A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fagyi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fagyi. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 15., péntek

Levendulás ricottás jégkrém



 Itt a kánikula, tegnap már nagyon meleg volt, így hát fagyi kellett. El kell mondanom, a levendula nyílik ezerrel. Ezért adva a fagyi, levendulás-ricottás lesz, friss levendula virággal. A levendulával vigyázzunk nagyon, ha sok, akkor a szappaníz dominál.

 Hozzávalók:
1 csésze = 2,5 dl

1 csésze. kristálycukor
1 csésze víz
1 evőkanál friss levendula virág (szárítottból elegendő 1 teáskanállal)
3 csésze ricotta sajt
2 evőkanál méz
csipet  só

Elkészítés:
A vizet és a cukrot forraljuk fel, körülbelül pár perc, amíg a cukor feloldódik. Vegyük le a tűzről, és keverjük bele a levendula virágait. Hagyja állni 30 percig, ez idő alatt kellemesen átveszi a levendula illatát, ízét. Szűrjük át finoman a keveréket. Fedjük le és hűtsük le.
Keverjük a ricotta sajtot össze a mézzel, a csipetnyi sóval szép simára. Azután lassan adjunk hozzá a levendula szirupot. Öntsük a keveréket a fagylaltgépbe és fagyasszuk le. Mindig a lehető leghidegebbre hűtsük a hozzávalókat, hogy a fagylaltgép 20-30 perc alatt tökéletes fagylaltot tudjon belőle készíteni. Arra viszont vigyázzunk, betöltéskor a fagylaltkeverő kanál ne fagyjon az edényhez. Ha nincs fagylalt gépünk, használjunk egy elektromos kézi habverőt, és pár órán keresztül fagyasszuk a jégkrémet, amit 20-30 percenként alaposan felverünk. 
Nagyon finom, érdemes kipróbálni.



2012. május 19., szombat

Mézes rebarbara fagyi




Rebarbara egyike azoknak a hozzávalóknak, amit az emberek vagy imádnak, vagy messziről elkerülik. Én egyszerűen imádom, és igyekszem kihasználni minden lehetőséget a rövid tenyészidő alatt. Amennyire féltem felhasználni az első időkben, most annyira a rabja lettem. Bevallom, még nyersen is szívesen rágcsálom. Az arcom fintorba rándul a fanyar íztől, de hát ez velejár. Viszont egy  édes, krémes, mézes fagylalttal, tökéletes  alap lehet. Az biztos, hogy aki megkóstolja rabjává válik. Az alap recept innen származik, bár már változtattam elég sokat rajta, az ötlet mégis az övé.


alap fagyi
 
600 ml tejszín
400 ml zsíros tej
1 vanília rúd kikapart magjai
200 g cukor
75 ml méz
10 tojássárgáját 

A tojássárgájákat keverjük habosra a cukorral, a mézzel, ízesítsük a vanília kikapart magjaival, tegyük hozzá a tejet és a tejszínt, majd gőz fölött keverjük habosra. Kihűtés után tegyük a fagyi gépbe, és már kész is az alapfagylalt. Ha nincs fagylaltkészítő gépünk, semmi baj, egy edénybe fagyasszuk le, és kb fél óránként keverjük át, hogy nagy jégkristályok ne képződjenek benne.

rebarbara mártás
 
600 g rebarbara szár 3 cm-es darabokra vágva
125 g cukor
125 g méz 

 
A leveleket távolítsuk el a rebarbaráról, mert mérgezőek, és tisztítsuk meg a szárakat. A vékony hártya szerű részt kell lehúzni. Azután szeleteljük fel. Tegyük egy edénybe a cukorral, és a mézzel, majd alacsony hőmérsékleten, óvatosan kavarva főzzük 10 percig. Kóstoljuk meg, elég édes-e, ha szükséges még tehetünk bele cukrot. Tegyük egy másik edénybe ami kényelmesen elfér a mélyhűtőben is, és alaposan hűtsük ki.
Miután kész az alap és a mártás is jó lehűlt, a felét keverjük a fagyiba, a másik felét csak locsoljuk a tetejére, hogy látszanak a rebarbara csíkok.



 

  foto: Jem

2010. július 17., szombat

Málnafagyi

A fagyi megy minden mennyiségben.

A málna éppen az utolsókat teremte, legközelebb csak ősszel várhatunk tőle egy kis csemegét.

Így a mai utolsó szemeket szeretném kiélvezni.

Hozzávalók:

1/2 kg málna

1,25 dl glükózszirup persze megfelelő a méz, vagy a cukorszirup is

2,5 dl víz

2,5 dl tejszín, laza habbá verve

A málnát összetöröm, kicsit alámelegítek, hogy a magok könnyen eltávolíthatóak legyenek. Leszűröm, és hagyom kihűlni.

A vizet a sziruppal szintén összemelegítem, azt is hagyom kihűlni, azután a málnalével összekeverem, fagyi gépbe öntöm, amikor kezd szilárdulni, hozzáteszem a laza habbá vert tejszínt, és tovább fagyasztom.

Azután az egészet megesszük, mert annyira meleg van, hogy szinte már elviselhetetlen.



a színe, az állaga pont olyan ahogyan mi szeretjük



a glükózszirup tökéletes a fagyihoz

2010. július 7., szerda

Ribizlifagyi





                                                    leszemezzük,



A ribizlifagyi a világ egyik leggyönyörűbb fagyija. - Fantasztikusan rózsaszín, és fantasztikusan finom.
A gyümölcs maga a tökély.
Pontosan a legtökéletesebben tartalmazza mindazt, amire szükségem van.
Egyszóval, én szeretem a ribizlit még akkor is, ha nagyon macerás vele dolgozni. mert ugye a szemeket, gondosan le kell a szárról szedni. De csak azután, miután megmostuk a fürtöket.
Jól össze kell törni minden egyes bogyót, hogy a lehető legtöbb lé kifolyjon belőle. Azután elkezdjük melegíteni, és a ribizli még több lét kienged magából, amit ha leszűrünk, és kihűtünk, a fagyi készítéshez már fel is használhatunk.

Fogunk fél liter így nyert ribizlilét, összekeverjük 25 dkg cukorral, 2 dl finom, jó minőségű joghurttal, és 2 dl habbá vert tejszínnel.

Ezt a folyamatot én mindig este végzem el, és reggel a már behűtött fagyi gépbe öntöm. Fél óra alatt isteni joghurtos ribizli fagyi kerekedik belőle.




citrom, vanília, ribizli a kedvenc összeállításom

2010. július 5., hétfő

Fagyizunk


Az én fagyigépem




Kedvenc blogomat olvasva láttam, hogy másnak is vannak problémái a fagyi géppel.
Én is sokat szenvedtem vele, mire elfogadható fagyit tudtam kreálni.

Ehhez a recepteket Horváth Ilona szakácskönyvében találtam meg. Azok igaz 30-40 éves receptek, de tökéletesek.

Minden káros segédanyagtól mentesek. Mindenkinek melegen, akarom mondani hidegen ajánlom

Ízelítőnek a citromfagyi recept a következő:

Hozzávalók

1 l vizet 30 dkg cukorral felforralunk, vagyis szirupot készítünk belőle és hagyjuk kihülni. 5 db citromnak a levét kifacsarjuk, és a kihűlt sziruphoz adjuk. Aki szereti reszelt citromhéjjal is ízesítheti. Hozzákeverünk egy tojás felvert habját, attól könnyű habos lesz. Természetesen 2 dl tejszínnel is készíthetjük, de akkor annyival kevessebb vízzel készítünk szirupot.

Egy éjszakára hűtőbe szoktam tenni, és azután öntöm a fagyos gépbe. Egy félóra alatt isteni fagyi kerekedik.



öt citrom kifacsart leve




fél óra alatt ilyen az állaga



Nosztalgia krémes

 Maradjunk még mindig a tojásfehérje felhasznalásánál. Süssünk-Nosztalgia krémest egyszerűen és gyorsan  Hozzávalók  3 csomag leveles tészta...