Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az orosz elnök azt mondta, az olajipari létesítmények elleni támadások nem fogják rontani az együttműködést az OPEC+ tagjai között.
Ésszerű szintre kell csökkenteni a globális nyersolajkészleteket, Oroszország együtt fog működni partnereivel, közöttük Szaúd-Arábiával az olajpiac destabilizálását célzó törekvések felszámolásában – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szaúd-arábiai látogatását megelőzően vasárnap a szaúdi tulajdonú al-Arabíja televíziónak adott interjúban.
„Ha bárki is azt gondolná, hogy tankerek lefoglalásával vagy olajipari létesítmények ellen intézett támadásokkal bármilyen módon is befolyásolni tudja Oroszország együttműködését arab barátaival, Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emirátusokkal, vagy rontani tudná az együttműködést az OPEC+ tagjai között, az súlyosan téved – fogalmazott az orosz elnök. – Éppen ellenkezőleg. Minden ilyen kísérlet erősíti az együttműködést, mivel célunk a globális olajpiac stabilizálása.”
Putyin hozzátette, hogy pusztán technikai megfontolásból azonban a globális nyersolajkészleteket csökkenteni kell, hogy ne tartsák nyomás alatt a világpiaci árakat.
A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) Szaúd-Arábia vezetésével és a szervezeten kívüli nagy olajtermelő országok csoportja Oroszország vezetésével - informális nevén az OPEC+ – az idén január eleje óta napi 1,2 millió hordós olajtermelési korlátozást tart érvényben az olajárak csökkenésének megakadályozása érdekében. A megállapodás 2020 márciusával jár le.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.