A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalács. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalács. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 9.

Vágyfokozás felsőfokon: narancsos - csokis kalács gyakorlatilag cukor nélkül

Ez a kalács ékes bizonyítéka a vágyfokozásnak. (VKF. 34.) Mivel én nem csupán egy férfinek főzök, sütök, hanem három pasimaci és egy (nagyon válogatós) mackólányka gyomrát kell nap mint nap magas szinten megtömnöm, így az utóbbi idők egyértelmű legnagyobb sikere a tegnap esti kalácspartynk volt.

Elkövettem egy nagy hibát. A sütőből való kivétel után megmutattam a család férfi tagjainak. Előre bocsátanám, hogy ez vacsora után történt, tehát hivatalosan nem lehettek éhesek!
Ami ez után következett, az egy horrorfilmbe illő jelenet volt. Talán ahhoz hasonlít, amikor  a sokkarú lények megtámadják az áldozatukat, a kamera sokáig mutatja az őrjítő forgatagot, majd legvégül a szerencsétlen maradványait. Nos, így járt ez a szegény kalács is.

Azért ennél kultúráltabban ettünk, mert tányér, kés, villa és lekvárok is kerültek az asztalra. :-)

Ez a kalács ismét ékes bizonyítéka annak, hogy az egészséges táplálkozás jegyében csökkenthető a cukorbevitel (ebben csak annyi méz van, amennyi az élesztő felfutásához szükséges) és teljes kiőrlésű liszttel kombinálva is ugyan azt az élvezeti értékű kalácsot kapjuk, mintha csak sima fehérlisztből készítenénk.
Az egészséges táplálkozás kérdéskörének boncolgatásakor szerintem tekintsünk el attól, hogy este 9 órakor mennyire egészséges még langyos kelt tésztát fogyasztani.... :-)))

Hozzávalók:
25 dkg teljes kiörlésű tönköly liszt
25 dkg tönköly simaliszt
25 dkg tönköly rétesliszt
5 ek burgonyapehely
1 tk stevia kivonat
4 dl frissen facsar narancslé, rostjaival
1 dl tejszín
só,
aszkorbinsav
1 tk narancskivonat (reszelt narancshéj)
10 dkg étcsoki, 1 tk liszttel (! nem cukorral) apróra reszelve

3 dkg élesztőt
1 dl langyos tejben
1 ek mézzel
felfuttatok.

A száraz hozzávalókat a kenyérsütő üstjébe teszem, összeforgatom őket. A felfutott élesztős tejet lassan hozzácsorgatom. A narancskivonatot elkeverem a narancslével, és együtt öntöm a lisztekre. A végén jön a tejszín, figyelem a tésztám állagát. Kb. 10 perc dagasztás után látszik, hogy nem ragad-e, finom, illatos lágy, de nem ragadós tésztát kapok. Már nyersen is csábítóan finom!
Kb. egy órát kelesztem.
Közben a késes darálómban a csokit a liszttel apróra zúzom. Azért kell a liszt, hogy a csoki ne ragadjon rá az oldalára és a késre. Praktikus apróság a mosogatás megkönnyítésére.
A tésztát három részre osztom. Kinyújtom. Megszórom a csokireszelékkel. Nem jut egyenletesen mindhárom darabra, de sebaj. Mert feltekerem, összefonom. Így aztán jobbra-balra egyaránt jut a csokisabb részekből is. :-)

Megpróbálom beletenni a legnagyobb kenyérsütő szilikonformámba. Nem sikerül, mert túl nagy. :-) Egy tepsire fektetem Átlósan! Jól sejtettem, még nő, nem is keveset.
Lekenem a tetejét tojás sárgájával. 185 C fokos sütőben 35-40 percet sült. Picit megpirult, mert be kellett fejezni a puzzle kirakását a gyerekekkel. (No tv!)
Mindezek után következett a már fentebb leírt sáskatámadás.



2010. március 18.

Sütőtökös fügés csiga kalács - húsvéti főpróba

Lassan jár a csiga-biga,
Táskájában eleség.
Várja otthon lánya, fia,
Csiga-biga feleség.


Legkisebb mackólánykával járunk Manótornára. Ott szoktuk énekelni ezt a kedves kis dalocskát. A táskájában csiga eleség bizony a pasimacik ozsonnája, ami lévén édes, mindig nagy siker.

Mi is került bele?
200 gr rozsliszt
500 gr finomliszt
2 ek sikér
2 ek rumaroma
100 ml író
150 gr joghurt
150 gr sütőtök
150 gr porcukor
2 tojás
5 dkg vaj
25 gr friss élesztő
csipet aszkorbinsav

A végén tesszük bele:
3 ek kakaópor
5 dkg aszalt mini füge
3-4 ek mák

150 ml tejszín

Kakaó, füge és mák kivételével kidagasztom a tésztát. Nagyon lágy tésztát készítek. Megkelesztem. 3 részre szedem:
Az első harmadba beledagasztok még 3 ek. kakaóport.
A második részbe beledagasztok 5 dkg aszalt minifügét még minibbre vágva.
A harmadik harmadba 3-4 evőkanál darált mákot keverek bele, amennyit felvesz.

Mindhármat kinyújtom, egymásra fektetem, feltekerem úgy, hogy a csiga fejének egy kis tészta kilógjon az alján. Sütés előtt inkább bálnára emlékeztet :-). 180 C fokos sütőben majd' egy órát sütöm. A vége előtt 5 perccel tejszínnel (150 ml) jó alaposan nyakon öntöm, megkenegetem. Felszeletelve már igazi csiga-biga kerekedett belőle.
(Nem is volt olyan bonyolult megformázni...)