A mai napon a Régiók és Városok 21. Európai Hetét megnyitó sajtókonferencián Elisa Ferreira, a kohézióért és a reformokért felelős biztos és Vasco Alves Cordeiro, a Régiók Bizottságának elnöke együtt hangsúlyozta, hogy a kohéziós politika kulcsfontosságú szerepet játszott az energiaválság hatásainak enyhítésében és az Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja elől menekülők, valamint az őket befogadó emberek és régiók támogatásában.
Megnyílt a Régiók és Városok 21. Európai Hete – középpontban a kohéziós politika és az Ukrajna elleni orosz háború hatásaival küzdő régiók kohéziós politikai támogatása
- 09 October 2023
A megfizethető energiát támogató (SAFE) kezdeményezésnek köszönhetően a tagállamok jelenleg segítséget nyújthatnak a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-k) és a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásoknak az emelkedő energiaárak kezelésében. E célra a kohéziós politikai alapokból már több mint 725 millió euró programozására és átprogramozására került sor. A más tagállamokban még folyamatban lévő tervek megvalósulása esetén a SAFE-intézkedések összértéke elérheti a 4 milliárd eurót.
Az Európában lévő menekültekre irányuló kohéziós fellépés (CARE) csomagjain keresztül, amelyek 17 milliárd euró erejéig biztosítanak forrásokat, a tagállamok eddig mintegy 1,3 milliárd eurót programoztak át a menekültek elszállásolására, egészségügyi ellátására, lakhatására, foglalkoztatására, iskoláztatására, valamint orvosi, szociális és pszichológiai támogatására. A 2021–2027-es programozási időszakban folytatódik a CARE által kínált rugalmassági mechanizmusok alkalmazása, ideértve a nagyobb likviditás biztosítását szolgáló, 5%-os mértékű előlegfizetést és az intézkedések 100%-os uniós társfinanszírozását, ami megkönnyíti a harmadik országbeli állampolgárok integrációját a 2024. június 30-ig tartó időszakban. Az ezen intézkedések révén támogatott kiadások legalább 30%-át a helyi hatóságok és a civil társadalmi szervezetek által kidolgozott műveletekre kell fordítani.
Példák az EU Ukrajnával való szolidaritására
- Lengyelországban az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és az Európában lévő menekültekre irányuló kohéziós fellépés (CARE) 10 különálló lakóegység létrehozását támogatta Zamość városában, a lengyel-ukrán határ közelében. Egy épületet úgy alakítottak át, hogy az orosz agresszió következtében Ukrajnából elmenekülők (különösen a gyermekes nők) számára megfelelő lakhatást biztosítson.
- Németországban az ERFA és az Európai Szociális Alap (ESZA) forrásaiból 15 millió eurót fordítottak a menekülteket támogató programokra Alsó-Szászországban. A CARE-projekt a menekülteknek szervezett német nyelvtanfolyamokat finanszírozott, amelyek hozzájárultak a résztvevők társadalmi integrációjához, és felkészítették őket a képzési lehetőségekre, tanulmányok folytatására és a munkára.
Példák a kkv-k és a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások magas energiaárak tekintetében történő uniós támogatására
- Szlovákia már több mint 650 millió euró összegű kohéziós politikai finanszírozást használt fel nemzeti energiatámogatási rendszerének kiegészítésére, amely a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokat támogatja energiaszámláik kifizetésében. A rendszer egyes részei ellensúlyozzák a háztartási gázárak és a fűtési költségek emelkedését, és külön energiaár-kompenzációt tartalmaznak a kis villamosenergia- és gázfogyasztók számára.
- Bulgária ez idáig 24,3 millió eurót különített el kohéziós politikai forrásokból a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások támogatását célzó SAFE-intézkedésekre.
- Románia több mint 50 millió euró összegű forrást csoportosított át az ESZA-ból a háztartások energiaszámláik kifizetésében való támogatására.
A polgárok is úgy vélik, hogy az uniós finanszírozású projektek pozitív hatást fejtenek ki.
A Bizottság által ma közzétett új Eurobarométer felmérés eredményei azt mutatják, hogy a válaszadók 39%-a tud az uniós finanszírozású projektekről, ami 5 százalékpontos növekedést jelent a 12 évvel ezelőtti értékhez képest. Azok közül, akiknek tudomásuk van az uniós finanszírozású projektekről, 79% gondolja úgy, hogy ezek pozitív hatással vannak a régiókra.
Háttér-információk
A kohéziós politika az EU fő beruházási politikája, amely az uniós költségvetés (a többéves pénzügyi keret) mintegy egyharmadát teszi ki. A kohéziós politika célja az EU-n belüli gazdasági, társadalmi és területi egyenlőtlenségek csökkentése.
A Covid19-világjárvány idején a koronavírusra való reagálást célzó beruházási kezdeményezés (CRII) lehetővé tette a tagállamok számára, hogy a 2014–2020-as időszakban el nem költött forrásokat szükséghelyzeti kiadásokra irányítsák át, amelyek kiterjedtek az ideiglenes foglalkoztatási rendszerekre, az online oktatáshoz szükséges digitális felszerelésekre, a maszkokra és más védőeszközökre, a lélegeztetőgépekre, sőt az oltóanyagokra is. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően több mint 24 milliárd euró került átprogramozásra.
Az összesen 17 milliárd euróban maximalizált költségvetésű CARE-csomagok segítették az országokat és a régiókat a nemzeti költségvetésekre nehezedő terhek enyhítésében azáltal, hogy a 2014–2020-as programozási időszak kohéziós politikai forrásainak programozása, illetve átprogramozása révén lehetőséget biztosítottak a menekültek, valamint az őket befogadó emberek és régiók támogatására. A 2021–2027-es programozási időszakban folytatódik a CARE által kínált rugalmassági mechanizmusok alkalmazása, ideértve a nagyobb likviditás biztosítását szolgáló, 5%-os mértékű előlegfizetést és az intézkedések 100%-os uniós társfinanszírozását, ami megkönnyíti a harmadik országbeli állampolgárok integrációját a 2024. június 30-ig tartó időszakban. Az ezen intézkedések révén támogatott kiadások legalább 30%-át a helyi hatóságok és a civil társadalmi szervezetek által kidolgozott műveletekre kell fordítani.
A SAFE kezdeményezés lehetővé teszi a fel nem használt források további átirányítását különösen a magas energiaárak által érintett kkv-k és kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartások támogatására, valamint a csökkentett munkaidős foglalkoztatás finanszírozására annak érdekében, hogy az emberek megtarthassák munkahelyeiket. A tagállamok kohéziós politikai előirányzataik akár 10%-át is felhasználhatják az energiaárak ugrásszerű emelkedésének kezelésére.
Október 9-től 12-ig Brüsszel ad otthont a Régiók és Városok 21. Európai Hetének. Mintegy hétezren vesznek majd részt a helyszínen a több mint 300 panelt magában foglaló rendezvényen, amelyen ezernél is több előadó szólal fel az EU-ból és azon kívülről. A Régiók és Városok Európai Hetének témái a következők: a határokon átnyúló együttműködés útjában álló akadályok felszámolása, a helyi energetikai átállások a biztonság és a fenntarthatóság érdekében, a szociális innováció előmozdítása, régiók az iparosodás utáni átmenetben, a tehetségek megtartása a regionális növekedés érdekében, valamint a növekedést ösztönző kis és közepes méretű városi központok.
Azután, hogy a Covid19-világjárvány idején a tagállamok és a régiók támogatása érdekében sor került a finanszírozási szabályok példátlan és gyors kiigazítására, a kohéziós politika a közelmúltbeli válságok okán ismét az európai válasz frontvonalába került. A kohéziós politika nemcsak az ukrajnai háború elől menekülőket támogatta az első naptól kezdve, hanem a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokat és kkv-kat is abban, hogy SAFE kezdeményezésünk segítségével kifizessék energiaszámláikat. Ez egyértelműen kifejezésre juttatja a kohéziós politika középpontjában álló szolidaritást, és konkrét tanúbizonyságot tesz arról az elkötelezettségéről, hogy senkit és egyetlen régiót se hagyjon magára.
Elisa Ferreira, a kohézióért és a reformokért felelős biztos - 09/10/2023
A helyi és a regionális képviselők Oroszország Ukrajna elleni háborújának következményeitől a fokozódó éghajlati katasztrófákon és az energiaválságon át a társadalmi egyenlőtlenségekig számos helyzet kapcsán kényszerültek arra, hogy válságkezelői szerepet töltsenek be. Amint azt a régiók és a városok helyzetéről szóló jelentésünk is mutatja, alapvető fontosságú, hogy a strukturális átalakulások ne vonják maguk után új egyenlőtlenségek kialakulását, és hogy felkészüljünk a jövőre. Megerősített kohéziós politikára van szükség a területi megosztottság megszüntetése, a digitális és a zöld átállás helyi szintű kezelése, valamint az emberek Európa-szerte történő támogatása érdekében.
Vasco Alves Cordeiro, President of the European Committee of the Regions - 09/10/2023
További információk
- Eurobarométer felmérés
- Az Európában lévő menekültekre irányuló kohéziós fellépés
- A Kohéziós Alap nyíltadat-platformja
- REPower EU- affordable, secure and sustainable energy for Europe (REPowerEU: megfizethető, biztonságos és fenntartható energia Európa számára)
- Kohesio portál
- Régiók és városok európai hete