Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Muszaka, a görög rakott padlizsán

Egy elég melós recept, de minden fáradságot megér ez a csodás étel

2025. augusztus 17. - Csabi Konyhája

Még a tavaszi ciprusi kiruccanásom alkalmával fogadtam meg, hogy muszáj lesz elkészítenem a saját muszaka verziómat, aminek most érkezett el az ideje. Rengeteg különböző receptet átnyálaztam előzetesen a témában és végül leszűrve a tanulságot, összeállítottam a saját kis receptemet és bíztam benne, hogy a végeredmény pont olyan frenetikus lesz, mint amilyennek elképzeltem.

dsc06423.JPG

Tovább

Barackos crumble

A morzsaréteg zabpehellyel megbolondítva

Tavaly nyáron kattantam rá a cobbler készítés tudományára, előbb egy tésztahangsúlyos almás, majd egy eléggé eltérő, kissé tésztaszegényebb szamócás verziót is készítettem, ami már inkább egy crumble volt. Eljött az ideje a folytatásnak, amihez pont kapóra jött egy recept, amibe belefutottam, amit aztán lényegében szinte változtatás nélkül készítettem el, annyira szimpatikusnak tűnt már első olvasatra is, illetve nem sokban tért el a legutóbbi művemtől.

img_2350.jpeg

Tovább

Csirkés rakott zöldbab

A rakott zöldbab nagyon nagy, gyerekkori kedvencem. A tésztás, darált húsos verzió, amit persze már én is elkészítettem korábban. De csináltam már rizses, kolbászos verziót is, illetve legutóbb egy eléggé ütős kapros-juhtúrós változatot is. Most azt találtam ki, hogy csirkemellel fogok dolgozni és a kedvenc, eredeti tésztás verzió receptjéből indulok ki az alap tekintetében.

dsc06414.JPG

Tovább

SAJTOS-LAZACOS PIZZALEPÉNY a Don Pepe augusztusi ajánlata

A Don Pepe augusztusi ajánlatai különösebben nem hoztak lázba, az újdonságok közül a szóban forgó lazacos pizzalepény keltette fel talán a leginkább az érdeklődésemet, bár volt bennem némi félsz, hogy mennyire fog jól működni az összeállítás a valóságban. Szokás szerint a békásmegyeri étteremből rendeltem.

dsc06394.JPG

Tovább

Milánói gasztrokaland

Pizza, sör, burger, fagyi

img_2172.JPGMilánói villámlátogatásom egyik nagy kedvence a Navigli negyed volt, ahol az elbűvölő csatornaparton számos bár és étkezési lehetőség közül válogathatunk. Ugyan eredetileg nem volt betervezve, hogy a legtöbb helyet itt tesztelem le, összességében egyáltalán nem bántam, hogy végül így lett. Jó szokásom szerint rendkívül alaposan felkészültem az út előtt a látnivalókból és a tesztelésre érdemes helyekből. A legnagyobb fejtörést az okozta, hogy a legtöbb helyen elég komoly szieszta idő van, ami a legtöbb esetben azt jelentette, hogy 14:00 és 18:00/19:00 között konkrétan a legtöbb hely zárva. Na ennek szöges ellentéte a The Walrus Pub, ami reggel 6:30-tól hajnali 02:00-ig várja a vendégeket. Egy rendkívül szimpatikus kocsma ez, jó kis kiülős résszel és egy rendkívül barátságos és segítőkész csapos fiatalemberrel. A kínálatban több kraft sör is helyet kapott, amiket nagy örömmel és megelégedettséggel kóstolgattam. Különböző szendvics opciók és rágcsák közül is válogathatunk, de mivel a szomszédos pizzéria nyitását vártam itt, így ezúttal csak a finom söröket kóstolgattam. Egy határozottan ajánlott hely, ahol elég sokszínű helyi söröket lehet kóstolni az ipától kezdve a füstös grodziskien kerezstül a belga triple stíluson keresztül tényleg minden van itt. Egy pohár sör 5€ volt, egyébként nagy általánosságban ezzel az árazással találkoztam kraft sörök terén mindenhol.

Tovább
süti beállítások módosítása