Friss és menő

2011. május 20., péntek

Üdvözletemet küldöm Provence-ból!

Valószínűleg most jó páran lennétek a helyemben (és még én is alig hiszem el, hogy végre összejött), de felpakolva gyerekeket, kutyát (férjet, feleséget), elhúztunk melegebb éghajlatra!
Sokat dolgoztunk mostanában mindketten, Dani egy térdműtétet próbál kiheverni, Rézi egy ivartalanítást, a gyerekek pedig az előbbiek miatt felhalmozódott feszültségeket.
Három hetet Provence-ban töltünk, ahol kibéreltünk egy kis házat, és ahol semmi mást nem kívánunk tenni, mint lógni, és igazán vidéki életet élni: biciklivel közlekedni, piacra járni, grillen sütni, sétákat tenni a környéken, bort inni és enni, enni, enni (főleg friss halat és sok zöldséget).
Ígérem, sok mindent megosztok majd Veletek, ami térkulturális szempontból izgalmas lehet (gyanítom, akad majd ilyen...), de azt sem titkolom el, hogy az elkövetkezendő három hét posztjait előre feltöltöttem, és gép csöpögteti naponta az újdonságokat. Lehet, hogy ritkábban reagálok majd a kommentekre, és a Facebook oldalam sem frissül majd naponta, ezért előre elnézést kérek, de most felfrissítem magam, hogy a következő másfél évben is ugyanolyan örömmel posztoljak naponta, mint ahogy tettem azt az elmúlt másfél évben.
Szóval továbbra is érdemes lesz naponta benézni hozzánk, mert izgalmas témákat találtam. És időről időre jelentkezem grátisz provence-i élményekkel.
Bon voyage nekünk, jó olvasgatást Nektek! :)Képek: itt, itt, itt, itt és itt
SHARE:

2011. május 19., csütörtök

Csíkos fürdőszobák

Imádom a csíkosat, az öltözködésben és a lakberendezésben egyaránt. Most rátaláltam erre a vidám fürdőszobára, erről pedig eszembe jutott, hogy körbenézek, milyen hasonló szépségeket találni az éterben. Ezek jellemzően festett felületek. Itthon is kapható már számos cégnek teljes festék-rendszere, ami vízálló és akár zuhanyzóban is használható (a Tikkurilának például van ilyen, és - legjobb tudomásom szerint - olyan 6000 forintra jön ki négyzetmétere).
A fekete-fehér is csodaszép, és soha nem megy ki a divatból! Ha ilyen módon, csempével kombinálva rakjuk le, még a drága vízálló festékrendszerre sem kell költenünk, elég, ha egy mosható festékkel dolgozunk.Egy szolidabb változat, szintén a pénztárca kímélő megoldások közül. Ennél már nem is lehet olcsóbban elkészíteni egy fürdőszobát (ennek a sima fehér csempének a barkácsáruházakban 1300-1600 Ft körül van négyzetmétere...), és mégis milyen sportosan elegáns a végeredmény, ami kizárólag a kreativitásnak köszönhető.Ez már némileg drágább, de egyáltalán nem annyival, mint amennyire pompázatos a végeredmény (most nem a szaniterekről beszélek...). Egy sima fehér mozaik négyzetméterét megúszhatunk 2-3000 Ft-ból, a színes csíkok ára pedig függ a színtől, és struktúrától, mondjuk olyan 5000 és 15 000 Ft közé tenném a négyzetméterárat. Itt most az olcsóbb kínai mozaikokról beszélek.Aztán beugorott, hogy tavaly terveztem egy csíkosat én is, egy fiatalos, eredetileg kiadásra felújított lakásba, amelyet végül annyira megszeretett a tulaj, hogy megtartotta budapesti bázisnak...:) A színes csempékhez dekorbeton padlót párosítottunk (ami végigvonul az előszoba-konyha térben is).
Ezt a lakást nemsokára kifotózzuk, és akkor megmutatom Nektek is!!! :)Képek forrása: itt, itt, itt és itt
SHARE:

2011. május 18., szerda

Gyerek komód Peter Bristoltól

Micsoda bravúros találmány Peter Bristol gyakorlókomódja! Mindennek megvan a még véletlenül sem eltéveszthető saját fiókja, így csemeténk már egész apró korától megtanulhat szépen egyedül öltözni, vagy elpakolni maga után. Nem történt hiba a képfeltöltésben: nézzétek meg jobban, az alsó egy leheletnyit különböző dizájn lányoknak. :)Forrás: Dezeen
SHARE:

2011. május 17., kedd

Fényterápiás Matrjoska szék

Nosztalgia kerít hatalmába, valahányszor orosz relikviákkal találkozom (minden erre érzékenytől elnézést kérek, de hát mégis csak gyerekkorom részei voltak csak úgy, mint a túrórudi...), ezért imádom különösen ezt az amúgy erősen giccsbe hajló jelenséget: a ledfénnyel tuningolt matrjoska baba formájú forgó fotelt. Egyébként, ha a tűzött párna helyett egyszerű piros kárpitozást képzelek a belsejébe, Eero Aarnio Gömb foteljének sajátos reinkarnációját látom...Forrás: Furniture Fashion
SHARE:

2011. május 16., hétfő

Szeretnél "svédes" lakást?

Talán éppen nagyon hasonlót a tegnapi Hétvégi matinéshez?
Akkor azon túl, hogy nem ijedsz meg a fehér falaktól és padlótól (amely lehet akár műgyanta, akár hófehér svédpadló), nem sajnálod az időt a kincsek felkutatására sem! Segítségül összeraktam Nektek egy kis "zsebkalauzt". Jó csemegézést!
SHARE:

2011. május 15., vasárnap

Hétvégi matiné

Mátyás Stockholmban tölti a hétvégét, ebben a szellős loft lakásban, amit már csak azért is szeret, mert nem a méregdrága berendezéstől menő, hanem a jó ízléssel összeválogatott vegyes eredetű és stílusú daraboktól.
SHARE:

2011. május 13., péntek

Andy Warhol & Muhammad Ali a Biksadyban

És még egy csomó zseniális fénykép, litográfia, rajz és festmény tekinthető meg a Falk Miksa utcában.
Az évek óta üresen álló üzlethelyiségről néhány hete lekerült az ELADÓ tábla, és lázas munka vette kezdetét. Ablakokra kihelyezett poszter tudatta az arra járókkal, hogy itt hamarosan a Biksady Galéria kiállítása látható, amelyet 2011.05.26. 18 órakor aukció zár.
Tegnap megnéztem a kiállítást, és őszintén mondom, nagyon izgalmasnak találtam. Legtöbb időt a fényképek előtt töltöttem el, így most azok közül válogattam ki kedvenceimet Nektek.

ANDRé KERTéSZ (1894 - 1985)
Lépcső (1955)
zselatinos ezüst nagyítás
25,5*20,5 cm, j.h.o.: André Kertész hagyatéki pecsétje
Kikiáltási ár 800 000 FtDR. SZáSZ JáNOS (1925-2005)
Pécsi tejüzem
zselatinos ezüst nagyítás
18*13 cm, j.h.o.: Dairy - Pécs Pécsi tejüzem I: Máthé Pál PTV
Kikiáltási ár 220 000 FtPAUL JONAS (1921-1998)
New York-i madarak
zselatinos ezüst nagyítás
35,5*28 cm, j.h.o.: 1/1 Paul Jonas
Kikiáltási ár 550 000 FtMARTIN MUNKACSI (1896 - 1963)
Sevilla-i táncosok (1930)
zselatinos ezüst nagyítás
35*27,5 cm, j.h.o.: Joan Munkacsi pecsétje, számozott 5/40 2003
Kikiáltási ár 600 000 FtANDRé KERTéSZ (1894 - 1985)
Törött üveg, Párizs (1929)
zselatinos ezüst nagyítás
20,5*25,5 cm, j.h.o.: André Kertész hagyatéki pecsétje
Kikiáltási ár 1 200 000 FtANDRé KERTéSZ (1894 - 1985)
Kar és ventillátor (1937)
zselatinos ezüst nagyítás
25*20,5 cm, j.h.o.: André Kertész hagyatéki pecsétje
Kikiáltási ár 950 000 Ft
SHARE:

2011. május 12., csütörtök

KUB+ Coffeeby Fabio Teixeira-tól

Remélhetőleg vége a három napos Bloggers ámokfutásnak, és mától ismét normál üzemmódban hozzáférhetünk a blogjainkhoz...
Fabio Texeira Rubik kocka ihlette asztaláról szóló posztomat (ami ma reggelre magától törlődött) pedig visszahelyezem a helyére és idejére!
SHARE:

2011. május 11., szerda

MENŐ: Cul-de-sac printek

Nagyon tetszenek nekem ezek a geometrikus printek, amelyeket ezen az ausztrál oldalon lehet megvenni.
Hasonlóakat nagyon csekély energiabefektetéssel, akár photoshop-ban is elkészíthetsz, persze a megfelelő minőségben való kinyomtatás akkor sem lesz olcsó. De elmondhatod magadról, hogy művész vagy...:)
SHARE:

2011. május 10., kedd

Venus Project: a jövő városai

Izgalmasat szkájpoltam tegnap kedves barátommal, Ruyval, aki Új-Zélandon phd-zik, és akinek életében és mindennapjaiban valóban a világ globális problémái játsszák a főszerepet. Ő - a tudományos kutatásain túl - valóban próbál személyesen tenni akár csak kisebb régiók, vagy egyes emberek jövőéért. Amikor Marokkóban meglátogattam, akkor például a hegyekben asszonyokat tanított a gáztűzhely használatára, hogy ne az erdőket vágják ki, vagy a használt gumiabroncsokat égessék el kenyérlepényeik megsütéséhez. Részt vett a palackok feljuttatásában, a tűzhelyek szétosztásának megszervezésében.
Beszélgetéseink során észrevettem, hogy minél jobban ássa magát bele a témába, és minél nagyobb látószögből közelíti meg környezetszennyezés és fenntartható fejlődés (de elcsépelt frázis ez mára...) témakörét, annál inkább elkeseredetté válik. Globális rálátással a problémára számára világossá vált, hogy a ma fennálló társadalmi rendben reménytelen az ökokatasztrófa elkerülése. Én - posztkommunista látásmódommal - kicsit idegenkedve olvastam a Vénusz Projekt erőforrás alapú gazdaságáról (Ruy, a maga erősen realista gondolkodásmódjával szintén merőben utópisztikusnak véli a koncepciót), de véleményem szerint, mindenkinek el kellene gondolkodnia, hogy ma - amikor pedig a szelektív hulladékgyűjtés sem evidens sokaknak itthon - valóban teljes, és radikális változtatásokra van szükség ahhoz, hogy megmaradhassunk itt a földön.
A Venus Project egy olyan szervezet, amely a társadalom megváltoztatására egy konkrét cselekvési tervvel áll elő, ezen keresztül pedig egy békés és fenntartható civilizáció létrehozásán dolgozik. Maga a csapat egy 21,5 hektáros kutatóközpontban található a floridai Venusban.
Az elmélet fő magja, hogy az elavult monetáris (pénz alapú) rendszert erőforrás alapú gazdasággá kell átalakítani, ahol pénz nem létezik. Ezt a projekt honlapján hosszasan taglalják, én - lakberendezési blog lévén már így is túlságosan elkalandozva - inkább a városrendszerekről ejtenék néhány szót.Hogy néz ki a jövő városa a Venus Project szerint?
1. A középen található kupolában kapna helyt a számítógépes rendszer közponja (ami egy csomó funkciót vezérel, gyakorlatilag irányítja a várost, mint egy szájber kormány...), az oktatás, a kommunikációs hálózati rendszerek, az egészségügyi és gyermek ellátási renszerek.
2. A központi kupola körüli épületek a közösség központoknak adnak helyt, itt zajlanak a kulturális tevékenységek, például művészetek, színház, kiállítások, koncertek és mások (pl. dizsi...:)).
3. A következő a tervezési és fejlesztési komplexum, gyönyörű, parkosított környezetben (ezt külön kiemelték - gondolom itt dolgoznának a terv kiagyalói...:))
4. Az előbbi létesítmények étkeztetési és egyéb kényelmi kiszolgáló egységei.
5. A következő "réteg" nyolc lakókerületből áll, ahol különböző, egyedi építészeti megoldású otthonok találhatóak, amelyek kiszolgálják a lakosok eltérő igényeit. Minden házat szép, buja tereprendezéssel kialakított kert különít el egymástól.
6. A megújuló energiaforrások telepítésére kijelölt területek. Lesznek itt szélerőművek, hőhasznosító rendszerek, használják a napenergiát, a geotermikus energiát, stb.
7. A következő öv a beltéri és kültéri mezőgazdasági létesítmények helye, ahol vegyszer nélkül, organikus növényeket termesztenek. (Ez szerintem egy elég fontos pont: lényeg, hogy a város is megtermeli a maga élelmiszerét.)
8. A mezőgazdasági övet körülvevő vízcsatorna, amely öntözésre és szűrésre szolgál.
9. A legkülső határöv a szabadidős tevékenységek színhelyéül szolgál, itt lehet kerékpározni, golfozni, túrázni, lovagolni, stb.Milliókat befogadni képes vizi városok globális rendszere könnyít a szárazföld túlnépesedési problémáján.Idézet a honlapról "... A Venus Project se nem utópisztikus, még kevésbé orwelli, és is nem álmodozó idealisták elképzeléseit tükrözi. Csak a már meglévő tudásunk átgondolt alkalmazásával megvalósítható, elérhető célokat tartalmaz. Kizárólag saját magunkra kirótt korlátozásokkal.

Ti mit gondoltok erről?
SHARE:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
© Térkultúra by Petra Nikoletti. All rights reserved.