Megölhetjük a gyermekünket az együtt alvással?

Előre is elnézést kérek, hogy a videó, angolul van, de remélhetőleg sok olvasó tud angolul,(nagyon érthető egyébként). Amint lesz egy kis időm, lefordítom, Ka Sundance, nyersétel-vegán aktivista videóját, aki egyébként 4 gyermek édesapja és 9 éve alszik együtt gyermekeivel. Felháborodottságában rögzítette ezt a videót, miután egy nagyon híres amerikai oldal, aki nők millióinak "segít" naponta, közzétette , hogy veszélyes a gyermekkel vagy babával együtt aludni, mert az anya megölheti. Muszáj megnéznetek, főleg azoknak akiknek még van kétsége arról, hogy az együtt alvás káros e a gyermekeinkre, vagy a rossz nevelés alapja. Többek között összehasonlítja milyen a gyermeknek egyedül egy mozdulatlan sötét szobában feküdni, vagy a szülők, ölelő szerető karjában. Vagy, hogy a doktor, akinek nincs gyereke, mondja meg, hogy mi a jó a gyermeknek, vagy mi nem. Mit kell tennie az anyának, annak ellenére, hogy az anyai ösztön mondjuk mást súgna.
Fantasztikus videó, remélem minél többen megnézik. :)

Gyógyító anyai ölelés, avagy kicsit a kötődő nevelésről más szemszögből

Ezt a cikket a Nők Lapjában olvastam nyaralásunk alatt, egyrészt nagyon örülök, hogy ilyen fajta cikkek is megjelenhetnek egy neves lap hasábjain, másrészt, már ott eldöntöttem, hogy ide is be fog kerülni:)

Erősebb lesz az immunrendszerük, jobb az iskolai teljesítményük
Rist Lilla 2oo9,o8.13.


A kötődésről szóló pszichológiai eredmények ma már egyáltalán nem számítanak újdonságnak. Állatokon és embereken végzett kutatások tucatja bizonyítja, hogy a kötődés sérülése – azaz a kicsik elválasztása az édesanyjuktól, nem egyszerűen pszichés, hanem komoly, életre szóló fiziológiai változásokat hoz létre a csecsemőkben és az állatkölykökben. A tényeket azonban mintha senki nem akarná tudomásul venni.

Gyereknevelési gyakorlatunk, az erről szóló tanácsadó könyvek többsége - tisztelet a kivételnek - továbbra sem ezt tükrözi, ahogy nem alakult át a gyerekek gyógyításával foglalkozó intézmények, az újszülöttosztályok többségének gyakorlata sem.

Csóka Szilvia zoológus

Csóka Szilvia zoológus az anyától való korai, hosszan tartó távollét és a rémálmok összefüggéseiről készített tudományos kutatást nemrégiben. Eredményeinek közzététele azonban korántsem egyszerű, mert a kötödés sérülése a tudományos életben is érzékeny, sok érzelmet kiváltó téma. Hiszen gyerekként vagy szülőként szinte mindenki érintett.

- A tudományos eredmények közben elég egyértelműek - állítja. - Az egyik legerőteljesebb érvet egy patkányokon végzett kísérlet szolgáltatja. Olyan kis patkányok idegsejtjeit vizsgálták, akiket három órára elválasztottak az anyjuktól. Azt tapasztalták, hogy agyuk egyik területén - amely, nem mellesleg, a tanulásért felelős - pusztulni kezdtek az idegsejtek. Fontos ugyanakkor, hogy az agy egy idő után regenerálódik. Ha azonban a kis patkányokkal ezt a kivételt többször is megismételték, akkor a folyamat, az idegsejtek pusztulása visszafordíthatatlanná vált. Krónikus stressz alakult ki, amely gátolta az új agysejtek kialakulását is! Ugyanennek a kísérletnek nagyon érdekes eredménye az is, hogy a kontrollcsoportban a kis patkányokat csak egy pillanatra vették ki a fészkükből, majd ismét visszatették. Azt gondolták ugyanis, hogy a stresszt önmagában a kivétel is okozhatja. De nem ezt tapasztalták. A csak egy pillanatra kivett patkányoknak ugyanis felnőttkorukban több agysejtjük volt, mint azoknak, akikkel semmit sem csináltak. Ezeket a kölyköket ugyanis az anyjuk a rövid elválasztás után nagyon sokat nyalogatta, tisztogatta.

- Mi ezeknek az eredményeknek a jelentősége?

- Talán nem mellékes megjegyezni, hogy az elválasztott kölykök sokáig sírtak az anyjuk után - hiába! Amikor kimerültek, elhallgattak, mintha beletörődtek volna a sorsukba - ezt a jelenséget hívja a pszichológia tanult tehetetlenségnek. A kis patkány ennyi idő alatt „rájön", hogy hiába sír, annak biztosan nincs eredménye. Fontos, hogy többszöri stressz hatására sérült csak maradandóan az idegrendszerük, de ha ez megtörtént, akkor ez egy életre szólt. Azt is nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az anyák képesek a stressz hatását kivédeni azzal, hogy sokat „nyalogatják" a kölykeiket. Az embernél ezt a „nyalogatást" az ölelgetés, a kenguruban, hordozókendőben hordozgatás, a babamasszázs jelentheti. Ezzel a tevékenységgel az anyák nem elkényeztetik gyerekeiket, hanem életre szóló előnyhöz juttatják őket - hiszen ezzel új agysejtek képződését segítik elő. Az is jó hír, hogy a rövid ideig tartó stressz nem okoz maradandó változást, vagyis nem kell aggódni önmagában azért, ha a gyerek sír. Az alvás trenírozása ugyanakkor - számtalan könyv szól arról, hogyan tanítsuk meg a csecsemőnket arra, hogy végigaludja az éjszakát - maradandó károsodást okozhat, mert ehhez a csecsemőt egyre hosszabb ideig kell magára hagyni. Ráadásul ezek a módszerek épp az ölelgetést tiltják meg.

- A fáradt szülők közben mindent megadnának egy kis alvásért!

- Fontos tudni, hogy ezeket a könyveket többségében gyakorló orvosok és nem kutatók írják. Bowlby, a kötődéselmélet atyja, a hatvanas években figyelt föl arra, hogy a kis kétévesek megőrülnek a kórháztól, mert kénytelenek távol lenni a szüleiktől. Ez a megfigyelés vezette el a kötődés kutatásához, és így jött rá arra is, hogy az anya és a gyerek szétválasztásának hosszú távú, negatív következménye van. Vagyis az elmélete egyáltalán nem új, de még ma is vannak gyerekkórházak, újszülött- és koraszülöttosztályok, ahová az anyáknak tilos - vagy csak meghatározott időben lehet - belépniük.

- Mi a bizonyíték arra, hogy ami a kis patkányokkal megtörténik, az megtörténhet a mi gyerekeinkkel is?

- Közvetett bizonyítékunk van arra, hogy az embergyerekben is megváltozik valami az elszakítás hatására, a stressz-szabályozó rendszerről viszont biztosan tudjuk, hogy sérül. Ezt a híres „idegen helyzet teszt"-ben is tudjuk mérni. A kísérletben pusztán annyi történik, hogy az anya beviszi gyerekét egy idegen szobába, majd kimegy, és egy fiatal nő érkezik meg helyette. Kicsit később pedig visszatér. A gyerekek stressz-szintjét a nyál kortizoltartalmának (ez az egyik stresszhormon) vizsgálatával mérték. Azt tapasztalták, hogy a biztosan kötődő gyerekek sírni kezdtek, amikor az anyjuk kiment, a visszatérésük után azonban hamar megnyugodtak. A stressz-szintjük közben erőteljesen megemelkedett, szívverésük gyorsabb lett, de amint ismét meglátták az édesanyjukat, megnyugodtak, élettani értékeik hamar visszatértek a normális szintre. A bizonytalanul kötődő gyerekek viszont akkor sem tudtak igazán megnyugodni, amikor az anyjuk visszatért. Közöttük voltak olyanok, akik egyáltalán nem sírtak, de a nyálból kimutatható volt, hogy a stresszt ugyanúgy átélték, mint keservesen síró társaik.

Mindezt azért fontos tudni, mert stressz-szabályozó rendszerünk egy életre elkísér bennünket. Felnőtteknél kimutatták, hogy a bizonytalanul kötődő emberek stressz-szintje nyugalmi állapotban eleve magasabb, és kevésbé emelkedik vészhelyzetben, mint kellene! Régóta tudjuk, hogy a folyamatos stressz gyöngíti az immunrendszerünket, vagyis a rosszul kötődő emberek jobban ki vannak téve a betegségeknek. Azok az anyák, akik óvják gyermekeiket ettől, az egyik legfontosabb dolgot adják meg nekik - a jól működő immunrendszert. Nem beszélve arról, pszichológiai kísérletek sora bizonyítja, hogy a biztosan kötődő embereknek jobb az iskolai teljesítményük, sokkal több jót feltételeznek embertársaikról, több segítséget kérnek, baj esetén bátrabban kihasználják emberi kapcsolataikat.

- Mit tehet az anya, hogy gyermeke biztosan kötődő legyen?

- Épp egy Angliában élő magyar származású pszichoanalitikus, Fónagy Péter elmélete ad erre választ. Szerinte az a gyerek lesz biztosan kötődő, akinek az édesanyja jól „fordítja le", azaz megérti gyermeke érzelmi jelzéseit. Mai tudásunk szerint ugyanis hat olyan alapérzésünk van, amelyet tanulás nélkül is felismerünk, a többit valójában az édesanyánk visszajelzéseiből tanuljuk meg. Az irigység, a féltékenység, a csalódottság például ilyen tanult érzelem. A gyerek úgy „tudja meg", hogy éppen most féltékeny, hogy az édesanyja megmondja neki és a reakciói is ennek megfelelőek, de azért nem túlzóak. Nagyon érdekes például az anyák viselkedése oltási helyzetben. Azok a szülők tudják ilyenkor a csecsemőjüket leghatékonyabban megnyugtatni, akik visszatükrözik az arcukon a szomorúságot, a fájdalmat, de nem esnek maguk is kétségbe, azaz nem sírnak együtt a gyerekkel. Mert az anyák nemcsak azt tanítják meg a gyerekeiknek, milyen finomabb érzelmeket élnek át, hanem azt is, hogyan lehet azokkal bánni. Akik például ilyen helyzetben azt tükrözik vissza, hogy az oltás „katonadolog", azok valójában tagadják a nehézség jelenlétét. A gyerek nem fogja tudni megnevezni az érzéseit, és eszköze sem lesz arra, hogy a félelmét levezesse. Ha az anya jól megfejti a gyermek érzelmi állapotát, fiziológiai szükségleteit, ha az éhségérzetére ennivalóval, az idegességére megnyugtatással reagál, hozzásegíti a gyerekét ahhoz, hogy a világot élhető helynek lássa. Ha az éhségérzetére valami egész mással - például babakocsiban való tologatással - válaszol, akkor elvágja a lehetőségét annak, hogy ráismerjen a saját érzéseire.

- Nagyon nehéz állandóan jelen lenni, és mindig pontosan és jól figyelni!

- Ez így van. Sokszor láthatjuk, hogy az állatvilágban a szaporodási időszakban az állatok saját testi szükségleteiket háttérbe szorítva gondoskodnak a kicsinyeikről. Mert ez a túlélés záloga. Rengeteg energiát és odaadást igénylő feladat. Az embergyerek ma is ugyanazt várja, mint őskori társa, a biztonságot adó közelséget. Ez az igény evolúciós örökségünk. Ha a kisbaba magányosan fekszik a kiságyában, veszélyben fogja érezni magát, mi hiába vagyunk meggyőződve az ellenkezőjéről. Ez állandóan feladatokat ró ránk. De talán mindezt könnyebb elviselni, ha tudomásul vesszük, a szülői odaadás nagyon kemény munka, de helyénvaló dolog.

William Sears tollából I.: Elkülönítő kontra kötődő nevelés

"Szülőnek lenni több, mint bármilyen főállású munkavégzés: a nap 24 óráját öleli fel"

Ebben a rovatban a nyolcszoros édesapa, többszörös nagyapa, gyerekgyógyász, híres és hasznos Éjszakai gondoskodás című könyvéből találhattok részleteket. Hasznos tanácsok az együttalvásról, szoptatásról, kötődő nevelésről, és sok minden másról...

Az elkülönítő nevelés, mint nevelési forma, arra inti a szülőket, hogy ne vegyék figyelembe gyermekük jelzéseit. Az elkülönítés hívei, ilyen tendenciákat hangoztatnak: "Hadd ordítsa ki magát az a gyerek.Meg kell tanulnia átaludni az éjszakát". "Ne vegyük fel olyan hamar a babát. Csak elkapatjuk." "Szoktassuk napirendre a csecsemőt. Ne hagyjuk, hogy az orrunknál fogva vezessen." "Ne engedjük a kicsit az ágyunkba, igen rossz szokás válhat belőle".
A sok tiltás mellett ez a nevelési mód gyors, és könnyű recepteket is kínál, bonyolult problémák megoldására.
Pl ha a kisbaba többször is felébred az éjszaka folyamán, az elkülönítés hívei azt tanácsolják: " Az első éjszaka hagyjuk sírni egy órahosszat, a második éjszaka negyvenöt percig, a harmadik éjszakát, már át fogja aludni."
Kedves szülők, hadd hívjam fel a figyelmüket valamire. A gyermeknevelés során adódó bonyolult problémákra nincs egyszerű válasz. Gyermekeink túl értékesek, és igényeik túl fontosak ahhoz, hogy áldozatul essenek az olcsó, felületes tanácsoknak. tapasztalataim szerint az elkülönítő nevelést alkalmazó szülőket az a veszély fenyegeti, hogy elveszítik szülői ösztöneiket és önbizalmukat, s így kisebb az esélyük arra, hogy elérjék a nevelés két fontos célját:hogy megismerjék gyermeküket, és biztosítsák jó közérzetét.

Milyen különbséget jelent a kötődésen alapuló nevelés? Jobb szülők válunk tőle?

Az elmúlt 25 év során a korábbiakban ismertetett tanácsokat adtam a hozzám forduló szülőknek, és ezeket alkalmaztuk saját családomban is. Igenis van különbség. Azok a szülők, akik nagy hangsúlyt fektettek a kötődésre, alaposan megismerték gyermeküket. Figyelnek a kicsi jelzéseire, ösztönösen reagálnak rájuk, és biztosak abban, hogy a megfelelő válaszreakciókat adják. Reális elvárásokat támasztanak gyermekükkel szemben a fejlődés egyes szakaszaiban, és tudják hogyan adják, hogyan adják át a kicsinek a kívánatos viselkedési formákat. Örömüket lelik a gyermekükben. Azt az érzést, amelyet a kötődésen alapuló nevelés biztosít a szülőknek és a babáknak, ebben a szóban foglalhatjuk össze a legjobban : harmónia.
Ha harmonikus a szülő-gyermek kapcsolat, a kötődést segítő nevelés hozzájárul a hormonális viszonyok kedvező alakulásához is...
Olvasóim, most bizonyára azt gondolják a kötődést segítő nevelés annyit jelent szüntelenül:adni,adni,adni.
Nos, ez bizonyos mértékben igaz is. Az anyák adnak, a babák elfogadnak-ez a reális elvárás az anya-gyerek kapcsolatban. A kisbabákban később fejlődik ki a viszonzás képessége. Akik jobban tudnak elfogadni, jobban tudnak adni is további életük során.

Miért eredményes a kötődést segítő nevelés?

Azért, mert figyelembe veszi a gyermek egyéni vérmérsékletét. Az újszülött egy bizonyos igényszinttel jön a világra,amellett rendelkezik azzal a képességgel, hogy jelezni tudja kívánságait. Ha a szülők figyelemmel kísérik kisbabájuk jelzéseit, megtanulják értelmezni őket, és válaszolni is tudnak rájuk. Mivel e reakciók biztosítják a kicsi jó közérzetét, a baba megtanulja, hogyan adjon minél egyértelműbb jeleket, hogy a a szülei minél jobban tudjanak reagálni rájuk. Vagyis a szülő-gyermek kapcsolat mindkét résztvevője hozzájárul a másik fél képességeinek fejlesztéséhez. Mind a jelzést kinyilvánító kisbaba, mind a válaszreakciót adó szülő a legjobbat hozza ki a másikból. Ezzel szemben az elkülönítő nevelés és a korlátozott válaszok a legrosszabbat hozzák ki mindkét félből. A kisbaba sírása egyre zavaróbbá válik,amitől a szülők egyre ingerültebbek lesznek. A baba, és a szülő is azt tanulja meg, hogy ne bízzon a másikban, és még az is előfordulhat, hogy nem érzékelik egymás jelzéseit. Annak a szülőnek akiben nem fejlődik ki ez az érzékenység, komoly nehézségekkel kell szembenéznie.
A kötődést segítő nevelés jótékony hatásait különösen akkor tapasztalhatjuk, ha nagyigényű babát gondozunk. Az ilyen kisbabákra több elnevezést kitaláltak már: nyűgös baba, nehéz gyerek,követelőző baba, sok törődést igénylő baba, akaratos baba. Én leginkább többemberes babáknak nevezném őket. Nem csak azért, mert pozitív töltésű elnevezés, hanem mert arra is utal, hogy intenzívebb gondozást igényelnek ezek a csecsemők. Nekik van a legnagyobb szükségük a kötődést segítő nevelésre.