Friss és menő

2013. november 22., péntek

Boltlátogatás - Szimpla Design Shop

Tegnap délután a tönkrement számítógépem maradványaira várva váratlan látogatásra szántam el magam: egy ideje készülök egy kedves blogbarátom, az ágy-aszta-tv-t jegyző Kópis Benedek által életrehívott dizájn butikba, most hirtelen felindulásból végre be is ugrottam. Épp a bejáratnál kaptam el a stílusos bótosra hangolt butikost, ezt gyorsan meg is örökítettem :)
Az üzletbe lépve tátva maradt a szám, pedig az ablakok már ígéretesen hívogattak befelé… Meseországba érkeztem.
Benedek nem véletlenül büszke a nemrég nyitott boltra, a Síp utca 24-ben (amely nagyjából a Dob utca sarkára esik) igazi hiánypótlást valósított meg. Nemrég Stockholm és Berlin utcáit járva számtalan hasonló kis üzletbe tévedtem be, és már akkor megfogalmazódott bennem, hogy ennek a műfajnak Budapesten is létjogosultsága lenne. Na, most itt van nekünk ez a kis kincsesbánya, és hála szellemi atyjának, mondhatom, hogy külföldön is párját ritkítaná. Keveredik itt egy kevés antik és retro az újragondolt, átdolgozott darabokkal, trendi újonan készített bútorokkal és kiegészítőkkel (kapható például a fa biciklitartó reinkarnációja - talán emlékeztek rá INNEN), és egy csomó DIY hangulatú, de igazán minőségi munkával kivitelezett tárgy, például egy fehér raklap asztal, amelynek azért jobb a fogása, mint az enyémnek (ITT), ráadásul fiókjai is vannak, vagy a másik kedvencem, egy félbevágott piros hordóból készített kis pad. Nagyon gondosan válogatott és szerteágazó az árukészlet, van itt szecesszió, art deco, MDM (mid century modern - az 50-60-70-es évek tárgykultúrája), népművészet, iparművészet, kortárs művészet, jól kinéző ócskaság, kopottas kincs, és még sorolhatnám napestig. 
Persze mindennek megkérdeztem az árát, és azt kell mondjam, teljesen rendben vannak… Bárki talál a pénztárcájának megfelelő darabot, és biztos lehet benne, hogy itt nem verik át, nem sóznak rá semmit magasabb áron, mint amennyit az megér. Sőt. 
Annyi minden bizgerálta a fantáziámat, hogy egy csomó érdekes cuccot csak most látok a fotókon. Asszem, hamarosan vissza kell mennem… 
Sok a csecse-becse, kis kerámia, üvegtárgy, stb. És két lámpa kedvencem is van: egy tortatartós… 
És egy drótos. Illetve van egy harmadik is, de azt nem mutatom meg, mert - ha megtalálom a helyét, és addig senki nem nyúlja le, akkor talán megveszem. :)
Szedtem le képeket a Szimpla Design Shop facebook oldaláról is, ahol kicsit fókuszáltabban mutatnak be egy-két okosságos tárgyat. 
Zabáltam például ezt a trendi malacperselyt. KELL kategória, pedig semmi értelme: olyan soványka, hogy még a saját ára se fér bele… 
Vagy itt van ez a vicces tűpárna dühödt háziasszonyoknak. Jó karácsonyi ajándék lehet, ennek kapcsán pedig eszembe jutott, amikor én tényleg csináltam egy vudu babát édesanyámnak karácsonyra (tudom, kicsit beteges, és nem is volt olyan régen…), ráírtam a seggfej főnökének a nevét, és parancsba adtam, hogy napi néhányszor jól szurkálja meg. Ezúton csókoltatom, és remélem hatott a terápia. 
Kapható fa betű is több színben, méretben, de én leginkább az üveg kelyhecskékért rajongok. Van lila is, állati jól néznek ki kettecskén egymás mellett. 
Aztán mindenféle vicces és szép párna is kapható. Persze pont nem fotóztam le a népi hímzésest, amelyik farmer hátat kapott, pedig az elég zsír-szuper. Készülő félben láttam egy színes baglyosat, de ez a bajuszos is nagyon muris.
A maradék fonalakból horgolt papucsok is cukik.
Rájöttem, hogy aktuálisabb nem is lehetne a posztom, a nagy karácsonyi ajándék vásárlás projektben ugyanis mindenképp érdemes ide lenézni, hogy egyedi cuccok kerülhessenek a fa alá (vagy rá - találkoztam például nagyapám rémes fényes rózsaszín, műhavas toboz karácsonyfadíszével…). Nem mellesleg ezzel csupa hazai képző- és iparművészt, mesterembert támogatsz és újrahasznosítasz. Ráadásul kúl vagy. :)
SHARE:

2013. november 21., csütörtök

Puff kedvenceink minden stílusban

A legszebb nappalikban mindig található egy ottomán, lábtartó, vagy egy puha kis lerakó alkalmatosság, amely igény esetén ülőkeként is funkcionálhat. Ez barátságosan belesimulhat a térbe, vagy éppen ellenkezőleg, üde színfoltként színesítheti a teret. Minden stílusnak jól áll.
Itthon is széles kínálatból meríthetünk, összegyűjtöttem néhány kedvencemet. Csemegézzetek! :)
1. Stockholm puff - Ikea - 59.900 Ft
2. Hamilton lábtartó - BoConcept - 223.900 Ft
3. Togo lábtartó - Ligne Roset - Ár érdeklődésre
4. Alseda ülőke - Ikea - 8.990 Ft
5. Stockholm lábtartó - IDdesign - 98.600 Ft
6. Flint Stone - Kare - Ár érdeklődésre
7. Haboo puff - ClassHome - 18.500 Ft
8. Ülőke - JamHome - 62.000 Ft

Nekünk van egy piros szőrös, amit Milánóból hoztunk. 




SHARE:

2013. november 20., szerda

Szeretettel Toszkánából - Fattoria Lavacchio

Pénteki fotós posztomban elbúcsúztam Tőletek, és elindultam hosszúhétvégézni barátnőimmel Toszkánába. Egy Olaszországban élő barátnőnk szervezett le nekünk mindent, szinte vakon indultunk útnak, a szállásról, programokról csak hozzávetőleges elképzeléseink voltak. Így történhetett meg, hogy amikor a késő esti érkezés után reggel felébredtünk és kinéztünk az ablakon, leesett az állunk. :)
Három napot töltöttünk a bűbájos Fattoria Lavacchio (ITT) vidéki vendégházban, amely maga volt a megtestesült csoda.
Nem kis birtokról van szó, nagy mennyiségben készül itt olíva olaj fehér és vörös bor. De nem csak kóstolón vettünk részt, hanem személyesen a tulajdonos házaspár mutatta be nekünk a készítés csínját-bínját, örömeit (és buktatóit): szüreteltünk olíva bogyót, meglátogattunk egy olaj malmot, teszteltünk helyi olajakat és részt vettünk egy olíva olaj kiállításon. Ugyanígy ismerkedtünk a Fattoria Lavacchio borkészítésének sajátosságaival, megnézhettünk, hogyan fejlődött a technológia évszázadok alatt, és nem utolsósorban végigkóstoltuk a repertoárt. Nem is egyszer... :)  
Készítettem néhány képet (szemezgettem a barátnőiméből is), fogadjátok szeretettel. És mindenkinek csak javasolni tudom: irány Toszkána!!! :)
Mi a főépületben laktunk. 
De bérelhetőek házak is. 
A ház cicája egy tündér, mindenhova velünk tartott. Itt épp azt várja, hogy végezzünk az olíva szürettel...
Mi szorgalmasan gyűjtöttük a muníciót. 
Időnként ilyenek történtek... 
Azért szivárvány nélkül is elég szép a táj. 
Sergio, a chef minden nap remekelt. A napi háromszor három fogás kicsit meredek vállalás volt, így este igen csak elkélt a titkos recept alapján készült finom és erős babér digestivo... :) Nálunk csak ogre néven futott...
Az olíva kiállításról nem csak olajat hoztunk haza. :)
Köszönjük ezt a felejthetetlen hétvégét! :) Biztosan vissza jövünk! 
SHARE:

2013. november 19., kedd

Szavazz a legjobb nappalira! Térkultúra kedvencek

Bízom benne, hogy figyelemmel kíséritek a játékunkat, és már szavaztatok is a kedvencetekre. Ha még nem tettétek volna meg, akkor ne habozzatok meglátogatni a játék FB oldalát ITT, és szavazni a 44 induló nappalija közül arra, amelyik a leginkább tetszik Nektek. Még négy napotok van rá!
A legtöbb szavazatot gyűjtő játékos 15.000 Ft értékű Ikea vásárlási utalványt nyer. Szeretném, ha nem csak a nagy baráti körrel rendelkező játékosok indulnának eséllyel, ezért kérlek Titeket, hogy nyomjatok egy szavazatot a saját, tényleges kedvencetekre. 
Rengeteg gyönyörű lakás indult a játékon, büszke vagyok rá, hogy itthon is ilyen fejlett a tárgykultúra. Némelyik otthon bátran megállná a helyét akár nemzetközi magazinok címlapjain. 
Következzen 10 az én kedvenceim közül - bár ráhatásom nincs a játék alakulására - nagyon szurkolok nekik. 

1. Friss-üde antik. Ezt a műfajt a legnehezebb megvalósítani, Katalinéknak maradéktalanul sikerült, ráadásul a fotó alapján biztos nem mondanám meg, hogy mindössze 51 m2-es otthonról van szó! Gratulálok hozzá!!!
2. Ütős modern-vintage. Ebben a lakásban minden benne van, amitől ma menőnek számíthat. 3D felirat, gerenda asztal, sárga lámpa, régi létra, és még sorolhatnám. Nagggggyon menő!!! :)
3. Szellős eklektika. Imádom a műfajt, ráadásul ez az otthon nagyon jó arányérzékkel készült.  
4. Rusztikus romantikus. Kedves kis részlet, a kopott fal külön kedvencem, hiszen a miénk is ilyen. :)
5. Színes-tágas-eklektikus.  Egy kedves barátnőm mondta, hogy a hozzám vezető út téglával van kikövezve... Van benne igazság, szeretem, és használom is rendszeresen munkám során. Így természetes, hogy az alábbi otthon közel áll hozzám. 
6. Összhangban a konyhával.  A csodálatos kis nappali minden szeglete jól átgondolt, és összehangolt. Így lett a konyha az egyik fő látványelem.
7. Meleg hangulatban. A mustáros-beiges színek otthonos hangulatot kölcsönöznek az eklektikus enteriőrnek. 
8. Képekkel tapétázva. A szép szürkés árnyalatokat egy fotókkal kirakott fal teszi vidámmá. 
9. Szín tiszta romantika. Igazi csajos-romantikus nappali szép lelkeknek. :)
10. Kevésből sokat.  Korunk favoritja a raklap. A stílus nem csak pénz kérdése. 

A játék FB oldalán (ITT) még rengeteg szép otthonnal büszkélkednek jogosan a tulajdonosok. Menjetek, szavazzatok, és szurkoljatok! 
SHARE:

2013. november 18., hétfő

Vállfán lógatva

Két éve, amikor - hála az Irén hurrikánnak - hosszabb szabit töltöttünk NYC-ben, vettünk egy tus képet egy cuki szakállas bácsitól, akit Joe Fortenak hívnak (weboldala ITT, és blogja is van ITT). Joe mást se csinál, mint New York utcáit járja, rajzol, majd a képeket árulja az utcán.
Danival nagyon szeretünk utazni, alapelvünk, hogy minden országból hozunk valamit a lakásunknak is, így kiválasztottunk egyet a rajzok közül, ami azóta is becsomagolva figyel hol itt, hol ott...
Még mindig nem döntöttem el, hol lesz a végleges helye, milyen keretet kapjon, így netes ihletésre megoldottam ideiglenesen a dolgot egy Ikea Bumerang vállfa (295 Ft), és némi - amúgy elhagyható - táblafesték segítségével.
Most ide került. Jó lett, nem?
Joe, a műalkotása és én. Hát igen, ez már erősen a nap végén készült... :)
A new yorki utazás egyébként szült néhány klassz posztot (szerényen, mint mindig), jó szívvel ajánlom őket: ITT, ITT és ITT.
SHARE:

2013. november 16., szombat

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.