A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kaspók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kaspók. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. május 23., kedd

Műanyag vödörből különleges kaspók

Az én kicsi családomnak nincs könnyű dolga, ha Nőnapról vagy Anyák napjáról van szó, hiszen a vágott virágot nem szeretem, az élő virágokat pedig bármennyire szeretem mindig, mindet kinyírom.
Kisfiamtól azonban idén egy gyönyörű Vitorlavirágot kaptam, ami nem mellesleg a kedvencem és elhatároztam, hogy márpedig őt életben fogom tartani, hiszen most jöttem rá, hogy mennyire is hiányzik a laskából és az életemből a virág.
Sokkal otthonosabb és hangulatosabb már ettől az egy darabtól is a nappalink.
A gyerekek előtt nagyon sok virágom volt, de ezek szépen lassan mind kirohadtak vagy kiszáradtak.
Most, ha ezt sikerül életben tartanom, akkor ismét beindul a gyűjtés, bár ez a Vitorlavirág annyira gyönyörű, hogy képes lennék csak ilyennel telepakolni a házat. :D


Mivel szép virághoz szép kaspó dukál, ezért körbenéztem itthon, hogy mivel tudnám meglepni a gyönyörűségemet.

Volt itthon nápolyis vödör, ami gondoltam alapnak kiváló lesz, hiszen elég erős is, majd egyből két verzió is készült, úgyhogy már a következő virágom egyből szépséges kaspóba kerülhet.

Ha érdekel a folytatás olvass tovább!

Még több ötletért lájkold a blog facebook oldalát!


2016. február 29., hétfő

5 különleges virágültető

Lassan itt a virágültetés szezonja, amihez most mutatok neked egy pár különleges megoldást!

Ha érdekel a folytatás olvass tovább!

Még több ötletért lájkold a blog facebook oldalát!



2016. február 23., kedd

CD tokból fényképes virágtartó

Ahogy megláttam ezt a különleg- ességet,  azonnal tudtam, hogy meg kell osztanom veletek! :)

Ha érdekel a folytatás olvass tovább!

Még több ötletért lájkold a blog facebook oldalát! 




2015. szeptember 23., szerda

Nagyszerű "kaspó" fillérekből

 Nekem nagyon megtetszett ez az ötlet és remélem, hogy nektek is hasonlóképpen tetszeni fog!

Ha érdekel a folytatás olvass tovább!

Még több ötletért lájkold a blog facebook oldalát!



2015. augusztus 31., hétfő

Minyon cserépfigura virágültető

Ma kaptam ezt a képet egyik kedves Olvasómtól, aki kérte hogy segítsek neki hogyan tudná elkészíteni!

Ha érdekel a folytatás olvass tovább!

Még több ötletért lájkold a blog facebook oldalát!



2015. június 15., hétfő

Kartonpapírból "kaspó"

Én már gondolatban tervezem is az új kaspóimat a virágaim köré, amiket én úgy szeretek, ha egységesek, bár sok virágom nincs!
Régebben tele voltam különlegesebbnél-különlegesebb Orchideákkal, de amikor átköltöztünk a mostani otthonunkba szinte mind kiment egytől-egyig és az én virágok iránti szenvedélyem is kicsit alább hagyott!

Ha érdekel a folytatás olvass tovább!







2015. január 6., kedd

Szövetből kaspó

Volt már a blogon hasonló ötlet, amikor betonból és törölközőből készítettünk virágtartót, ha kíváncsi vagy rá itt megnézheted!
Ehhez az ötlethez viszont nem kell beton, bár nagy kaspók készítésére annyira nem is alkalmas, de kisebb darabok elkészítése sokkal egyszerűbb így!

Kövess Facebook oldalamon, ahol már több ezer ötlet vár rád! :)









2014. július 17., csütörtök

csináld magad cserépfigura

Több cserépfigura is volt már, amit a facebook oldalamon megosztottam és egyre többen kértétek, hogy legyen leírása a blogon!
Mostantól van! :)


Ha érdekel a folytatás olvass tovább!


Lájkold a blog facebook oldalát még több ötletért!














2014. május 20., kedd

Mozaikoljunk PVC csövet

pvc vázaNem szeretek mozaikolni, de ez az ötlet nagyon megfogott, hiszen megint egy teljesen hétköznapi szemétnek hitt alapanyagból valami olyat alkotunk, amiért mások több ezer vagy akár tízezer forintot is kiadnak! A mozaik technikával én itt a blogon eddig annyit foglalkoztam, hogy bemutattam már nektek két technikát, amivel mozaikcsempéket készíthettek ezeket megnézhetitek itt és itt!
Ha érdekel a folytatás olvass tovább!

Lájkold a blog facebook oldalát még több ötletért!










pvc váza1Alapanyagok:
PVC csövek (legjobb ha különböző méretűek)
Csemperagasztó vagy mozaikragasztó
Fugázóanyag
Mazaikok és esetleg törött kerámiák, üvegek











pvc váza2A Pvc csövet bevonjuk csemperagasztóval vagy mozaikragasztóval, majd felhelyezzük rá a mozaik alapanyagokat egy egységes mintát alkotva! Ha a csemperagasztó megszáradt akkor fugával kitöltjük a réseket a felesleget pedig még szárazon letöröljük!












Forrás

2013. augusztus 2., péntek

Beton kaspó

Még mindig nagyon szeretem a betonból készült tárgyakat, így ma is egy ilyen ötletet hoztam nektek!


Ha te is el szeretnéd készíteni olvass tovább!




Ha még több ötletnek szeretnél a birtokosa lenni lájkold a blog facebook oldalát!









2013. május 21., kedd

Fakarikás kaspó

Egyszer ha végre elmondhatom majd magamról, hogy lakberendező vagyok mindenképp szeretnék egy csak természetes dekorációkkal, bútorokkal megálmodott enteriört készíteni, mert nagyon tetszenek csak nem a saját házamban! Imádom őket, de (és nem akarok senkit megsérteni) nekem nem nyújt tiszta hatást és ez az ami zavar benne!


Ha neked is tetszik olvass tovább!




Még több ötletet szeretnél? Akkor lájkold a blog facebook oldalát!










2013. május 8., szerda

Bambusz alátétből virágkaspó

Nézzétek csak milyen jól néz ki, ha egy egyszerű szögletes fém dobozt befedtek bambusz edényalátéttel!

Nekem nagyon tetszik ez az ötlet!

Mondanom sem kell, hogy nemrég dobtam ki a bambusz edényalátéteimet ...

Érdekel a folytatás? Olvass tovább!


Lájkold a blog facebook oldalát, ha tetszenek a bejegyzéseim és még több ötletre szomjazol!























2013. május 5., vasárnap

Konzervdobozból csodaszép kaspó

Ez annyira cuki szerintem, pedig nem egy nagy munkát igénylő feladat és a hozzávalók megint minden háztartásban fellelhetők vagy maximum pár száz forintért beszerezhetőek!

Olvass tovább, ha érdekel a folytatás!


Lájkold a blog facebook oldalát, ha szeretnéd!








2012. szeptember 11., kedd

Megosztás

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...