közreműködésével – Gyulai Attila és Mándi Tibor ismertette.
„A magyar politikai elit kellő változatossággal képviselte a magyar állampolgárok érzelmeit a 2020-as COVID-járvány idején” – olvasható az Érzelmek és járványpolitizálás. Politikai érzelemmenedzserek és érzelemszabályozási ajánlataik Magyarországon a Covid-19 pandémia idején című tanulmánykötetben.
Válságok csakúgy, mint a koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború és a globális gazdasági nehézségek általánosan felerősítik a várakozásokat egy hős iránt, aki képes megvédeni a közösséget a veszélyekkel és viszontagságokkal szemben. Ennek fényében nem csoda, hogy a 2022-es magyarországi parlamenti választási kampányban különösen nagy hangsúlyt kapott az egyes vezetők képességeinek megléte vagy hiánya (avagy a pozitív és negatív perszonalizáció). Az állampolgárok és a vezetők közötti közvetlenebb kapcsolat kialakulására irányul az is, hogy általános politikai hangnemmé vált a populista retorika és kommunikáció.
A koronavírus-járvány okozta társadalmi sokkot vizsgálták a 15–25 éves fiatalok körében Déri András és Szabó Andrea társadalomtudósok. Kutatásukban úgy fogalmaznak, hogy a COVID-19 úgy hatott a világra, mint egy aszteroida becsapódása.
A TK PTI ‘Speaker Series’ konferencia sorozatának legutóbbi, 2021. december 2-i rendezvényén Manuel Goyanes tartott előadást, aki a Carlos III University - Universidad de Salamanca képviseletében érkezett hozzánk, hogy legfrissebb kutatási eredményeit megossza a rendezvény során.
Legújabb cikkükben Szabó Gabriella és Kiss Balázs a 2019-es Európai Parlamenti kampány kapcsán vizsgálják, hogy a magyar politikai pártok Facebook kommunikációjában milyen mértékben és milyen formában tűnik fel a politikai nosztalgia.
A vírushelyzetre való tekintettel online formában került megtartásra az EU kohéziós politikájának eredményeiről és perspektíváiról szóló kerekasztal beszélgetés, amely során Nyikos Györgyi és Dányi Gábor részvételével, Medve-Bálint Gergő moderálásával vitatták meg az EU kohéziós politikájából fakadó egyenlőtlenségeket.