Bihar (település)
Bihar (románul Biharia) községközpont Romániában, Bihar megyében. Hegyközkovácsi tartozik hozzá.
Bihar (Biharia) | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | Románia | ||
Történelmi régió | Partium | ||
Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió | ||
Megye | Bihar | ||
Község | Bihar | ||
Rang | községközpont | ||
Irányítószám | 417050 | ||
SIRUTA-kód | 27445 | ||
Népesség | |||
Népesség | 3674 fő (2021. dec. 1.) | ||
Magyar lakosság | 2762[1] | ||
Népsűrűség | 36 fő/km² | ||
Földrajzi adatok | |||
Tszf. magasság | 124 m | ||
Terület | 109,26 km² | ||
Időzóna | EET, UTC+2 | ||
Elhelyezkedése | |||
é. sz. 47° 09′ 05″, k. h. 21° 55′ 20″47.151508°N 21.922188°EKoordináták: é. sz. 47° 09′ 05″, k. h. 21° 55′ 20″47.151508°N 21.922188°E | |||
Bihar weboldala | |||
Sablon • Wikidata • Segítség |
Földrajz
szerkesztésNagyváradtól 12 km-re északra, a Kösmő-patak jobb partján fekszik.
Történelem
szerkesztésBihar vármegye névadója és első központja. Bihar vár Anonymus elbeszélése szerint a honfoglalás előtt Ménmarót vezér kazárok lakta országának központja, Ménmarót vára volt.
Nevét az oklevelek 1067-ben Byhoriensis, 1213-ban Bychor, 1332-ben Bihar, 1349-ben Byhor néven írták. A 11. században hercegség, 1061-től püspökség székhelye, melyet később Nagyváradra helyeztek át. Egykori sáncvárát a honfoglaló magyarok építették egy bronzkori földvár maradványaira. A várban létesítették a bihari püspökség központját is, mely már I. András halálakor (1061) fennállt. I. László 1093–94-ben alapította a váradi székeskáptalant és ide helyezte át a bihari központot is, viszont egy 1111-es oklevélben és III. Béla jövedelem összeírásában 1185-ben is bihari püspököt említenek váradi székhellyel. 1068-ban és 1091-ben kunok (úzok) pusztították el a várat és környékét, majd a 12–13. században újjáépítik és feltehetően ekkor építik a kőfalat a sánc tetejére. A vár az 1241-42-es tatárjárás után elvesztette jelentőségét. Utoljára a Rákóczi-szabadságharcban játszott szerepet: az itt táborozó és a sáncokat megerősítő kurucokat 1704. január 8-án a bihari rajtaütés során legyőzte az aradi vár Nagyváradot is felmentő császári parancsnoka, Löffelholz ezredes.
1896-ban az ezredforduló tiszteletére itt is emlékművet avattak. A vár közepén földhalmon állt az emlékoszlop turulmadárral, csőrében karddal, mely 1919-ben eltűnt, de a halom ma is áll. A vár egy részén ma focipálya található. Az emlékmű nyugati oldalán a következő felírás volt olvasható:
"A magyarok ezredéves bejövetelének emlékére, állíttatott közadakozásból, Bihar vármegye támogatásával 1896."
Az északi oldalon:
"Állj kőemlék, állj a végtelenségig! Jelképeként a honszeretetnek. Hont szeretni végleheletéig Tanítsd minden fiát e nemzetnek."
A déli oldalon:
"Magyarok Istene Hallgasd meg imánkat, Tedd nagygyá s boldoggá Imádott hazánkat. Védd az ellenségtől, Óvd meg belviszálytól, Hogy bámult s irigyelt Legyen a világtól."
A keleti oldalon:
"Honszerző dicső elődeink által Mén Maróth bolgár fejedelemtől elfoglalt ezen bihari földvár, még sok század multán a magyar szabadság vára, Rákóczy kurucz vitézeinek tanyája és véres küzdelmeinek szinhelye vala."
1900-ban a Bihari és nagyváradi történelmi és régészeti egyesület választmánya kiküldte Karácsonyi Jánost, Cséplő Pétert és Tóth-Szabó Pált az ásatások megkezdésére, ez volt az első nagy ásatás a vár területén.
1910-ben 3027 lakosából 3021 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Bihar vármegye Nagyváradi járásához tartozott.
1920 után Romániához csatolták a területet és 1973 és 1980 között zajlott a következő nagy ásatás Sever Dumitrascu vezetésével.
Biharvár
szerkesztésA bihari földvár, más néven Biharvár és környéke fontos fejedelmi központ lehetett a honfoglalás kori Magyarországon az Alföld és Erdély között. A bronzkori bihari földvár átépítése hatalmas várrá nem sokkal a honfoglalás után elkezdődhetett. Hasonló védelmi szerepet töltött be a Körös alföldi „bejáratánál”, mint a Tisza mentén a szabolcsi földvár vagy a Marosnál Marosvár, az al-dunai kapuban pedig Krassóvár.[2]
A 20. században is 9–12 méter magas, közel 15 méter széles földsáncokkal körülvett, erődítményeivel együtt 8 katasztrális holdon elterülő, (200×182 méteres alapterületű) Biharvár az eddigi régészeti eredmények szerint több korszakon át épült. A 20. században látható formáját-méretét a 11. században vette fel. Ekkor már kőfal emelkedett a földsáncon, akárcsak Doboka-váron vagy Tordaváron, és csak egy kapuja volt, a délnyugati. A sánc észak- és délkeleti sarkait 1704. évi táborozásakor Rákóczi bonttatta ki. A belsejében talált kőalapozások, talán templomalapok 11–12. századi hercegi, ispáni építkezések maradványai. 10. századiak viszont alattuk az ún. C réteg leletei. Erre az időre tehető néhány, a várban feltárt lakóputri is.[2]
Az 1075-ben „civitas Bichor” néven említett Biharvár első korszaka a honfoglalást követő időszakra, a 10. század első felére nyúlik vissza. A közeli Somlyóhegyen került elő a hozzá tartozó temető, ami szinte páratlan a honfoglalás kori régészetben. Egy sorban nyolc nyugat-keleti tájolású lovassírt tártak fel. Lábhoz tett, felszerszámozott lóbőrös temetkezések, a halottak jobb oldalán megvasalt tegez a rangjelző 2-4-6 nyílcsúccsal, Vezetőjüket ezüsttel kivert díszöve, szablyája is jelzi. Szomszédjának ezüstszögecsekkel kivert csizmája, aranycsüngős fülbevalója volt. A többiek egyszerűbb temetést kaptak, legfeljebb néhány mentegomb, vascsat, az övön viselt bőrtarsolyban kés és tűzszerszám van a sírjukban. Lóval, kisméretű kengyellel temették el a csoporthoz tartozó egyetlen asszonyt is, aki keleti gyöngysorcsüngős fülbevalót viselt. Csak ő kapott mellékletként élelmet egy „szaltovói típusú” fazékban.[2]
A vár uraié lehetett a kétélű, vas markolatgombos Karoling-kard, rájuk utal a díszes, „rozettás” lószerszámdísz is. A várnép összetételét szilágynagyfalusi típusú szláv és „szaltovói típusú” magyar fazekak jelzik. A köznépi temetőben a halotti obolusok azt jelzik, hogy a temető a 10. századtól használatban maradt egészen II. András koráig, amire az lehet a magyarázat, hogy a 11. században templom épült itt.[2]
Biharvár körzetéhez tartozó lovassírok kerültek elő Köröstarján-Csordásdombon, egy korábbi kelta temető területén. Itt szablyával eltemetett férfi és ezüst szőlőfürtcsüngős fülbevalókat viselő női temetkezéseket tártak fel.[2]
Biharvár korabeli jelentőségét, a nagy számú környező lakosságot jelzik a közeli településeken talált sírok: Biharszentandráson (I. László koráig), Hegyközkovácsiban (10–11. századi bronzcsörgő), Biharfélegyházán, (sodrott nyakperec, állatfejes karperec, gyűrű), Biharszentjános-Klastromdombon (I. László-obulus, gyűrűk, gyöngyök), Hegyközszentimrén (I. István pénzével), Jankafalván és Ártándon is, ahol a lovassírok is a temetőben voltak.[2]
Népesség
szerkesztés1992-ben társközségeivel együtt 5668 lakosa volt, melyből 5082 magyar, 555 román, 20 cigány és 3 német volt.
2011-ben 4205 lakosából 3448 magyar, 611 román, 11 cigány és 4 szlovák anyanyelvű volt.[3]
Közlekedés
szerkesztésA települést érinti a Nagyvárad–Székelyhíd–Érmihályfalva–Nagykároly–Szatmárnémeti–Halmi–Királyháza-vasútvonal.
Testvértelepülései
szerkesztésNevezetességek
szerkesztés- Bihar község, a bihari hágó közelében állt egykor a kápolnai pálos rendház, az egyetlen magyar alapítású középkori szerzetesrend, a pálosok rendháza és temploma.
- Bihari földvár.[4]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Bihar megye. adatbank.ro
- ↑ a b c d e f Erdély története
- ↑ Distribuția vorbitorilor de limba maghiară - județul Bihor (angol nyelven). INSTITUTUL PENTRU STUDIEREA PROBLEMELOR MINORITĂŢILOR NAŢIONALE. [2017. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 24.)
- ↑ Bihar, Bihari földvár. erdely-szep.hu
Források
szerkesztés- Bihar vármegye és Nagyvárad. In Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1901.
- Tekintő. Erdélyi helynévkönyv. Adattári tallózásból összehozta Vistai András János. [Hely és év nélkül, csak a világhálón közzétéve.] 1–3. kötet.
- ↑ Erdély története: Köpeczi Béla (főszerk) – Makkai László (szerk) – Mócsy András (szerk): Erdély története (három kötetben). Szász Zoltán (szerk). Budapest: Akadémiai Kiadó. 1986. 209–210. o. ISBN 963 05 4203 X