Konzervdoboz
.JPG)
A konzervdoboz általában élelmiszert tartalmazó, bádogból (fehérbádogból, ónozott acéllemezből) készült tárolóedény, amelyet megtöltése után forrasztással vagy hajlítással hermetikusan lezárnak. Kinyitás után nem zárható le újra.
Története
[szerkesztés]Élelmiszerek légmentes tartóedényekben történő tartósításának ötlete Nicolas Appert (1749–1841) párizsi cukrászmestertől származik. Nehéz megállapítani, hogy pontosan mikor jutott el az emberiség számára oly hasznosnak bizonyuló ötlethez, de a döntő gondolat valamikor 1789 és 1795 között születhetett meg. Az ötlet lényege az volt, hogy „szorosan ledugaszolt, vastag falú üvegpalackokba rakott különféle élelmiszereket hosszabb-rövidebb ideig forrásban lévő vízfürdőben tartott".[1] Appert bizonyítani nem tudta, csupán feltételezte, hogy a hevítés elpusztítja vagy megváltoztatja „a romlást okozó fermenteket” vagyis az enzimeket (Louis Pasteur csak az 1860-as évek elején bizonyította, hogy a romlást mikroorganizmusok okozzák, amelyek hő hatására elpusztulnak, az edény lezárása pedig megakadályozza új szennyeződések bekerülését.) Appert kísérleteinek nagy lendületet adott a francia belügyminisztérium 1795-ös pályázata: ez 12 ezer frankot ígért annak, aki megoldja a francia hadsereg hadtápjának élelmiszer-ellátási problémáit. (Sok francia katona éhenhalt és sokan betegedtek meg a C-vitamin hiánya miatt kialakult skorbutban.) Appert 1802 őszén a Párizshoz közeli Massyba költözött, ahol kisebb üzemet nyitott termékei előállítására és forgalmazására. A francia haditengerészek 1807-ben már rendszeresen és nagy mennyiségben fogyasztották Appert tartós ételeit. Amikor egy több mint négy hónapos hajóút után kibontották a korábban gondosan lezárt üvegeket Appert így lelkesedett: „Amikor kinyitottuk az edényeket, és megkóstoltuk a bennük lévő 18 különféle tartósított élelmiszert, kiderült, hogy mindegyik megőrizte eredeti frissességét, és a tengeri út során a legkevésbé sem romlottak meg”.[1]
1810-ben a feltaláló személyesen – az 1812-es oroszországi hadjáratára készülő – Napóleontól vehette át a tekintélyes pénzdíjat és az Emberiség Jótevője megtisztelő címet.
Appert nem szabadalmaztatta találmányát, csupán egy könyvet írt Valamennyi állati és növényi eredetű anyag több éven át való eltartásának művészete címmel. A francia konzervmester által kitalált módszert egy angol vállalkozó, Peter Durand szabadalmaztatta hazájában 1810. április 25-én. Durand konzervedényként már nemcsak üvegpalackot jelölt meg, hanem cserépedényt és fémdobozt is. A szabadalmat továbbadta két vállalkozónak, Bryan Donkinnak és John Hallnak, akik 1813-ban megnyitották a történelem első komoly, a mai konzervekhez már hasonlító dobozokat gyártó üzemüket. Előállításuk akkoriban még elég nehézkesen történt: a konzervdobozokat ónozott vaslemezből gyártották és egy képzett dolgozó is csak hat darabot tudott összeforrasztani óránként. A kinyitásához kezdetben kalapácsra és vésőre volt szükség. A cég termékei – ügyes marketing segítségével – nagy népszerűségre tettek szert: kóstolót küldtek a királyi családnak, az admiralitásnak és a Királyi Természettudományos Akadémia, a Royal Society tagjainak, a visszaküldött véleményeket pedig hírlapokban publikálták. 1818-ban az angol haditengerészet már 25 ezer dobozzal rendelt ezekből a termékekből.
1841-től kezdve a sóoldatokban már sokkal magasabb hőmérsékleten és gyorsabban lehetett tartósítani az élelmiszereket, a vaslemezről áttértek az acéllemezre.
Technikai felépítése
[szerkesztés]A konzervdobozok előállításához fehérbádogot használnak. A fehérbádog egy vékony, max. 0,49 milliméter vastagságú acéllemez, aminek a felületét egy olvasztásos-merítős eljárással, úgynevezett ónolvadékba mártással vagy elektrolízis útján ónnal vonják be, hogy egyrészt az acélt megvédjék a korróziótól, másrészt a feliratozások biztosítása végett. A védőbevonat általában lakkozás, amit géppel, vékony rétegben visznek fel a lemezre és ezután ráégetik a felületre.
Korábban a konzervdobozokat ólommal forrasztották össze, ami bizonyos körülmények között ólommérgezéshez vezetett.
Napjainkban a konzervdobozok légmentes lezárása a töltés után az érintkező lemezek többszörös egymásra lapolásával, a dobozpalást és a fedél peremének összezárásával, peremezésével (korcolással), illetve fix rögzítőelemre hajtogatással történik. A peremezést speciálisan kialakított zárógörgők végzik, amelyek saját tengelyükön szabadon forogva gördülnek végig a doboz peremén. Mozgásuk közben egyre közelednek a dobozpalásthoz és közben a peremlemezeket összezárják. Egyes berendezéseknél a doboz áll és a görgő forog; míg más gépkialakításnál a doboz forog az álló görgő körül. Hengeres formájú dobozok esetében az utóbbi megoldást alkalmazzák. A dobozzárás művelete két ütemben történik: az első ütem (előzárás) során a tányér a doboz palástjára szorítja a doboztetőt. Ekkor az előzáró görgő végiggördül az álló doboz mentén és annak középvonalához közeledve a görgő profil kiképzése a fedélperemet a dobozpalást kihajtott részével összehajlítja; a fedélperem a doboz pereme alá behajlik. A légmentes zárást a végzárás (második ütem) biztosítja, melynek záró görgője profilkialakítása kisebb ívű. A záró görgő az előzetes összehajlított peremrészt olyan szorosan nyomja össze, hogy a dobozpalást és a dobozfedél a közéjük öntött gumitömítéssel légmentes zárást ad.
A dobozba töltött és lezárt terméket a következő technológiai lépésben hőkezelik. A hőkezelés időtartama és hőfoka a különböző áruféleségektől és csomagolási egységtől függ. Mindkét paraméter beállítása és betartása igen nagy technológiai fontosságú ahhoz, hogy az előállított termék folyamatosan jó minőségű legyen. A hőkezelés után a dobozos termékeket lehűtik.
Konzervnyitó
[szerkesztés]
Az első konzervdobozok olyan vastagok voltak, hogy véső és kalapács kellett a kinyitásukhoz. Amikor vaslemezek helyett acéllemezt kezdtek használni, és a konzervdobozok vékonyabbak lettek, megnyílt a lehetőség megfelelő konzervnyitók kifejlesztésére.
A konzervnyitót 1858-ban az amerikai Ezra J. Warner találta fel,[2] de az angol Robert Yeates is azt állította, hogy ő a konzervnyitó feltalálója (1855). Kezdetben csak az amerikai katonák használták az amerikai polgárháború idején és csak később lett népszerű, amikor ingyen adták a konzerv marhahúshoz. 1866-ban J. Osterhoudt szabadalmaztatta a „kulccsal” ellátott konzervdobozt, ami még ma is látható néhány szardíniás és marhahúsos dobozon. A konzervdoboz tetején vagy oldalán található fület kulcs alakú nyitó alkalmatosság résébe kell beleilleszteni és feltekerni a tetőt vagy a doboz egy keskeny oldalpalást részét.
1870-ben az amerikai William Lyman kidolgozta a ma is használatos vágókerékkel ellátott klasszikus konzervnyitót, amit a Star Can Company of San Francisco egy fogaskerék hozzáadásával továbbfejlesztett (1925). Kidolgozták ennek a konzervnyitó-típusnak egy elektromos változatát is, amit először 1931-ben adtak el.
Az első könnyen nyitható doboztető – easy-open technológia húzógyűrűs megoldással – Ermal Cleon Fraze (Dayton Reliable Tool Company) elképzelése alapján készült az 1950-es évek végén.
Újrahasznosítása
[szerkesztés]A konzervdobozok a háztartási szemét kb. 1%-át teszik ki, ezeknek kb. a negyede újra hasznosítható, ami igen fontos dolog, mivel egy konzervdoboz lebomlásához kb. 50 év szükséges (alumíniuméhoz 200–500 év) és a konzervdobozok újrahasznosításával jelentős mennyiségű energia takarítható meg.[3]
Érdekességek
[szerkesztés]
A legdrágább leveskonzerv
[szerkesztés]A modern amerikai művészet egyik legjelesebb képviselője, Andy Warhol egyik híres képe, a Campbell leveskonzerv. A leveskonzervet ábrázoló műalkotásért New Yorkban, a Christie’s árverésén egy ismeretlen vevő 12 millió dollárt fizetett. A Campbell-konzerv az ötvenes-hatvanas évek Amerikájának legkeresettebb terméke volt.
A gyilkos konzervdoboz
[szerkesztés]Az angol származású Sir John Franklin 1845. május 19-én az északnyugati átjáró felfedezésére indult a HMS Terror és a HMS Erebus nevű hajóival és 129 tagú legénységgel, de hamarosan a jég fogságába estek. Franklin és társai halálát azonban nem a szélsőséges időjárási viszonyok okozták, hanem az, hogy „a bőségesen rendelkezésükre álló konzervek leforrasztásakor ólmot használtak, így mindannyian ólommérgezés áldozatai lettek".[4]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Farkas József: A hőkezeléses élelmiszer-tartósítás múltja és jelene, 1996
- ↑ A konzervet hamarabb találták föl, mint a konzervnyitót
- ↑ erdekesvilag.hu
- ↑ Food Safety Through the Ages By Dr. Bill Grierson Publish Date: Tuesday, July 1, 1997 (Az élelmiszerek biztonsága történelmi korokban)[1][halott link]
További információk
[szerkesztés]