Ódry Zuárd csodálkozva nézte a játszótéri produkciót, hiszen értett hozzá, és látta, hogy a trükkök mögött munka és tehetség is van.

Szerencsére nem gondolkozott sokat, hanem hagyta, hogy gy�zzön a kíváncsisága, és odament a fiúhoz. Megkérdezte, hol tanulta meg ilyen jól ezeket a trükköket. A fiú elmondta, hogy pár száz méterre innen, a Duna partján. – Hát azt nem hiszem – válaszolta erre a feln�tt férfi, aki jól tudta, hogy „csak úgy” nem lesz valakib�l ennyire ügyes b�vész. – De, de, igen, így történt, mi is ott voltunk! – bizonygatták a többiek, akik jelen voltak az el�z� napi eseményen. Ódry ekkor már azt is megértette, hogy a fiú nemcsak ügyes, de célratör� is, hiszen képes volt a kitartó gyakorlásra. Ezért eldöntötte, hogy – mai szóval – menedzselni fogja ezt a tehetséges b�vészpalántát. Amihez persze az kellett, hogy el�bb megtanulja a szakmát. � ehhez is fölajánlotta a segítségét. „Ha ilyen ügyes vagy, akkor én szívesen tanítalak” – mondta neki.  Így is lett, Ódry Zuárd ingyen, a fiú tehetsége iránti tiszteletb�l rendszeresen tanította Gács Rezs�t a legalapvet�bb trükkökre, arra, hogy miként lehet elb�völni a közönséget a pénzérmékkel, kártyákkal, kend�kkel vagy gy�sz�kkel begyakorolt manipulációkkal. Egy id� után magával vitte a fellépéseire is, és ett�l kezdve Pest és Buda számtalan egylete, klubja, szakmai és baráti köre hívta fellépni a fiatal mágust. Ám nemcsak a fiú sikere n�tt, hanem sajnos az antiszemitizmus is, így a jellegzetesen zsidó névvel egyre nehezebb volt az érvényesülés. Ódry vetette föl, hogy találjanak ki egy semleges m�vésznevet, s mindjárt egy mesét is körített hozzá: „Megvan! Pofon egyszer�! Legyen ezentúl a m�vészneved Rodolfo Grosso, igazán nem nehéz megtanulni. Igen! Rodolfo Grosso, egy Magyarországon él� olasz fagylaltárus itt született és magyarul jól beszél� fia!” – mondta. „A Rodolfo Grossóból kés�bb kikopott a Grosso. Maradtam Rodolfo” – írta le kés�bb a történetet az akkor már híres b�vész, a Vigyázat! Most nem csalok cím�, önéletrajzi könyvben.

 

Gács Rezs� egy nagyon szegény családban született, Budapesten, 1911. május 16-án. Lánya, Gálvölgyi Judit így mesélte el pályakezdésének történetét:

Azt, hogy ezek a kártyák célirányosan röpdössenek a leveg�ben, csak igen sok gyakorlással lehet elérni.

„A Nagyfuvaros utcában laktak, hárman voltak testvérek. Neki még ágy sem jutott. El�ször két, aztán három, végül négy összetolt széken aludt. Mindössze nyolc osztályt végzett, mert a bátyja sánta volt, a másik testvére meg lány, így neki kellett miel�bb munkába állnia. Egy úridivat-üzletben lett inas, majd segéd, végül üzletvezet�. Tanult szakmája a férfi fehérnem�-szabászat volt. Az úri divat alapos ismerete és alkalmazása egész életén át elkísérte. Szeretett volna jelentkezni az Amat�r Mágusok Klubjába, ám Ódry lebeszélte, mondván, úgysem fogják fölvenni, mert nem illik a klubtag urak közé: ’Te csak egy inas vagy!’ Akkor a bátyja sietett apám segítségére: ’Tedd le az artista vizsgát!’ – mondta. Így lett édesapám hivatásos artista. Sok helyen fellépett, de egy darabig megmaradt f�állásban az úri divatnál. Közben ’megcsinálta magát’.(…) Nyomozók  jelenlétében ’végiglopta a 6-os villamost’ – ahogy a korabeli újságok írták. (…) Közben jöttek az egyre ’barátságosabb’ zsidótörvények, és Apa úgy döntött, inkább külföldi fellépéseket vállal. Járt Görögországban, Törökországban. Azt hiszem, éppen Egyiptomban volt, amikor Magyarország belépett a második világháborúba. Akkor haza kellett jönnie, mert mint ellenséget, kiutasították az arab államból. A kint keresett pénzt elvették volna t�le a határon, ahol még testi motozás is volt, ezért amíg motozták, a finánc zsebébe dugta a valutát, majd visszalopta onnan.” (Rodolfó lányával készült teljes interjút itt olvashatod.)

Rodolfó 1939-t�l önállósította magát, és ett�l kezdve pályája, ahogyan mondani szokás, meredeken ívelt fölfelé. Rengeteg külföldi utazás alapozta meg a hírnevét, miközben itthon egy ideig az emberségét is próbára tették a körülmények. Amikor munkaszolgálatba kényszerült, önmaga és a többiek túlélését is képes volt a m�vészetével segíteni. A háború után Alfonzóval és a „Latabár brigád” tagjaival járta az országot, de végül legnagyobb sikereit a szóló fellépéseivel aratta. Nem gy�lhetett össze olyan kis létszámú közönség, a legelhagyottabb faluban sem, hogy � azoknak is ne ugyanazon a magas színvonalon és a legnagyobb odaadással adta volna el� a m�sorát. A legszegényesebb körülmények között épp olyan igényes el�adást tartott, mint a csillogó színpadokon.

 

	Rodolfó egyik legfontosabb hagyatéka a gyerekeknek üzen: az általa összeállított b�vésztáskából kiindulva bárkib�l lehet m�vész!

– minden el�adását ezzel a jellegzetes mondattal kezdte. És Rodolfó nem hazudott: tényleg csalt, de tudta, hogy épp ez a feszültség az, ami mindenkit izgatni fog. A szavai �szinték, csakhogy éppen ezzel az �szinteséggel vonja el a figyelmet magáról a trükkr�l. És mivel a közönség végig a kezét figyeli, nem veheti észre, hogyan és mikor történik meg a varázslat.

Az sem volt titok, hogy a trükkök mögött rengeteg munka rejlett. Rodolfó, akár egy hangszeres m�vész, mindennap órákon át gyakorolt, többnyire tükör el�tt. Öt­­ezernyi mutatványt tu­­dott, s maga is kitalált néhányat – például a kés�bb világszerte átvett pengenyelést. Sosem ment ki az utcára úgy, hogy ne lett volna a zsebében egy pakli francia kártya. De nemcsak b�vészkedett – "lopott" is. Minden fellépésén bámulatos ügyességgel, észrevétlenül kipakolta egy-egy néz� zsebeit, lelopta a nadrágtartóját (soha, egyik sem volt a beépített embere), vagy a nyakkend�jét. A végén persze a közönség nagy derültsége közepette mindent visszaadott. A b�vészetet mesterfokra vitte, és minden fellépésre úgy készült, mintha az élete függött volna t�le. Mutatványai elb�völték a közönséget, mindenkiben felkeltette a vágyat, hogy a trükkök technikáját megismerje. De az igazi b�vész sohasem árulja el a trükkök lényegét...