És tóvá lesz a délibáb*

Olyan sokáig nem értettem ezt az Igét. Akárhányszor olvastam Ézsaiás könyvét, nagyon sokszor megálltam ennél a résznél, szépnek tartottam, gyönyörű metafórának, de a szívemig nem ért el ez a néhány szó. Hiába tudtam, hogy Istennek hatalma van mindenre, az ígéreteinek, a kijelentéseinek a megvalósítására, még akkor is, ha azok lehetetlennek látszanak, vagy a sok várakozástól már szinte megbénultam. Csak az járt a fejemben, Uram, az én délibábommal mi lesz?

Hosszú idő volt, amíg elérkezett hozzám ennek a néhány szónak az egyik üzenete. Nem az az igazán fontos, ami történik velem, hanem az, hogy ami körülöttem történik hogyan hat rám. Úgy tűnik, hogy a délibáb tóvá akar válni...

*Ézs 35,7a

Változás

Változás előtt állok. Én szerettem volna ezt a változást, tehát örülök nagyon. Még nem tudok róla beszélni, mert friss a dolog. Majd ha csitulnak körülöttem a hullámok, akkor megosztom veletek azt, ami megosztható.

Addig hoztam egy filmet, amit Csillagos ajánlott, és mert annyira szép, hogy sajnálnám magamnak megtartani.
Rory Jansen (Bradley Cooper) élete első kötetének kiadása rendkívüli esemény, ami az irodalmi életben és az átlagolvasók körében is nagy visszhangot kelt. Az utca embere is odavan a könyvért, a kritikusok is ódákat zengnek róla: a regény a könyvkluboktól kezdve a reptereken át a főiskolai kampuszokig mindenhol hódít. Friss hangjával és időtlennek tetsző bölcsességével Rory hamar az irodalmi élet egyik sztárjává válik. A karizmatikus, tehetséges, intelligens és fiatal szerzőnek mintha mindene meglenne: a siker mellett gyönyörű feleség (Zoë Saldana) várja otthon, a világ a lábai előtt hever - és mindezt pusztán a szavainak köszönheti. De kinek is a szavai ezek? És pontosan ki is írta a hírnevet hozó történetet? A sikerben fürdő Rory-t egy nap felkeresi egy rejtélyes öregember (Jeremy Irons), aki azzal a döbbenetes állítással szembesíti, hogy valójában ő a könyv szerzője. A férfi mesélni kezd fiatal korának gyönyörű, ám tragikus emlékeiről, amelyek ihletésére papírra vetette a történetet. A találkozás hatására Rory kénytelen számot vetni a kreativitás és az ambíció kérdéseivel, és elgondolkodni azon, hogy a sikere mögött álló döntés kapcsán vajon mennyire tiszta a lelkiismerete. (port.hu)

A teljes filmért kattints ide!

Pista bácsi

Sokmindent tőlük tanultam meg, a legnagyobb leckét az elfogadó és számon tartó, de nem számon kérő szeretetből kaptam Tőlük. Ha Pista bácsira gondolok, mindig eszembe jut a felesége Ilonka néni is, aki olyan rendet tartott a to-n, hogy nyomába nem ért eddig egy to-s kisasszony sem, pedig rajta kívül néggyel is volt dolgom. A másik ami eszembe jut velük kapcsolatban az, hogy az államvizsga után 13 évvel is tudták a nevem, sőt még azt is, kik voltak az évfolyamtársaim! Nekem ez a személyes törődés nagyon-nagyon sokat jelent. Tőlük tanultam meg, hogy tudjam a nevét azoknak, akik körülöttem vannak. Ezen sokan meglepődnek, nekem pedig "alap". 
Kavarognak az emlékek bennem. Például az 1. főiskolai napon azzal nyitott, hogy ez egy nagyon kemény képzés, még a felesége is abbahagyta, mert nem tudott felkészülni a vizsgákra. Egymásra néztünk: mi van?! Akkor még nem tudtuk, hogy Pista bácsinak arany szíve van, de minden félévben mindent kellett tudni nála. Ültünk a bőrfotelekben az irodájában, és random-szerűen kérdezett mindenfélét. Ha nem találta elégnek az előttem ülő feleletét, akkor csak ennyit mondott "Zsuzsa, mivel tudná kiegészíteni ezt a feleletet?" Nála tanultam meg vizsgázni, és azt, hogy jó számot adni a tudásomról. Nagyon szigorú volt, és elmondhatatlanul igazságos.

Remek pedagógus volt, ha látta, hogy fáradunk az óráin, nem bírjuk már a Jéhu féle vérfürdőt, vagy sok az Ordo salutisból, akkor csak ennyit mondott: "Na, akkor egy szép éneket...". Egyik tavaszi szemeszterben tanultuk meg két ószövetségi óra között a 344. dicséretet. Ezzel szerette volna vitalizálni a társaságot, és gyakorlatilag senki nem ismerte. Nagy méltatlankodások közepette megtanította nekünk, azóta ez az egyik kedvenc dicséretem. Királyi zászlók lobognak, Fénylik titka keresztfának; Az élet ottan halni tért, Holtával nyervén drága bért.

Szerettem a 2. körben bemenni vizsgázni, jobb rajta túl lenni alapon. Emlékszem az egyik vizsgaidőszakban, amikor én már kijöttem tőle, állt a galérián és piros fejjel kiabált, hogy menjenek már hozzá vizsgázni... Sok bátorságot kellett összeszedni ahhoz, hogy bemerészkedjen az ember :)

Az államvizsgán is lasszózni kellett a vizsgázókat, így kerültem be az 1. fordulóba.  Akik előttem feleltek, nem brillíroztak, elkezdett gyöngyözni a homloka a tanároknak. Majd jöttem én (kihúztam az egyetlen tételt, aminek nem tudtam az Úsz-i részét: Pál apostol lelkigondozói munkássága). Leültem elé, és remegve kezdtem el a feleletem. Majd amikor belelendültem, felállt, és mielőtt kiment pihenni, csak ennyit mondott, "Zsuzsa, ezt maga 6-osra tudja".
9 nap múlva államvizsgázok a mentálon. Nem kellene, de parázok. Tegnap arra gondoltam, hogy ha Pista bácsinál sorozatosan jelesre vizsgáztam, akkor mitől félek? Drága Pista bácsi köszönöm, hogy a szavad sok év után is erősít, bíztat és bátorít. Pista bácsi Isten veled, sosem feledünk!

Ilonka néni és Pista bácsi, 2012-ben (fotó a főiskola facebook-os csoportjából, Szikszai Marika képe)

 

Ugyanaz

Azt, hogy mit jelent nagykőrösi diáknak lenni, képtelenség leírni, elmondani... minden olyan ott is, mint a többi főiskolán (előadások, zh-k, tanárok, diákok, vizsgák, beadandók, számonkérések, to...), de  mégis sokkal több. A mentálon az egyik kedves tanáromnak a szülei nagykőrösi diákok voltak, még az államosítás előtt végeztek. Amikor a mentálra felvételiztem, és szóba került a főiskola, átváltottunk személyes hangnemre, és a tanárom csillogó szemmel beszélt arról, hogy a szüleinek mennyire meghatározó volt a református tanítóképző. A lelkiség, ami ott van, generációkon átível.

Nem szeretek a neten ismeretlenekkel "számot vetni", emlékezni, múltba fordulni... minek? Én a csendben emlékező típus vagyok. Elraktározok magamban egy-egy mondatot, beszélgetést, ölelést... ami hosszan elkísér. Minden búcsúzáskor, így a kibocsátó istentisztelet után is, szomorú voltam kicsit és kiüresedett, mert tudtam, hogy abban formában már nem lesz többet része az életemnek a főiskola. Hiába mennék vissza, hiába olvasgatom majd a jegyzeteimet, hiába emlékszem még a kedves tanáraim hangjára is, semmi nem lesz ugyanaz. 
Amikor tanítani kezdtem, ugyanazzal a lendülettel, ugyanazzal a hittel tettem, ahogy tőlük láttam, és amivel Pista bácsi útra bocsátott. Sokszor rajta kapom még ma is magam, hogy Pista bácsi mondatai zakatolnak bennem, pl. amikor a mentálon az osztálytársaim a lustaságukkal pattanásig feszítették a húrt, mindig  ez a lemez ment a fejemben "ez nem diakóniai központ, ez egy főiskola"; vagy amikor az osztály nagy része nem maradt ott a zárókörön, akkor is Pista bácsi szavai jutottak eszembe (ami Nagykőrösön az áhitat, az a mentálon a zárókör :)) "áhitatra járni nem kötelező, hanem evidens". Évek telnek el, különböző végzettségeket szerzek, már régen nem hitoktatok, és sokszor a fejem fogom, hogy még mindig hitoktatónak definiálom magam, és vágyom azt a közösséget, amit ott éltem meg.

Szomorú híreket osztottak meg karácsony előtt a főiskolai facebookos csoportban. Pista bácsi (a volt főigazgató, egyszerűen csak így szólítottuk) akit mindannyian nagyon szeretünk, és tisztelünk, ismét beteg lett. Az egyik legszörnyűségesebb betegséggel küzd, annak is a legsúlyosabb, legalattomosabb változatával. Majd a hírfolyam azzal folyatódik, hogy kórházi híreket osztanak meg azok, akik meglátogatták Pista bácsit. Elkezdtek imaközösséget szerevezni, minden este 9-kor imádkozunk érte, és a családjáért; nagyon személyes és érzelemmel teli megosztások érkeztek kommentekben (kinek mit jelent(ett) a főiskola), mit köszönhet Pista bácsinak; volt valaki, aki vállalta, hogy összegyűjti, megformázza ezeket az üzeneteket, és volt olyan aki kinyomtatta, meglátogatta Pista bácsit és felolvasta neki azokat; tegnap valaki Budapestről elment meglátogatni őt, az autójában volt 5 szabad hely, összegyűjtotte azokat, akik tudtak menni; volt, aki nem merte felhívni Pista bácsit, őt bíztatták a csoport tagjai, hogy írjon Neki sms-t, annak is örül majd. Nem számoljuk a karaktereket, a kilómétereket, az időt, a közbenjárást, a hálaadást. A napokat számoljuk, hogy meggyógyul-e már; tud-e sétálni a folyosón; hazaengedik-e végre... Pista bácsit kemény kőből faragta az Úristen. Ezért is felefoghatalan számomra, hogy még nincs 70 éves, annyi mindent tud, olyan jó volna, ha két kézzel szórhatná még  a tudását... nehezen fogom fel, hogy akitől az Ószövetség szentséges tudományát tanultam, talán többet nem teszi fel a kérdéseit senkinek (Hány harci lova volt Siserának?)...

Furán hangzik, de ebben a nehéz helyzetben, a sokkoló hírek közepette elkezdtem gyönyörködni magunkban, egykori nagykőrösi diákokban. Mi,  nyakas kálvinisták érzelemmel telítve, nagyon bensőségesen mondjuk el egymásnak és Pista bácsinak, mi az, amit köszönhetünk Neki. Olyan szeretetteljes légkör lengi körül a csoportot, amiről nem is reméltem, hogy létezik. Olyan szeretetcsomagot adunk neki is, és egymásnak is, ami a krisztusi szeretet esszenciája.

Én is elgondolkodtam, mit köszönhetek meg Neki, legkedvesebb tanáromnak? Ezt  köszönöm meg Neki, ezt a magvetést, ezt a  lelkiséget, ezt a közösséget, amit magunkakkal hoztunk kőrösről. Szomorúsággal tölt el mindannyiunkat az, lehet, hogy maga a főiskola ismét történelem lesz, de volt egy (újra)kezdet, ami sokunkat hazavezetett. Mindent megkaptunk, amiről sokan álmodni sem mernek. S hogy mit hoz a jövő? Nem tudjuk. Talán Pista bácsi hamarosan vissza megy a teológiára tanítani. Talán képes lesz a főiskola tovább működni. Nem számít egyik sem. Csak az számít, ha ugyanaz a lelkesedés, ami a facebookos csoportban megjelent, és megélünk, azt nem megtartjuk magunknak, hanem továbbajuk. Hálás vagyok Istennek, hogy nem voltak hiábavalóak a nagykörösi évek, és most már tudom miért nem tudok kilépni a hitoktatói identitásból, mert a főiskolai évek alatt nem csak emberséget kaptunk, hanem magát Jézus Krisztust, Aki tegnap, és ma, és mindörökké ugyanaz.

Hétköznapi mennyország

A főszereplő Daniel, aki zenész-karmester, és a gyerekkori álma az volt, hogy olyan zenét szerezzen, amely megnyitja az emberek szívét. Felnőtt korában zajos sikerek és egy viszonylag enyhe szívroham után tér vissza gyereksége helyszínére, egy világtól elzárt kis északi faluba, ahol újragondolja egész életét, közösséget, szerelmet talál, és az egyes emberi sorsokat látva nemcsak körülötte, hanem benne is megváltozik minden.

 A filmért katt ide :)

Áldott ünnepeket mindenkinek!

Chill out

Az ünnepek alatt ezeket tervezem:

Pizsamában filmet nézni. Vagy hosszasan telefonálni.

Olvasni egy csomó mindent, ami a képzéshez kapcsolódik. Jó lenne, ha tanulni is tudnék, de nem biztos, hogy majd azt olvasom, amiből a számonkérés lesz :)

Amikre biztosan nem lesz időm (de nagyon jó lenne):

Pont ott fáj:

Napkeleti bölcsek

Máté evangéliuma 2.

Ama csillag után. 

A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három. 

A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem. 

És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán. 

Ama csillag után. 
(Sík Sándor: A napkeleti bölcsek)

Ajándék

Jézus Krisztus üres kézzel jött közénk Karácsony estéjén. Nem hozott ajándékokat, nem osztott semmiféle mennyei szuvenírt. Ő, önmaga akart lenni az áldás, az ajándék, Isten szeretetének csodás megnyilvánulása. Reformjához nem hozott égi kincseket.
Kérdéseinkre a válasz bennünk feszül. Isten mindannyiunkat a saját képére, hasonlatosságára teremtette. Mi is üres kézzel jöttünk erre a földre, azzal a hivatással, hogy áldás, ajándék, simogatás legyünk, válasz a fojtogató kérdésekre, út, mely tovább vezet.
Nemcsak kívülről kell a megoldást várni, útszélére sodródott koldusokként.  Ne kezünket nyújtsuk alamizsna után a nagyvilág felé, hanem egymásban bízó lélekkel terveket szőjünk, anyagi forrásainkat bölcsen felhasználva, Istenben bízó lélekkel teremtsünk magunknak otthont szülőföldünkön. Az igazi megoldás Te vagy, mi vagyunk!

Ajándék. Olyan jó dolog ajándékot kapni, és olyan fontos, hogy mi magunk is ajándékká váljunk. Sokféle ajándék van, minden szülő a gyermekének a lét ajándékát adja.  

(Böjte Csaba)

Zene-süti

Ma este kezdem el a karácsonyi sütiket. Hátha valakinek jól jön még egy-két ötlet. Munka közben ráhangolódásként  zenét hallgatok, mindenfélét, ezt is meghallgatnom jónéhányszor :)

Mézes puszedli Színre-színtől

50 dkg liszt
10 dkg cukor
15 dkg vaj/margarin
1 egész tojás
1 sárgája
2,5 dl olvasztott méz
1 kk. szódabikarbóna
1 kk. mézeskalács fűszerkeverék
A mézet, a cukrot és a vajat/margarint meglangyosítjuk, majd lehúzzuk a tűzről (tényleg csak langyos legyen, mert összeugrik a tojás) hozzáadjuk a tojást és összekeverjük. Egy nagy tálba mérjük a többi hozzávalót, ráöntjük a nedves keverékét és összekeverjük a tésztát. Kissé ragacsos tésztát kapunk ami a pihentetés alatt (3-4 óra legalább, én egy éjszakát szoktam) szépen összeérik és tiszta kézzel formázható lesz. Sütőpapírral bélelt tepsire egymástól 3-4 cm helyet hagyva 2-3 cm átmérőjű gömböket formázunk. Közepes lángon világosbarnára sütjük, kb. 60 db lesz belőle. Ehhez az adaghoz 2 fehérjéből kell mázat csinálni (sok-sok porcukorral, de sajnos nem mértem le). A kihűlt tésztát beleforgatjuk, rácsra szedjük és száradás után fémdobozban tároljuk.

Lesz még kókuszos keksz, és persze az  elmaradhatatlan bejgli is.  

És ti miket sütöttetek már:

Alázat

Alázatosnak lenni nem azt jelenti, hogy kevesebbet gondolok magamról, hanem azt, hogy kevesebbet gondolok magamra. (Mikola Bori)

Rutinos

kép innen

Legyen

Nagyon nehéz megbirkóznom azzal, hogy már nem élnek a Szüleim. Nem telik el nap, hogy ne jussanak az eszembe, de így Karácsony táján még inkább hiányoznak. Ezekben a nehéz napokban jó tudni, hogy Valaki megérti a fájdalmam, és azt szeretné, ha megosztanám Vele a terheimet. 

Jézus nem azért jött erre a világra, hogy tökéletesen tudjuk megünnepelni a Karácsonyt, hanem azért jött, hogy megmutassa nekünk: Isten szeret minket, és velünk van még a legsötétebb időkben is. Nagyon szeretem, ahogy János leírja, Isten a remény üzenete számunkra: "Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt." (János 1:4-5)

Az Isten Világosság, ezért mindig van fény az alagút végén. Van reménységem a szomorúság ellenére. Nem vagyok egyedül, mert velem van minden napon. A legnagyobb karácsonyi remény számomra idén az, amit Jézus hozott a születésével, Isten velem van. Ez a valódi remény kell nekem, hogy várni tudjam a jövőt.

Karácsony Hollyval

Ma esti online filmklub :)

Miután a vőlegénye faképnél hagyta az oltár előtt, Maggie-nek elege lett a nagyvárosból. A kiábrándult lány egy kisvárosba költözik, ahol sikerül valóra váltani álmát. Játéboltot nyit, miközben találkozik Markkal, a kávézó tulajdonosával. Az egyetlen gond, hogy Mark szívét a hatéves unokahúga, Holly tölti költi. A kislány anyja a halála előtt őt kérte meg, hogy legyen a gyámja. Mark összeköltözött a két testvérével, hogy segítsenek neki felnevelni Hollyt. Mark szívéhez Hollyn és a játékbolton keresztül vezet az út.

Győztessé válni

"Mielőtt elszenvedtük volna a vereséget, azt gondoltuk, ha ez megtörténik, akkor jobb nekünk meghalni, mint élni. Egy, a jogi egyetemen tanító hölgy ismerősöm mesélte, hogy az egyik előadásán lecsúszott róla a szoknya. Nagy plénum előtt. Ezek olyan pillanatok, amikor az ember azt kívánja, bárcsak nyelné el a föld! De mivel ő egy kifejezetten rátermett pedagógus, magára nézett, és azt mondta: "De jól áll rajtam a cicanadrág!" Ugyanis tél volt, és a szoknya alatt cicagatyát viselt. Ha előre elképzeli ezt a helyzetet, úgy érezte volna, hogy ebben megsemmisül, belehal a szégyenbe. És megélte, és nem halt bele. Ez egy óriási élmény! Rájövünk, hogy van élet a ciki után is. Miközben valaki bennünk megalázódik és vereséget szenved, aközben mi magunk elkezdünk erősödni, és rájövünk, hogy csak egy részünk az a valaki, aki veszített. Mi magunk a veszteség ellenére győztessé válhatunk." (Pál Ferenc, A szorongástól az önbecsülésig című könyvéből)

A szegény Jézus a mi kincsünk

Lilla gondolatai

Amikor a szegényekről, rászorulókról beszélünk, és az adakozásról, akkor ezt egy rendes, becsületes, jószívű adakozó úgy képzeli el, hogy mi adunk, ők meg örülnek. De ez nem mindig van így. Nem minden szegény olyan jó szegény, hogy beossza, hogy kiszámolja, hogy félretegye. Pedig mi azt várnánk, hogy ossza be, számolja ki, tegye félre. De nem teszi. Nem jó szegény, rossz szegény. Divatos ruha kell neki, eladja az adományba kapott tárgyakat, eltüzeli a bútort, a ruhát is. Rossz szegény, mert kólára, chips-re, csokira költ, ahelyett, hogy sima vizet inna, és gyümölcsöt enne. Találékony, beszerez, eltulajdonít, szóvá teszi, ha nem tetszik neki valami, pedig mi azt várnánk, hogy viseljen el mindent csendben, szó nélkül, legyen hálás, legyen jó szegény. De nem az. Cigire is költ, és sok más felesleges dologra, pedig egy jó szegény, csak kenyeret, és csak rávalót, abból is a legolcsóbbat. Pedig olyan szívesen segítenénk.... a jó szegényeknek.

Hát igen, ezeket a gondolatokat egy másik blog ihlette, és mióta elolvastam, másképp járok-kelek. Rá kellett döbbennem, hogy Jézus szeretete egyforma "a jó és a rossz szegények" felé is. Amikor ajándékként átnyújtok valamit, akkor a megajándékozott dönti el, hogy mit tesz az ajándékommal. Azt is ő dönti el, hogy egyáltalán elfogadja-e. Azt is, hogy hálás lesz-e. Jézus egy alkalommal egyszerre 10 leprást gyógyított meg, a 10-ből csak egy jött vissza megköszönni azt, hogy megváltoztatta az életét. Jézus mégis mind a 10-et egyformán szereti.
Jézus karácsonykor szegénnyé lett értünk, hogy mi gazdagok legyünk, mert ő a miénk lehet. Micsoda ajándék! Micsoda kincs! Jézus önmagát adja, az Isten emberi ruhát ölt. A szegény Jézus, a mi gazdagságunk.